Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-03 / 281. szám

SZERDA, 2003. DECEMBER 3. «KAPCSOLATOK» 5 Egy köbméter víz ára az adó és az áremelés miatt 254 helyett 336 forint lesz Februári hideg zuhany Csikkdísz Hopp, egy csikk! Aztán egy gyorsétteremből zsákmányolt papír­zacskó repül. Hogy ez utóbbi még véletlenül se érezze magát magá­nyosnak, a szalvéta is leírja a maga ívét, amíg a suhanc kezéből el­jut a díszburkolatig. Éppen ott landol, ahol már egy műanyag po­hárral birkózik az őszi szél. Aztán már enyhén részeg öregember közéig, nejlonzacskójából nejlonflakonban lötykölődő nejlonbor maradéka huppan, nyomá­ban száraz kiflivég. Jó lesz a gyomorégés ellen, pár éve „ültetett" díszköveknek. A fal mellett fagyitölcsért tapos a kamasz, barátnője szolidan vihog, vakolatra törli csizmája sarkáról a sarat. S már rö­pülhet is az újabb csikk, parazsa utolsót izzik halála előtt. Tájkép, csata nélkül, Szeged Kárász utcájáról. A békesség hatal­mas, alig fér el a házak között. Bár már lassan est közéig, tulajdon­képpen a szemét sincs akkora - köszönet a nap mint nap remény­telen küzdelmüket vívó utcatakarítóknak -, hogy hegynek nevez­getném. Csöndben múlik el a nap, csöndben, mint reményeink. Mert hogy egyszer, nem is oly régen, amikor Szeged sétálóutcájában még tört aszfalton tört a tűsarok, s hulló vakolat elől menekült a polgár, ej, de nagyon bíztunk abban, hogy a felújított Kárász értékeit megbecsüljük, rendjére fegyelemmel vigyázunk. Ez juthat eszébe a bánatosan ácsorgó nénikének is, amikor „Talán inkább a szemetes­be!" halk mondattal figyelmezteti a zsebszeméttől szabaduló ka­maszt. - Mit pofázik, öreganyám ? - kapja a választ, majd hosszú csönd. A harmadik csikket márkás bakancs tapossa a Klauzált tér sarán. B. Z. A „primitív" testvérpár egy fillért sem kapott még Gán fivérek ügye - másodfokon Nemcsak a kút, a vízdíj is magas lesz. Fotó: Karnok Csaba Folytatás az 1. oldalról Az ítélet indoklása, mely szerint „az átlagosnál primitívebb sze­mélyiségükből kifolyólag a majd tizenöt hónapos elzárást nem él­ték meg olyan fokú pszichés ká­rosodással, amely indokolná a kereseti kérelemben előterjesz­tett kártalanítási összeg megíté­lését", országos visszhangot kel­tett. A roma testvérpár jogi képvise­lője, dr. Kotroczó Béla lapunk ér­deklődésére azt is elmondta, hogy Gán Miklós és Zoltán egy­előre azt az 1,2 milliót sem kapta még meg, amit első fokon már megítélt nekik a bíróság, és amelynek jogosságát az alperes állam nevében eljáró Igazságügyi A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület kezde­ményezésére születésének 93. évfordulóján, ma 14 órakor avatják fel a tavaly elhunyt Kossuth-díjas díszlettervező, Szeged díszpolgára, Varga Má­tyás domborműves emléktáb­láját az általa létrehozott Szín­házművészeti Kiállítóház (Bé­csi körút 1 l/A.) falán. Botka László polgármester köszöntő­je után megemlékező beszédet A magyar városok közül Sze­geden kívül csak Budapestről készült multimédiás bemutató­anyag. A filmeket, háromdi­menziós fotókat tartalmazó vá­rosismertető szövegét angol, francia és német nyelvre is le­fordították. A filmezés kedvéért még sár­kányrepülőre és hőlégballonra is fölszállt Tápai Csaba, hogy városismertető CD-lemezén lé­gi fölvételekről is bemutathassa Szegedet. A multimédiás (a film, animáció, hang, fotó, há­romdimenziós kép eszköztárát fölhasználó) számitógépes le­mez párját ritkítja Magyaror­szágon: a vidéki városok közül még sehol sem készült hasonló. Budapestről két CD-t állítottak össze, s a Balaton környékének látnivalóit is ebben a formában mutatták be. A „Szeged multi­médiás CD-ROM" közel négy­órás anyagot, három és fél ezer Minisztérium sem vitatta, hi­szen nem nyújtott be fellebbe­zést. A makói ügyvéd értelmezé­se szerint az ily módon részjog­erőre emelkedett 1,2 milliós kár­térítési összeget az állam átutal­hatta volna ügyfeleinek, az ugyanis nehezen elképzelhető, hogy másodfokon ennél az ösz­szegnél kevesebbet ítélnének meg nekik. Dr. Kotroczó Béla szerint a hasonló esetekben az első fokú ítéletet követően gya­korlat annak az összegnek a kifi­zetése, amelyet egyik fél sem vi­tat, jelen esetben azonban ez nem történt meg. A makói ügy­védnek korábban már volt olyan pere, amelyben ilyen kifizetésre sor került. SZ. I. M. mond Székhelyi József, a Sze­gedi Nemzeti Színház és Sza­badtéri Játékok főigazgatója és Vörös Gabriella, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója. Közremű­ködnek: Galkó Bence színmű­vész, Nyíri Ferenc harsonamű­vész és Takács Éva. Az emlék­táblát az egyesület adomá­nyokból, Barta András szob­rászművész térítés nélküli munkája eredményeképpen hozta létre. fájlt, csaknem hatvan rövidfil­met, huszonnégy háromdimen­ziós fotót, kétszáz régi szegedi képet és számtalan egyéb fölvé­telt tartalmaz. - Az ötlet az 1998-as augusz­tus húszaddá tűzijáték alatt pat­tant ki, bár rögtön az is eszembe jutott, hogy biztosan készült már hasonló anyag, csak én nem ta­lálkoztam vele. Utánanéztem, és ldderült: nincs ilyen - mesélte a Szeged CD történetét Tápai Csa­ba. Elsőként átnézte a föllelhető városismertető forrásmunkákat, majd maga is végigjárta a turis­táidnak ajánlott sétaútvonalakat, közben jegyzetelt és fényképe­zett, fümezett. Digitális videokamerájával maga készítette a légi fölvétele­ket is. Több alkalommal repülő­ről és hőlégballonról vette filmre a várost, egyszer pedig még egy sárkányrepülő-oktatógép tanuló­ülésébe is bekötötte magát, s utasként szállt föl. - Az első per­A szegedi közgyűlés nettó 6,5 százalékos víz- és csatorna­díj-emelést szavazott meg, ám a környezetterhelési díjjal együtt 31 százalékkal fizetünk többet jövőre egy köbméter vízért. A fogyasztók egyelőre nehezen igazodnak el a leendő viz- és csatornadíjak ügyében, ami érthető, hiszen a drágulás mér­tékének megállapításában még a szakemberek sem látnak tel­jesen tisztán. Az áremelésben egyedül a kiinduló helyzet volt megnyugtató a nagy többség számára: a köbméterenkénti nettó 6,5, bruttó 9,3 százalé­kos, 2004. január l-jétől érvé­nyes áremelkedés ugyanis, amely az inflációt és a szolgál­tató megnövekedett feladatait is tartalmazta, nem tűnt haj­meresztőnek. Eszerint az eddi­gi 254,80 forintos köbméteren­kénti árak mintegy 24 forinttal emelkednének 278,60 forintra. Ez a számítás már az áfaválto­zást, az eddigi 12 százalékos forgalmi adó 15 százalékra va­ló megemelését is tartalmazza. Szívrohamot tehát nem ez a kis mértékű drágulás, hanem az úgynevezett környezetterhe­lési díj okoz majd, amelyet elő­ször január l-jétől vezetnek be: mértéke köbméterenként 57,42 forint. Ha ezt az össze­get hozzáadjuk a 278,60 forin­tunkhoz, akkor a végeredmény a 336 forintos víz- és csatorna­díj, köbméterenként. Szent­györgyi Pál, Szeged gazdasági alpolgármestere közgyűlés előtti sajtótájékoztatóján a környezetterhelési díjjal együtt 31,5 százalékos áremelkedést jelentett be a múlt héten. cekben halálfélelmem volt, de aztán már filmezni is tudtam. A feleségemnek csak utólag mond­tam el a dolgot, mert nem akar­tam, hogy idegeskedjen - vallotta be a háromgyermekes családapa. A lemez elkészítése mintegy hatmillió forintba került, pedig A Fidesz-MPSZ városi elnö­ke, Rákos Tibor elmondta, ne­kik volt igazuk, amikor már előre figyelmeztették a lakossá­got: 300 forint fölé emelkedik majd a víz- és csatornadíj, szemben a korábban beharan­gozottakkal, amikor még csak 20 százalékos drágulásról volt az alkotó, ahol csak tudott, taka­rékoskodott. A költségeket pá­lyázati pénzből, támogatók ré­vén, illetve nem kis részben bankkölcsönből fedezte a vég­zettségére nézve fizikus újszenti­váni fiatalember, aki jelenlegi foglalkozását számítástechnikai szó. Egyes felvetések szerint különben a környezetterhelési díjra (amely egyfajta adó) is ki­vethető az áfa, mások viszont azt feltételezik, hogy az adót nem lehet tovább adóztatni. A környezetterhelési díj olyan adónem, amelyet a felszíni vi­zekbe bocsátott vízterhelő anyag, vállalkozóként jelölte meg. A Széchenyi-terv pályázatán egy­millió forintot nyert, ugyaneny­nyivel segített a Pick Rt., s a fő támogatók között volt még a MAV Rt., valamint a Mahart Ti­szayacht Kft. is. A folyamatosan frissített Sze­ged CD első változata 2000 kará­csonyára elkészült, de az