Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-12 / 9. szám

8 MEGYEI TÜKÖR HÉTFŐ, 2004. JANUÁR 12. // Őrizetben a harmadik betörő is Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki Szegeden két társával akart kirabolni egy belvárosi sport­boltot. MUNKATÁRSUNKTÓL Két nap alatt megtalálták és el­fogták a rendőrök annak a két férfinak a bűntársát, akik még a hét közepén akartak kirabolni egy sportboltot Szeged Belvárosá­ban. Mint azt korábban megír­tuk, a hajnali órákban egy járőr­kocsiban ülő rendőrpáros gyanús alakokra lett figyelmes a Belvá­rosban. A három férfi akkor vált még gyanúsabbá, amikor a rendőrau­tót meglátva, menekülni próbált. A rend őrei rövid üldözés után kettőjüket elfogták. A bolt előtt a rendőrök megta­lálták a betöréshez használt esz­közöket is. A két férfit, a 27 éves M. Zoltánt és társát, a 25 éves M. Imrét a rendőrség őrizetbe vette. Harmadik társuk ellen pedig kö­rözést bocsátottak ki. A hét vé­gén őt is elfogták és előállították a zsaruk. A rendőrség a 43 éves A. Lász­lót kihallgatása után szintén őri­zetbe vette. Csongrád és Szeged, s ami körötte van A szemorvos meg a példaértékek Szellemi bevándorlónak vallja magát dr. Szalay László főorvos, a csongrádi szak­rendelő igazgatója, aki eddigi munkás­ságáért elnyerte a Csongrád Megyéért Emlékérmet. A lcgszegcdibb csongrádi, illetve a legcsongrádibb szegedi orvossal a két városhoz való kapcsolatáról be­szélgettünk. Dr. Szalay Lászlónak, a csongrádi Dr. Szarka Ödön Szakrendelő igazgatójának kimagasló, széles körben végzett gyógyí­tó-megelőző és tudományos tevékenysé­géért, valamint példaértékű szervező­munkája elismeréséül Csongrád Megyé­ért Emlékérmet adományozott a megyei közgyűlés. Az elismerés hátteréhez hoz­zátartozik, hogy az átalakuló, átépítés közben lévő csongrádi egészségügy egyik meghatározó, nem egyszer indula­tos véleményeket indukáló egyénisége azon értelmiségiek sorába tartozik, akik Szegedről jöttek e kisvárosba dolgozni. Önként, nem lefokozásként, tehát szel­lemi bevándorlóként. Akadnak, akik gyüttmöntnek tekintik, mások meg csongrádinak vélik, oly régóta itt dolgo­zik. - A szemklinikán eltöltött húsz év után egyetemi adjunktusként szemorvosnak jöttem Csongrádra 1987. március 16-án­fogalmazott dr. Szalay László. - Aztán 1989 szeptemberétől megbízott igazgató­ként, 1990 áprilisától pedig kinevezett­ként állok az intézmény élén, vagyis hosz­Szalay László szemorvos három gyermek büszke apja. szabb ideje, mint a megelőző igazgatók együttvéve. Ennek ellenére azzal az illúzi­óval leszámoltam, hogy engem ez a város istenigazából befogad. Maradok, amíg maradok a gyüttmönt kategóriában. Ugyanakkor túlzás nélkül mondhatom, Csongrád megyében otthon érzem ma­Fotó: Bálint Gyula György gam - jelentette ki Szalay doktor -, hiszen minden városában, sőt minden települé­sén él régi vagy új betegem. Érthetően leg­több szállal Szegedhez és Csongrádhoz kötődök. S mindezt az egyetemen töltött húsz év alapozta meg. Meghatározó or­voskollégák hosszú névsorát tudnám mondani, akik országszerte az élvonal­ban, felelős beosztásban dolgoznak, vagy hallgatóim voltak vagy kollégáim. Velük ma is emberi és szakmai kapcsolatot tar­tok. Ennek hozadékát élvezem, mert egy­más becsülésének és segítésének különle­ges értéke van. Kiváltképp olyan években, amikor a szo­ciográhát művelő ember azt mondja: „or­vos orvosnak a farkasa", s a gyámolatlan beteg a rendelőben azt tudakolja sorstár­sától: „mennyit szokás adni?" Csongrádi helyzetét értékelve Szalay doktor azt hangsúlyozta: - Igaz, lemondtam a műté­tekről és tevékenységi köröm egy kisváro­si rendelőintézet keretei közé szűkült, de tudni kell a megalkuvást kikerülni és nem belemenni rossz kompromisszumba. Nem döntöttem rosszul, noha nálam jó­val idősebb bátyám révén, akinek Szent-Györgyi Albert egyengette a pályá­ját, családi kötődés is fűz a szegedi egye­temhez. Én is magasra tettem a mércét. Csongrádon is. Szemorvosnak jöttem, nem száműzöttnek, s akkor még nem tudtam: szervezni is lesz módom, igazgat­ni. A tapasztalat szerint egy kitüntetés nem mérce. lobban jellemzi azokat, akik adják, mint aki kapja. Nem titok: átszervezés előtt áll a csongrádi egészségügy, a rende­lőintézet. Ezért vetődik föl a kérdés: a döntéshozók vajon számítanak-e Szalay doktor sokrétű tapasztalataira? B. GY. GY. r- * Jríumph INTERN AT IONAL AKCIÓ Női hálóing Nói pizsama 30% engedménnyel Szeged, Kárász u. 9. Hódmezővásárhely, Andrássy út 6. Nestlé A NESTLÉ HUNGÁRIA Kft. TERÜLETI KÉPVISELŐ munkatársat keres Csongrád megye területére. Elvárásaink: • középfokú végzettség, • vállalkozói