Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-06 / 284. szám

14 SZIESZTA 2003. december 6., szombat A VÁSÁRHELYI HANGSZERES OKTATÁS KEZDETEI a zeneiskola Ötven évvel ezelőtt, 1953. de­cember l-jén alakult meg a vásárhelyi állami zeneiskola száznyolcvan tanulóval, öt ki­nevezett és három óraadó ta­nárral. A szervezett zenetaní­tás előzményei azonban leg­alább százhúsz évvel korábbra nyúlnak vissza. Az első vásárhelyi hangszeres oktatás akkor indult meg, amikor 1830-ban kötelezővé tették Borsi Bálint újtemplomi kántor számára, hogy a fris­siben elkészült orgonán heti három órában kántus és mu­zsikai gyakorlatra tanítson di­ákokat. Tíz évvel később har­minchárom forintot igényelt hegedűk, hangversenyfuru­lyák, fuvolák és gitárok vá­sárlására az elöljáróságtól. Az egyházi mellett már az 1840-es években virágzott a magánoktatás is, Hözl Lőrinc ekkoriban tanította zongoráz­ni az érdeklődőket. 1874-től rendszeres zeneórákat adott Miklovicz Antal tanító. Az első zeneiskola­kísérletek Kristóffy Ernő 1871-tői kezd­te meg a zenetanítást a vá­rosban, s három évvel később városi támogatásért folyamo­dott. „Munkája színvonalas, elismert lehetett, mert a tör­vényhatósági bizottság helyt adott a kérésének és száz fo­rintos havi segélyt szavaz meg számára lakbér címen. Ennek fejében két tandíjmentes ta­nulót kell vállalnia a város te­hetséges ifjai közül" - emlí­tette a vásárhelyi zeneoktatás története című tanulmányá­ban I'elletár Béla helytörté­nész. Kristóffy egy évvel ké­sőbb már harmincnyolc zon­gorázni tanuló növendékről tett jelentést. Más hangszerre azonban nem akadt érdeklő­dő. Az 1878/79-es tanévre diákjai száma tízre csökkent, s a zeneiskola megszűnt. A szá­zadfordulón kezdődött űjabb fellendülés, mely generátorá­vá az Aradról áttelepült Aus­pitz lenő 15 éves diák által A vásárhelyi zeneiskola növendékeinek május elsejei felvonulása az 1960-as években, FOTÓ: TÉSIK ATÍILA megalapított főgimnáziumi zenekar vált. 1896-ban pedig Ivánka Zoltán személyében olyan zenetanárt neveztek ki az élére, aki aktív muzsikus­ként-zeneszerzőként három évtizedig tanított a gimnázi­umban, vezette a zene- és az énekkart. Vele egy időben ke­rült a városba Exner Leó óvó­nőképző intézeti tanár, aki dalgyűjteményt állított össze, zenei segédkönyvet írt, s tagja lett a Klasszikus Triónak, az első helyi szimfonikus zene­karnak. Füstbe ment tervek Az 1900-as évek első felében három zeneiskola-alapítási kí­sérlet is füstbe ment, így Po­zsár Antal diákok híján el sem tudta indítani zenetanodáját, Huvert Jánosé egy évig mű­ködött, s dr. Bárányi János zongoraművész próbálkozása is meghiúsult. Szabó János nyugalmazott katonazenekari karnagy 1928-1935 között sa­ját tanítványaiból hozta létre zenekarát. 1928-ban Farkas Lajos német-magyar szakos gimnáziumi tanár (aki maga is adott hegedűórákat) lett a tit­kára az Országos Magyar Ze­nésszövetség vásárhelyi cso­portjának. 