Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-23 / 298. szám
KEDD, 2003. DECEMBER 23. •HIRDETÉS« 3 Az uniós szabályozás értelmében a közszolgáltatást végző társaság igazolt veszteségeit meg kell téríteni. Ezért jövőre mintegy 370 millió forint normatív támogatást ad a központi költségvetés Szegednek. Ennek 70 százaléka Volánhoz kerül és a közel háromszázmilliós veszteségét mérsékli. A normatív veszteségfinanszírozás bevezetése keltette föl a többi közlekedési cég érdeklődését is, valószínűleg ezért jelezte a Hód-Mező Kft., hogy átvenné Vásárhely tömegközlekedésének üzemeltetését, és ezért ajánlkozott az SZKT mindkét város teljes tömegközlekedésnek működtetésére. A városok vezetői természetesen minél olcsóbb és jobb tömegközlekedést szeretnének. Szegeden az önkormányzat a teljesített kilométerek alapján fizetné a Volánt, azonban kilométerenként körülbelül nyolcvan forint az ajánlott és a kért összeg különbsége, amelyet hétmillió futott kilométerrel kell szorozni. A két fél elvárásai között hatalmas az eltérés. Az önkormányzat emellett azt akarta, hogy a Volán alvállalkozóként közlekedtesse a buszokat. így az önkormányzat cége, a Szegedi Közlekedésszervező Kft. adná el a jegyeket, igényelné a tanuló és nyugdíjas utaAz úton jól megfér a troli és az autóbusz. A két cég viszont harcol a piacért. Fotó: Miskolczi Róbert sok után járó árkiegészítést, és rendelné meg a szolgáltatást a Volántól. Szeri István szerint ezt a konstrukciót a jogszabályok nem engedik meg, hiszen az árkiegészítést csak a szolgáltatás nyújtója igényelheti. A vezérigazgató szerint a felek június óta „egymás mellett elbeszélgettek". Végül Szeged város csak rövid távon állapodik meg a Tisza Volán Rt.-vei, és közben a városi tulajdonú SZKT ajánlatát kéri arról, mennyiért közlekedtetnék ők az autóbuszokat. Azt sem támogattuk - mondta Szeri -, hogy januártól megszűnjön a külön villamos- és buszbérlet, hiszen ez áremelést jelent az utasok 46 százaléka számára. Mégis így lesz. Szeri István szerint először meg kellett volna határozni, hogy milyen tömegközlekedési hálózat szolgálja a várost, azután dönteni a tarifarendszerről és a finanszírozásról. A vezérigazgató nyugodt: az SZKT ajánlatát légből kapottnak tartja, mert szerinte nincs olyan 'cég, amely gazdasági megfontolásból valóban be tudna lépni erre a piacra. M. B. I. Állítások és cáfolatok a szegedi ivóvíz minőségéről Vihar egy pohár csapvíz körül Egy szegedi kutató azt állítja, a csapvíz rossz minőségű, egyetlen nap alatt megzavarosodik és elszíneződik, ráadásul egysejtűeket találtak az ivóvízben. A vízmű cáfolja a kutató állításait, a cég szerint Szegeden kifogástalan minőségű az ivóvíz. Dobó Endre azért kereste meg szerkesztőségünket, mert véleménye szerint Szegeden rossz minőségű az ivóvíz. - Húsz éve foglalkozom halakkal, néhány napja azonban az összes kipusztult, amit a víz minősége okozott. A kutató férfi azt állítja, az állni hagyott víz másnapra megbuggyant és elszíneződött. Munkahelyén, az anatómiai intézetben ezt már hónapok óta tapasztalja, egy nap alatt a csapvíz opálossá válik. Kollégái kíváncsiságból mikroszkóp alatt vizsgálták meg a vizet, és abban legnagyobb megdöbbenésükre papucsállatkákat találtak. Dobó Endre úgy fogalmazott, felháborítónak tartja, hogy ilyen yizet volt kénytelen Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Fotó: Karnok Csaba inni például kisfia is. A család egyébként az eset óta kizárólag ásványvizet fogyaszt. Bohus Mihály, a Szegedi Vízmű Rt. vegyésze szerint kizárt, hogy egysejtűek legyenek az ivóvízben, hiszen azt klórozzák. Elmondta, kéthetente a város 28 pontján vizsgálják a bakterológiai paramétereket, és adataik szerint a víz jó minőségű. A vegyész azt mondta, méréseik nem igazolták olvasónk állításait, és véleménye szerint biztos, hogy a férfi halpusztulása nem vezethető vissza az ivóvíz minőségére. Nagy Zsuzsa megyei tiszti főorvos elmondta, az ÁNTSZ évente, illetve egyes helyeken negyedévente vizsgálja az ivóvíz minőségét. Változást az elmúlt időszakban nem tapasztaltak. Hozzátette: egy többnapos vízben normális, hogy szaporodásnak indulnak az