igazolvány, • szegedi/Szeged környéki S lakóhely, = • 4 raklapnyi raktározási lehetőség (garázs). A terítőautóról történö édességértékesítés, illetve Csongrád megye élelmiszer­kiskereskedelmének ismerete előnyt jelent. Fényképes szakmai önéletrajzát .Területi képviselő - Szeged" jeligével január 26-áig várjuk az alábbi címre: NESTLÉ HUNGÁRIA Kft., értékesítési osztály, Jakab Zoltán, 1013 Bp„ Ybl Miklós tér 8. X. HanGär EXPO ét KONFERENCIA KÖZPONT • SZEGED WM TAVA>71 NJAUITASAUIK IL^DÍNIA'MO M®nagSf® IsfeÉwM DMíítás \Sfitim Pinocchio Gyermekvilág Ä - - - - - 4 "N.vr" " u , MÉRETE 4-F<> és Játékkiállítás Építőipari Szakkiállítás XL Szegedi Dtazás Kiállítás Szeged M.J. Város Polgármesteri Hivatal Fejlesztési Iroda városrendezési osztálya (főépítész) felvételt hirdet ÉPÍTÉSZ-, VÁROSRENDEZŐ, TELEPÜLÉSFEJLESZTŐ MÉRNÖK ÁLLÁSHELYRE. Érdeklődni lehet a 62/564-144 telefonszámon. Pályázni részletes szakmai önéletrajz benyújtásával lehet 2004. január 3 l-iy. Bérezés a köztisztviselői törvény szerint. Az állások 2004. február l-jétől betölthetők. az elbírálásról írásbeli értesítést küldünk. Az előfizetéssel és a kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeiket az Ingyenesen hívható ZÖLD számon tehetik meg. 06-80/821-821 Szombatonként a 466-847-es fővonalon. 1741 Csak egy hívás és Ön máris $ 100 Ft-tal támogatja a szeg kisállatmenhel edi V megvalósulását! KÖSZÖNJÜK! | í j^ínvttel «^Tápp/incs | KOZLEMENY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a fogyasztókkal történö elszámolás pontosságának érdekében a DÉGÁZ Rt. 2004januárfában rendkívüli leolvcLsást végez. A leolvasás a lakossági fogyasztók körében 2004. január 2-től, a nem lakossági célú gázfelhasználók esetében pedig 2004. január 5-től veszi kezdetét, melynek során minden gázmérővel rendelkező fogyasztót felkeresünk a mérőállás rögzítése céljából. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a pontos elszámolás érdekében a gázmérőórák leolvasását társaságunk alkalmazottainak, partnereinek biztosítani szíveskedjenek. Abban az esetben, ha egyéb irányú elfoglaltságuk ezt nem teszi lehetővé, kérjük, hogy a leolvasó által helyszínen hagyott értesítőt társaságunk részére megküldeni szíveskedjenek. Amennyiben bármilyen kérdése, észrevétele merül fel a rendkívüli leolvasással kapcsolatban, munkatársaink készséggel állnak rendelékezésére az alábbi. Ingyenesen hívható telefonszámon: 06/80/820-055. Együttműködésüket köszönjük. DÉLALFÖLDI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG De hnagy arország ON-LINE w Szegedi ki kicsoda? Művészek • kutatók vezetők • sportolók Mindenki, aki Szegeden számit Folyamatos jelentkezés és adatfrissítés www.delmagyar.hu „FEJFÁJÁS, SZÉDÜLÉS MIATT VOLTAM ÁGYHOZ KÖTÖTT" Balogh Larissza természetgyó­gyász eredményes munkáját, betege­inek gyógyulását városszerte isme­rik. Egy középko­rú hölgy, akit első alkalommal a fér­je hozott el La­risszához, így szá­molt be tapaszta­latairól: „Nagyon beteg voltam: másfél évet szinte meg­szakítás nélkül kórházban töltöttem, de szűnni nem akaró fejfájásomból, szédülésemből senki sem tudott kigyógyítani. Ágyhoz kötött voltam, s arra sem voltam már képes, hogy egy lépést tegyek egyedül. Teljes kétségbeesésben éltem. s azt gondoltam, rajtam már senki sem segíthet. Ekkor hal­lottam Larisszáról, aki az utolsó reménysugár volt nekem. Eljöttünk hozzá a férjemmel. Az első öt kezelés után már egyértelműen mutatkoztak a javulás jelei. Fokozatosan megszűnt az iszonyú fájdalmat okozó, korábban múlni nem akaró fejfájásom. Ezzel egy időben a szédülés is ab­bamaradt. Meggyógyultam! Az önálló közlekedéstől teljesen elszoktam, de most már lassan ebbe is belejövök megint. Szeretnék egy kicsit lefogyni, de Larissza azt mondta, most, hogy tudok már otthon dolgozni, ez sem lesz probléma. Annyi, de annyi szenvedés után végre megint egészséges lettem. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült! Sok beteg­társam, akiket a kórházakban ismertem meg, érdeklődött csodálatos gyógyulásom felől. Csak annyit mondok nekik, menjenek el Larisszához, s adjanak maguknak egy esélyt. Én már megbizonyosodtam arról, hogy a gyógyulásnak létezik a megszokottól külön­böző formája is, a segítség a hagyományostól eltérő úton Is érkezhet: LarisszátólV Balogh Larissza három magyar állami vizsgával rendelkező természetgyógyász és bioenergetikus rendelése: 6724 Szeged, Makkoserdő sor 24. Telefonos bejelentkezés: 06-30/9-675-651 Információ kiállítóknak és látogatóknak: Gellért és fiai Consulting Kft. Tel.:62/556-700 gellert(a deltav.hu www.hangar-expo.hu

Next

/
Thumbnails
Contents