Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-04 / 232. szám
I AKTUALIS* Babits, Kosztolányi, Karinthy is szerepel a megnyílt fotókiállításon Híres írók fürdőruhában Kosztolányi Dezső feleségével és kisfiával a strandolok között az 1920-as években. Reprodukció: Miskohzi Róbert A Petőfi Irodalmi Múzeum fotógyűjtcményéből nyílt tegnap rendhagyó kiállítás írók fürdőruhában címmel a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. MUNKATÁRSUNKTÓL Az egyetemi kulturális fesztivál szervezői hozták el Szegedre az írók fürdőruhában című kiállítást, amelynek címe ugyan pikánsán hangzik, de mint Szilasi László irodalomtörténész megnyitójában találóan fogalmazott: a bennünk lakó lcsclkcdőnek nem sok jut. Fekete-fehér fotőnyomatokat láthatunk, amelyek mégis izgalmasak, amikor Babitsot, Kosztolányit, Tersánszkyt, Déryt, Kodályt, Balázs Bélát, Füst Milánt, Kassákot fedezzük fel rajtuk. „Egész életemet ruhába csomagolva töltöttem el, s ha mégis előfordult, hogy ruha nélkül láttam meg magamat, olyankor mindig valami borzalmas megrázkódtatás következett be hiúságomon, s így a legfurcsábbnak tartom saját személyem életsorsomban, hogy végül mégiscsak valami kialakult impozáns jelenség nyomai is vannak bennem" - írja a tárlaton ugyancsak szereplő Móricz Zsigmond. A .kiállítás bizonyítja, hogy az íróknak igenis van testük, bár Szilasi László szerint megnyugtató felismeréssel szolgálhat: az író teste mindig szövegtest. A múzsák sem hiányozhatnak a tárlatról, Léda 1919-ból az Ostsee partjáról néz szembe velünk, egy másik képen Csinszka is felbukkan. Jópofa, amikor a két Karinthy, apa és fia 1929-ben a Gellért Fürdőben ugyanannál a szobornál pózol. Beszédes, ahogy Nagy László Juhász Ferencet csónakáztatja 1959-ben a Balatonon. Hosszan lehetne sorolni az érdekességeket, aki szereti az irodalmat, ezt a tárlatot nem hagyhatja ki. Hárommilliárd 300 millió az ötöslottó főnyereménye Nagy luxusra nem lenne elegendő a pénz 4 KÖRKÉP ALGYÓ. Csongrád megyében egyedüliként az algyői önkormányzat kapta meg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett Könyvtárpártoló Önkormányzat 2003. című különdíjat. Az elismerést Piri József polgármester a napokban vette át Budapesten. Ebből az alkalomból október 6-ától 10-ig könyvtári hetet rendeznek a községben. A könyvtári hét részletes programját a későbbiekben közöljük. KÚBEKHÁZA. A községi sportpálya mellett ma reggel kezdik a sportöltöző és klubház alapjának betonozását. A polgármesteri hivatal várja azokat, akik mesteremberek irányítása mellett önkéntes segítséget kívánnak nyújtani az építésben. Az önkormányzat 3 millió 700 ezer forintot nyert pályázaton, amelyhez 1 millió 500 ezer forint saját erőt adott hozzá. Az alapkőletételre október közepén kerül sor. A teljesen kész létesítményt 2004. augusztus 20-án adják át. MÓRAHALOM. A nagy sikerre való tekintettel ma este 6 órától ismét megtekinthetik a nézők a Rút kiskacsa című színdarabot a város rendezvényházának színháztermében. Mivel erre az előadásra már minden jegy elkelt és még mindig sokan lemaradtak róla, a közeljövőben újra műsorra tűzik a Rút kiskacsát. SÁNDORFALVA. A Sándorfalvi Faluszépítő és Környezetvédő Egyesület ma este 7 órától születésnapi bált rendez a Budai Sándor Művelődési Házban. Elsősorban azokat ünneplik a vacsorával is egybekötött rendezvénnyel, akik sokat tettek a nagyközség szépítéséért, fejlődéséért. SZEGED. Országos szkanderversenyt rendeznek ma délután a Szeged Plazában. Nemcsak profikat és férfiakat, hanem amatőröket, illetve hölgyeket is várnak a szervezők. Az indulókat 14 órától lemérik, mivel súlycsoportok szerint