Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-15 / 291. szám
16 •MOZAIK* HÉTFŐ, 2003. DECEMBER 15. Szeles idő Hazug, őszinte könyv PODMANICZKY SZILÁRD Megbántottam egy barátomat, és az istennek se bírtam kiengesztelni, pedig lassan odáig jutottam, hogy rozsdás szöget is képes lennék benyelni. Vagy a konyhaszekrényt keresztben. Túl sokat beszélek, és nem tudok mindenre egyformán odafigyelni. És ez olykor megbocsáthatatlan. Az egész úgy kezdődött, hogy a kezembe nyomott egy könyvet. Pista bácsi, ezt olvassa el, olyan csodálatos, hogy nem találok rá szavakat. Az elragadtatásnak ezen a művészi fokán magam is jártam már több ízben, innen tudom, hogy az önön lelkünkre és világunkra értelmezett ragyogás olykor nem hogy fényt vetne a másikra, de inkább árnyékot. Ezzel a borús tekintettel vettem át a könyvet, köszönöm, mondtam viszonylag halkan és összezárt fogsorral, hogy legalább a magam számára érzékelhető maradjon e „köszönöm" suta sántasága. Néztem kis barátomat, észlel-e ebből valamit. Semmit. De hát ezzel is megjártam már párszor. Metakommunikációs jeleket rajtettem minden második mondatba, azok közt lavíroztam, és arra gondoltam, micsoda észlény vagyok, mikre képes, hogy tisztán maradjon az ebgondolat. Ám amikor az efféle kommunikációt már leplezetlenül és nagyobb mennyiségben űztem, kiborult a bili, a pohár megtelt csordultig, és akkor bili, pohár, mind a nyakamba csöpögött: „Te teljesen hülyének nézel engem ?" Ez a kérdés eldöntött mindent, hozta a szégyent, az önteltség undorát, és csendet, a hosszú-hosszú csendet. Ha soha többé nem szólalok meg, gyakorlatilag túlzás, ám elméletileg korrekt megoldás. Kis barátom könyvét otthon a kandallóra helyeztem, elég távol az olvasófoteltől, de elég közel a tűzhöz, elvégre a kandallón nem szokásom könyvet tartani. A szemem rá-rátévedt, de csak mint színes tárgyra, amely a szoba összképét képtelen befolyásolni. Egyik este aztán belelapoztam. Nem fogok idézni belőle, mert már azt is sajnálom, hogy belekezdtem ebbe a mesébe. Akárhová lapoztam, vagy folyamatában próbáltam feldolgozni, képtelen voltam megértem azt a szándékot, amivel a mondatgyár beindult, és ment, és ment, mint egy úthenger. A mondatgyár gőzölgő úthengere. És ez nem engem minősít. Régen így gúnyolódtak az ilyen könyvön: „Nem, nem, a művészet az fönt van, magasan, mint a templom keresztje." De gúnyolódásnak itt már nincs helye, idő sincs rá, öregszünk, nem sokára itt a vég, tárgyilagosan, hihetetlenül, mintha rajtunk kívül törtérmék mindaz, ami velünk, s ha már így áll a helyzet, próbálnánk maradék kis időnket távol a haszontalan dolgoktól eltölteni. A könyvet visszatettem a kandaHóra, és aznap este kimerültem, és halálos csendben aludtam el. Már a harmadik alkalommal találkoztam a lásbarátommal, szemében ugyanúgy lobogott az őrült tűz, de nem akart tolakodni, türelmesen várta, hogy egyszer csak rátérek a könyvre, és azt mondom, amit most se tudnék kimondani. Nem kellett volna ennyit várni. A negyedik alkalommal dühösen kérte vissza könyvet, visszaadtam, nem kérdezett semmit, elvonult. Azóta távolról látom, mászkál a kerítésen kívül, rám sem néz, és én sem tudok hogy hozzákezdeni. Pedig lehet, hogy valami nagyon egyszerűt kéne mondani. Meglehet, csak az őszinteség hiányzik: „Figyelj, ez a könyv ordenárél". És akkor a tanulságokról még ne is beszéljünk. —— Nicoletta Mantovani a karjában tartja Luciano Pavarotti olasz tenoristával közös gyermeküket, Alice -t, miután Mantovani és Pavarotti házasságot kötött a modenai operaházban december 13-án. Pavarotti tíz esztendei együttélést követően vette feleségül egykori titkárnőjét, Mantovanit, tizenegy hónapos kislánya édesanyját. MTI Fotó: EPA/Matteo Bazzi Lottószámok 0T0SL0TTO 12,26, 36,46,49 • Jokerszám: 696380 HATOSLOTTÓ 4, 5,8,12,19,31. Pótszám: 24 Nem szűnik a játékláz