Délmagyarország, 2003. november (93. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-08 / 260. szám

Szombat, 2003. november 8 SZIESZTA IV. Az operett Négyen vannak, nem hárman, mint Charlie lányai. Sőt: ők inkább Orsi angyalai, bár az derüljön ki később, miért. Nem is ütnek-vágnak-nyomoznak, mint a hetvenes évek dívái, ők a hangjukat vetik be. Mégpedig minden pén­teken, minden lehetséges műfajban. -A nevet, mármint az Operett Angyalait Ferenczi Orsolya, az operettszínház sajtófőnö­ke találta ki, sőt mondhatni az egész az ő bűne. Szinetár Dóra: - így van, az operettszínházra utal, hiszen a Dalnokok Ligájában nem ope­rett műfajban indulunk. A szín­házban is inkább a musicalvo­nalat képviseljük, Mara közü­lünk, aki operettekben is játszik. - Dóra, gondolom, amúgy is élvezi ezt a sokféleséget, hi­szen popdalokkal kezdte, az­tán Katához és Ágotához ha­sonlóan musicalszínész lett. Szinetár Dóra: - Ha az em­ber színésznek állt, azt való­színűleg pont azért tette, mert nagyon szeret játszani, és minden ilyen játék jó alkalom arra, hogy kipróbálja magát. Janza Kata: - Szerencsés va­gyok. Egy színészt, ha hasonló karaktereket játszik, egy idő után bekategorizálják. En leg­inkább drámai hősnőket ala­kítok - Elisabethet, vagy Mo­zart tragikus sorsű húgát -, ezért igazán nagyszerű volt, hogy megmutathatom komi­kai vénámat, lehetek piros ha­jú punk, vagy bohóckodhatok férfiruhában hastömővel. Tehetség és adottság - Tehát lehet valaki két do­logban egyformán tehetsé­ges? Szinetár Dóra: - Az éneklés az nem tehetség kérdése, ha­nem hangi adottság és ének­technika. A színészmesterség­nek is megvan a technikai ré­sze, de persze ahhoz elsősor­ban tehetség kell. Én egyéb­ként mindig kicsit kívülálló­nak tartottam magam, mert prózai színházban gyakran megkaptam, hogy én vagyok az énekesnő, míg zenés da­rabban sokszor hallhattam, hogy Sztanyiszlavszkij majd a takarásban válaszol a kérdé­seimre. Szóval mindkét helyen kívülálló vagyok. - Mi a helyzet az Operett Angyalaival? Itt ki viszi a prí­met? Kinek mi az erőssége? Kékkovács Mara: - Teljesen egyenrangúak vagyunk. Any­nyira közös az egész, hogy nem jönnek ki az úgynevezett „erősségek". Illetve van, aki az egyik számban tud jobban megnyilvánulni, van, aki a másikban, de ez is automa­tikusan és nagyon testvérie­sen alakul. Janza Kata: - Engem a hang­szerelőnk, Bereczki Zoltán azért szokott megdicsérni, mert a vokálokban külön szá­míthat rám. A másik, amit már a színitanodás éveimben is nagyon szerettem, a helyzet­gyakorlatok. Ez típus kérdése, nekem szerintem erősségem az improvizáció, bár a töb­biekben megvan az a része, amitől a sok impulzus egy egész lesz, de talán nálam ez készség. Nem jövök zavarba, ha hirtelen kell valamivel elő­rukkolni. Természetesen a Dalnokok Ligájának egy-egy produkciója - a végterméket nézve - milliméterről milli­méterre be van állítva, de a mi ötleteinkből áll össze. -A sok műfaj mellett tehát a „rendezés" is belefér. Ezt nagyban is kipróbálnák? Janza Kata: - Biztos, hogy nem rendeznék, azért egy egész produkciót nem tud­nánk összefogni. Nyilvánvaló, hogy ennyi színpadon töltött év után annyi rálátása van az embernek, hogy egy-két geget hozzá tud tenni... De ez min­den. Nekem már az is nagy szó, ha egy-egy ötletemre a többiek azt mondják, hogy jó. Ettől fontos az ember. Felszabadult punkok - Mégis, melyik műfaj, me­lyik szerep, melyik dalátdol­gozás tetszett legjobban? Siménfalvy Ágota: - Rette­netesen nehéz egyet kivá­lasztani, mert mindig azt él­vezzük legjobban, amit csi­nálunk. Valamelyik feladat azért volt kedvenc, mert nagy sikert arattunk vele, a másik azért, mert különleges Szinetár Dóra, Kékkovács Mara, Siménfalvy Ágota és Janza Kata bedobták magukat mint dalnokok. volt a maszkunk, vagy mert igen erőteljes volt zeneileg. Nekem egyébként a punkos szám számított a legnagyobb átváltozásnak, az rettenete­sen tetszett. Nagyon féltünk tőle, de végül nagyon felsza­badultunk benne. Zeneileg pedig a hetvenes éveket emelném ki, bár magánem­berként a latintól a popzené­ig mindenféle stílust szere­tek. Ötletnek pedig a South Park volt a legjobb - ezt a né­zők még nem látták. Figurai­lag nagyokat nevettünk né­gyünkön. - Mindannyian dolgoznak, nem kérdezem, melyik afon­tosabb, a színház vagy az Operett Angyalai, de azt gon­dolom, nincs sok idejük pró­bálni egy-egy számot. Szinetár Dóra: - Két-három hetente forgatunk, akkor egy­szerre három-négy napot. Na­gyon nehéz ilyen rövid idő alatt felkészülni, de annyira jópofa dolog, hogy az ember vállal áldozatokat. Szóval nem gond, hogy éjszakánként négy órákat alszunk. Kékkovács Mara: - A fő azért a színház mindannyiunknak, de a Dalnokok egy nagyon különleges megnyilvánulási lehetőség, ahol teljesen más dolgokban is kipróbálhatjuk magunkat, és ez nagyon iz­galmas. - Ha könnyebben egyeztet­nének időpontot, akkor lenne lehetőségük csiszolni a szá­mokat? Mennyivel előtte kap­ják meg a feladatokat? Szinetár Dóra: - Már a nyár végén megkaptuk a feladato­kat, de igazából csak a szöveg megírása és a dalok felének­lése után tudtunk elkezdeni próbálni, így egy-egy adásra a sok egyéb munka mellett há­rom-négy napi próbára ma­radt időnk. Álom a Broadwayról - És megéri? Mi a nyereség? A játék végén a hárommillió ­ha elviszik -, vagy az, hogy újra beszélnek önökről? Ne­tán tanulnak valami újat? Szinetár Dóra: - Természe­tesen ezek fontos dolgok, de nekem az a legnagyobb nye­reség, hogy létrejött ez a ba­rátság köztünk. Kékkovács Mara: - Ha meg­nyernénk a 3 milliót, elmen­nénk és külföldön néznénk meg előadásokat. Igaz, erről még csak egyszer beszéltünk, amolyan álmodozás szinten. -Amerika? Kékkovács Mara: - Igen, a Broadway van tervben, erre fordítanánk a nyereményt. Ez igazán érdekelne mindannyi­unkat, és ahogy a verseny is közös, úgy szeretnénk közö­sen elkölteni a pénzt is - akár­hányadikak leszünk. Ünne­pelni mindenképpen fogunk. DÉNES VANDA Tanulmány a pizsamáról Amikor ránk köszönt a világtörténelem egyik legszebb hen­tesmunkája, a kora ősz, akkor bizony vége az önfeledt nyári pucérkodásoknak. És már kerestetik is a zúzmarás idők hálószobai népviselete, a pizsama. Kékcsíkos, pöttyös, kockamintás, hajtókás, galléros, slicces, nagy zsebes, kis zsebes, molinó zsák-, hordó- és tankformát, meg atombombafelhőt idéző pizsamákat és hálóingeket kotornak elő a gondos hitvestársl ujjak. Hihetetlen dolog, de a nő éppúgy örül az újonnan vásárolt pizsamának, mint egy kiskosztümnek vagy az Eiffel-mintás párizsi pulóvernek. Hopp, már föl is vette, hopp, már magára is öltötte, hopp, már be is bújt a méter vastag ikeadunyha alá, s azt az álláig húzva Izgatott tekintettel kérdezi a férfit: na, na, na, hogy áll szívem?! A pizsamában például az a fantasztikus, hogy csodálatosat lehet reggelizni benne. Lehet fényes munkaöltönyben is rántottát, tepertőt, disznósajtot reggelizni, hát persze. De soha nem esik olyan jól, mintha pizsamában tennénk ugyanezt. Vagy kislattyogsz az újságért, mi­közben személyes bögréből kortyolgatod a gyomorbarát hígkávét, hogy aztán a reggeli élvezeteket a boldog és roppant érdekes világhírek sllabizálgatásával tetézd, hogy például felrobbantották, megerőszakolták, frontálisan, leégett, körözik és eltűnt, satöbbi, s csak akkor emeled föl redős homlokod a sorok közül, amikor azt olvasod a rendőrségi kisszínesben, hogy „a pizsamás sorozatgyilkos" negyvenharmadik áldozatát találták meg tegnap a szomszéd utcában, megint egy vérben ázó pizsamás holttest hever kerti galagonyabokrok tövében, úgy látszik, a tag a pizsamára Indul be, valami nagy frusztráció érhette kicsiny gyermekkorában, pizsamások verték, kínozták, és most így áll bosszút. Az angyaloknak nincsen pizsamája, de bizonyos pihenési idő­szakokban hófehér kamáslit húznak a szárnyukra, hogy ne nagyon repkedjenek álmukban, csak mert valami nagyon szépet álmodik, és erre elszáll, és aztán felébredvén egy húsüzem futószalagján találja magát, satöbbi. Egyébként a pizsama legközelebbi viseleti rokona, ki gondolta volna, pedig milyen egyszerű, a halotti ruházat. Mivel az ember életének harmadrészét az alvás másvilági dimenzióiban tölti, már aki hord pizsamát persze, annak a legtöbbet foglalkoztatott ruhája az életében is az éjjeli viselet. Ragaszkodj a pizsamádhoz, az is ragaszkodik hozzád. Pizsamában szerelmeskedni túlzott nagyvonalúságot jelent. Külön fölhívjuk tisztelt olvasóink figyelmét a kórházi pizsamákra, finomság, kellem, legújabb divatok, és ki tudja, hányan haltak meg már előtte benne. Van egy nagyon híres bűnügy, az Amerikai Bűnügyi Lexikon, New York, 1956, szerk.: prof. Dougles Schlafanzug, közli az esetet Hamilton, a boldogtalan pizsamatolvaj címmel. Ez a Hamllton azt vette a fejébe, hogy megtalálja és ellopja a világ legszebb női pizsamáját és hálóingjét, és ezért elképesztő bűnügyi sorozatba kezdett. Mindenféle New York-i hölgyek, fiatal leányok és édesanyák hálóingjét tulajdonította el, míg azok édesdeden aludtak, egyébként nem bántotta, nem Is érintette, viszont olyan ügyesen tudta kibontani őket a darócpizsamákból vagy a selyempizsamákból, hogy a nők nem ébredtek fel. Legfeljebb a tolvajlás után, fáztak ugye, ráadásul Hamilton mindig nyitva hagyta maga után az ablakot, leng a fehér szobafüggöny, leng, mint egy elhagyott lélek. Egy barna bőrű nyomozónő, Vera Big buktatta le végül, nagyszabású pizsama­vásárlásokba kezdett, selyempizsama, virágos pizsama, nemzeti színű pizsama, egyszer használatos pizsama, zenélő pizsama, satöbbi, aztán hagyta, hogy Hamilton felfigyeljen rá, becserkéssze, és utána már csak várni kellett. Vera Big ötlete egyszerű volt, de zseniális. Éjszakára nem vett fel pizsamát, hanem a testére festett egy gyönyörű mintázatút egy amerikai akcionista művésszel. Három napon ke­resztül festették Vera Big bronzbarna bőrére a pizsamát, és aztán még izzadnia