Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-12 / 9. szám
HÉTFŐ, 2004. JANUÁR 12. BŰNÜGYI KRÓNIKA 9 Bűnesetek krónikája Csongrád megyében 2003 a családi tragédiák esztendeje volt Az utóbbi évek legnagyobb fogásának számító, 600 millió forint értékű, 112 kilogramm heroin Kiszomboron. mpn Fotó: Miskolczi Róbert Kommandósok fogták el Kumbor Tibort, a A román állampolgárságú nő miután megszülte, Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomo- magára hagyta gyermekét Szegeden, először a zó osztályának egykori vezetőjét. Zsarolással gyermekkórházban láthatta fiát, miután önként gyanúsítják. jelentkezett a rendőrségen. A családi tragédiák éve volt 2003. Egy szentesi férfi megfojtotta nyolcvanéves édesanyját, egy hódmezővásárhelyi nő hasba szúrta férjét, egy vásárhelyi férfi pedig lelocsolta petróleummal, majd felgyújtotta feleségét. Egy szőregi nő féltékenységi vita után több késszúrással meggyilkolta férjét. Csongrád megyében tavaly két fiatal nő hagyta magára szülés után újszülött gyermekét. Érdekes, hogy tavaly januárban nem történt kirívó bűneset. Február I.: Alig néhány perc leforgása alatt két ékszerboltba is berontott egy ismeretlen fegyveres férfi Szegeden. A támadó a Kígyó utcai boltból 25 ezer forintot zsákmányolt, a Tisza Lajos körüti üzletből üres kézzel távozott. 15.: Kiskunfélegyházán kommandósok fogták el azt a körözött szegedi bűnözőt, Szabó Lászlót, aki januárban balesetet okozott a Bertalan hídon. 17.: Egymás után két kábítószercsempész bukott le Röszkén. 22.: 80 ezer 500 forintot rabolt a később késes rablóként elhíresült férfi Szegeden, a Juharfás utcai kisboltból. 25.: Újszülöttet találtak Bakson egy családi ház teraszán. 28.: Valószínűleg kábítószerfogyasztás miatt száradt ki és vesztette életét Szegeden egy 21 éves szegedi fiatalember. Március 4.: A késes rabló kifosztotta az újszegedi, Székely soron lévő kisboltot, ahonnan 60 ezer forinttal távozott. 5.: Alig több mint egy hétig tartó nyomozás után a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói Bakson megtalálták a családi ház teraszárán hagyott csecsemő anyját. B. Erzsébet ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás. 7.: Megyénket is elérte a január végén Pécsett kirobbant hamis okmánybélyeg-botrány. A Csongrád Megyei Bíróságon jó minőségű hamisítványokat találtak. II.: Ismét lecsapott a késes rabló. A Csongrádi sugárút 61. szám alatti kisboltból 55 ezer forintot zsákmányolt. 14.: A késes rabló kifosztotta a Lugas utcában lévő boltot is, 50 ezer forintot vitt magával. 19.: Titkosszolgálati eszközök bevetésével, kétnapos megfigyelés után többszörösen körözött, veszélyes bűnözőt fogtak el a szegedi rendőrök. Az 51 éves, sándorfalvi N. fózsefet a Csongrád Megyei Bíróság azért körözte, mert elfelejtett börtönbe vonulni. A Szegedi Rendőrkapitányság pedig nagy értékre elkövetett csalás, csoportos kifosztás, valamint okirattal való visszaélés miatt kereste. 27.: Belehalt égési sérüléseibe az a 46 éves hódmezővásárhelyi asszony, akit férje leöntött petróleummal. A férfit a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. O. Endre ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult büntetőeljárás. Április 4.: Négy betárazott fegyvert, két pisztolyt és két puskát, valamint 150 lőszert találtak a rendőrök Bodó Antal vállalkozónál, a Szeged LC volt elnökénél. 