akkori városvezetés nem érdeklődött a lemez iránt. Az új önkormány­zatnál annyit sikerült elérni, hogy az Európai Unió képvisele­tében Szegedre látogató /ürgén Köppel kapta meg a város aján­dékaként, díszdobozban a szö­veg-alámondásos CD-t, amely­nek angol, francia és német nyel­vű változata is elkészült. A szabadtéri játékok idején Montserrat Caballé operaéne­kesnőt Tápai Csaba egyik egyete­mi tanára lepte meg (lemondva saját példányáról) a Szeged szép­ségeit bemutató lemezzel. NYILAS PÉTER magyarul szennyvíz után köteles kifizetni a szolgáltató. Mint köz­tudott, Szeged szennyvize több mint 90 százalékban tisztítatla­nul ömlik a Tiszába, a Szegedi Vízmű Rt.-nek tehát fizetnie kell. Ugyanakkor a törvény azt is leírja, hogy a szolgáltató az ösz­szeget átháríthatja a lakosságra. (Az önkormányzat az államnak befizetett összeg felét visszaigé­nyelheti és környezetvédelmi be­ruházásokra fordíthatja.) A Szegedi Vízmű Rt. egyelőre még számol, és majd pontos ada­tok birtokában áll a nyilvánosság elé. Információink szerint a szol­gáltatónak is fejtörést okoz né­hány, még mindig tisztázatlan pont. Ma csak*az biztos, hogy a víz- és csatornadíjszámlákon a környezetterhelési díjat külön sorban szerepeltetik majd. De mi van akkor - és ezt egyik olvasónk vetette fel -, ha ő csak az „erede­ti" vízdíjat fizeti ki, az „adót" pe­dig" nem. Mivel a vízmű nem adóhatóság, vajon mit léphet ilyen esetben? Átadja-e a listát az önkormányzatnak, hogy a pol­gármesteri hivatal szedje be a köztartozást? Számításaink szerint egy átla­gos négytagú család havi vízfo­gyasztása 10 köbméter, vagyis kéthavonta kifizetett számlájuk 5 ezer forint körül mozgott ed­dig. A változásoknak köszönhe­tően ez az összeg elérheti majd a 6 ezer 500 forintot. A családok ráadásul januárban még nem szembesülnek a drasztikus mér­tékű drágulással, hiszen abban a hónapban még korábbi számlá­kat egyenlítenek ki. A nagy felzú­dulás február-március tájékán várható. EK. HÍREK KÖSZÖNET A DÉLI APRÓNAK Köszönetet mondott az elmúlt évek támogatásáért a Déli Apró szerkesztőségének Tekulics Péter professzor, a szegedi gyermekkórház igazgatója. Az emlékérmet és emléklapot tegnap Konkoly Béla lapigazgató (képünkön) vette át. ELGÁZOLTAK EGY ASSZONYT Gyalogost ütött el egy autó kedden a déli órákban Szegeden. Egy középkorú asszony a Szilléri sugárút és a Debreceni utca kereszteződésénél, a gyalogátkelő közelében akart átmenni az úttesten, amikor egy személykocsi elgázolta. A nő az elsődleges vélemények szerint súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset pontos körülményeit, a felelősséget szakértők bevonásával vizsgálja rendőrség. HŐSÖKRE EMLÉKEZNEK A Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Belvárosi Egyházközség szervezésében ma 15 órakor megkoszorúzzák az 5. honvéd gyalogezred hőseinek domborműves emlékművét a fogadalmi templom nyugati tornyának falán. A megemlékezésre várják az egykori bajtársakat és a szegedi polgárokat. Varga-emléktábla Pénz helyett gázt adtak Pusztamérgesi libamájat loptak a tolvajok Mintegy 7 mázsa fagyasztott libamájat loptak el leleményes tolvajok a pusztamérgesi Fobu cég­től. Egy kecskeméti vállakózás rendelt meg szabá­lyos számlán 8 mázsa fagyasztott libamájat a pusztamérgesi Fobu Kft.-tői. A Csongrád megye szélén levő településről hétfőn vágott neki a cég autója, hogy elszállítsa a megrendelőnek Bács-Kiskun fővárosába a kért árut. A megálla­podás szerint készpénzzel kellett rendezni a számlát. Kecskeméten megkezdték az átrakodást a másik járműbe. A mennyisség nagy részét, mintegy 7 má­zsa libamájat már át is tették, amikor a megrendelő képviselői elindultak a vezetőfülke irányába, hogy hozzák a pénzt. Ám nem ez történt. Beugrottak a járműbe, gázt adtak és faképnél hagyták a Fobu szállítóit a mara­dék libamájjal, ami még a pusztamérgesi járművön maradt. A csaló tolvajok által okozott kár 2-2,5 millió fo­rintra tehető. VES. Vidéken nincs párja a várost bemutató Szeged CD-nek Sárkányról filmezett a fizikus A fizikus négyórás multimédiás CD-t készített. Fotó: Gyenes Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents