Délmagyarország, 2003. november (93. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-25 / 274. szám
* B E L F Ö H - KÜLFÖLD* KEDD, 2003. NOVEMBER 25. RÖVIDEN Alföldi Róbert színész hatvanmilliós kártérítési pere Alföldi Róbert 60 millió forintos kártérítési pert indított a Villám! című színes magazin ellen, mert a kereset szerint valótlanul írták, hogy helyzetével visszaélve homoszexuális kapesolatot kezdeményezett tanítványával a színművészeti egyetemen; a per hétfőn kezdődött meg a Fővárosi Bíróságon. BUDAPEST (MTI) A lap augusztusi „Meleghclyzet az egyetemen - Mester és tanítványai" című írása szerint Alföldi Róbert „egy ideje az erősebb nem oldalán találja meg a boldogságot, de mindezt a művész erősen titkolja". A címlapon induló írás azt js megjegyzi, hogy „egy fiatal művész karrierje egyértelműen felfelé indulhat el, ha kellő segítség áll mögötte". A színművész a cikk után napokig nem mert egyedül kimenni a lakásából. Előfordult, hogy az utca másik oldaláról kiabáltak rá. Attól is tartott, hogy előadás közben „beszólnak", vagy hozzávágnak valamit. A konkrét hátrányok között említette, hogy a hollóházi porcelángyárral előrehaladott tárgyalásokat folytatott arról, hogy a cég „reklámarca" lesz, ám a cikk után már nem keresték. Festménykiállítása is elmaradt a kifogásolt írás miatt, pedig egy-egy kiállítás anyagának 80-90 százalékát értékesíti, mintegy 3-4 millió forintért. A cikk megjelenése után nem folytatódtak a Színművészet Egyetemen a tárgyalások oktatása meghosszabbításáról. Alföldi 30 millió forintos kártérítés és 30 millió forint, az állam javára megfizetendő közérdekű bírság megfizetésére kéri kötelezni a magazin kiadóját, továbbá elégtételként a lap egy számának elmaradását. A felperes humanitárius célokra ajánlja fel a megítélt kártérítést. A tárgyalást márciusban folytatják. BUDAPEST (MTI) Kimagasló színvonalú gazdasági tevékenysége elismeréseként Magyar Gazdaságért Díjat adott át Fekete Jánosnak, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökhelyettesének (felvételünkön) Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A minisztérium tájékoztatása szerint a díjhoz bronzplakett és pénzjutalom jár. Két hazai diplomata tisztázó útja Irakban BUDAPEST (MTI) Két magyar diplomata utazott Irakba, hogy tisztázza Varga-Balázs Péter halálának körülményeit - mondta Kovács László külügyminiszter hétfőn az országgyűlésben az azonnali kérdések és válaszok órájában. A szegedi Balogh László (MDF) azt tudakolta a külügyi vezetőtől, mit tesz a minisztérium az Irakban tartózkodó civilek védelméért, és meg tudja-e mondani, hány magyar állampolgár tartózkodik az országban. Az MDF nem tartja elégségesnek a kormány által az ügy feltárására tett eddigi erőfeszítéseket - mondta a képviselő. Hozzátette: arra kérik a kormányt, hogy kezdeményezze magyar-amerikai vizsgálóbizottság felállítását az eset kivizsgálására. • A Külügyminisztérium ismételten felkéri a magyar állampolgárokat, hogy saját biztonságuk érdekében ne utazzanak Irakba közölte a külügyi szóvivő hétfőn az MTI-vel. A tárca felszólítja az Irakban külföldi vállalatoknál munkát végző magyar állampolgárokat, valamint azokat, akik bármilyen egyéb célból nem hivatalos kiküldöttként tartózkodnak ott, hogy saját érdekükben jelentkezzenek a bagdadi magyar külképviseleten - áll a közleményben. Negyvenöt napon belül választások Grúziában Ideiglenes ígéretek TBILISZI, BERLIN (MTI/DPA) Negyvenöt napon belüli választásokat ígért hétfőn első országos tv-beszédében Nino Burdzsanadze asszony, Grúzia ideiglenes elnöke. Eduárd Sevardnadze volt elnök egyelőre Grúziában tartózkodik. A Grúziához tartozó Adzsár Autonóm Köztársaságban rendkívüli állapotot hirdettek ki. A beszédben a volt parlamenti elnök felszólította a rendőrséget és a biztonsági szolgálatokat, hogy állítsák helyre a rendet Tbilisziben és vidéken egyaránt az Eduárd Sevardnadze elnök bukásához vezető tüntetések után. Hasonló felhívást intézett Grúzia polgáraihoz is. Burdzsanadze közölte, hogy a választási csalások miatt a korábban általa elnökölt parlament tölti be az átmeneti időszakban a törvényhozói jogköröket. Németországba érkezett Eduárd Sevardnadze volt grúz államfő különgépe - jelentette be a német határőrség. A gépen grúz üzletemberek utaztak. A lapzártakor érkezett hírek szerint a volt államfő Grúziában tartózkodik. Harminchat fiatal halott a moszkvai kollégiumi tűzben Elkéstek a segélykéréssel MOSZKVA (MTI) Tüdjman pártja győzött Horvátországban Remény a szerbeknek A még mindig nem végleges adatok szerint 36 halálos áldozata van az egyik moszkvai egyetemi kollégiumban hétfőn hajnalban fellobbant tűznek, és mintegy 140 diákot ápolnak különböző fokú sérülésekkel az orosz főváros kórházaiban. A külföldi, elsősorban harmadik világbeli diákokat oktató, Patrice Lumumbáról elnevezett Népek Barátsága Egyetem ötszintes diákotthonában helyi idő szerint háromnegyed kettő tájt keletkezett a tűz, amelyről csak késve, 02.16-kor értesítették a tűzoltókat. Mire az első egységek megérkeztek, már több szoba égett az első és második emeleten, s a szakértők szerint a lángok legalább félórával a riasztás előtt csaptak fel. Az önálló oltási kísérlet, az elkésett segélykérés is hozzájárult ahhoz, hogy olyan sok lett az áldozat nyilatkozta a moszkvai tűzoltóság egyik illetékese. A lángok martalékául esett moszkvai kollégium. MTI Telefotó/AP NÉPESSÉGFOGYÁS Csökkent a házasságkötések száma, az első kilenc hónapban némileg kevesebb gyermek született és többen haltak meg, mint egy évvel korábban; a népességfogyás mértéke 17,5 százalékkal haladta meg a 2002-ben mért szintet. GÁZMÉRGEZÉS Két ukrán férfi - feltehetően gázmérgezésben - meghalt egy teherszállító uszály rakodóterében, a paksi kikötőben. Egy ukrán hajóra három munkás akart gabonát rakodni, amikor egyelőre ismeretlen okból rosszul lettek. A harmadik férfinak sikerült kimenekülnie. SZERENCSEJÁTÉK RT. A Fidesz nem támogatja a Szerencsejáték Rt. 50 százalékot el nem érő tulajdonrészének privatizációját - közölte Tállai András hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. „A Medgyessy-kormány le akarja vágni az aranytojást tojó tyúkot" - jelentette ki a fideszes honatya. Pénzjutalom Feketének ZÁGRÁB (MTI) A Horvátországot függetlenségre vezető és később elszigeteltségbe taszító, Franjo Tüdjman alapította jobboldali nacionalista Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) győzelmét hozta a függetlenség 1991-ben történt kikiáltása óta tartott negyedik horvát parlamenti választás a hétfő hajnalban közzétett nem hivatalos eredmények szerint. A nacionalista pártot vezető ívo Sanader joggal számíthat kormányalakítási megbízatásra, miután a kis pártokkal társulva akár 75 mandátumot is szerezhet a 151 fős parlamentben. Sanader első nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy pártja elkötelezett „a demokrácia, a jog uralma, az emberi jogok és a kisebbségi jogok" érvényre jutása mellett, és a szerb kisebbség kormányzati képviseletét sem tartotta kizártnak. Ivo Sanader, a győztes HDZ elnöke, a tudjmani vonal folytatója. Mellette Jadranka Ksor, a párt alelnöke. MTI Telefotó/EPA Erdő Péter befolyása VATIKÁNVÁROS (MTI) Ismeretlen tetteseket jelent fel az OEP A fura pelenkagyár receptekre írt adatai Új bíborosokat nevezett ki II. János Pál pápa a vatikáni kongregációkba és kúriai tanácsokba, s a vatikáni sajtószolgálat hétfői jelentése szerint Erdő Péter bíboros, prímás tagja lett a hitoktatás kongregációjának, illetve a kánonjogi pápai tanácsnak is. Vatikáni diplomáciai források szerint mindkét pozíció nagyon fontos: „befolyásos és stratégiai" posztokról van szó, amelyek nagyon közel állnak a pápához mondták az MTI tudósítójának. Figyelemre méltó, hogy a vatikáni „főkönyvtáros és főlevéltáros" posztjáról idős kora - idén töltötte be 80. életévét - miatt távozott Jorge Maria Mejía bíboros helyére Jean-Louis Tauran bíboros került, aki egészen a közelmúltig a Vatikán külügyeit irányította. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár még a héten feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen, mert megállapították, hogy mintegy 150 orvosazonosító kóddal egyenként napi 2-12 ezer pelenkát írtak fel - közölte az intézmény szóvivője. BUDAPEST (MTI) „Egy betegnek három hónapra mintegy 300 darab pelenkát szoktak felírni: így a napi 10, sőt 12 ezer pelenka, főleg ha a felírást megelőző vizsgálat idejét is számításba vesszük, hihetetlen mennyiség" - mondta Bartucz Attila. A pelenkák felírására jogosult háziorvosok, illetve szakorvosok azonban nem név szerint, hanem egy azonosító kóddal kerülnek be a nyilvántartásba: így elképzelhető, hogy az elszámolás során felmerült kódokkal valaki visszaélt - mondta a szóvivő. Az OEP országos vényellenőrző rendszere szerint míg 2000-ben 310 ezer, 2001-ben 445 ezer, 2002-ben 500 ezer betegnek írtak fel pelenkát, az idei esztendő első felében már 400 ezer fő számára állítottak ki receptet, „annak pedig semmiféle orvosszakmai alapja nincs, hogy a betegpopuláció két, illetve két és félszeresére nőjön ilyen rövid idő alatt" - mondta Bartucz. A szóban forgó gyógyászati segédeszközre szoruló betegek számáról a pénztár nem rendelkezik közvetlen adatokkal. Tőkés László püspök véleménye az erdélyi autonómiáról „Elszabotálják" a lehetőségeket? Tőkés László (felvételünkön) szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hivatalos vezetősége „elszabotálja" az autonómia létrehozását és a magyar kormányzat sem támogatja az ügyet; a királyhágómclléki református püspök erről hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján beszélt. BUDAPEST (MTI) „Úgy látjuk, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség egyértelműen támogatja az autonómiát, a másik ellenzéki párt, a Magyar Demokrata Fórum gyakorlatilag támogatja, a kormánypártok viszont erőteljesen az autonómiát elszabotáló Romániai Magyar Demokrata Szövetség csúcsvezetősége mellé állnak" - mondta Tőkés László az Üzenet haza címmel tartott tájékoztatóján. Szavai szerint a magyar kormány határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája hullámzáson megy át, és „kihátrálást" mutat az erdélyi autonómia, a kedvezménytörvény mögül, „meginog" az egyetemi kérdés, megzavarodik a magyar diplomácia, elbizonytalanodnak a határon túli magyar szervezetek. Tőkés László a tájékoztatón arra kérte a magyar kormányt, a magyar politikai pártokat, hogy hathatósan támogassák az erdélyi autonómia létrehozását. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐREI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLJ IÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztóségvezetó: ÜJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10-, Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl.: 153. Ttlcfon: 62/567-888. Szerkesztőségi litkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www delinagy.ii.hu • F mail szerkesztőségin dehnagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tbl./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel /fax: 62/213-198. 6600 Szemes. Kossuth u 8 Fel 63/401-024 TFI./íax 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tét 9-11. (Városi Galéria) TiL/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói lilk.iis.igi lax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • U-rjcsztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1240 Ft |Délmagyarország), 1130 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. « ISSN 0133-02SX (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 |Délvilág) a A Délmagyarország Kiadó a Lapcorn Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.