Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-16 / 292. szám

Az Alkotmánybíróság megsem­misítette a kőrháztörvenyt, mert a jogszabályt azt követően, hogy a köztársasági elnök visz­szaküldte az országgyűlésnek, a képviselők nem tárgyalták ér­demben újra, hanem még aznap változtatás nélkül elfogadták. BUDAPEST (MTI) Az Alkotmánybíróság arra hivat­kozva semmisítette meg a kór­háztörvényt, hogy az országgyű­lés megsértette a jogszabály újra­tárgyalására vonatkozó alkotmá­nyi előírást és az érdemi tárgya­lást biztosító eljárási szabályokat. A törvényt kevéssel elfogadása után Mádl Ferenc megfontolásra visszaküldte az országgyűlésnek, a parlament azonban még aznap, június 23-án, rendkívüli ülésén változatlan formában fogadta el. Az államfő ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz: Mádl Ferenc a törvényhozási eljárás­ban betöltött szerepének értel­mezését kérte a testülettől. Az Alkotmánybíróság tegnap kimondta, hogy az országgyűlés­nek biztosítania kell az államfő ál­tal visszaküldött törvény érdemi újratárgyalásának feltételeit, ha ezt nem teszi meg, akkor megsérti az alkotmányt. - A parlament ak­kor is köteles az érdemi újratár­gyalásra, ha az államfő észrevéte­lei nem tartalmaznak új érveket és szempontokat az országgyűlésben már elhangzottakhoz képest ­mondta ki a bírák testülete. Az Alkotmánybíróság tartal­mában nem vizsgálta a jogsza­bályt, habár számos indítvány érkezett pártoktól és szakmai szervezetektől a törvényben fog­laltak miatt is. Az ellenzék, a Magyar Orvosi Kamara, a Munkáspárt és az Egészségügyben Dolgozók De­mokratikus Szakszervezete üd­vözölte a tegnapi döntést, míg az egészségügyi miniszter sajnála­tát fejezte ki, hogy a kórháztör­vény eljárási vita áldozatává vált. - A kórháztörvény irányt szab az egészségügy átalakításának, és az Alkotmánybíróság által tör­tént hatályon kívül helyezésével fontos szakmai és pénzügyi ga­ranciák esnek ki - közölte Kö­kény Mihály. Hozzátette, hogy a határozat nem akadályozza az egészségügyi reform folytatását, és a kormány még a héten meg­hozza a szükséges döntéseket. Szili Katahn, az országgyűlés elnöke szerint az Alkotmánybí­róság kórháztörvényről hozott határozata után a parlament leg­fontosabb kötelezettsége, hogy ésszerű határidőn belül a szüksé­ges jogi lépéseket megtegye. Bitvait 30 millióért engedik szabadon Harmincmillió forintos óvadék ellenében a K and H ügy újabb gyanú­sítottjának szabadlábra helyezéséről döntött a Fővárosi Bíróság teg­nap. Ritvai Miklóst, az Állami Autópályakezelő Rt. sikkasztással gya­núsított, előzetes letartóztatásban lévő egykori vezérigazgatóját koráb­ban az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság 10 millió fo­rintos óvadék ellenében szabadlábra helyezte és egyúttal elrendelte há­zi őrizetét. Az ügyészség fellebbezése nyomán a Fővárosi Bíróság má­sodfokon annyiban változtatta meg a kerületi bíróság végzését, hogy az óvadék összegét 30 millióra emelte. A jogerős döntést a testület az­zal indokolta, hogy a gyanúsítottnak felrótt bűncselekmény jellegére és súlyára tekintettel a 10 millió forintos óvadék túlzottan alacsony. Amint kifizetik Bitvai Miklósért a 30 millió forintot, hazatérhet. Jogsértő volt a kérdőív BUDAPEST (MTI) Sérti a megkérdezettek személyi­ségi jogait az a kérdőív, amelyet az egészségügyi minisztérium megbízásából nemrégiben juttat­tak el háziorvosokhoz, védőnők­höz, orvostanhallgatókhoz a ro­ma népesség betegellátásban va­ló helyzetének javitása érdeké­ben. Ezt állapította meg az ál­lampolgári jogok országgyűlési biztosa és az adatvédelmi biztos. Lenkovics Barnabás és Péterfalvi Attila a Magyar Orvosi Kamara elnöke és más magánszemélyek megkeresése alapján foglalt ál­lást az ügyben. A két ombuds­man álláspontja szerint a kérdő­ív számos olyan adat közlését ké­ri (mint például a kitöltők világ­nézete, politikai hovatartozás, vallásosság), amelynek az elérni kívánt célhoz semmi köze. Szaddám Húszéin egykori iraki tőzött el. elnök Tikríthez közeli lakóhelyének konyhája és a kunyhó melletti verem, amelyben veszély esetén rej­Fotó: MTl/AP/Laurent Rebours, Efrem Lukackij Az elfogott egykori iraki elnök nem hajlandó együttműködni a kihallgatőival. Az amerikaiak titkolják, hol őrzik Szaddám Huszeint, de egyes információk szerint továbbra is Irakban van. Bush elnök úgy véli, nyilvános bírósági tárgyaláson kell fele­lősségre vonni a volt diktátort. MTI-H ÍRÖSSZEFOGLALÓ Szaddám Húszéin elfogásakor egyezkedni akart az amerikai ka­tonákkal. - Szaddám