Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-06 / 284. szám
20 SZIESZTA 2003. december 6., szombat KÍNA AZ AGRÁRKAMARA SZENTESI ELNÖKE ÉS A VILÁGJÁRÓ SZOBRÁSZ SZEMÜVEGÉVEL a magyarok láttán A magyar miniszterelnök kíséretében járt Kínában dr. Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara Szentesen élő kertészmérnök elnöke. Az ugyancsak a Kurca-parti településen lakó sikeres orvos-szobrász, dr. Csíky László pedig a makett-világkiállítás megnyitójára érkezett a világ legnépesebb országába. Kettejük ott szerzett benyomásai jól kiegészítik egymást. . ....... ...... . ......y A szentesi dr. Csikai Miklós is tagja volt annak a küldöttségnek, amely Medgyessy Péter miniszterelnök kíséretében Kínába látogatott. Az Árpád Agrár Rt. vezérigazgatója, egyben a Magyar Agrárkamara elnöke a világ egyik csodájának számító nagy fal kövein lépdelve szembesült azzal, hogy a monumentális építményről pontatlanok voltak a korábbi ismeretei, melyek szerint 2500 éves az erődítmény. - Ez így nem igaz - magyarázza Csikai Miklós -, mert időszámításunk előtt 500-ban kezdték építeni földsáncból, hogy a nomádok támadásaitól megvédjék az egységesülő Kínát. Az építkezés 1650 körül fejeződött be, ám még a legutóbbi száz évben is gyarapodott a turistacsalogató látványosság. Az egyik magyar pénzintézet elnöke - az ottani szokásnak megfelelően - a kínai nagy falnál fel is ült egy teve hátára, hogy Csikai fényképezze őt le. Még idehaza olyan kép is élt a szentesi kertészmérnökben, hogy a kínai nők katonai egyenruhát viselnek. - Nagy meglepetésemre a lányok csinosak voltak, civil öltözékben jártak - meséli. A pekingi főtér pedig eddig a haderő demonstratív felvonulásának jelképét jelentette Csikai számára. Ott viszont azzal szembesült, hogy a világ egyik legnagyobb tere a kínai emberek boldogságának színhelye, ahol idősek és fiatalok fényképeztetik magukat, majd zászlóval és egy szál virággal meglátogatják a „nagy vezért". Csikai Miklós egyik kollégája is beállt a hosszú sorba, mert nem akarta kihagyni a mauzóleumi vizitet. A látogatás után azt mesélte a társainak: .Amikor Mao meglátott engem, észrevettem rajta, hogy elsápadt." Csikaira különben az is a meglepetés erejével hatott, hogy Mao Ce-tungot mindmáig szeretik a kínaiak. Az ottani építészet pedig önmagáért beszél: nincs egy tenyérni hely sem a házakon, amely ne árulkodna a kézművesek míves munkájáról. A cserepek több száz éve állják az időjárás viszontagságait, míg nálunk tíz esztendőre vállalnak garanciát a cserépgyártó cégek. Kínában egyébként 27 ipari A Tiltott Város kapuja Mao Ce-tung portréjával a pekingi Tienanmen téren és Csíky László Szent-Györgyi Albertről mintázott szobra három kínai lány társaságában Changchunban. park van. Csak egyetlen ipari parkban 420 ezren dolgoznak, és közülük 380 ezer a diplomás. Amúgy pedig évente százezer fiatal tanul amerikai és angol egyetemeken, majd hazatérve az a feladatuk, hogy külföldi kapcsolataikat az ország javára kamatoztassák. - Most állítólag gazdasági válság volt Kínában nyugtázza dr. Csikai Miklós. A gazdasági növekedés nyolcszázalékos lett a korábbi időszak átlagosan tizenöt százalékos emelkedéséhez viszonyítva. A vüágjáró szentesi orvos-szobrász