Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-08 / 285. szám
az állományából törölve DELMAGYARORSZAG HÉTFŐ, 2003. DECEMBER 8., 93/285. FÜGGETLEN NAPILAP, ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 70 FT (ELŐFIZETVE: 53 FT) Továbbjutott a „szögedi boszorkány" Látványos külsőségek közepette rendezték meg szombaton a Miss Universe Hungary szépségverseny szegedi fordulóját a sportcsarnokban. Fotó: Karnok Csaba Egy Fradi-találat a tízből. Barát, a szegediek kapusa ezúttal sem tudott hárítani. Fotó: Karnok Csaba Egyetlenként indult Csongrád megyéből Baktai Alexandra, és tovább is jutott a középdöntőbe a Miss Universe Hungary szépségverseny szombati szegedi fordulóján. A lányok intelligenciáját is fölmérték a pontozók a pódiumra lépés előtt - igaz, a versenyzők már ekkor is fürdőruhát viseltek, ami megnehezítette a zsűri helyzetét. A lányok külleméről döntő bizottságot Botka László, Szeged polgármestere vezette. Az új szegedi sportcsarnokban több ezer néző szemlélhette meg a Dél-Alföld vállalkozó szellemű szépségeit, ahogyan a néhány órával előbb betanult koreográfiára járják, avagy csábos estélyiben mutatkoznak be. A szegedi szép lány, Alexandra annyit mondott a verseny után lapunknak, hogy „nagyon örül". Bővebben a 9. oldalon Nem sikerült a bravúr, a Szeged Beton VE összesítésben egy góllal alulmaradt az FTC elleni LEN-kupacsatában. Annak ellenére, hogy a férfi vízilabda LEN-kupa nyolcaddöntő első, fővárosi mérkőzésén a Szeged 10-7-re legyőzte a Ferencvárost, roppant nehéz visszavágó várt Molnár Péterékre. így is történt, a zöld-fehérek végig vezettek, hol két, hol három, de olyan is akadt, hogy négy góllal. Először 7-3-ra, majd a lehető legrosszabbkor, az utolsó percben 10-6-ra. A két csapat között leginkább az előnyök értékesítésében mutatkozott jelentős különbség: míg a Fradi nyolc próbálkozásból hatszor talált be, addig a Szeged tizenegy kísérletéből mindössze négyszer volt eredményes. Elsősorban ezen múlott. Tudósításunk a 11. oldalon TÉMÁINKBÓL www.delmagyar.hu Az ENSZ által minősített kisteleki és mórahalmi kistérség is támogatásra vár Félsivatag lett a Homokhát Áldás Makó viatott keresztjére MEGHARAPTA A RENDŐRT - Gyere, küzdjünk meg! ordította Sz. Zsolt az utcán a járőrnek, és megrugdosta a rendőrautót is. Azon dühödött fel, hogy nem engedték be egy lakásba. A péntek esti járőrözés nagyon békésen kezdődött és a harapós-nyálas küzdelemmel ért véget. A rendőröket munkatársunk is elkísérte. 4. oldal KUTYA-MACSKA A KOCSMÁROSNÉNAK Rengetek kóbor állatot kínáltak föl a mindszenti Gémesnének. A hívások csak jöttek-jöttek, amikor kiderült, hogy egy újsághirdetésben az áll: az asszony mindenféle kóbor jószágot megvesz, és még ebbefogót is keres jó pénzért. Lidike néni szerint viccnek szánták a dolgot. 4. oldal NYUGALOM A PATIKÁKBAN Jövőre emelkedik a gyógyszerek ára, a legtöbb patikában azonban nyugalom van, egyelőre nem vásárolják fel a készleteket. Egy patikus szerint a nagykereskedések is visszatarthatják az áfaemelés miatt készleteiket. Kollégája úgy véli, a sajtónak is jelentős szerepe van abban, hogy fölvásárlási láz alakul ki az év végén. • 3. oldal 715 ezres Dégáz-számla Aláírta november végén a „szabálytalan gázvételezésről" szóló jegyzőkönyvet az a Szeged környéki férfi, akinek ezután 715 ezer 871 forintos számlát küldött a gázművek. A gázosok szerint megfúrták