Húszéin vagyok, Irak elnöke, és kész va­gyok a tárgyalásokra - idézte a volt diktátor szavait Brian Reed amerikai őrnagy, aki tegnap a sajtó munkatársainak bemutatta azt a földalatti rejtekhelyet, ahol Szaddámot fellelték. Az ameri­kai katonák azt válaszolták a meglepett elnöknek, hogy „Bush elnök üdvözletét küldi". Az elfogott iraki diktátort hadi­fogolynak tekintik és a hadifog­lyokra vonatkozó genfi konven­ció előírásainak megfelelően bánnak vele - közölte az ameri­kai védelmi miniszter. Donald Rumsfeld az amerikai CBS tele­víziónak elmondta, hogy meg­kezdődött a fogoly kihallgatása, BÚVÓHELY A FOLD ALATT Egy koszos föld alatti búvóhelyen töltötte elfogása előtti utolsó napjait Szaddám Húszéin, Irak volt diktátora. A menedékhelyet egy vályogból és kőből épült ház szomszédságában, különös mó­don egy keresztény kegyhely közelében alakították ki, egy datolya­pálma tövében. A búvóhely körül, a szomszédos ház udvarán rot­hadó ételmaradék és rongyok hevertek szerteszét. A téglákkal és vastag deszkákkal megerősített rejtekhelyre egy közel két méter mélyen haladó járaton át lehetett eljutni, amely éppen elég széles ahhoz, hogy egy ember elférjen benne. Maga a „szállás" két helyi­ségből állt: egy alkalmi konyhából, valamint egy kis szobából. Utóbbiban egy idei naptár látható Noé bárkájának képével. A hű­tőszekrényben némi csokoládé és egy üveg amerikai márkájú li­monádé maradt a volt diktátor után. de az nem mutat készséget az együttműködésre, egy sor dolog­ról nem hajlandó beszélni. Új­ságírók magukat megnevezni nem óhajtó illetékesektől azt a tájékoztatást kapták, hogy első kihallgatásán Szaddám Húszéin tagadta, hogy tömegpusztító fegyverekkel rendelkezett volna. George Bush amerikai elnök szerint a volt iraki diktátort nyil­vános bírósági tárgyaláson kell felelősségre vonni. - Amerika együtt fog működi az irakiakkal, hogy megtalálják a felelősségre­vonás megfelelő módját, amely megfelel a nemzetközi normák­nak - jelentette ki Bush tegnapi évzáró sajtóértekezletén. Hang­súlyozta, hogy az irakiakat be kell vonni a bírósági eljárásba, hiszen három évtizeden át kel­lett elviselniük a zsarnok rém­uralmát. Az elnök kitérően vála­szolt a kérdésre, hogy támogat­ja-e Szaddám Húszéin halálos ítéletét. Úgy fogalmazott, hogy megvan a személyes véleménye erről, de nem az számít. A bagdadi ideiglenes kormány­zótanács elnöke Párizsban azt mondta, a volt iraki diktátort ha­lálos ítélet fenyegeti. Abdel-Azíz al-Hakím a francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnökével tartott megbeszélése után újság­írói kérdésre válaszolva közölte, hogy Szaddám Húszéin az ideig­lenes kormányzótanács által múlt héten létrehozott büntető­bíróság előtt fog felelni tetteiért. Az iraki kormányzótanács egyik tagja cáfolta azt a tegnapi hírt, miszerint a volt iraki elnö­köt a szövetségesek elszállították volna az országból. A CNN ame­rikai hírtelevízió előzőleg arról számolt be, hogy a szombaton el­fogott egykori elnököt Irakból Katarba, egy ottani amerikai ka­tonai támaszpontra szállították át. Az amerikai középső parancs­nokság illetékesei biztonsági okokra hivatkozva csak annyit közöltek, hogy a volt elnök az ő őrizetükben van, hollétéről azonban nem voltak hajlandóak nyilatkozni. Az irakiak még tegnap is vi­szonylag lelkesen ünnepelték Szaddám Húszéin kézre keríté­sét, de örömüket beárnyékolták az újabb halálos robbantások. Bagdad térségében két rendőr­őrsnél öngyilkos merényletet követtek el, amelyekben tízen meghaltak, huszonnyolcan megsérültek. Végső búcsú BAKU (MII) Több mint egymillió ember kísér­te utolsó útjára tegnap Azerbaj­dzsán fővárosában a múlt héten elhunyt Hejdar Alijev volt elnö­köt. A politikus 81 éves korában hunyt el egy egyesült államokbeli kórházban, ahol nyár óta szív- és veseelégtelenséggel kezelték. Havazás és csúszós utak Az ország több részén okozott fennakadást a közlekedésben a havazás, illetve az utak jegcsedése a tegnap reggeli órákban. A felvételen traktor húz fel az emelkedőn egy pulykákat szállító kisbuszt Bük és Csepreg között. Fotó: MTl/Czika László Az országgyűlés megerősítette az európai uniós csatlakozási szerződést Össztűz a lakásrendeletre Minden parlamenti frakció a lakástámogatási rendszerrel kapcsolatos múlt heti kormánydön­tést kommentálta tegnap az országgyűlésben, a napirend előtti felszólalások során. A képviselők megszavazták az európai uniós csatlakozási szer­ződés megerősítéséről szóló országgyűlési elő­terjesztést. BUDAPEST (MTI) A