Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-24 / 299. szám

Szerda, 2003. december 24. CSENDES ÉJ III. HAT GYERMEKEVEL VARJA AZ ÜNNEPET AZ EV ENEKESEVE VALASZTOTT BASSZISTA Ötórai tea az Altorjay családdal Attorjay Tamást, a Szegedi Nemzeti Színház népszerű basszistáját nem­régiben az év énekesévé választották az operabarátok. Az építészetet a színpadra cserélő, hat gyermeket ne­velő művésszel ez adta az apropót a régóta tervezett beszélgetéshez, amit karácsonyhoz közeledve ottho­nukban szerveztünk meg. Az Attorjay családdal elköltött ötórai teán nem­csak a színház került szóba, hanem az is, hogyan gondolkodnak a gyer­meknevelésről, az összetartozásról, az életről. Bolha játékos ugrándozással fogad a Veres ács utcai ódon ház udvarán. A kis fekete puli az Altorjay család ked­vence, olyan barátságos és közvetlen, akár a gazdái. Az ebédlőben a nagy asztalt körbeülik a gyerekek, a tea mellé süteménnyel és gusztusosra sült tökkel kínálnak, amelynek titkát Altorjay Tamás szimpatikus felesége, Kopasz Éva készségesen elárulja: mézzel megkenve, fahéjjal meghint­ve, pici vízzel teszi a sütőbe. Tömjénfüst, hó és farkasüvöltés - Magam is nagy családból szár­mazom, titokzatossággal teli gyerek­kori karácsonyaink hasonlóak voltak a maiakhoz. Számomra mindig a karácsonnyal kezdődött az űj esz­tendő, a szilveszter sokáig semmit sem jelentett. Emlékszem, abban re­ménykedtünk, hogy a Jézuskának lesz elég fantáziája, és sok megle­petést hoz nekünk. A szenteste dél­utánján édesapámmal mindig el­mentünk a moziba, ahol akkoriban gyermekfilmeket vetítettek ilyenkor - meséli Tamás. - Édesanyám a Szé­kelyföldről származik, azokban az években, amikor felkerekedtünk, és meglátogattuk Csíkszentmihályon élő nagymamánkat, mindig havas, farkasüvöltéses, tömjénfüstös, éjféli misés, igazi erdélyi karácsonyban volt részünk. - Mi nem szoktunk különleges ka­rácsonyi menüvel készülni, a gye­rekek a töltött káposztát és a halat nem szeretik igazán, ezért hétköz­napibb, egyszerűbb ételeket főzök ­veszi át a szót a családfőtől Éva, amikor az ünnepi menüre terelődik a beszélgetés. - Fontos szempont, hogy gyorsan elkészüljek, mert 24-én annyi más teendőm is akad, hogy nem tölthetem az egész napot a konyhában. Általában kiadós ebédet és könnyű vacsorát tálalok. Ilyenkor a gyerekeknek videódélutánt tar­tunk, közben az angyalkák segítsé­gével a Jézuska meghozza a kará­csonyfát. Szentestén a legszűkebb körben ünneplünk, karácsony első napján viszont az Altorjay nagyma­mánál összegyűlik a család. Tamás három testvére minden évben ha­zajön a gyerekekkel Debrecenből, Székesfehérvárról és Sopronból, így ilyenkor tizenhárom unokatestvér üli körbe az ünnepi asztalt. Másnap hozzánk jönnek el az én testvéreim a családjaikkal és édesanyámmal. Ki­lencen vagyunk testvérek, harminc­két unoka találkozik ilyenkor. Nálunk az ünnep már advent első vasár­napján megkezdődött. A lányok el­készítették a koszorút, amit idén Jo­hanna vitt el a Karolina iskolába megáldatni. Minden este meggyújt­juk rajta a gyertyát. Ahogy közeledik a karácsony, egyre több az elintéz­nivaló. Amíg kicsik voltak a gyerekek, könnyű volt kitalálni a vágyaikat. Ma már ahhoz, hogy igazán örömet si­kerüljön szerezni, ki kell puhatolni, mit szeretnének. Ezért egy hónappal korábban mindenki levelet ír az an­Ünnepi alkalom: együtt a nyolctagú család. gyalkának. Ebben az évben is komoly lista állt össze, az angyalka eldön­tötte, hogy mit tud teljesíteni a kí­vánságokból. F0T0K: SCHMIDT ANDREA A zene a hobbijuk Folytatódnak a családi tradíciók Éva és Tamás 22 éve házasok, leg­nagyobb fiuk, a 21 esztendős Ábel másodéves a szegedi orvosi karon. Domonkos 19 múlt, idén kezdett a pécsi egyetemen, ahol építésznek ta­nul. Mindkettőjük pályaválasztását örömmel fogadták a szülők, hiszen a családi tradíciókat folytatják. Tamás­nak már a dédapja is orvos volt, édesapjára, a kiváló