Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-23 / 298. szám
B E L F U L D .. K U L F 0 l KEDD, 2003. DECEMBER 23. Mádl: normakontroll a PSZAF-törvényről A köztársasági elnök különösen nes. Először, egyedi személyi ïHOIU a felügyelet vezetőire vonatkozó rendelkezéseket ítélte alkotmányosan aggályosnak a parlament által december 15-én elfogadott, ún. PSZAF-törvény ügyében, amelyről előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól - közölte Schillinger Erzsébet, az államfő sajtóirodájának vezetője. BUDAPEST (MTI) A köztársasági elnök megítélése szerint a fent említett, kihirdetésre megküldött törvény, és annak különösen 38. paragrafusa alkotmányellenes, ezért azt alkotmányos jogkörében megküldte az Alkotmánybíróságnak. A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy a törvény vonatkozó bekezdése szerint a törvény hatálybalépésének napján megszűnik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - e törvény hatálybalépésekor hivatalban lévő elnökének, elnökhelyetteseinek megbízatása és köztisztviselői jogviszonya. Ez a rendelkezés egyedi személyi döntést mond ki normatív, törvényi formában. A köztársasági elnök megítélése szerint az egyedi döntés helyett a jogszabályi forma választása két vonatkozásban is alkotmányelledöntés törvényi normába foglalása visszaélés a törvényhozás rendjével, mert ebben az esetben nem általános normaként, általános viszonyok szabályozására hoznak törvényt. Alkotmányellenes az egyedi döntés törvényi formába öltöztetése azért is, mert elvonja a jogorvoslat lehetőségét az érintettektől. A köztársasági elnök indokai között rámutatott arra, hogy a törvény elfogadása a jogalkotási eljárás előírásainak megsértésével történt. „A törvénytervezet előkészítése során a kormány nem tekintette magára nézve kötelezőnek az egyeztetésre vonatkozó törvényi előírások betartását, noha a jogállamiság lényege az, hogy a jogszabályok mindenkire - így a kormányra és a jogalkotóra nézve is - kötelezőek". * Mádl Ferenc köztársasági elnök előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól a Btk. a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos módosítása ügyében - közölte Schillinger Erzsébet, az államfő sajtóirodájának vezetője. A köztársasági elnök „áttekintve a törvény szövegét, arra a meggyőződésre jutott, hogy a Btk. módosítása komoly alkotmányossági aggályokat vet fel". Gyorsjelentés a szegényedésről, felmérések alapján Hatszáz vélemény BUDAPEST (MTI) Magyarországon mintegy másfél millió embert érint az egyre mélyülő szegénység, állapítja meg a Szociális Szakmai Szövetség (3SZ) által készített jelentés, amelyet hétfőn adtak át a témában érintett állami vezetőknek Budapesten. A Gyorsjelentés a szegényedésről című tanulmánykötetet Göncz Kinga, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) politikai államtitkára és Kiss Róbert, az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal vezetője vette át a szövetség vezetőjétől. Ferge Zsuzsa, a 3SZ elnöke (felvételünkön) elmondta: az elmúlt három évben a szegények helyzete láthatóan tovább romlott az ország különböző részein tevékenykedő 600 szociális munkás segítségével végzett felmérés szerint. Rendkívüli ülésnapi döntés: március végéig adategyeztetés a bankoknál Országgyűlési zárszavazás Az országgyűlés 352 igen szavazattal, egy ellenében hétfőn elfogadta a pénzmosás megelőzéséről szóló törvény módosítását, amely december 31. helyett április l-ig ad időt arra, hogy az emberek adategyeztetés céljából személyesen felkeressék bankjukat. Megtartották több fontos törvény zárszavazását is. BUDAPEST (MTI) Rogán Antal fideszes képviselő javaslatát a házszabálytól eltérő módon tárgyalta a Ház, miután a köztársasági elnök hétfőn bejelentette: előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól a december 15-én elfogadott, a befektetők és' betétesek fokozott védelmével kapcsolatos, úgynevezett PSZÁF-törvény ügyében. E jogszabály része volt az adategyeztetési határidő megváltoztatása. „Többszázezer ember gondját, a két ünnep között a bankoknál való sorban állást iktatja ki a módosítás" - mondta Rogán Antal az