BUDAPEST (MTI) Két héttel a rekordösszegű nyeremény után sem csitul a lottóláz; ezen a héten a múlt hetinél százezerrel több alap játékot vásároltak a lottózók - közölte a Szerencsejáték Rt. szóvivője az MTI-vel szombaton. Somorai László elmondta: 6,3 millió alapjátékot játszottak a lottózók az e heti, 200 millió forintos főnyeremény megnyerése érdekében. Az ilyenkor szokásosnál kétszer több alapjátékot vásároltak - tette hozzá Somorai László. Ezen a héten nem volt öttalálatos szelvény, így a jövő héten várhatóan 303 millió forintot nyer az, aki mind az öt lottószámot eltalálja - közölte a szóvivő. A Szerencsejáték Rt. szóvivője elmondta: a cég e heti összárbevétele 2,2 milliárd forint volt. • A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 50. héten megtartott ötöslottó és joker nyereményei a következők: 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvény 46 darab, nyereménye 1 millió 256 ezer 905 forint, 3 találatos szelvény 4816 darab, nyereménye 12 ezer 712 forint, 2 találatos szelvény 141 ezer 830 darab, nyereménye 839 forint. ISTEN ELTESSE! VALÉR Az egyik ókori római nemzetségnévből, a Valeriusból keletkezett, illetve rövidült le. Ha a Valerius nemzetségből valaki más nemzetség fogadott be, akkor továbbra is megtartotta az eredetére utaló Valerianus jelzőt, így ez a név is a Valér ősének tekinthető. Német kutatók jelentését: sokra képes, vagyonosnak vélik. Magyar ajkú családokban ritkán fordul elő, de népszerű a román családok körében, ahol a latin származás igazolására szívesen látták az órómai eredetű neveket. A NAP VICCE Bemegy a skót az élelmiszerboltba: - Kérek egy kiló kenyeret! - Parancsoljon, uram, de figyelmeztetnem kell, hogy a kenyér a mai naptól drágább lett. - Akkor adjon tegnapit! Késztette Markáns hidegfront érte el országunkat, mögötte egyre hidegebb levegő áramlik fölénk. Ma a gyorsan vonuló telhőkböl egy-egy zápor, hózápor is lehet Erős lesz a szél. Szeged cCÖ 4° Mórahalom 5° Hódmezővásárhely 4° Mindszent 4° Szentes 4® Bákásosaba 4° Makó 4° Szolnok 4° Csongrád 4* Kecskemét 4° Kistelek 4° Orosháza 4° További kilátások A következő napokban igen hideg, sarkvidéki eredetű levegő határozza meg időjárásunkat Kedden többfelé valószínű hózápor, majd egyre kevesebb lesz a felhő. Péntektőlviszont párás, helyenként tartósan ködös időre van kilátás. Kedd Szerda Csütörtök ^ ^ # Max:2° Mn:-3° Hózápor Mki:-4° Változó Max:2° Min:-r Péntek Max:3° Mln:-S° Ködös Vízállás: A Tisza Szegednél 95 cm {hőfoka 3,5 C°), Csongrádnál -103 cin, Mindszentnél -3 cm. A Maros Makónál -66 cm. A Nap kel: 7.25, nyugszik: 15.52, Hold kel: 23.33, nyugszik: 11.09. A bűnbánó szarka BERLIN (MTI) Egy névtelen, ám lelkiismeret-furdalástól sújtott tolvaj elküldte mintegy 500 eurós (130 ezer forintos) zsákmányát: CD-ket, kozmetikai és egyéb cikkeket a darmstadti rendőrségre - adta hírül a brit hírügynökség. A darmstadti rendőrség képviselője tudatta: a bűnbánó tolvaj a lopott tárgyakhoz mellékelte mindazon áruházak listáját is, ahonnan beszerezte a prédát, és a zsarukat bízta meg azzal, hogy mindent jutassanak vissza jogos tulajdonosaikhoz. A jó útra tért tolvaj a feladó nevét ugyan nem tüntette fel a csomagon, de postacímként az Ehrbchstrassét (Jóravaló utcát) adta meg. Levelét bocsánatkéréssel zárta, és hasznos tanácsokkal látta el az áruházak vezetőit: álhtsanak be több kamerát, és hívják fel a biztonságiak figyelmét, mennyi mindent loptak el az orruk előtt - közölte Ferdinánd Derigs szóvivő. A rendőrségnek írott levélben minden egyes meglopott bolt vezetőjéhez külön-külön bocsánatkérő sorokat mellékelt a megtért áruházi szarka, aki egyébként arra nézvést nem tett ígéretet, hogy többé nem lovasít meg semmit. Legközelebb talán nem is kell visszaküldenie a szajrét, elég, ha imára kulcsolt kézzel elmond néhány üdvözlégyet. Ebfogyókúra-vb