1929-ben alapítot­ta meg Fazekas Alajos a Szar­vas-épület emeleti 9-10-es szobájában működő zeneis­koláját, melyekben hegedű, zongora és cselló szakok mű­ködtek. Ám ez az intézmény sem tudott megerősödni, megteremtője eladósodott, le­tiltották a támogatását, s a suli 1937-ben megszűnt. A zenélés és a zenetanítás azonban a sikertelen kísérletek ellenére is folyamatos volt, a Kok­ron-gyár például saját zene­kart működtetett. Szabó And­rás művészdiplomás zongora­tanár 1942-ben vette át a ze­neiskola vezetését. Később tá­mogatás híján a zeneoktatást a lakásában folytatta, olyan eredménnyel, hogy az 1953-ban indult Állami Zene­iskola zongora tanszaka diák­jainak nagy része onnét került ki, sőt ő lett az új intézet első, igaz, csak egy hónapra meg­bízott igazgatója is. Egységbe tömörített magántanulók Az állami zeneiskola alapítá­sának gondolata jól jellemzi a kor központosító törekvéseit (egy évvel korábban államosí­tották a lakóházakat). Varga Lehel megyei szakreferens ve­zetésével megalakult a hód­mezővásárhelyi zenepedagó­gus munkacsoport azzal a szándékkal, hogy a városban működő magánoktatókat egy­ségbe tömöntsék, s felhívják az ifjúság figyelmét a zenetanulás lehetőségeire. A legjobb ma­gánnövendékek átkerültek a hivatalosan az év december 1 -jétől működő Állami Zeneis­kolába, melybe 320-an jelent­keztek. Végül csak 180 diákot vettek fel, akiket öt kinevezett és három óraadó tanár okta­tott. Száznegyvenen a munka­csoport keretében tanultak to­vább. A kezdetben a jelenlegi Andrássy út 13. alatt helyet ka­pott iskola működését a városi tanács finanszírozta. Igaz, Tö­rök Imre első igazgató legna­gyobb feladata a hangszerek „összekoldulása" volt. 1954­ben a megnövekedett létszám miatt már a Völgy utcai szárnyépületben folytatták a munkát, ám a tanulni vágyók rohamosan növekvő létszáma miatt hamarosan új helyet kel­lett keresniük. Ezt a mai nevén Péczely Attila Zeneiskola jelen­legi Kálvin téri épületében ta­lálták meg, mely egészét 1964-ben adták át részükre. KOROM ANDRÁS A KÓDEXEKTŐL KONDOR BÉLÁIG remekei A magyar festészet remekei című kötet hazánk festömű­vészetének azokat a klasszi­kus alkotásait tartalmazza, melyeket hagyományosan a legszebbeknek, vagy a legjel­lemzőbbeknek tartunk. így hetvenöt mester száz képét Ha az ember nem megrögzött műgyűjtő vagy művészettörté­nész, esetleg nem maga is pik­tor, ritkán veszi a fáradságot, hogy hazája valamennyi jelen­tős festőművészével külön-kü­lön megismerkedjen. Ezért sze­retjük a válogatásalbumokat. Hazánk művészetét a ma­gyar államiság kezdetei óta sok kiváló festő gazdagította. Jelen album hetvenöt mester száz képét mutatja be. Kiinduló­pontja az 1330-as évekre tehe­tő Anjou Legendárium illuszt­rációi, záró darabja Kondor Béla 1961-ben készített Savo­narola úr, a nők bálványa című képe. A kettő között tematikai­lag és stílusukat tekintve egy­aránt változatos művekkel ta­lálkozhatunk. A kötet első, ki­sebb részét a magyar gótikus és reneszánsz művészet meg­határozó alkotásai teszik kí. Megismerkedhetünk Mátyás király könyvtárának néhány impozáns kódexcímlapjával és a titokzatos M. S. Mester bib­liai képeivel. Majd néhány klasszicista festmény után kö­vetkeznek az album jelentő­sebb részét alkotó 19-20. szá­Hetvenöt nttster aáz k?pt A magyar festészet remekei zadi munkák. Köztük például a romantika korának portréi: Barabás Miklós Liszt Ferenc­ről, Friedrich von