a vezetéket, a férfi azonban állítja: soha nem nyúltak hozzá. Az ügyfélszolgálati irodán elérték azt, hogy csökkentsék a büntetésüket, a jegyzőkönyvet kiállító szerelőkkel azonban nem beszélhettek, mert azok azóta állítólag már nem dolgoznak a Dégáznál. A férfi bemutatta a gázszámlák befizetését igazoló csekkszelvényeket. Mivel fával is tüzelnek, havi húszezer forintot számlázott nekik eddig a cég. A gázlopással vádolt Szeged környéki házaspár úgy érzi, kiszolgáltatott, hiszen a cég kikapcsolhatja a gázt, ha nem fizetnek. Részletek az 5. oldalon Fájdalmas szegedi pólós kupabúcsú Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök távollétében Zatykó László szegedi ferences rendházfőnök áldotta meg vasárnap este Makó vitatatott adventi keresztjét. Az aszály sújtotta homoktengeren egyre nehezebben élnek meg a gazdák. A jövő évi költségvetésben sem szerepel víztározók építése az aszállyal sújtott Homokhátságon. Az ENSZ élelmezésügyi világszervezete ezt a területet a félsivatagos övezetbe sorolta. A parlament a napokban elfogadta a sivatagosodás elleni ENSZ-egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. A FAO, vagyis az élelmezésügyi világszervezet pedig félsivatagi övezetbe sorolta a Duna-Tisza közi Homokhátságot, amihez Csongrád megyében két kistérség, a kisteleki és a mórahalmi is hozzátartozik. A Homokhátságot csak úgy lehet megmenteni, ha közel hatvan víztározót építenek. Azonban még a jövő évi költségvetésben sem különítettek el erre a célra pénzt. Az eredeti tervek szerint 2004-ben egy 1 milliárd 350 millió forintos fejlesztés kezdődött volna, de a költségvetési koncepció tárgyalása során kihúzták ezt az összeget. Mindössze 253 millió forintot sikerül elkülöníteni, ez pedig csak négy tározó építésére elegendő. Fotó: Gyenes Kálmán - A Duna-Tisza közi vízpótlás mindig is önállóan szerepelt a költségvetésben. Most azonban összevonták a Szigetköz rehabilitációjával, a Mosoni-Duna fejlesztésével, a Balaton megmentésével és még számos más vizes programmal, amire összese 3 milliárd 500 millió forintot fordítanak - mondta Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő, Mórahalom polgármestere. Emiatt szerinte lobbiérdekek döntenek, melyik területet fejlesszék. Folytatás a 3. oldalon A Csanád vezér téren már fél órával az ünnepség előtt gyülekezni kezdtek az emberek. Sokan hoztak virágot, gyújtottak mécsest az ötméteres fakereszt talapzatánál. Amikor Zatykó László a megyés püspök levelét elkezdte felolvasni, már közel háromszázan álltak a Csanád vezér téren. Gyulay Endre, aki a meghívás óta közbejött más kötelezettsége miatt nem jött el Makóra, üzenetében többek között sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a városvezetés nem értett egyet a keresztállítók szándékával, de azt is hangsúlyozta: meg kell bocsátani azoknak, akik nemet mondtak. Híveit arra kérte, álljanak ki keresztény meggyőződésük mellett, ugyanakkor legyenek a szeretet tanúi, teremtsenek békét a szívekben. E gondolat jegyében mondott áldást végül Zatykó atya a keresztre. A kereszt állításával kapcsolatban Makón felmerült: az adventhez nem illik ez a jelkép. Zatykó László ezzel kapcsolatban az ünnepséget követően lapunknak elmondta: bár valóban inkább nagyböjt idejéhez illik a kereszt és ilyenkor inkább a betlehem készítése szokás, most sem helytelen a kereszt állítása. Folytatás az 5. oldalon