Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-28 / 251. szám

Kedd, 2003. október 28. A PÉNZ BESZÉL 7 5180 VÉGPONT A KÖZHÁLÓN Informált társadalom jövőre is Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) jövő évi költségvetése 47,5 milliárd forint lesz, amiből több mint 28 milliárd forintot fordít az információs társadalom építé­sével kapcsolatos programok­ra, illetve pályázatokra - kö­zölte Kovács Kálmán informa­tikai és hírközlési miniszter. MUNKATÁRSUNKTÓL A közösségi és intézményi elektronikus szolgáltatások infrastrukturális hátteréül szolgáló közhálóra jövőre 4 milliárd forintot költenek, s 2004 végén már 5180 végpont működik majd. A közösségi internet-hoz­záférést szol­gáló eMagyar­ország-prog­ramra 2 milli­árd forintot, a Nemzeti Digi­tális Adattárra és a Nemzeti Audiovizuális Archívumra 2,4 milliárd forin­tot, az e-közigazgatás fejlesz­tésére 2,5 milliárd forintot, míg a különböző, így például a hátrányos helyzetűek esély­egyenlőségének növelését elő­segítő pályázatokra 4 milliárd forintot költ a tárca. Kovács Kálmán sajtótájékoz­tatón elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Terv gazdasági ver­senyképesség operatív prog­ram azzal számol, hogy 2004 és 2006 között összesen 58,27 milliárd forint fordítható majd egyebek mellett az elektropi­Adóbevallás a világhálón A tervek szerint a kormányzati ciklus végére az állampolgárok számára nagyon sok szolgál­tatás elérhető lesz az inter­neten keresztül: így például az adóbevallással, a társadalom­biztosítással, személyi iratok­kal, az egészségügyi szolgál­tatásokkal kapcsolatos ügyek az interneten keresztül is in­tézhetők lesznek, míg a vál­lalatok vámnyilatkozatot tehet­nek, közbeszerzési pályázaton indulhatnak, adót és egész­ségügyi hozzájárulást fizethet­nek majd elektronikus úton. kus gazdaság és kereskedelem fejlesztésére, az elektronikus közigazgatás modernizálására és a szélessávú távközlési inf­rastruktúra bővítésére. A miniszter közölte, hogy az elképzelések szerint a 58,27 milliárd forintból 25,41 milli­árd forintot az európai uniós strukturális alapból szerez majd meg Magyarország, illet­ve azok intézményei. A konstrukció úgy működik, hogy a magyar intézmények csatlakoznak az európai uniós támogatási rendszerhez, s eb­ből saját forrás hozzáadásával részesülnek akkor, ha megfe­lelő pályázatot nyújtanak be. Az IHM jövőre például 1,5 mil­liárd forint saját forrás elkülö­nítésével 4,5 „Idén 3,6 milliárd forintot, míg jövőre 6,4 milliárd forintot fordít a kormánybiztosság az információs társadalom kiépítésére." BAJA FERENC milliárd forint európai uniós támogatást kí­ván megsze­rezni. Az esemé­nyen Baja Fe­renc kormány­megbízott a Miniszterel­nöki Hivatal elektronikus kormányzati köz­pont képviseletében elmond­ta, hogy novembertől több mint 10 okmányirodában le­het majd például az egyéni vállalkozói igazolvánnyal, a vezetői engedéllyel, a lakcím­mel és az anyakönyvvel kap­csolatos ügyeket elektroniku­san intézni. Hozzátette: jövő januártól már ez a lehetőség a járművek nyilvántartásával és forgalomba helyezésével, a bevándorlási, illetve a körözé­si nyilvántartási, valamint a közlekedési nyilvántartási rendszerrel kapcsolatban is megnyílik az állampolgárok előtt. A kormány a két induló rendszer kialakítására össze­sen 620 millió forintot költött. A kormánybiztos aláhúzta: az elektronikus kormányzást elő­segítő program célja az, hogy az állampolgárok és a vállalkozók minél egyszerűbben és gyor­sabban intézhessék ügyeiket az interneten keresztül. Hozzátet­te: ennek érdekében hat, az alap-infrastruktúra kiépítését, az e-szabályozás bővítését, az e-hatékonyság építését, az e-szolgáltatások, illetve az e-tu­dás fejlesztését, valamint az eu­rópai uniós integrációt elősegí­tő átfogó program indul. g-nform@tor jmii m:m\ism A HÉT MOST SZÍVESEN FEKTETNÉ PÉNZÉT mf ÉRTÉKPAPÍROKBA? • KÖVETKEZŐ KÉRDÉSÜNK. MELYRE VÁRJUK VÁLASZAIKAT: ÖN SZERINT 10 ÉVEN BELÜL ELÉRHETŐ AZ EURÓPAI INTERNET FELHASZNÁLÓI ARÁNY HAZÁNKBAN? ¿jBfr Válaszút SMS-ben küldje el a 20/977-3333 as számra! ^ CSAK EGY SMS. ÉS ABBAN MINDÖSSZE EGY I VAGY EGY N BETŰ. EGRI CSABA: A