Amerling osztrák művész Széchenyiről készített képmása. Később kö­vetkeznek az abszolút kihagy­hatatlanok: Székely Bertalan és az önarckép, Munkácsy és az Ásító inas, Szinyei Merse és a Majális. Végül az olvasó a 20. századi magyar festészet re­mekműveit is megszemlélheti, többek között Csontváry Kosztka Tivadar, Rippl-Rónai, vagy Moholy-Nagy László ké­pein keresztül. A magyar festészet remekei igényes, színvonalas képes ki­advány. Az illusztrációkat élet­rajzok és kommentárok kísé­rik, így az album a hagyo­mányos képeskönyveknél jó­val többet nyújt. (A magyar festészet remekei, Corvina Kiadó Bp„ 2003, 204 oldal, 9800forint) P.D. SKLJ: könvváruhU/ TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁRA 7% KEDVEZMÉNY! H-6720 Szeged, Tisza L. krt. 34. www.fokuszonline.hu Telefon: (+36 62) 420-624 Fax: (+36 62) 424-789 e-mail: fokusz.szegedOlira.hu Életmentők a tévében Elsősorban életmentésre szakosodott az a székesfehérvári szék­helyű magyar csoport, amely katasztrófahelyzetekben - föld­rengés, lavina, árvíz vagy tűz esetén - ajánlja fel segítségét. Bárki felkérheti őket a világ bármely pontjáról, ilyenkor nem számíta­nak a határok. A Negyedik Dimenzió adásában a csoport vezető­je eleveníti fel emlékeit, s ismerteti meg a nézőket az életmentők munkájával. Az ufók sem maradnak ki: ezúttal egy 14 éves fiú idegen lényekkel való talákozásának történetét mutatják be. A műsor holnap 19 órakor kezdődik a Telin Televízióban. P0DMANICZKY SZILÁRD Anyák napalmja Egy kisfiú útnak indul, hogy a városban lemezt vásároljon, de maga sem gondolná, míg célját eléri, micsoda kalandok vár­ják... Bár a szemem csukva volt, mégis úgy éreztem, majd kigúvad, hogy a magam elé képzelt akvárium üvegén át meglássam a fal mellett álló lemezjátszót, s rajta a némán forgó bakelitlemezt. A fülemben robbanást hallottam, de mintha az akvárium robbanna ezerszáz darabra, bele a szemembe, vagy az se jobb, a szemem roppan és robban a megfeszített figyelembe. A fájdalom a fülemtől a szememig hasított, a nyelvem belezsibbadt, s a fejemben egy férfi hangja szólalt meg: „Nem ember az ilyen, el kell tüntetni a föld színéről. Nincs helye a világban. Bűnös és átkozott." Fölnyüszítettem, ahogy sokszor álmomból ébresztett hasonló hangzavar, s tovább az átizzadt ágyneműk közt úsztam hajnalig, mikorra valami kegyelemből fölszáradt körülöttem minden, s reggel úgy fordulhattam ki az ágyból, mint aki az igazak álmát aludta. Az üvegcsörgés utolsó szilánkjait még hallottam, s elállt körülöttem a szél, mikor a játszótér túloldalán valaki hahózott felém. „Hahó! Hahó!" A hang irányából egy idős asszony Integetett az erkélyről, mögötte szabályos körben betört ablaküveg. Nekem, vagy a hátam mögé Integet, de mert fáztam, fölálltam a padról, nem figyeltem rá, s mintha futáshoz készülnék, beme­legítettem magam. Nem. Újra: annyira fáztam, hogy minden porclkámat külön éreztem, külön a kezem, a hátam, a lábam, mintha az előbb én magam robbantam volna szét egy egészen hajszálnyi távolságra, csak épp annyira, hogy a testrészek elváljanak, s ez az apró testszakadék elég legyen ahhoz, hogy fölébresszen, és erőt vegyen rajtam, és azt mondjam, ha