FOKVAROS (MTI) Dél-afrikai győzelem született az idei ölebfogyókúra-világjbajnokságon: 15 kilós teljesítménnyel egy 11 éves Bart nevű kutya lett az első. A corgj „típusú" Bart 57 másik ebet és egy macskát utasított maga mögé. Teljesítményének értékét tovább növeb, hogy a felére fogyott. A PUJS-WYIST Szövetkezet 3 étfe áll ügyfelei szolgálatában az ország több pontján. Ha Ón k&iékí&iési íehoi^ég iránt érdeklődik, áj Itátád szeretne vásárolni vagy nívás ép'Ééúí í&ik&d keres családi házához, forduljon a PlUtt-iNYÉST* Szövetkezet munkatársaihoz, és érdeklődjön téli <áuUA*k**í is! yoditlHkt ámtjaá, Xtetti Lttb* iirí, 53. ti ífó-ó2-542-4ó3 * kdamUI* Retek u. 10. T.: 315-1311 - SwlapasíVI., Podmoniczky u. 4. T.: 475-0165 Sabttoa, Sít. Anno u. 55. T.t 06-52-534-816 * topát, Ötvös u. 6. T.: 06-99-524-960 * Swabaiitóly, Aréna u. 4. Is 06-94-500-523 * őyár, Sthweidel u. 15. T.s 06-96-542-168 • %i/agyhábifl, Siorvos u. 14. tel.: 06-42-504-494 « MhkoU, Sientpóli v. 11.I: 06-46-506-672 # mk&skhér/é/, Adyt. u.2.1; 06-22-505-907 * Pisti, Koiinay u. 3.1:06-72-534-770 Hazakerült a benzinért adott fiú PHN0MPEN (MTI) Visszakerült családjához a 3 liter benzinért eladott, illetve zálogba csapott fiú. A sajátos fizetés Kambodzsában történt. A 9 éves gyerek a nagybátyjával utazott még februárban motorkerékpáron. Amikor egy benzinkútnál megálltak tankolni, a nagybácsi nem tudott fizetni, mivel otthon felejtette a pénztárcáját. Jobb híján zálogba csapta az unokaöccsét, biztosítékul, hogy visszatér a pénzzel, ám az idős benzinkutas nő azóta se látta, és tíz hónapon át ő nevelte a fiúcskát. Az esetnek pár hete híre kélt, és a fiúért elment immár a valódi nagybátyja. Kiderült ugyanis, hogy az, aki zálogba csapta, csupán egy ismerősük volt, aki a fiút motorozni vitte „kicsit". A valódi nagybácsi a hetvenéves benzinkutas asszonynak bő ötszáz forintnak megfelelő összeget adott azért, mert gondoskodott a fiúról. A gyerek amúgy nagyon megszerette, könnyes szemmel búcsúzott el tőle, és közölte, hogy meg fogja látogatni. Az érem másik oldala VÍZSZINTES: 1. Egy dakota közmondás első része. 11. Keramikus igéje. 12. Japán papírhajtogatás. 13. A cirkónium jele. 14. Indíték. 16. Nógrádi község. 17. Fiatal barnakőszén. 20. Vezérkari főnök volt az I. világháborúban (Artúr). 21. Bécsi fagyi! 22. Szitaszövet. 24. Össze-vissza fog! 26. Ládába pakoló. 28. Hengerelt gyártmány. 30. Tanács, németül (=RAT). 31. Vádat megszüntető. 32. Lóverseny-műszó. 34. Hazai rockegyüttes. 35. Német férfinév. 37. Egy másik német férfinév. 40. Század, röv. 41. Kételi! 43. Kitűnő tanuló. 46. Iskola, a diákok nyelvén. FÜGGŐLEGES: 1. Tekint. 2.... csillagok; Gárdonyi Géza regénye. 3. Mesélni kezd! 4. Angol iskolavárossal kapcsolatos. 5. Kőolaj része! 6.... Lanka; Ceylon mai neve. 7. Kettőzve; ropogós cukorka. 8. Kor, angolul (=AGE). 9. Kettős törzsű hajó. 10. Kettős kontinens. 15. Egyfajta írásjegy. 17. A mondás másik része. 18. Mértan. 19. Az egyik bankó. 22. Félig eleven! 23. Argon jele. 25. Mértani test. 27. Női becenév. 29. Középen teljes! 33. Erzsébet egyik becézése. 36. ... Fitzgerald. 38. Néma gond! 39. Dezoxiribo-nukleinsav, rövidítve. 42. Lyuk, tájszóval. 44. Tojás Berlinben! 45. Kétjegyű mássalhangzó. 47. Szürkének tart. SZOMBATI rejtvényünk helyes megfejtése: A nagyoknál ambíció, a kicsiknél nagyzási hóbort.. KET TELEFONT LOPTAK Egy szegedi szakközépiskola női mosdójában őrizetlenül hagyott kabát zsebéből két telefont lopott el egy ismeretlen tolvaj. BENNE VOLT A KULCS Egy szintén szegedi cég egyik szobáját úgy zárták be, hogy a kulcsot az ajtóban hagyták. Egy szemfüles tolvaj hordozható számítógépet és mobiltelefont vitt magával. A kár 500 ezer forint. BESURRANT Egy Szeged belvárosában lévő irodahelyiségbe surrant be tolvaj, aki az asztalon hagyott mobiltelefont nyúlta le.