versenyezhetnek. A küzdelmek délután három órakor kezdődnek. Az este hat órai eredményhirdetést Ganxta Zolcc és a Kartel fellépése követi. ÚJSZENTIVÁN. Első alkalommal rendeznek a községben paprikafcsztivált. Ma délelőtt 9 órakor megyei díjugrató lovasversenyt nézhetnek meg az érdeklődők. Tíz órától parádés kocsik vonulnak fel az utcákon. Délután 1 órakor a zsűri és a közönség díjazza a legszebben feldíszített kocsit. A fél kettőkor kezdődő zenés délutánon együttesek és szólisták lépnek fel. A Road House diszkóban este 7 órától paprikabálra várják a vendégeket. Vasárnap délelőtt 10 órától a teleházban játékos vetélkedők, ügyességi feladatok lesznek paprikával. A Coco-Bongo társulat 13 órától latin hangulatot varázsol Újszentivánra. Mindkét napon termelők és feldolgozók árusítással egybekötött termékbemutatót tartanak. ZSOMBÓ. A hétpróba utolsó két próbáját teljesíthetik ma a sportolni szerető zsombóiak, illetve a környező települések lakói. Az indulókat délelőtt 9 órakor várják az általános iskola előtt, ahonnan együtt mennek a verseny helyszínére, az öregsori lőtérre. Ma lövészetben és íjászatban mérhetik össze erejüket, tudásukat a versenyzők. A rendezvény érdekessége, hogy a hétpróba mellett turulhemutató is lesz. A turul nem más, mint egy szegedi eredetű ütős labdajáték. A szabályok ismertetése után bárki kipróbálhatja a turult. Ezen a héten minden idők legnagyobb magyarországi lottónyereménye, 3 milliárd 300 millió forint a tét. Megnéztük, milyen luxuscikket vásárolhatna az összegből a szerencsés nyertes. Ezen a héten 3 milliárd 300 millió forint a tét az ötöslottón. Ez minden idők legnagyobb megnyerhető összege hazánkban Megnéztük, milyen luxuscikket vásárolhatna a hatalmas összegből a szerencsés A Gordiusz Műhely szerkesztésében a szegedi Somogyikönyvtárból közvetíti a Magyar Rádió mindhárom csatornája a Könyves Vásárnap című műsorfolyamát. MUNKATÁRSUNKTÓL A 120. születésnapját ünneplő szegedi Somogyi-könyvtár vasárnap reggeltől estig várja az olvasókat rendezvényeire (kölcsönzésre ezen a napon nincs mód). Délelőtt 9-től 11 30-ig játékos vetélkedőt tartanak családok számára a gyermekkönyvtárban, 10 órától az I. emeleti folyóiratolvasó teremben Polner Zoltán és Barna Gábor beszélgetnek a könyvtárnak adományozott imaponyva gyűjteményről, majd Lézerfizikus a könyvek vonzásában címmel Bor Zsolt akadémikust faggatják munkájáról. 10.30-tól Kutatók a Somogyi-könyvtárban címmel Gellérffy László vezetésével kerekasztal-beszélgetést rendeznek a tudományos élet ismert szegedi személyiségeivel. 11.30-tól Kalamajka Nempiskótaerdőben címmel a Buborék Színpad előadása látható, 13 órától pedig Mese-játék bábokkal, azaz a Kövér Béla nyertes. A legdrágább festményre még a licitálást sem kezdhette volna meg az ötöslottó nyertese, mivel Van Gogh képének kikiáltási ára 4 milliárd 300 millió forint volt. A világ legdrágább karórájáról sem tudná meg a nyertes a pontos időt, hiszen az 5 milliárd 400 millió forintba kerül. A Chopard cég remekének számlapja gyémántokkal díszített. A földkerekség legborsosabb árú jachtja 14 milliárd 700 milliót kóstál, tehát ezzel sem hajókázhatna a lcgszeBábszínház társulata vendégszerepel a gyermekkönyvtárban. 14 órától a Hangoskönyvtárban (Stefánia 2.) a fehér bot napja alkalmából bemutatják az új hangoskönyveket. 14 órától közismert szegedi személyiségek - köztük Kozma József alpolgármester - olvasnak fel mesét a gyermekkönyvtárban. 15.30-tól Szonda Évának, a Szegedi Nemzeti Színház magánénekesének koncertjét rendezik meg az I. emeleti folyóiratolvasó-terembcn. Zongorán kísér: Kákái András, a vendég: Gregor József. 16.30-tól az alagsori előadótérben Levente Péter és Gryllus Vilmos ad zenés műsort a gyerekeknek. Délután Hiller István kulturális miniszter is ellátogat a Somogyiba, ahol Isidorus Hispalensis művének 1577-es bázeli kiadását ajánlják fel neki örökbefogadásra. 18.30-tól az I. emeleti folyóiratolvasó teremben rendeznek nyilvános beszélgetést a miniszterrel, aki itt adja át az Év Könyvtára Díjat. 19.15-től Nemzeti sajátosságok vagy globalizáció? címmel Hiller István és Pál József egyetemi tanár beszélget. A könyvtár I. emeletén Sejben Lajos képzőművész kamara-kiállítása látható. rcnesésebb magyar Tizenöt párat vásárolhatna viszont a legdrágább cipőből, amelynek darabja 210 millió forintba kerül. Luxusautó is jutna neki, hiszen a legmagasabb árú gépkocsi, a Bugatti 41 Royal csupán 2 milliárd 100 millió forintért az övé lehetne. A legtöbbet a genovai Wilson Hotelben kérnek el egy éjszakára egy szobáért, az Imperiál lakosztály 7 millió 100 ezer forint éjjelenként. A telitalálatos szelvény gazdája több mint 460 napig lehetne a szálloda lakója. Amennyiben bélyeggyűjtő tenné az öt ikszét a megfelelő négyzetbe, akkor megvehetné a legritkább bélyeget, a svéd Thrce Skilling Yellow-t, „mindössze" 1 milliárd 500 millió forintért. Az 1855-ben kiadott bélyeg színhibája miatt számít kuriózumnak. Amennyiben minőségi bort szeretne inni az újdonsült milliárdos, akkor tízezer palackkal vehetne az 1997-es francia burgundiból, a Dom-Romanée Contiból. TAMÁS ÁKOS SZ0MBAT' 2003 OKTÓBER 4. Holland rendőrök Szegeden MUNKATÁRSUNKTÓL A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság meghívására ötfős rendőri delegáció érkezett tegnap Szegedre a hollandiai Utrecht és Twente régióból. A kétnapos szakmai konzultáción a Biztonságos otthon elnevezésű közös projekt Csongrád megyei tapasztalatairól, a folytatás irányairól tájékoztatta a holland delegációt a megye, illetve Szeged város rendőri vezetése. A megbeszélésen egyebek mellett elhangzott: Szegeden a tavalyi év hasonló időszakához képest csökkent a lakásbetörések száma. Lukács János dandártábornok, megyei főkapitány a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot érintő átszervezés jelenlegi helyzetéről tájékoztatta a holland delegációt. Elmondta: a három üteműre tervezett újjászervezés első fázisában az uniós elvárásoknak megfelelően már tizenhét státust adott át a megye a városi kapitányságoknak, azok megerősítése érdekében. HÍREK ORGONAHANGVERSENY A MINORITÁKNÁL Koloss István, a budapesti Szent István bazilika orgonaművésze más szerzők mellett Händel, Bach, Schubert és Franck műveiből játszik vasárnap este 7 órától a felsővárosi minorita templomban (Munkácsy utca 7.) A hangversenyre díjtalanul léphetnek be az érdeklődők. GEKKÓFOGÁS Öt görög szárazföldi teknőst, két korongujjú gckkót és egy homoki viperát rejtett kartondobozba egy lengyel állampolgár, s az állatokat engedély nélkül próbálta átcsempészni a röszkei határállomáson. Nem járt szerencsével: a vámosok megtalálták a nyolc állatot, a lengyel ellen pedig természetkárosítás alapos gyanúja miatt indítottak eljárást - tájékoztatta lapunkat Bunyevácz Miloje alezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnoksága sajtófelclőse. Zászlófelvonás, hivatalos megnyitó ünnepség, díjátadás Vásárhelyi őszi hetek Zászlófelvonással, majd a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában rendezett péntek délutáni megnyitó ünnepséggel kezdődött meg hivatalosan a vásárhelyi őszi hetek rendezvénysorozata. Képünkön Lázár János polgármester és Fodor József festőművész adja át a díjakat. Fotó: Tésik Attila Könyves Vasárnap