már hazajár Kínába. Dr. Csíky Lászlót ott már szinte jobban ismerik, meg 9 SZEMKÖZT a szegedi foci? Minden héten szerdán este látható a szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös tévéműsora, a Szemközt, amelyben a meghívott stúdióvendéget egy tévériporter és egy újságíró kérdezi aktuális témákról. Az e heti adásban Szalai Istvánt, a FC Szeged vezetőedzőjét faggatta Lévai Ferenc és Süli Róbert arról, mi a baj a magyar labdarúgással, és bajban van-e a szegedi foci. Abban a műsorvezetők és az adás vendége is egyetértett, hogy a labdarúgás még mindig a legnépszerűbb sportág, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Ennek ellenére sokan beszélnek hazánkban a futball válságáról. - Valójában válságban van az egész magyar sport, ezen belül a labdarúgás is - véli Szalai István. - A magyar foci - mint minden más - annak megfelelően működik jól vagy rosszul, hogy mennyi pénzt fektetnek bele. Az FC Szeged edzője úgy véli, a környező országok - ahol az újságírói megállapítás szerint szintén nem dúskálnak a pénzben, mégis előrébb járnak a futballban - nem szolgálhatnak összehasonlítási alapul. Ugyanis például Szerbia-Montenegróban és Romániában - magyarázta Szalai - csak a csapatsportágakba fektetnek be, a többivel nem foglalkoznak. A beszélgetés közben felvetődött a kérdés: a labdarúgásban szükség van-e profi ligára ahhoz, hogy válogatott szinten is eredményesek legyünk? - A profi labdarúgást nem a sportág akarta, bizonyos vezetők döntöttek arról, hogy az első és a másodosztálynak profinak kell lenni. Helyi viszonylatban profik vagyunk amatőr szinten. Miért kell bennünket profinak nevezni, amikor amatőrként is tudnánk játszani. Az európai követelmény szerint viszont az első osztályú csapatoknak profinak kell lenni - fejtette ki az edző. persze elismerik, mint hazájában. Nem véletlenül, hiszen két évvel ezelőtt a kínai Changchunban állított emléket a Nobel-díjas, magyar származású tudósnak, SzentGyörgyi Albertnek. A három méter magas márványszobrot Csíky a világ legnagyobb szoborparkjában formázta meg, amelyet nemrégiben avattak fel a changchuni makett-világkiállítás alkalmából. A 49 hektáros szoborparkban van egy új múzeum is - ott rendezték meg a világbajnokságot ennek méretéről azt mondja Csíky László: a szentesi sportcsarnok tizenötször beleférne. Szóba kerültek a játékosok fizetései is. Abban nem volt vita, az FC Szegednél nem dúskálnak a pénzben a labdarúgók. Vagyis e tekintetben itt példaértékű futball működik, ugyanakkor más kluboknál az égbe szöktek a játékosok fizetései. Szalai István elmondta, hogy vezetőedzőként 70 ezer forintot keres havonta. - De nem vagyok elégedetlen, örülök, hogy a Szeged edzője lehetek. Ha a focisták jól szerepelnének, az emberek nem törődnének, mennyit keresnek - tette hozzá. A hatékonyság szempontjából újabb érvként merült fel, hogy más sportágakban - például kosárlabdában, vízilabdában, kézilabdában - a klubok jóval kevesebb pénzből működnek, s mégis képesek eredményeket felmutatni, míg a magyar futball nem. - Ez tiszteletre méltó, de amíg más sportágakban lényegesen könnyebb bejutni akár Eb-re, akár vb-re, addig a labdarúgásban jóval keményebb harc árán lehet csak ilyen mezőnybe