bármit akarsz, össze kell szedned magad, semmit és senkit nem kímélve. Egy vaskos tölgy mögül köhécselést hallottam. Hogy köhög a fában valaki, még én sem hihettem. Előbb a tornacipője bukkant elő, amely Igen régi modell volt, majd a tréningje, ami meg ennél is régebbi, ám látszott mindkettőn, a szegénység halálos figyelme a lehető legépebb állapotban tartotta ki. A mosott-kék tréning felső része lazán szétnyitva, benne középütt sárgaréz síp madzagon. A férfi nagyjából idős volt, a fejtetőn ragyogó bőr enyhítette kopaszságát, azt a pár hajszálat méltósággal viselte. „Arra kérlek, fiam, mondta egyetlen hangtónusban, s ekkor benyúlt a vaskos tölgy mögé, és előhúzott egy nálamnál húsz évvel idősebb férfit, aki körszakállt viselt, s markáns arcát sehogyan sem viselte a szemem. Arra kérlek, ismételte, legyél ennek a férfinek a fu­tópartnere. Olyan szerencsétlen, állandóan fölbukik és összetöri magát. Soha nem találja a ritmust. A kondíciója kiváló, versenyeket nyerhetne nekünk, de a ritmusérzék hiánya egyszerűen képtelenné teszi a versenyszerű sportolásra." „Engem viszont a kondíció hiánya tesz képtelenné arra, hogy futópartner legyek, válaszoltam, s gondolatban olyan erősen kon­dícióhiányosnak képzeltem magam, hogy majd összeroppantam." „Pedig úgy hallottam, te szereted a zenét, ahhoz jó fül kell, különben nem élvez semmit az ember." A körszakállas férfi úgy pislogott, mint akinek dinoszauruszok voltak az ősei, s erről egy pillanatig sem tud megfeledkezni. „Köszönöm, de én...", motyogtam. „Szólíts nyugodtan Szentpéternek, mások is így hívnak, ha egy­általán hozzám szólnak." „Kedves Szentpéter, én nem akarok ezzel a férfivel rohangál­ni, mert egyáltalán nem szimpatikus. Még be sem mutatko­zott." „Nem Is fog. Az nem az ő műfaja. Az övé a futás." „De hogy lehetne a futás, ha egyszer nincs ritmusérzéke!?" Jó, változtassunk a stratégián, mondta Szentpéter. Ez az ember, akit meg kéne tanítanod futni, az egész ország, a te országod büszkesége lehetne, minden futószámot megnyerne, és minden futószám végén a ti himnuszotokat játszanák, vagyis játszanám, mert elég jól zongorázom..." „Szóval a himnuszjáték utáni jogdíjat akarod...?" „Félreértesz! Tehát egyszerűsítek. Tanítsd meg futni, és olyan közel juttatlak a lemezeidhez, amilyen közel csak lehet." „Honnan veszi ezt, kérdeztem, s bár rendkívül éhesnek éreztem magam, szúrósan figyeltem az arcán minden kis ránc rezdülését." „Mindenről tudok." „Ml maga, titkosszolgálati tiszt?" „Ejnye, te gyerek, mindjárt elseggellek." „Tudtam, hogy erre fog kilyukadni, növeltem bizalmatlanságomat." „Nem úgy értem. Ennek a férfinak futnia kell, méghozzá abban a ritmusban, amit te diktálsz neki, ahogy napok óta hajszolod a lemezeket." „Nem kötök alkut, Szentpéter, még ha jó dolgot szolgálsz is. Nem kötök alkut." „Ez az utolsó szavad?, kérdezte" „Remélem, nem." „Önfejű kisgyerek, azt hiszed, neked mindent lehet?" „Van az úgy, hogy csak magában bízhat, csak magára hallgathat az ember. És egyre többször van az úgy, Szentpéter." „Nos, egyél valamit, látom, éhes vagy, mondta, s a körszakállas futóbolonddal eltűnt a tölgy mögött."

Next

/
Thumbnails
Contents