Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-16 / 292. szám
m KEDD, 2003. DECEMBER 16., 93/292. FÜGGETLEN NAPILAP, ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 70 FT (ELŐFIZETVE: 53 FT) TÉMÁINKBÓL SZADDAM NEM AKAR VALLOMÁST TENNI Az elfogott egykori iraki elnök nem hajlandó együttműködni a kihallgatóival. Az amerikaiak titkolják, hol őrzik Szaddám Huszeint, de egyes információk szerint továbbra is Irakban van. George Bush elnök úgy véli, nyilvános bírósági tárgyaláson kell felelősségre vonni a volt diktátort. 2. oldal TERHES NÓ A CSONGRÁDI BALESET ÁLDOZATA Tegnap reggel Csongrád és Bokros között frontálisan összeütközött egy Trabant és egy tehergépkocsi. A balesetben a Trabant utasa, a férfi mellett ülő terhes asszony életét vesztette. 3. oldal TOVÁBB TERJESZKEDIK AZ EGYETEM Újabb épülettel gazdagodott a Szegedi Tudományegyetem: a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskola valamikori főépületét vette meg a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományától. A 720 négyzetméteres főépület 225 millió forintba kerül, s körülbelül 100 milliót kell áldozni a felújítására. 3. oldal OLIMPIAI KVÓTA ÉS EZÜSTÉREM Ezüstérmet és ezzel együtt olimpiai kvótát szerzett a magyar női kézilabda-válogatott a horvátországi világbajnokságon. A sikerhez két Csongrád megyei játékos - a vásárhelyi születésű Kirsner Erika és a makói kötődésű Pigniczki Krisztina - is hozzájárult. 15. oldal www.delmagyar.hu Az égési sérülésekkel az intenzíven fekvő kisfiút még nem látogatták meg Altatásban tartják Ádámot Egyszer már megműtötték a hét végén megégett nagymágocsi kisfiút. Lehet, hogy bőrátültetésre is szüksége lesz. A gyermeket altatják, hogy ne szenvedjen. Megdöbbent Nagymágocs a tragédia hírére. A szomszédok szerint más normák szerint él a roma család, mint amit a községben lakó emberek többsége elfogadhatónak tart. így történhetett meg az is, hogy a súlyos baleset után nem riasztották azonnal a mentőket. A család a nevelőapa nagymamájánál lakik, nemrég költöztek a faluba Orosházáról. A család egyik tagja sem dolgozik, szociális juttatásokból élnek. A szegedi gyermekklinika intenzív osztályára vasárnap szállították át a kisfiút a szentesi kórházból. A gyermek testének negyven százaléka megégett. Folyamatosan altatják, hogy ne szenvedjen sérülésétől; lehet, hogy bőrátültetést kell végrehajtani rajta. A négyéves gyermek testfelületének negyven százalékát kezelni kell, és egy alkalommal már sebészeti beavatkozásra is sor került. írásunk az 5. oldalon A klinikán igyekeznek enyhíteni a nagymágocsi kisfiú fájdalmain. Fotó: Karnok Csaba Három év börtön Zalányinak A bíróság szerint kísérleti nyulakként, őket félrevezetve kezelte a hozzá forduló három nőt a szegedi Zalányi Sámuel, akit magzatelhajtás és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettében találtak vétkesnek. A szülész-nőgyógyászt főbüntetésként három év börtönbüntetésre ítélték. Több asszony is azzal kereste fel Zalányi Sámuel szegedi nőgyógyászt 2000-ben és 2001-ben, hogy segítsen nekik, ne essenek teherbe. Az orvos, aki akkoriban a Szegedi Vasút-egészségügyi Központban dolgozott szülész-nőgyógyászként, de magánpraxist is folytatott, egy biztos védelmet nyújtó módszert ajánlott pácienseinek, amit ő maga fejlesztett ki. A Szegedi Városi Ügyészség szerint Zalányi Sámuel megsértette az orvosi hivatás szakmai és etikai szabályait, elmulasztotta a páciensek kötelező tájékoztatását. Ezért háromrendbeli, súlyos