összevont általános és részletes vitában. Veres János pénzügyi államtitkár viszont azt mondta, a kormány és a kormányoldal kényszerhelyzetbe került, és egy rossz javaslatot kell elfogadnia, mert az ellenzék nem támogatta a kormányjavaslatot, és ragaszkodott saját előterjesztéséhez. Az országgyűlés a továbbiakIráni válasz TEHERAN (MTI/AFP) Az iráni légierő parancsnoka szerint I2rael „saját sírját ássa meg", ha megtámadja az iráni nukleáris létesítményeket. Szejed Reza Pardisz tábornok Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter kijelentésére reagált. Mofaz arra célzott, hogy Izrael „szükség esetén" megtámadhatja Irán nukleáris központjait. - A cionista rendszer fenyegetései semmit sem jelentenek nekünk - mondta a tábornok. - Az a rendszer tudja, hogy Iráng haderői, a légierőnk olyan szintet értek el, hogy megáshatja a sírját a térségben, ha katonai erővel támad Iránra. Nem kapott levegőt a miniszter JERUZSÁLEM (MTI/REUTER) Ahmed Maher (középen), testőrei között. MTI Telefotó/EPA/Atef Szafadi Feldühödött palesztinok megverték hétfőn Ahmed Maher egyiptomi külügyminisztert Jeruzsálem óvárosában, amikor be akart térni imára az al-Aksza mecsetbe, az iszlám vallásának harmadik legszentebb helyére. Kezdetben csak sértegették, „áruló ország minisztereként" szidalmazták Mahert. Később cipőket vágtak hozzá, majd ütlegelni kezdték. A különféle források ellentmondásosak Maher állapotát illetően, abban megegyeznek: félig alélt volt és nem kapott levegőt. Halálos kutyatámadás Baján Saját gazdáját marta halálra, a gazda édesanyját, egy idős aszszonyt súlyosan megsebesített egy házőrző kutya Baján. BAJA (MTI) - A közepes termetű keverék kutya a háziakkal együtt élt, többnyire a lakásban, eddig semmilyen jelét nem adta támadókészségének - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Ferenczi László alezredes hozzátette: a történteket egy hozzátartozó fedezte fel hétfőn reggel, aki miután nem tudott bemenni a lakásba, betörte az ajtót, s meglátta az addigra már halott 45 éves férfit. A mentők a kutya által megsebesített 89 éves asszonyt súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Az állatot megfigyelésre a gyepmester már elszállította - közölte a szóvivő. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történteket. Baján ez már a második kutyatámadás viszonylag rövid időn belül. Október 30-án tíz német juhász és kuvasz keverék mart halálra egy bajai almáskertben dolgozó nőt. Az ellenzéki Fidesz fő szószólói voltak az elmúlt időszakban Répássy Róbert. balról: Varga Mihály, Rogán Antal és MTI Telefotó: Rózsahegyi Tibor ban 194 igen és 139 nem szavazattal, 13 tartózkodással elfogadta a közbeszerzésekről szóló törvényt hétfőn. A törvény elsődleges célja az EU-jogharmonizáció, de fontos célkitűzése a közpénzfelhasználás átláthatóságának, nyilvánosságának további erősítése, és az esélyegyenlőségen alapuló verseny biztosítása. A képviselők a továbbiakbanegyhangúlag elfogadták a mozgóképről szóló törvényt. A törvény - preambuluma szerint - a magyar mozgóképkultúra értékeinek megőrzését és gyarapítását, a magyarországi filmipar fejlesztését, nemzetközi viszonylatban való versenyképessé tételét, valamint a mozgóképkultúra fejlődését szolgáló források hatékony felhasználását elősegítő támogatási rendszert tűzte céljául. Ezt követően 343 igen szavazattal, ellenvoks nélkül, nyolc tartózkodás mellett a T. Ház elfogadta a Keményen bírálják a Fideszt és Kövér Lászlót Markó Béla és Nastase egyazon húron pendül Markó bírálja a Fideszt, Nastase nemkívánatos személyeknek nyilvánítja a Fidesz-vezetőket, Kovács Nastase segítségére siet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács bírálatával - így tálalták a román lapok az RMDSZ-elnök, a román kormányfő és a magyar külügyér nyilatkozatait. BUKAREST (MTI) A Ziarul Financiar, a Ziua, a Curierul National, a Cotidianul és más román lapok Adrián Nastase szombati tévényilatkozatából idézve, az erdélyi magyarság autonómiaköveteléseit támogató „egyes külföldi személyeknek" szóló fenyegető kijelentéseit egyértelműen úgy tekintik mint az EMNT kolozsvári alakuló ülésén