is tilos volt, nehogy Hamilton gyanút fogjon. Fantasztikus éjszaka volt. Hamilton órákon át kereste a fogást a bőrpizsamán, és a férfi matatása, ujjának finom, ám mind kétségbeesettebb moz­dulatai - például hogy gombolod ki a legalsó gombot, ha festett, hm? - olyan érdekes érzésekben részesítette Vera Big hadnagyot, melyet pályafutása során soha nem tapasztalt. Hajnalban kattlntotta rá a megfáradt férfi csuklójára a bilincset, aki később a tárgyaláson elmondta, végül Is megtalálta a világ legszebb női pizsamáját. Hát persze, hogy Vera Big pizsamája volt az. Szicíliában, Írországban és Baszkföldön gyakran robban a pizsama. Romániában, ahol köztudottan sok a kóbor kutya, egy faluban feltalálták a kutyaűző pizsamát. Meglátja, vakkant egyet, és már iszkol Is. Néha a vérmedvék ellen is bevált. De csak néha. A pizsamás férfi a férfilét esendőségének fokozása. Vagy például a hálóing, amihez régebben hálósipka vagy bajuszkötő is társult, áll a szigorú igazgató, a brutális miniszterelnök a hitvesi "ágy előtt, egy iskola, egy ország remeg előtte máskülönben, így meg olyan, mint félkész kísértet. Kuncog az asszony, kuncog, ilyenkor még ő is forradalmár. Egyes irodalomtörténészek szerint Kosztolányi pizsamában írta a Hajnali részegséget, Babits meg a Balázsolást például, és akkor ez arra bizonyság, hogy a pizsama mint ruházati viselet, erőteljes Inspirálója a nagy költészet megszületésének. Ne feledkezzünk meg az alábbi dolgokról: az éjjeliedény, a köpőcsésze, a kacsa, vagy a bajuszkötő, ezek a tárgyak mind a pizsama éji apródjai. Metrón, nagyvárosi forgatagban vagy szolid kiskocsmában gyakran találkozhatunk pizsamás honpolgárokkal, ők többnyire meg nem értett filozófusok, felfedezők, az életükben végérvényesen, de leg­alábbis nagyon eltévedt szerencsétlenek, gyűrt arc, motyogás, zavart tekintet jellemzi őket, nem valahová topognak ők a rossz pi­zsamájukban, csak mennek, el, hová, valahová. Úgy szökik, hogy már az első lépéssel eltévedt, és soha nem találhat haza. Például, ha Pesten jár az ember, és a klinikák környékén metrózik, gyakorta találkozik csillogó szemű, láthatóan eltévedt pizsamás emberekkel. E sorok írójának egyszer egy rettenetes marosvásárhelyi télben egy sarki kocsma pultja mellett mesélt egy ilyen férfiú. Belépett a helyiségbe, leverte papucsáról a havat, aztán odajött a pulthoz, hozzánk, és kért egy deci konyakot. Jegyezzük meg, a legkisebb kiszerelést kérte. Megkapta. Miután végzett vele, megsimogatta csíkos pizsamáját a szíve fölött, és kissé közelebb hajolva azt suttogta, képzeljétek, valaki levágta a feleségem fejét egy baltával, hát igen, én tudom, ki tette. Ennyit mondott, aztán elment. A legkedvesebb esetet a végére tartogattam. 1968-ban Prágában pizsamakiállítást rendeztek, valószínűleg ez a prágai volt a világ legnagyszabásúbb ilyen típusú kiállítása. Volt ott baloldali pizsama, strukturalista pizsama, kapitalista pizsama, vallásos pizsama, sze­gények pizsamája, sőt még Hitler, Castro, De Gaulle és Trockij pizsamáját is közszemlére tették a szervezők. Az egyik reggel Lenin pizsamájában egy idős bácsira leltek. Valahogy titokban felvette és elaludt, úgy aludt, mint a bunda. Állítólag a kiállítás befejeztével se merték fölkölteni. SZÍV ERNŐ

Next

/
Thumbnails
Contents