kerülni - kontrázott Szalai. Szüksége van-e Szegednek egy NB I/B-s focicsapatra? - hangzott az újabb kérdés. A vezetőedző úgy véli, egy városnak mindig szüksége van élvonalbeli csapatra, külünösen Szegednek, ahol a csapat a százéves múltjából ötvenet az első osztályban töltött. - A csapat szereplése reális, nem kell álmodozni, mert valójában egy újonc, fiatal együttesről van szó. Azt persze hiányolom, hogy egy fiatal csapat is tudna többet felmutatni, de egyelőre itt tartunk - mondta. - A játékosaink törekednek arra, hogy jó teljesítményt nyújtsanak, de az FC Szeged nem a Real Madrid, hogy zseniket tudna összevásárolni - tette hozzá. Arra a kérdésre, elégedett-e a mostani 14. hellyel és 20 ponttal, Szalai István elmondta: „nem vagyok elégedett, mert 3-4 pont a csapatban maradt a rutintalanság és egyéb okok miatt. De ha a középmezőny alatt tudunk végezni, az nagyon tisztességes hely volna az első évben." Az Qfseág A kiállításon egyébként számtalan díjjal és ajándékkal ünnepelték a karikatúra- és portrészobrászat jeles magyar képviselőjét, aki ott mutatja a győzelem jelét a talán még egy méternél is hosszabb fényképen, amelyen rajta kívül vagy ötven nemzet képzőművésze szerepel a hazájuk Kínába akkreditált konzuljával együtt. Neki ellenben rosszul esett, hogy a magyar diplomata nem jelent meg a fogadáson, ahol őt ünnepelték. Csíky doktorra az is a meglepetés erejével hatott, hogy az itthoni köztudattal ellentétben alig-alig közlekednek kerékpárral az emberek. Néhány kétkerekűt azért még látott, sőt triciklit is, ám inkább Audik és Volkswagenek száguldanak a közutakon. A kocsik többnyire 1-2 évesek, „akinek ott négyéves az autója, az már ciki". Kultúrnemzetnek nevezi a kínait Csíky László, aki a Szent-Györgyi Albert tiszteletére emelt alkotáson kívül két karikatúraszobrot is emlékül hagyott Changchunban. Úgy érzi, hogy a fejlődő Kínában jó helye van a nagy tenornak, Pavarottinak és a „gall kakasnak", Jacques Chiracnak. BALÁZSI IRÉN PROGRAM PONT SZÍNHAZ SZEGED NEMZETI SZÍNHÁZ Mii du. 3 óra: A vig özvegy - nagyoperett. Bérletszünet - emelt helyár,- este 7 óra: A vjg özvegy - nagyoperett. Mecénás-bérlet -emelt helyár,- holnap de. 11 óra: Filharmóniai koncert) este 10 óra: Böszörményi Gyula - Mészöly Gábor: Kuckó - szópantomim. a Komédnrm Színház vendégjátéka. Bérletszünet. BÁBSZÍNHÁZ Holnap de. 11 óra: Állatok farsangja. Bértetsziinet; este 7 óra: A hasbeszélő. Bérletszünet. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI NAGYTEREM Ma és holnap du. 2 óra: Segítség, hal lettem színes, m. b. dán film,- du. fél 4, háromnegyed 6 és este 8 óra: Igazából szerelem. Színes, m. b. angol film. BELVÁROSI MOZI FILMTÉKA Ma és Ixdnap du. negyed 5 és este háromnegyed 9 óra: Mióta Otar elment. Színes francia film,- este fél 7 óra: feüini-snmzat. BELVÁROSI MOZI KAMARATEREM Ma és hobiap du. 4 és este negyed 8 óra: Euréka. Színes japán film. GRAND CAFÉ Mi du. 4 és este 9 óra: Román dokumentumfilmek; este 7 óra: Beszélgetés román rendezőkkelI; holnap du. 5 óra: Válogatás a Csongrád Megyei Filmszemle művei hűl; este fél 7 óra: a Makói Videó- és Művészeti Műhely filmjei. PLAZA CINEMÁ CITY Balhé, ma és liolnap: 15.15, 17.15 óra és ma 21.30 órakor is. Szindbád, ma és holnap: 11 óra. Kill Bili. ma és holnap: 13, 19.15 óra. Kapitány és katona, ma és holnap: 10.45, 13.30, 16.15, gytHésiiKőnyvtfr: ¡s. Némó állományából törölve nyomában, ma és holnap: 10, 12, 14, 16, 18, 20 óra. Malacka, a hós. ma és liolnap: 12.45 óra. Amerilsai lite 3, ma és holnap: 16.15 óra és ma 22.15 órakor is. Kegyetlen bánásmód, ma és holnap: 14.15, 18.15, 20.15 óra. Mátrix Revolution, ma és holnap: 10, 12.,30, 15, 17.30, 20 óra és ma 22.30 órakor is. S. W! A. T, ma és holnap: 11, 13.15, 15.45, 18, 20.15 óra és ma 22.30 órakor is. Igazából szerelem, ma és holnap: 12.15, 14.45, 17.1.5, 19.45 óra és ma 22.15 órakor is. Segítség, hal lettem, ma és holnap: 11.15, 13 óra. Nagydumás kiscsajok, ma és holnap: 14.45, 17, 19„30 óra és ma 21.45 órakor is. A Karib-tenger kalózai, ma és holnap: 11 óra. Titokzatos folyó, ma és holnap: 13.45, 19.15 óra és ma 22 órakor is. Bad Bovs 2, ma és holnap: 16.30 óra. VÁSÁRHELY Ma és holnap este háromnegyed 6 óra: Némó nyomában. Színes, m. b. amerikai film; este 8 óra: Boldog .születésnapot/ Színes magyar film .MAKÓ Ma és hónap este 8 óra: Kill Bili - Voiumel. Színes amerikai film. SZENTES Mi és holnap este fél 6 óra: Olasz meló. Színes amerikai akcióthriller; este 8 óra: A szövetség. Színes amerikai akcióthriller. BALÁSTYA Holnap este 6 óra: Aranyember Színes magyar klasszikus film. DESZK Ma este 7 óra: A dzsungel könyve 2. Színes, m. b. amerikai animációs film. K1SZOMBOR Ma este 6 óra: légkorszak. Színes, m. b. amerikai animációs film. MINDSZENT Ma este 6 óra: A mintienóó. Színes amerikai film. RÚZSA Holnap este 6 óra: Ki nevei a végén. Színes amerikai film. SÁNDORFALVA Ma és holnap este 6 óra: A Karib-tenger kalózai. Színes amerikai film. SZEGVÁR Holnap este 7 óra: A mindenéé). Színes amenkai film. ÜLLÉS Holnap este 6 óra: Hajó a vége. Színes amerikai film. KQZEIET SZEGED A Szabad Wáidorf Iskolában (Napos úti 16.) ma de. 10 órától este 6 óráig: kézműves foglalkozások: gyertya, mécses és csuhédísz készítése karácsonyra. A kirakodóvásáron kézműves termékeket, fajátékokat, könyveket árusítanak. A látogatók bábjátékon és közős éneklésen is részt vetetnek. Az ( /¡szegedi Református Egyházközségben (Szent Györgyi u. 6-8.) ma este 6 órakor: imaóra; holnap de. 9 órakor: gyermekés felnőtt istentisztelet; a sándorfalvi református templomban de. 11 órakor: istentisztelet; a deszki római katolikus templom kistermében du. 3 órakor: istentisztelet. A Füvészkertben (Lövölde u. 42.) ma és holnap: asztaldíszek, kopogtató koszorúk, élő növények a Szent Lstván téri Kék virágüzlet választékából, Nyitva tartás: 9-töl 16 óráig, üveglúz-látogatás óránként. A Bartók Béla Művelődési Központban (Vörösmarty u. 3.) holnap este 8 órakor: Karinthy-est a SZÓ-KINCS-TÁRsulat előadásában. KONCERT SZEGED A juhász Gyida Művelődési Központ Rockklubjában (Vörösmarty u. 5.) ma este 8 órakor: Ez Gáz koncert. KIÁLLÍTÁS SZEGED A Grand Caféhan (Deák E u.) holnap este 6 órakor Kelemen Gabriella kiállításának megnyitója. A mórahahni Aranyszöm Rendezvényházban megnyílt: Schmidt Andrea, a Lapoom Délmagyarország Kiadó fotóriporterének Ünnepeink - Erdély című kiállítása. A tárlat megtekinthető: december 30-áig naponta 9-től 18 óráig.