felszólaló Kövér László Fidesz-alelnöknek és a legfőbb magyar ellenzéki párt más vezetőinek szóló figyelmeztetést. Az RMDSZ belső ellenzékének „kockázatosságára" is figyelmezető Kovács László nyilatkozatát pedig az EMNT-vel kapcsolatos román kormányfői megnyilatkozások és az RMDSZ-vezetés támogatásaként magyarázták. Román hírforrások részletesen beszámoltak Markó Béla múlt hét végén Marosvásárhelyen román újságírók kérdéseire adott válaszairól. Ezekben az RMDSZ szövetségi elnöke rámutatott: az RMDSZ elvárja és természetesnek tartja a magyarországi politikai pártok támogatását a szövetség céljainak megvalósításához. Ugyanakkor helyteleníti, hogy egyes magyar politikusok a magyarországi politikai élet megosztottságát a romániai magyar közéletbe is át akarják helyezni. Vár a Queen Mary 2 Átadták a világ legnagyobb luxushajóját, a Queen Mary 2-t Saint Nazaire-ben. A francia Alstom hajógyárban készült, 345 m hosszú és 74 m magas hajót a jómódú turisták üdülésére tervezték. Az óceánjárót két év alatt építették, noha 25 méterrel hosszabb és szinte kétszer olyan súlyos, mint a legendás Queen Elizabeth 2. 2620 utasnak van rajta hely. MTI Telefotó/AP/Franck Prevel Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló előterjesztést. A törvény szerint 2005 és 2007 között összesen 1089 milliárd forintból 636 kilométer autópálya és autóút építhető meg. Az új sporttörvény (192 igen, 161 nem) létrehozza a kormány mellett működő javaslattevő, véleménynyilvánító testületet, a Nemzeti Sporttanácsot, és szabályozza annak tevékenységét. RÖVIDEN SZÁNDÉKNYILATKOZAT Medgyessy Péter és Demszky Gábor szándéknyilatkozatot írt alá a 4-es metró építéséről szóló szerződés jóváhagyásáról hétfőn Budapesten. A 4-es metró első Kelenföldi pályaudvar és Keleti pályaudvar közötti szakaszát a tervek szerint 2008 decemberében adják át. RAGÁTS ZSEBE Nem formális egyezség született a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének múlt heti ülésén arról, hogy nem adnak végkielégítést az MTV elnöki posztjáról távozó Ragáts Imrének. MOL-BÉREK A Mol-csoportnál a munkáltatónak sikerült megállapodni a jövő évi béremelés mértékéről az érdekképviseletekkel. A munkáltató és az érdekképviseletek a Mólnál és a TVK-nál 8 százalékos, míg a Slovnaftnál 12,2 százalékos béremelésben állapodtak meg. Idén a Mólnál 9 százalékos béremelés volt. A Slovnaftnál a magasabb béremelést a szlovákiai infláció, valamint a 3 éve tartó bérharmonizációs program indokolja. JEGYÁREMELÉS A belföldi személyszállítás jegyárait átlagosan 11 százalékkal emeli január elsejétől a MÁV Rt. A MÁV közleménye szerint az árhatóság és a szakminisztérium döntése alapján, a nettó áremelés 8 százalékot tesz ki, ám az áfa-emelés miatt további 3 százalékkal kénytelen emelni a jegyárakat a MÁV Rt. A tájékoztató szerint az intercity pótjegy ára 440 forintról 480 forintra, az InterCityRapid pótjegy, az eddigi 540 forintról 600 forintra, az expressz vonatok helybiztosítása 120-ról 130 forintra módosul. Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékleteki, M1SKOLCZI RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN |hír és információ), SÜLI IÓZSEF (sport) • Délvilág szFrkesztóségvezctő: ÚfSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, «.: 153. THefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www dclmagyar.hu • E mail: szerkesztőségéi dclmagyar.szegcd.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád yczér tér 3. Itt: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. lel 63/401-024. Tfcl <t.ix: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galériai TEl./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁC KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadót titkársági (ax: 62/442 958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Teleion: 62/466-847. • Tirjcsztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN. Tfcrjcsztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dij egy hónapra 1355 Ft (Délmagyarországl, 1255 Ft |Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcoitl Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.