napirend előtti vitában Lendvai Ildikó MSZP-frak­cióvezető úgy vélte, hogy a lakástámogatási rendszer változtatása kapcsán elhangzott Fidesz-reagálások­ból kiderült: Orbán Viktor volt kormányfő nem ért egyet egykori pénzügyminiszterével, fárai Zsig­monddal, aki most jegybankelnökeként támogatta a kormány döntését. A szocialista képviselő szerint a nemzeti bank elnöke nem is tehetett mást, mert a jegybanki alapkamat emelése után ugyanabban a mértékben növelni kellett a hitelkamatokat. Az MDF-es Herényi Károly szerint a kormány másfél éves működése alatt a forint gyengülését, az ország adósságállományának drasztikus növekedé­sét, a lakáshitelek kamatainak emelését érte el. A frakcióvezető úgy látja, a kabinet utóbbi döntésével családok tízezreit fosztja meg az első lakáshoz jutás lehetőségétől. Áder fános szerint a kormánydöntés kapcsán hiá­ba hivatkozik a kabinet a lakossági hitelállomány növekedésére, miközben az elmúlt másfél évben 2300 milliárd forinttal nőtt az ország adósságállo­mánya. A fideszes politikus Gál f. Zoltán kormány­szóvivő nyilatkozatát idézve kifogásolta, hogy a kormány tízmilliárd forintos bevételnövekedésért képes volt változtatni a lakáshitelezés rendszerén, miközben, „100 milliárdot költ 30 ezer pártkatona állami pozícióba való juttatására". Veres János pénzügyi államtitkár az elhangzott megjegyzések kapcsán elmondta, hogy a kormány­döntéssel egy finanszírozási problémát kívánnak megoldani. Mint rámutatott, 2003 elején 550 mil­liárd forint volt a támogatott hitelek értéke, míg év végére ez a szám eléri az 1400-1500 milliárd forin­tot. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az intézke­dés a már felvett hiteleket nem érinti. Az országgyűlés 353 támogató szavazattal, egy­hangúlag fogadta el az európai uniós csatlakozási szerződés megerősítéséről szóló országgyűlési ha­tározati javaslatot. - Az Európai Unió bővítésének jelentősége, hogy végleg megszünteti Európa Jaltá­ban született megosztását, Magyarország számára pedig az életszínvonal, életminőség javulását ered­ményezi majd - hangsúlyozta Kovács László kül­ügyminiszter a szavazást megelőzően. - A csatla­kozás megnöveli Magyarország világgazdasági, vi­lágpolitikai súlyát, érdekeink érvényesítésének le­hetőségeit, hazánk sokmilliárdos uniós források­hoz jut hozzá - tette hozzá. A képviselők ugyancsak elfogadták az Európai Parlament tagjainak választásáról szóló törvényja­vaslatot. A jogszabály értelmében jövő júniusban az Európai Parlament huszonnégy magyar képvise­lőjére pártlisták alapján szavazhatnak a választók. Listát a bejegyzett pártok állíthatnak, a listaállítás­hoz legalább húszezer választópolgár aláírással hi­telesített ajánlása szükséges. Mandátumot arról a listáról lehet szerezni, amelyre az összes leadott szavazat több mint öt százaléka jut. •BEL F-ifc tíTT i^ ' K ÜT Ft JÉ) L D » KEDD, 2003. DECEMBER'16. ^ ; .Ollrití.,-; : A T. Háznak újra kellett volna tárgyalni a jogszabályt Megsemmisítették a kórháztörvényt Bush szerint az kaki exelnököt nyilvános tárgyaláson kell felelősségre vonni Szaddám nem akar vallani Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÖRFI FERENC • Szerkesztők KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Ruvatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS |rocllékletek|, MISKOLCZ1 RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN {hír és információ), SULI JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztóségvezetö. ÚJSZÁSZ1 ILONA« Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stclánta 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl.: 153. Ttlefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567 881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delnugyar.hu • E-mail szerkesztőségéi delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TH./iax: 62/241-905. Hirdetési tel./íax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. lel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel/fax 62/213-198 66(X> Szentes, Kossuth u. 8 Tel : 63/401-024. Tbi./Iax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINE MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági fax 62/442-958 Hirdetésfelvétel 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847 , • Thrjcsztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dij egy hónapra 1355 Ft (Délmagyatországl, 1255 Ft (Délvilág) «Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft lagia . Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents