Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-03 / 281. szám

mm mm OKTATÁS, TUDOMÁNY ÉS SZÓRAKOZÁS MINDEN SZERDÁN • SZERKESZTI: HEGEDŰS SZABOLCS SZEGEDI JOG HALLGATÓ LETT AZ EV ARCA VERSENY MÁSODIK HELYEZETTJE Beatrixot inkább a jog érdekli A szegedi egyetem harmadéves joghallgatója, Márton Beatrix Zita második helyezést ért el az egyik legran­gosabb hazai modellversenyen. Beatrixot azonban egy­előre a jogszabályok és paragrafusok jobban érdeklik, mint a kifutó. Egyes, nem reprezentatív közvélemény-kutatások sze­rint a szegedi egyetem jogi karára járnak tanulni a leg­szebb lányok. Ha Márton Beatrix Zitát vesszük alapul, akkor a fenti állítás minden­képpen igaz. A hölgy ugyanis harmadéves joghallgató Sze­geden, és nemcsak az „át­lagegyetemisták" szerint szép. Második helyezést ért el ugyanis a hét végén rende­zett Bonton Az év arca 2003 modellversenyen. Legnagyobb meglepetésem­re kiderült róla, hogy ez volt az első verseny, amin elindult. ­Tizenkét éves lehettem, ami­kor először láttam egy ilyen versenyt. A szüleimmel néző­ként izgultam végig. Akkor ha­tároztam el, hogy egyszer el­indulok egy ilyen megméret­tetésen - emlékezett vissza Beatrix az első szépségver­sennyel kapcsolatos élményé­re. Majd gyorsan ki is javít: ez nem szépség-, hanem modell­verseny volt, s a laikus kér­dezőnek el is magyarázza, mi a különbség a kettő között. ­Egy modellversenyen nagyon sokat számít az alak, a moz­gás, és az, hogy valaki meny­nyire fotogén. Ráadásul itt minden versenyző egyedül van a színpadon. Másfél per­cig kell a kamerák kereszt­tüzében állni. A versenyen a párja unszo­lására indult el. A legjobb ba­rátnőjét ugyanis számos, eh­hez hasonló versenyre elkí­sérte, s a barátja sosem értette, miért nem jelentkezik ő is. Most először engedett neki. A második helyezéssel egy ausztriai és egy hazai fotózást nyert, valamint 200 ezer forint értékű szépségcsomagot. Va­lamint garanciát arra, hogy a közeljövőben sűrűn fog csö­rögni a mobiltelefonja. - Na­gyon sok ügynökség képvise­lője kérte el a telefonszámo­mat. Ezeken a versenyeken szokták megtalálni az új ar­cokat, remélem, második he­lyezésem jó ajánlólevél - tette hozzá Beatrix. A következő meglepetés ak­kor ért, amikor kijelentette, számára a tanulás és a jog a legfontosabb, a modellkedés egyelőre hobbi. - A nagyapám nagy álma volt, hogy jogot ta­nuljak. Persze nemcsak az ő kedvéért választottam ezt, en­gem is érdekelt. Igazából még nem döntöttem el, hogy a jo­gon belül mivel szeretnék fog­Alkotmányos vita A konferencia egyik előadója Martonyi János volt. Az Európai Unió most készülő új alkotmányát is megvitatták azon a konferencián, amelyet a közelmúltban szervezett a sze­gedi egyetem összehasonlító jogi intézete, politológia, alkot­mányjogi és nemzetközi ma­gánjogi tanszéke. A tanácsko­záson felszólalt Martonyi János volt külügyminiszter, ald az al­kotmánytervezetet ésszerű, ki­egyensúlyozott koncepciónak nevezte. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy fontos dol­gok hiányoznak belőle, így pél­dául a kisebbségek közösségi jogaira való pozitív hivatkozás. Jean Rossetto, a Tours-i Egye­tem professzora azt hangsú­lyozta, hogy az EU-t alkot­mányosan meg kell szilárdí­tani. Komoly akadályát látja azonban annak, hogy a ki­dolgozott szöveget alkot­mánynak lehessen tekinteni. Ezek közé sorolta a tagálla­moknak engedélyezett vissza­lépési jogot, valamint az unió saját tagországai által korlá­tozott illetékességét. Beatrix reméli, második helyezésejó ajánlólevél. FOTÓ: KARNOK CSABA lalkozni. Azt tudo'm, hogy vé­dőügyvéd nem leszek. Érdekel a családjog, szívesen szako­sodnék erre a területre, azon belül is a mediációra. A tanulás és a modellkedés mellett arra is van ideje, hogy kevés szabadidejében a Ro­taract Klubon keresztül sze­gény, hátrányos helyzetű kis­gyermekeken segítsen. G. SZ. L. Diplomatákat fogadtak Egymásnak adták a kilincset a külföldi delegációk az elmúlt két hónapban a Szegedi Tu­dományegyetemen. Dékány Imre, a nemzetközi kapcsolatokat is felügyelő tu­dományos rektorhelyettes úgy véli, a hazánkba akkreditált nagykövetek és attasék látoga­tása azt jelzi, hogy az általuk képviselt országok a vidéki nagy egyetemeken folyó mun­ka iránt is érdeklődnek. A bel­ga nagykövet és a technológiai attasé, valamint a vallon és a flamand tartomány képviselő­je például a technológiai transzfer és az innováció lehe­tőségeiről faggatta a vendéglá­tókat. A Szegeden jelentős tu­dományos háttérrel rendelke­ző biotechnológia is érdekelte őket, valamint tájékozódtak az egyetem posztgraduális kép­zéseiről és doktori programjai­ról, olyan kutatási témát keres­ve, amelybe esetleg belgiumi egyetemek, intézetek is bekap­csolódhatnak. - Hasonló céllal látogatott az egyetemre a ka­nadai nagykövet is, aki kijelen­tette, szívesen fogadnak ma­gyar ösztöndíjasokat - mondta lapunknak Dékány Imre. A szintén Szegeden járt fran­cia kultúrattasé felajánlotta, hogy a kormányközi együtt­működésen túl az SZTE és franciaországi egyetemek kö­zös doktori képzéseket indít­hatnának. Bemutatkozó vizi­ten ismerkedett a szegedi uni­versitasszal Indonézia nagykö­vete, s felkereste az intézményt a német nagykövet asszony, valamint az ausztrál nagykö­vetség sajtóattaséja is. Az egye­tem napja, november 1 l-e al­kalmából pedig a temesvári és a veronai egyetem képviselői jártak itt, elsősorban a doktori képzések iránt érdeklődve. H. SZ. Egyetemi tanácsülés Ülést tartott a Szegedi Tudományegyetem tanácsa hétfőn. Az ülésen első napirendi pontként a tanácstagok meghallgatták dr. Szabó Imre dékán beszámolóját az állam- és jogtudományi kar helyzetéről és jövőképéről. Ezt követően egyetemi szabályzato­kat fogadott el a testület, így A hallgatói felülbírálati kérelmek benyújtásának és elbírálásának rendjéről szóló szabályzatot, a Hallgatói fegyelmi szabályzat módosítását és az egyetem keretei között folytatott pályázati tevékenységre vonatkozó szabályza­tot. Következő napirendi pontként tanszékvezetői megbízáso­kat hagyott jóvá a tanács. Dr. Kemény Lxijos egyetemi tanár az or­voskar bőrgyógyászati és allergológiai klinikájának tanszékveze­tője lett, dr. Ésik Zoltán egyetemi tanár a természettudományi kar számítástudomány alapjai tanszékének élére került, dr. Gyi­móthy Tibor egyetemi docens a TTK szoftverfejlesztési tanszé­két irányítja, míg dr. Marsi István főiskolai tanár a tanárképző fő­iskolai kar kémia tanszékének vezetésére kapott megbízást. A SZEGEDI ES KOLOZSVÁRI EGYETEM ÖSSZEFOGASA Házasságot is hozott már a cserekapcsolat A szakmai programok, kutatások, előadások lá­togatása mellett a szórakozás is fontos szerepet játszik az egyetemisták életében. Hét év óta a szegedi és a kolozsvári egyetem hallgatót három hetet tölthetnek el a másik intézményben. A cél, hogy jobban megismerjék vendéglátóik világát. Teljes egészében hallgatói kezdeményezésre in­dult el még 1996-ban a diákcsereprogram a Sze­gedi Tudományegyetem és a kolozsvári Ba­bes-Bolyai Tudományegyetem között. Ennek keretében félévente 12-12 hallgató három hetet tölthet el a másik intézményben. Az áthallgatás lehetőséget nyújt az otthon fellelhetetlen könyv­tári, levéltári anyagok kutatására, konzultációra az oktatókkal, de számos órán, kutatási prog­ramban is részt vehetnek a diákok. A csereprog­ramnak köszönhetően a sok diplomamunka és TDK-dolgozat mellett PhD-munkák is születtek. - Erdély mindig is vonzotta a fiatalokat. Ráadásul 1990 előtt nagyon nehéz volt kijutni, ezért is döntöttünk úgy, hogy a rendszerváltás után felvesszük a kapcsolatot valamelyik kinti egyetemmel - mondta Csernik Antal, a szegedi bölcsészkar hallgatói irodájának vezetője, egy­kori szervező. Azzal a nem titkolt céllal, hogy erős kötelék alakuljon ki az anyaországi és az erdélyi magyarság között. Most már Savanyó Szilvia bölcsészhallgató vette át a szervezést. - A hozzánk érkező kolozs­vári fiatalokat elsőként beíratjuk a szegedi könyv­tárakba, hiszen munkájukhoz ott megtalálhatják a szükséges anyagokat - vette át a szót Szilvia. Főleg történészek, filológusok, geológusok és földrajzosok jönnek az erdélyi nagyvárosból. - Nálunk egy kicsit kevesebb szak közül válogathatnak a szegediek. Ráadásul több te­rületen nincs is magyar nyelvű oktatás, csak román - tudtuk meg Orbán János kolozsvári szervezőtől. A Tisza-parti város egyeteméről főleg néprajzosok keresik fel őket. Hiszen „élő­ben" is megismerhetik az eddig csak tan­könyvekben látott történelmi helyeket, mint Szászföldet, Szebent, Brassót vagy Besztercét. A szakmai megismerés mellett igen fontos a szórakozás is. Szegeden a JATE-klubot keresik fel előszeretettel a vendégek. - Nálunk jóval moz­galmasabb az éjszakai élet, mint a Tisza partján - vélte János. A 320 ezer lakosú Kolozsváron ritka az olyan fiatal, aki nem talál magának megfelelő szórakozást. Az erdélyi látogatás csúcspontja, hogy felkeresik a Tordai-hasadékot. A Szind ne­vű falucska menedékházában eltöltenek pár éj­szakát hatalmas bulik közepette. A hét éve tartó cserekapcsolat a barátságok mellett már két házasságot és két gyermeket is eredményezett. K.T. EGYETEMI KLUBOK JATE-KLUB december 3.19 óra: Alonso Alegria: Kötélen a Niagara ­színházi előadás, 21 óra: jo­gász Mikulás-buli DJ Almával december 4. 21 óra: Alonso Alegria: Kötélen a Niagara ­színházi előadás, 22 óra: Stu­dent-est - véradó buli, há­zigazda: Varga B. László, a kisteremben nosztalgiabuli Molnár Lajossal december 5. 19 óra: Hircus nocturnus fest december 6. 22 óra: Mi­kulás-buli, a nagyteremben DJ Alma, a kisteremben DJ Ala­csony december 8. 21 óra: fél­évzáró TTK-s buli SZOTE-KLUB december 3. 19 óra: Film­klub december 4. 22 óra: Red Bull 33 °C party, „észhelyzet" Patkós doktorral december 5.22 óra: Péntek esti házibuli Gajdács Zoltán­nal december 6. 22 óra: Sza­bad szombat party DJ Har­mathtal december 9. 21 óra: a Süti zenekar koncertje, utána buli Patkóssal

Next

/
Thumbnails
Contents