30.: Brutálisan bántalmazta a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. egyik munkatársát egy gépkocsi-tulajdonos, miután a locsolókocsi vezetője véletlenül nekitolatott autójának. Május 5.: Négy fiatalkorú lány megvert és kirabolt két kislányt Szegeden a Móra parkban. 24.: Egy 14 éves szegedi hú lépcsőházukban egy újszülöttet talált. A kisbaba édesanyja, egy román asszony két nappal később önként jelentkezett a rendőrségen. Június 5.: Szeged Belvárosában, a Stefánián fényes nappal három fiatal előbb pénzt kért, majd brutáhsan megvert egy radnótis gimnazistát. 18.: Az egyik szegedi kocsmában egy ittas francia férfi ököllel megütött egy intézkedő rendőrt. 25.: Elfogták a rendőrök a radnótis diák támadóit. Július 10.: Kommandósok fogták el Kumbor Tibor alezredest, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának egykori vezetőjét. A volt sztárnyomozót és két arab társát zsarolással gyanúsítják. Augusztus 2.: Norvégiában doppingcsempészet miatt letartóztatták a szegedi Popeye Fitness Klub tulajdonosát. 19.: A szentesi Club No Limit diszkó előtt M. Zsoltot félholtra verték a biztonsági őrök. A rendőrség adatai szerint a férfi előzőleg molesztált egy lánytársaságot, akik védelmet kértek a kidobóktól. Az egyik kidobó, V. B. ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárás a Szentesi Rendőrkapitányságon. 26.: Hódmezővásárhelyen a Szent Antal utcában előzetes szóváltás után egy 47 éves nő hasba szúrta férjét. Szeptember 3.: Holtan találták szentesi otthonában a nyolcvanéves Molnár Péternét. Az idős asszonyt brutálisan bántalmazták, majd megfojtották. 6.: Őrizetbe vették a szentesi Molnár Péterné fiát, M. P-t. A rendőrség az 53 éves férfit gyanúsítja édesanyja meggyilkolásával. 8.: Ártatlannak vallotta magát Szabó Zoltán, a balástyai rémként elhíresült sorozatgyilkos. A férfinak elkezdődött a tárgyalása a Csongrád Megyei Bíróságon. 14.: Családi vita után több késszúrással meggyilkolta férjét egy 48 éves szőregi asszony. Cs. Antalnét a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. 19.: Bűnösnek találta és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte súlyos testi sértés miatt a Csongrád Megyei Bíróság Rusz Alajost, az egyik szegedi biztonsági cég vezetőjét, aki tavaly szeptemberben szóváltás után bántalmazta egyik beosztottját. Az ítélet jogerős. 23.: Makó központjában a Deák Ferenc, Hunyadi, Posta és Rudnay utcában fényes nappal A FŐKAPITÁNY 2003-RÓL Lukács János rendőr dandártábornok, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője sikeresnek ítélte a rendőrség tavalyi munkáját. - A lakosságot irritáló, a köznyugalmat befolyásoló bűncselekmény évek óta nem történt. A legutóbbi ilyen jellegű esemény az 1997-ben, a szegedi József Attila sugárúti Delhi bár előtt történt robbantás volt - magyarázta a főkapitány. Lukács dandártábornok hangsúlyozta, a megye lakossága jónak ítéli a rendőrség munkáját. Megyénkben az ismertté vált bűncselekmények száma 2003-ban kismértékben, de csökkent, az emberöléseket egy kivétellel sikeresen felderítették. Egy idős domaszéki asszony gyilkosát azonban még a mai napig nem találták meg a nyomozók. Az elkövető fejére egymillió forintos vérdíjat tűztek ki. egymás után négy panellakást fosztottak ki. 26.: Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság Kiuchió Tibort és Kocsis Lajost, akiket többek között emberöléssel vádolt az ügyészség. Október 5.: Szóváltás után egy kocsma előtt szíven szúrta ismerősét egy sándorfalvi férfi Szatymazon. November 3.: Lakásmaffia tagjait fogták el a rendőrök Szegeden. A két nő és egy férfi, akiket előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, idős embereket vett rá arra, hogy lakásaikat eladják nekik. 6.: Csongrádon a Fő utcában egy nő kirabolt egy ajándékboltot. A tettest négy órán belül elfogták a rendőrök. 7.: Tizenkét év börtönre ítélte a Szegedi ítélőtábla a 73 esztendős Villányi Lászlót. Az idős férfi húsvágó bárddal, kalapáccsal, késsel és törött üvegpohárral támadt a vele egy háztartásban élő hajléktalanokra. 12.: Két közismert szegedi orvos nevével visszaélve próbáltak meg csalók nagy mennyiségű potencianövelő szert, Viagrát fizetés nélkül megszerezni több szegedi és egy hódmezővásárhelyi gyógyszertárból. 20.: Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság a balástyai rémként elhíresült Szabó Zoltánt. A bíróság négy nő meggyilkolását látta bizonyítottnak. Szabó a gyilkosságokat 1989. májusa és 2001. augusztusa között aljas indokból, különös kegyetlenséggel követte el. A férfi felmentését kérte, azért az ítélet nem jogerős. 24.: A Kiszombor-Szőreg focimeccsen a szurkolók megrugdosták a bírót. A Makó FC-Mátészalka meccsen pedig két mátészalkai szurkoló megvert egy makói férfit. A rendőrök mindhármukat előállították. 25.: Bizonyítottnak látta a Csongrád Megyei Bíróság, hogy el akarták rabolni a szegedi KÉSZ Kft. milliárdos tulajdonosát, ezért egy kivétellel bűnösnek mondta ki az emberrablás előkészületeivel vádolt férfiakat. 27.: Mintegy félmillió forint értékben foglaltak le kábítószert egy mórahalmi fiatalember szegedi albérletében. Őt és társát a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, mindkettőjüket kábítószerrel való visszaéléssel, terjesztéssel és fogyasztással gyanúsítja a rendőrség. 27.: Egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a fiatal baksi lányt, aki, miután februárban megszülte, magára hagyta gyermekét. Az ítélet nem jogerős. December 13.: Péntekről szombatra virradóra megtámadtak és felgyújtottak egy 58 éves férfit Szentesen a Rákóczi utcai gyógyszertár közelében. Az áldozat maradandó sérüléseket szenvedett. A két rabló, ifjabb és idősebb D. Mihály mindössze 400 forintot zsákmányolt. A rendőrség mindkettőjüket őrizetbe vette. 15.: A bírónő megfogalmazása szerint kísérleti nyúlként, őket félrevezetve kezelte a hozzá forduló három nőt a szegedi Zalányi Sámuel, akit magzatelhajtás és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettében talált bűnösnek a bíróság. A szülész-nőgyógyász nem jogerősen három évet kapott. 15.: Ismét kábítószer-terjesztőket fogtak el a rendőrök Szegeden. Összesen húsz embert gyanúsítanak fogyasztással, valamint terjesztéssel, közülük tizenegyet előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság. 17.: Izraelben elfogták Sebők Ferencet. A férfi, miután 1996-ban életveszélyesen megsebesített három fiatalembert, hét évig bujkált. 22.: Kommandósok fogtak el egy fegyveres rablót Hódmezővásárhelyen. A horvát állampolgárságú férfi még szeptember elején társával kifosztotta a szegedi Jakab Lajos utcai Center panziót. 23.: Az utóbbi évek legnagyobb fogásának számító, 600 millió forint értékű, 112 kilogramm heroint találtak a kiszombori vámosok egy román rendszámú Citroen kisbuszban. A jármű vezetőjét és utasát őrizetbe vették. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ARANY T. JÁNOS 2002. július 10-e óta keresik a rendőrök egy idős domaszéki asszony gyilkosát. A vérdíj egymillió forint. Fotók: Miskolczi Róbert