egysejtűek, a csapból kifolyva azonban biztosan nincsenek sem papucsállatkák, sem más élőlények az ivóvízben. A tiszti főorvos azt javasolja, hogy olvasónk keresse meg hivatalosan az ÁNTSZ-t, és kérjen soron kívüli vízmintavételt. Ezt akár a patológiánál, akár otthonánál is megteheti. Előfordulhat, hogy a rendszerben történt valami, a bonctani intézetnél például a műszaki átadás óta nem vizsgálták az ivóvizet. TÍMÁR KRISZTA Szegedi program: használtakat vásárolnak, újakat hoznak létre Százzal több szociális lakás épülhet Részben használt lakások vásárlásával, másrészt újak építésével jövőre százzal bővül a szociális bérlakások száma Szegeden. Az év utolsó közgyűlésén számolt be a szegedi polgármester, Botka László arról, hogy a város két pályázatot nyújtott be a Belügyminisztérium kiírására és mindkettő nyert. Az önkormányzati bérlakásállomány növelését megcélzó programban részben használt lakásokat vásárolnak és újítanak fel. A következő évben ötven jó állapotú, összkomfortos, zömmel paneles technológiával készült, 50 és 70 négyzetméteres, másfél, kettő, valamint kettő plusz két fél szobás lakásokat vesznek az IKV közreműködésével. A szociálisan rászorulók 2004-ben pályázat útján juthatnak hozzájuk. Összesen 373 milliót fordítanak a használt lakások megvásárlására és felújítására, ebból 261 millió az állami támogatás, a többit a lakásalapból biztosítja a város. A Cserzy Mihály utca 3-5-7. alatti ingatlanon 50 új szociális bérlakás épül - 2005 novemberéig.. Tizenöt egyszobás lesz, tizenhét lakás kétszobás, tizennyolc pedig másfeles. A földszintiekbe mozgáskorlátozottak is beköltözhetnek, mert ezeket a speciális igények szerint alakítják ki. A bérház kivitelezési költsége majdnem 443 millió forint, az állami támogatás ebből 300,5 millió. A telek az önkormányzaté (az értéke 453 millió forint), a saját forrás készpénzben 99,5 millió. Ugyancsak támogatást nyert Szeged a belügyminisztériumi városrehabilitációs pályázaton: a belvárosi második tömb felújítását fejezhetik be ezzel. A Kelemen utca 4. és a Somogyi utca 17.- Kelemen utca 2. számú, leromlott állapotú ingatlanok rehabilitációján belül csak a lakásokhoz tartozó közös tulajdonú szerkezeti rendszerek és berendezések korszerűsítésére, felújítására lehetett állami támogatást nyerni, a költségek 33 százalékáig. A tervezett ráfordítás 664,5 milliós, ehhez 122 millió forint állami támogatást kap az önkormányzat. A felújítás során több mint 1500 négyzetméter alapterületen alakítanak ki összkomfortos lakásokat. A Kelemen utca 4.-ben megerősítik, illetve cserélik a födémet, új lépcsők, nyílászárók, belső burkolatok készülnek. Korszerűre cserélik az épületgépészeti berendézéseket, új elektromos vezetékrendszert építenek ki. Nyílásbontásokkal, befalazásokkal, válaszfal-áthelyezésekkel, alaprajzi átalakításokkal korszerűsítik a lakásokat és üzleteket. A Somogyi utca 17,-Kelemen utca 2.-ben a földszinti lakásokból üzleteket alakítanak ki, az emeleten alaprajz-módositásokkal továbbra is lakások maradnak. Födémcsere és megerősítés lesz, a függőfolyosót felújítják. A lakásokban kicserélik a nyílászárókat, a padlóburkolatokat, az elektromos és épületgépészeti rendszereket. A Pacher-ház udvari szárnyának utólagos bővítményét elbontják, így lehetővé válik, hogy a teljes tömb belső udvarait összenyissák. A rehabilitáció az épületek műemlék jellegét figyelembe véve, az eredeti homlokzat kialakításával, 2005 őszére valósul meg. S. E. Ha támad akatya BÁTYI ZOLTÁN Ne félj, nem bánt! Higgyél nekem! - győzködi az asszonya panelház tövéig menekülő fiút, de likas harisnyát sem ér szava. A kissrác gyanakodva kukucskál a fa mögül, anyja is hiába hívogatja, látszik az arcán, egész testét markolja a félelem. Ki ne figyelt volna már fel efféle jelenetre magyar utcán, legyen szó alföldi kis faluról, vagy kocsizajos városról? Mert szent igaz, nincs addig baj a kutyával, rettegést dehogy is gerjeszt, amíg jó meleg szobában, kutyától távol olvasgatja a nagyanyó az unokájának, hogy eme négylábú az ember legjobb barátja, hűséges, hálás, szelíd, de legalábbis szelídíthető. Am a mesét híradó vágóképei követik, a nagymami szép szavait mikrofont markolászó riporter hangja robbantja szét. S a gyermek már arról értesülhet újságból is, hogy lám, újabb kutyatámadás áldozatával vágtatott kórházig a mentő, kertben békésen dolgozgató asszonyokat harapott a kutya, gazdáját marcangolt az eb - mint történt minap Mórahalmon. Tegnap Baján halálra harapott egy férfit saját kutyája. Nagymami ilyenkor mondhatná: ritka az ilyen, ám ahgha talál szótárában olyan meggyőző szavakat, amelyek erősebbek lennének vérfoltot mutató képnél, veszélyekre figyelmeztető újságcikknél. Mert való igaz, a kutyák számához képest valóban kevés támadásról értesülünk. Ha csak a statisztika számaira hagyatkozunk, úgy is fogalmazhatunk: az eh közel sem számít veszélyes üzemnek. Ám ez a tudat mintha el is altatná éberségünket. Könnyen megfeledkezünk arról, hogy ez az állat - talán éppen azért, mert az ember legjobb barátja - rengeteg odafigyelést igényel. Nem hagyhatjuk hát szűk lakásba, autóba bezárva, tekintetéből kell kiolvasnunk, bántja-e betegség, bármi kutyakórság. A kutyatartók legtöbbje - és most semmi tisztelet a kivételnek - ezt meg is teszi. Tudja például, hogy milyen kutya „illik" társasházba, mekkora mozgásigénye van egy erőtől duzzadó ebnek, s közel sem csak reklámok szlogenjeinek hisz, amikor összeállítja kedvence étrendjét. Ha meg harci kutyát enged a pórázról (merthogy mostanság ilyen állatot etetnek, idomítnak, hogy azt ne mondjam, hergelnek úton és útfélen, csak azt tudnám, miféle hóbortnak hódolva), a gondos gazda alaposan elmélyül a könyvből kiolvasható kutyalélektanban, s meghallgatja nála tapasztaltabb kutyatartók intelmeit. Mert tudja: hibázni, csak egyszer hibázhatunk. Akkor pedig mentő vágtat, tragédia hírétől borzad környezetünk. És nincs az a nagyimese, ami előcsalogatná a fa mögül a kutya elől rejtőzködő gyereket. Kovács László lett a MIÉP második embere Csurka István jelölte Csurka István, a MIÉP elnöke jelölte elnökhelyettesnek a vásárhelyi Kovács Lászlót. Mint azt már hírül adtuk, a vásárhelyi politikusra a 275 küldöttből 273-an szavaztak igennel. A Magyar Igazság és Élet Pártja XII. országos gyűlése elnökhelyettesnek választotta Kovács Lászlót, a párt Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei régióvezetőjét. . - Három éve veszek részt az elnökség munkájában, s most Csurka István személyes felkérésére vállaltam el az elnökhelyettesi jelölést - mondta Kovács László. Hozzátette, az elmúlt időszakban a pártban lezajlott változások után szükségszerű volt az elnökség megújulása is. Ezt a XI. országos gyűlés februárban elő is írta, s létrehozta az elnökhelyettesi és a négy alelnöki posztot. - Összesen 14 jelölés érkezett az elnökhelyettesi tisztségre, de csak egyedül én értem el a húszszázalékos küszöböt. Végül a 275 küldött közül 273-an szavaztak bizalmat nekem - összegezte a vásárhelyi politikus. Kovács László elmondta, míg a négy alelnök meghatározott feladatköröket kapott, az elnökhelyettes a négy alelnök munkáját segíti, ellenőrzi, de szükség esetén, írásos felkérésre, az elnök helyettesítését is elláthatja, összehívhatja az országos elnökség ülését. Felügyeli a párt pénzügyeit is. - Kilenc régiót hoztunk létre, lefedve ezzel az ország egész területét, a régióvezetők, a fővárosi közgyűlés, s a leendő parlamenti frakcióvezető is automatikusan elnökségi taggá válik. A szervezeti megújulásra azért volt szükség, mert a párt hatékonyabbá kívánja tenni a szervezőmunkát a 2004. évi európai parlamenti választás előtt. Kovács László hangsúlyozta, nincs ellentét a mostani készülődés és aközött, hogy a népszavazáskor azt mondták, a kialkudott feltételekkel nem szabad csatlakoznia az országnak az Európai Unióhoz. Az európai parlamentben a nemzeti elkötelezettségű pártokkal (például a Le Pen-féle Francia Nemzeti Fronttal) kívánnak majd együttműködni, képviselve a belépésre nemmel szavazókat, a voksolástól távol maradókat és Magyarország egész lakosságát. B. K. A. I Kovács László és Csurka István pártelnök. Fotó: Tésik Attila Szeri István szerint a buszok és az utasok náluk maradnak Dózsa ötlete légből kapott Folytatás az 1. oldalról