MULTIK VISSZAIGAZOLJÁK, HOGY VILÁGSZÍNVONALÚ MUNKÁT VÉGZEL Vérében kering a kereskedés Egy esztendeje kötődik Csong­rád megyéhez Egri Csaba: 2002 novemberében a hódme­zővásárhelyi Tesco Áruház nyi­tásával mutatkozott be, idén májustól pedig a szegedi Tes­cót igazgatja. A kereskedelmi szakember mellesleg túl van egy komoly, úgy tízezer négy­zetméteres nagytakarításon: ezen a héten adják át az immár megújult szegedi áruházat. Amikor valaki űj feladatot kap, azonnal kiderül, van-e hozzá tehetsége. Ha megrémül a ki­hívástól, az még nem kudarc, hiszen sikerülhet a munka, ám örömet nem okoz. Ha azonban az űj feladattól szárnyak nő­nek, az az a ritka eset, amikor a lehetőség és a talentum talál­kozik. Egri Csaba a szerencsés szárnyalók közé tartozik. Miskolcon született, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen vállalat-gazdaság­tant tanult. Diploma utáni évei a Borsod Megyei Tejipari Vállalathoz kötötték, ezek az esztendők jó alapul szolgáltak ahhoz, hogy a termelést meg­ismerve később az értékesí­téssel, a kereskedelemmel je­gyezze el magát. - 1979-ben nősültem, a Fiaim '80-ban és '82-ben születtek, s életünk hamarosan úgy hozta, hogy a zempléni hegyeket felcserél­hettük a balatoni dombokra ­meséli -, így került a család a A fontos dolgok nem az irodában, hanem a vásárlótérben történnek. FOTÓ: KARNOK CSABA Balaton mellé, jómagam pe­dig 1986-tól a siófoki ÁFÉSZ kötelékébe. Komoly iskola volt - emlékszik vissza Egri Csaba -, hiszen az áfészek ak­koriban a teljes vertikummal foglalkoztak: termékfelvásár­lással, élelmiszer-ipari terme­léssel, bolti kiskereskedelem­mel, vendéglátással. A siófoki központ megbecsült bástya volt. 1999-ig dolgoztam ott, s bár nagyon szerettem, akkor már más szelek is fújtak: a szövetkezetek átalakulása és a multinacionális kereskedelmi áruházláncok magyarországi terjeszkedése a váltás felé te­relt. A Tescóhoz nem pusztán a kíváncsiság vitt, meg kellett nézzem, ki kellett próbálnom, milyen egy multinacionális cégnél dolgozni. Azóta több­ször bebizonyosodott: a mul­tik visszaigazolják, hogy világ­színvonalú munkát végzel, légy akár polctöltő, hentes, vagy áruházigazgató. Ha a rád bízott dolgokat profi módon végzed, az minőséget jelent, függetlenül a beosztástól ­mondja. A Tesco azért vonzó számára, mert megvan a lehe­tőség a szakmai építkezésre, fejlődésre, tanulásra, tovább­lépésre. Egri Csaba 2001-ben Pécsett gyakornokként kez­dett, a kaposvári Tescóban szárazáru-igazgatóként, majd újra Pécsett frissáru-igazgató­ként dolgozott. Tescós pálya­futásának újabb állomása 2002-ben Hódmezővásárhely volt, ahol egy áruháznyitással ugrott fejest a megye kereske­delmi életébe, majd szakmai elégtételként értékelte, hogy a Tesco számára fontos szegedi áruház igazgatásával bízták meg idén májusban. Új státusához űj feladatot is kapott, a szegedi hipermarket korszerűsítését. így az idei ősz egy több tízezer terméket több ezer négyzetméteren meg­mozgató nagytakarítást ho­zott, s a megújult rókusi áru­házat a napokban adják át. Hogy mért jó városról városra járni, nagy dolgokat vállalni, költözni, utazni, és egy éj­jel-nappal nyitva tartó áruhá­zat nonstop igazgatni? Egri Csaba szerint azért, mert az ember elégedett lehet magával. Egy „multis" áruházigazgató és egy sarki fűszeres módszerei ugyan eltérnek, az álmuk még­is egyforma: mindkettő a vevő kegyét keresi, s ha a vevő elége­dett, azért megéri dolgozni. Egri Csaba azt mondja, nem csak a Tesco-igazgatást kapta szegedi ajándékul: ennyi ízes, szép kerek „ö" betűvel tűzdelt, népmesék hangulatát idéző beszédet nem hallhat másutt. Hogy hiányzik-e valami az éle­téből? Talán csak a hegyek, a csúcsok. Szerencsére földrajzi értelemben. 