gyermeksebész professzorra ma is sokan emlékez­nek Szegeden. Testvérei is valameny­nyien orvosok lettek, egyedül ő szá­mít „elfajzott művésznek". - A szi­gorlatokon az idősebb professzorok először felkapták a fejüket a nevem hallatán, ők még ismerték Altorjay nagypapát. Jól kell tanulnom, mert a név kötelez. Különösen a sebészet érdekel, de még ráérek eldönteni, melyik szakterületet választom ­kapcsolódik a beszélgetésbe meg­fontolt halkszavúsággal Ábel. Éva anyai nagyapja, Pálfy-Budinszky Endre egykor Szeged főépítésze volt, nevét emléktábla őrzi a városban. Eredetileg Tamás is építész, viszony­lag későn, 28 éves korában kezdett el intenzíven énekelni tanulni. - Hosz­szú átmenet volt számomra a pá­lyamódosítás. 1989-ben, amikor Gre­gor József lett az operaigazgató, ke­rültem szólistaként a színházhoz, de mellette még hét éven át mérnök­tanárként oktattam a Vedresben. Közben zenei tanulmányaimat is igyekeztem elmélyíteni. Még terve­zőmérnök koromban elvégeztem a konzit, később főiskolai képzésben vettem részt, majd 2000-ben sikerült magánénekesi egyetemi diplomát is szereznem. - Éveken át minden délután a kon­ziban volt, este pedig a színházban énekelt vagy mások előadását nézte, ezért előfordult, hogy megjegyeztem: lassan felnőnek a gyerekek, és nem is látod őket - emlékszik megbocsátó mosollyal Éva, aki matematika-fizika szakos tanár, de a hatodik gyermek, Boldizsár megszületése után már nem volt esélye visszakerülni a pe­dagóguspályára, ezért ingatlanköz­vetítéssel, biztosítással foglalkozott, egy éve pedig a Mozgássérültek Al­ternatív Egyesületének menedzsere. Régi, nevezetes szegedi polgárcsalád leszármazottja, szépapja, Pálfy Fe­renc 1872-től Szeged polgármestere A zenetanulás természetes az Altorjay családban. Ádám, a legidősebb testvér évekig zongorázott és gitározott, utóbbit hobbiként ma is műveli. Domonkos zongorával kezdte, vadászkürttel foly­tatta, majd a dobolásnál kötött ki. A 16 éves Benedek nyolc évig csellózott, majd áttért a gitárra. Az elsős gim­nazista Rebeka a zongorázást hagyta abba, hogy inkább hlp-hop táncot ta­nuljon. A 12 éves Johannát tehetséges hegedűsnek mondják. Furulyázni Is ta­nul, de azt mondja, egyáltalán nem biztos, hogy a zenei pályát választja, mert rajzolni és szobrászkodni is szeret. A 11 éves Boldizsár a legkisebb a családban, ő is zongorázik, bár a gya­korlástól gyakran elcsábítja a foci. Az Altorjay gyerekeket több színházi pro­dukcióban is láthatta már a közönség. A kisszínházi Szerelmi bájitalban egyszer­re négyen is felléptek. Benedek A va­rázsfuvolában és a Gianni Schlcchiben énekelt, sőt szerepelt a prózai Don Carlosban és a szabadtéris III. Ri­chárdban is. volt, és elévülhetetlen érdemeket szerzett az 1879-es nagy árvíz ide­jén. - Szerencsére mostanában sok fel­adatom akad - mondja Tamás, ami­kor a színház is terítékre kerül. ­Ősszel a Főinkvizítor voltam a Don Carlosban, most nagy örömmel éneklem a Toscában a Sekrestyés szerepét, amivel néhány évvel ezelőtt beugrásszerűen már találkoztam. Különleges élmény számunkra a ba­lettegyüttessel közös Requiem-pro­dukció, ami nagyobb kihívás, mint egy hagyományos oratóriumkon­cert, ugyanakkor élmény látni, hogy a tehetséges táncosok hogyan for­dítják le a maguk nyelvére ezt a csodálatos zenét. - Minden űj színházi produkci­ót elmegyünk egyszer közösen megnézni. Amikor kicsik voltak, akadt olyan opera, amit négy­szer-ötször is láttunk a nullás pá­holyból - meséli Éva, akiről a gye­rekek elárulják: ő a leglelkesebb operarajongó a családban, Ta­mást majdnem minden fellépésé­re elkíséri. Tizenegy éve építkeznek A család tizenegy éve költözött a hatalmas, régi házba. Éva néha visz­szasírja korábbi panellakásukat, ami sokkal kisebb volt, de könnyebben lehetett takarítani, rendben tartani. Most mindenkinek saját kuckója van, Tamás készítette az engedélyezési tervet a ház átépítéséhez, és a ki­vitelezési munkák