testi sértést okozva elkövetett magzatelhajtás bűntettével és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolták meg az orvost. Folytatás a 3. oldalon Bútorok közé rejtették el a zárjegyes cigarettát 80 milliós fogás a nagylaki határon MUNKATÁRSUNKTÓL Huszonkétezer karton cigarettát találtak a vámosok tegnap reggel egy belépésre jelentkező román kamionban Nagylakon. A fináncok gyanúsnak találták a sofőr viselkedését. A jármű ülőbútorokat szállított Romániából Németországba, a csempészett cigarettát, amelyet külföldi zárjeggyel láttak el, az áru közé rejtették el. A 80 millió forint értékű dohányárut a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai lefoglalták, a 35 éves gépkocsivezető ellen eljárás indult. A gondnok hallotta a pusztítás zajait, de nem mert kimenni Beverték a Radnóti ablakait A szegedi Radnóti Miklós Gimnázium ablakait vasrúddal zúzták be a hét végén. Tfegnap már tanítottak. Fotó: Miskolczi Róbert A szegedi Radnóti Miklós Gimnázium több ablakát is betörték a hét végén. A vandáloknak az üvegeket védő rács sem jelentett akadályt, pezsgősüveggel és vasrúddal zúzták be az üvegtáblákat. Az iskola igazgatója felháborítónak tartja a rongálást. Szombat éjszaka, nem sokkal éjfél után, egy fiatalokból álló banda betörte a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium több alagsori tantermének ablakát. A zajos társaságra az épületben lakó gondnok is felfigyelt, az üvegcsörömpöléseket is hallotta. A férfi azonban nem mert kimenni az utcára, sőt még az ablakon sem mert kinézni. Mint mondta, a 14-15 éves gyerekek pezsgősüveggel dobták be az egyik ablakot, majd egy vasrúddal, amelyet egyébként dolguk végeztével ott is hagytak az iskola előtt, több másik terem ablaküvegét is betörték. Folytatás a 4. oldalon A szakszervezetek felajánlották a városnak a művelődési központot Eladnák a Juhász Gyulát Az épület évtizedek óta szolgálja a kultúrát. Eladó a Juhász Gyula Művelődési Központ, amit információink szerint mintegy 130 millió forintért kínáltak a szegedi önkormányzatnak. A városnak nem kell az ingatlan. A szegedi Juhász Gyula Művelődési Központ idén ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. Az épület 1953-tól harminckilenc éven át az állam tulajdonában és a Közalkalmazottak Szakszervezetének (jogutódja a Közgyűjteményi és Közművelődési Intézmények Szakszervezete - a szerk.) fenntartásában működött. Jóllehet 1992-ben megalakult a Szakszervezeti, Munkahelyi és Művelődési Intézmények Egyesülete, hogy az valamilyen formában tovább működtesse az országban található több száz, szakszervezethez köthető intézményt, innentől fogva bizonytalanná vált a Juhász Gyula sorsa. A szegedi művelődési központ igen szerény körülmények között működött és működik a kulturális tárca támogatásával. Hat évvel ezelőtt az épületeket visszaadták jogos tulajdonosaiknak. A Juhász Gyula Művelődési Központot tizenhárom szakszervezet kapta meg. A Fotó: Miskolczi Róbert kilencvenes évek végétől már a szakszervezeti tömörülés tulajdonában és a Területi Művelődési Intézmények Egyesületének (TEMI) fenntartásában működik a szegedi intézmény, amely több mint harminc művészeti csoportnak, zenekarnak ad otthont. A közelmúltban a tulajdonosok felajánlották a szegedi önkormányzatnak megvételre és működtetésre a Juhász Gyulát. Az ingatlanszakértők „lakottan" közel százharminc, üresen pedig százhatvanmillió forintra értékelték a művelődési központot. Folytatás az 5. oldalon