0. K. K. A kérdésekre o választ a umjum* segítségével adjuk meg! MEGHÍVÓ A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2003. november 6-7-én immár ötödik alkalommal szervez Szegeden Nemzetközi Közlekedési Konferenciát „KÖZLEKEDÉSI SZOLGÁLTATÁSOK FINANSZÍROZÁSA AZ EU-BAN" címmel. A rendezvény keretében szeretnénk áttekinteni a közlekedés finanszírozás legfontosabb területeit az Európai Unióban és Magyarországon, számba venni az aktuális feladatokat, problémákat, elvárásokat. Idén az előadóink között üdvözölhetjük a V4 országokból érkező közlekedési szakembereket, s közlekedési vállalkozások is érkeznek Lengyelországból, Szlovákiából és Csehországból. PROGRAM 2003. NOVEMBER 6. (CSÜTÖRTÖK) 12.30-13.00 Regisztráció 13.00-13.10 Köszöntő Dr. Szeri István, az MKIK alelnöke, az MKIK Közlekedési Kollégiumának és a CSMKIK elnöke 13.10-13.25 Köszöntő Dr. Vereczkey Zoltán, az MKIK általános alelnöke 13.25-13.55 Nyitóelőadás A közlekedési szolgáltatások EU-kon­form finanszírozása Magyarországon a csatlakozás után Dr. Veres János politikai államtitkár, Pénzügyminisztérium 13.55—14.15 A közlekedésdiplomácia jövője az EU-ban Makay Dániel főtanácsos, Külügyminisztérium 14.15-14.35 Az Európai Unió állami támogatási szabályai és azok ellenőrzése a közlekedési szektorban Vargha Ágnes főcsoportfőnök, Pénzügyminisztérium 14.35-14.50 Kávészünet 14.50-15.10 Összehasonlítás az EU-tagállamok közlekedésfinan­szírozása és a magyar gyakorlat között Dr. Monigl János egyetemi magántanár 15.10-15.30 A közösségi közlekedés jogi feltételrendszere az Európai Unióban és Magyarországon Dr. Hanzséros Andrea főosztályvezető, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 15.30-15.50 A közúti közlekedési szolgáltatások finanszírozása az EU-csatlakozás után Ágai László főosztályvezető-helyettes, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 15.50-16.10 A közlekedési infrastruktúra helyzete, fejlesztési irányok és lehetőségek a Cseh Köztársaságban Miroslav Vancura közlekedéspolitikai osztályvezető, Közlekedési Minisztérium 16.10-16.30 Európai főútvonalak építése a Szlovák Köztársaságban, a fő gazdasági központok vonzáskörzetei és az urbanizációs övezetek követése Jan Misura igazgató, Zsolnai Kereskedelmi és Iparkamara 16.30-16.50 A szlovák közúti infrastruktúra, kapcsolódás a szom­szédos államokkal Gejza Végh Dipl. Ing. - osztályvezető, Közlekedési Minisztérium 16.50-17.10 A regionális közlekedés menedzsmentje Prof. Dr. Hab. Ing. Józef Matuszek, Műszaki Egyetem, Bielsko­Biala 19.00 Állófogadás 2003. NOVEMBER 7. (PÉNTEK) 9.00-9.30 Az új magyar közlekedéspolitika EU-konformitása Dr. Kovács Ferenc közlekedési helyettes államtitkár, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 9.30-9.50 A közlekedési fejezet ideiglenes lezárása utáni feladatok végrehajtása, a magyar közlekedés stratégiája az EU-csat­lakozás után. Kazatsay Zoltán integrációs helyettes államtitkár, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 9.50-10.10 Az állami tulajdonban lévő közlekedési vállalatok pri­vatizációs lehetőségei. Kamarás Miklós vezérigazgató, ÁPV Rt. 10.10-10.30 Az EU Strukturális és Kohéziós Alapjainak közlekedési prioritásai/vonatkozásai Orosz Balázs közlekedési projektmenedzser, Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala 10.30-10.50 Kávészünet 10.50-11.10 Az EU-konform közlekedési hatóság működési feltételei Dr. Békési István főigazgató, Közlekedési Főfelügyelet 11.10-11.30 A kis- és középvállalkozások az EU-csatlakozás küszöbén, különös tekintettel a közlekedési vállalkozásokra Gérnyi Gábor főosztályvezető, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 11.30-11.50 Az árufuvarozás finanszírozási modelljével kapcso­latos fejlesztési igények. Wáberer György elnök, Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 11.50-12.10 A személyszállítási szolgáltatások finanszírozási mo­delljével kapcsolatos elvárások a fuvarozók részéről Saslics Elemér elnök, MKIK Közlekedési Kollégiuma, Személyszállítási Szekció 12.10-12.30 A vasúti és vízi személyszállítási szolgáltatások finan­szírozási modelljével kapcsolatos elvárások. Dzubay László főtitkár, Vasúti, Vízi és Légi Fuvarozók Szövetsége 12.30-12.50 Nekünk kell az M5! Horváth István kuratóriumi elnök, „M5 Autópálya" Alapítvány 12.50-13.00 Zárszó Dr. Szeri István, az MKIK alelnöke, az MKIK Közlekedési Kollégiumának és a CSMKIK elnöke 13.00- Ebéd Jelentkezési lap kamaránk ügyfélszolgálatán (62/426-343), bővebb információ pedig a 62/486-987/145-ös telefonszámon kérhető.

Next

/
Thumbnails
Contents