javát is maguk végezték. Amikor két éve kicserélték a régi tetőt, a nagyfiúk segédmun­kásként dolgoztak a mester mellett. Igazából tizenegy éve folyamatosan építkeznek, két hete készült el a köz­ponti fűtés. Éva azt mondja, azért nem haladtak gyorsabban, mert a gyerekek iskoláztatását mindig fon­tosabbnak tartották. Ahogy egyre nő­nek, Tamás nem győzi vállalni a fel­lépéseket, és másodállásban a kecs­keméti Kodály konzervatóriumban tanít. - Nem bántam meg, hogy ilyen nagy családom lett, mert így egy beosztós közösségben nőnek fel a gyerekek. Korán megtanulják az al­kalmazkodást. Természetesen hátrá­nyokkal is jár ez az életforma, nem tudunk minden évben a tengerpar­ton nyaralni. Az utazások helyett megpróbálunk lényegesebb dolgo­kat adni a gyerekeknek, igyekszünk sokszínű képzést biztosítani szá­mukra. Minden nyáron dolgoznak, például szendvicsemberként reklá­mozzák a városházi Muzsikáló Udvar programját és statisztálnak a sza­badtérin. Nem hátrány, ha megszok­ják, hogy nem hull rögtön az ölükbe minden - vallja Tamás, és Éva is egyetért ezzel: - Mindannyiuk szá­mára szeretnénk biztosítani egy dip­loma és a jogosítvány megszerzését. Magántanárokhoz járhatnak nyelve­ket tanulni, ami komoly kiadást je­lent a családi kasszából. Azt gon­dolom, ennek és a családban el­sajátított mentalitásnak elegendő út­ravalónak kell lennie az életre. Mi is albérletből indultunk, amikor ösz­szeházasodtunk. Nekik is meg kellett tanulniuk beosztani, fontossági sor­rendet felállítani. Ha hoz a nagy­mama egy tábla csokit, akkor azt nyolcfelé osztják. Tudom, hogy ezt néha nehéz elfogadni. Amikor egy kilencgyermekes, igen nehéz körül­mények között élő értelmiségi csa­ládban éltünk, sokszor mi sem ér­tettük, nekünk miért nincs meg ugyanaz, ami a másik gyereknek. Felnőttként ma már azt mondom: nagyon jó, hogy ilyen sokan vagyunk testvérek. Élmény összejönni az ün­nepeken. Az életben a legfontosabb dolgok közé tartozik a családi ösz­szetartás. Ennyi testvérrel az ember biztonságban érezheti magát, mert mindig számíthat segítségre. - Egy ekkora családban a közösség szempontjait mindenki kénytelen a sajátjai fölé helyezni, ami modell­értékű lehet egy jól működő tár­sadalom számára is. A hat gyermek vállalása mögött persze egy ökume­nikus, hívő szemlélet is van: a meg­fogant élet tisztelete - mondja Ta­más, és Éva hozzáteszi: - Mindketten katolikus családból származunk. Szüleink a legnehezebb időkben is kitartottak a hitük gyakorlása mel­lett. Ugyanebben a hitben neveltek bennünket is. A valóságshow nem az élet Éva szerint nagy veszélyt jelent a gyerekek számára a televízió, ezért évekkel ezelőtt úgy döntöttek, hét közben egyáltalán ne nézzék. - Pén­teken és szombaton szabad tévézni, de akkor is jobban szeretjük az el­lenőrizhetőbb videót. Rendkívül lé­lekrombolónak tartom a valóság­show-kat. A gyerekek azt hiszik, hogy az az élet, amit abban látnak. Pedig az élet sokkal komolyabb, fontosabb dolgokról szól. A mai televízió arra szoktat, hogyan töltsük el hülyés­kedéssel és szexszel az életünket. Amíg kicsik voltak, rendszeresen el­vittük őket operába, és fel sem me­rült, hogy ott olyasmit láthatnak, ami nem való nekik. A meztelenség, az erőszak és a szex mostanra a szín­házba is olyan mértékben betört, hogy ma már nem tudom kiszá­mítani, mit kapnak majd a gyerekek. Az örök értékek megcsúfolása va­lahol vissza fog ütni. Szerintem a színháznak nem az lenne a feladata, hogy átvegye a televízióból áradó popkultúrát. Tamás úgy véli, amikor egy gyerek tizennyolc éves lesz, a szülőknek hát­térbe kell vonulniuk, hogy önálló­sága megerősödhessen. Ha jó mo­rális alapokkal, határozott világné­zettel vértezte fel a család, akkor felnőttként jól tud majd dönteni, vá­logatni az egyre nagyobb sebességgel reá zúduló élményekből, lehetősé­gekből, kacér kísértésekből, és meg­állja helyét az életben. HOLLÓSI ZSOLT

Next

/
Thumbnails
Contents