Délmagyarország, 2003. szeptember (93. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-22 / 221. szám
HÉTFŐ, 2003. SZEPTEMBER 22. • A DÉL SPORTJAIII. Eire állt az MTK LABDARUGÓ NB I A labdarúgó Arany Ászok Liga hetedik fordulójának nagy nyertese az MTK és a Fradi. Az előbbi a Siófok ellen aratott győzelmével átvette a vezetést a tabellán, az utóbbi pedig a Zalaegerszegen begyűjtött három ponttal már a középmezőnyt ostromolja. MUNKATÁRSUNKTÓL A szezon előtt sokan a bajnoki aranyérem egyik várományosaként emlegették a Debrecent. A Loki azonban csalódást okozott a benne reménykedőknek. Legalábbis eddig így festett a helyzet. Ki tudja, nem elképzelhetetlen, hogy a mezőny egyik meglepetés együttese, a Pécs elleni siker megindítja felfelé a cívisvárosiakat. A Fradi mínusz hat ponttal kezdte az évadot. Voltak olyanok, nem is kevesen, akik ezek után szemernyi esélyt sem adtak a zöldeknek, hogy beverekedjék magukat a felsőházi rájátszásba. Pedig az FTC jó úton jár, a mezőny egyedüli veretlen csapataként már csak három pontnyira van a hatodik helytől. Most éppen a nyolcezer nézőt vonzó Zalaegerszeg otthonában nyert. A forduló rangadóját - de furcsa ezt leírni!... - az MTK játszotta a Balaton FC-vel. A meccs az esélyesebb fővárosiak sikerével zárult, de a siófokiak szerint nem biztos, hogy Hanacsek játékvezetőnek nyugodt volt a találkozót követő éjszakája, elképzelhető, hogy rémálmok gyötörték... A mindent eldöntő szabadrúgás-találat előtt ugyanis egy teljesen szabályos siófoki szerelést szabálytalannak ítélt. Akárcsak mostanában már oly sokszor, megint csalódást okozott híveinek az Újpest. Egy hete Győrben ért el gól nélküli döntetlent, most pedig a Megyeri úton a Haladással szemben. A gyengécske bizonyítvány magyarázására az sem ad okot, hogy a lilák már a 12. percben, kiállítás miatt, megfogyatkoztak. Az újpesti szurkolók váltig állítják: a szombathelyiekkel szemben tíz emberrel is otthon illett volna tartani mind a három pontot. A Békéscsaba majdnem végigtámadta a mérkőzést az idei bajnokságra megacélosodott Videoton ellen, mégis majdnem hoppon maradt. A 90. percig ugyanis a vendégek vezettek 2-1-re, de aztán érkezett a házigazdák román légiósa, Miculescu és egyenlített. Sopronban már-már azon gondolkodtak a drukkerek, hogy egy év múlva milyen ellenfelet kapnak a piros-fehérek a BL-selejtezőn, vagy rosszabb esetben az UEFA-kupában. Az 5. forduló után még a tabella tetejéről néztek vissza a mezőnyre, de azóta két vereségbe is beleszaladtak. A Ferencvárossal szemben ez még megbocsátható, viszont otthon, táblás ház előtt a megyei rivális Győr ellenében, hát... Egy biztos: a Rába partján jól döntöttek a vezetők, amikor Varga Zoltán helyett Kiprich József ülepe alá tolták az edzői kispadot. Csak abban hibáztak, hogy ezt nem korábban cselekedték. Eredmények: DEBRECEN-PÉCS 1-0 (1-0) Debrecen, 4000 néző. Vezette: Arany. Gólszerző: Sumudica (39.). ZALAEGERSZEG—FTC 1-2 (l-l) Zalaegerszeg, 8000 néző. Vezette: Szabó Zs. Gólszerzők: Sabo (42. -1 l-esből), Tököli (12.), Leandro (68.). MTK-BALATON FC 1-0 (0-0) Budapest, Hidegkúti-stadion, 2000 néző. Vezette: Hanacsek. Gólszerző: Czvitkovics (72.). Kiállítva: Halmai (86.-MTK). ÚJPEST-HALADÁS 0-0 Budapest, Megyeri út 2842 néző. Vezette: Makai. Kiállítva: Tamási (12.), ill. Horváth R. (58.). BÉKÉSCSABA-VIDEOTON 2-2 (D-l) Békéscsaba, 2000 néző. Vezette: Saskőy. Gólszerzők: Tóth Gy. (69.), Miculescu (90.), ill Hercegfalvi (5.), Medved (76.). SOPRON-GYŐR 1-2(1-2) Sopron, 5000 néző. Vezette: Kiss B. Gólszerzők: Tóth M. (29. - 11-esből), ill. Nicsenko (10.), Bajevszki (36.). AZ ÁLLÁS L MIK 7 4 1 2 13- «13 2 Videoton 7 3 3 1 11- 9 12 3. Balaton FC 7 3 2 2 7- 4 11 4. Pécs 7 3 2 2 9- 7 11 5. Debrecen 7 3 1 3 9- G10 6. Sopron 7 3 1 3 11- 910 7. Újpest 7 2 4 1 1- 6 10 8. Haladás 7 2 3 2 8- 8 9 9. Győr 7 2 2 3 4- 9 8 10. FTC 7 3 4 - 10- 6 7 11. Békéscsaba 7 1 3 3 7- 11 6 12.211 7 - - 7 4- 18 0 Az FTC-től 6 pontot levontak. A következő, 8. forduló párosítása. Szeptember 27.: Balaton FC-Újpest, 18. Szeptember 28.: Békéscsaba-Debrecen, 16; Videoton-MTK, 18; Haladás-Sopron, 18; Győr-Zalaegerszeg, 18; Ferencváros-Pécs, 18. Zalaegerszegen az FTC győztes találatát Leandro (balról, mellette Molnár Balázs) szerezte. MTl-fotó: Varga György Már harmadikok a kék-fehér-feketék Tovább menetel a Szeged LABDARUGÓ NB l/B A labdarúgó NB I/B hetedik fordulójában a Tatabánya sem jelentett akadályt az FC Szegednek. A kék-fehér-feketék a legutóbbi öt mérkőzésükön 13 (!) pontot gyűjtöttek, s már a dobogón várják a folytatást. FC SZEGED-TATABÁNYA 2-0 (2-0) NB l/B-s labdarúgó-mérkőzés. Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 800 néző. Vezette: Megybíró (Vári, Agócs). Szeged: Dobó 6 - Gelbman 6, Mórocz 6, Czifrák 5 - Rácz 5, Ferenczy 6, Babos 6, Puskás 5 - Csúri 6 - Kulacsik 6, Kurucsai 5. Edző: Szalai István. Tatabánya: Pikács - Máté, Sípos, Máj Varga J., Balogh Z., Pálfi, Rézmányi Lukács B., Tóth Z„ Deme. Edző: Mészáros Ferenc. Gólszerzők: Csűri a 8., Babos a 40. percben. Csere: Pálfi helyett Dupai és Tóth Z. helyett Gyurováth mindkettő a szünetben, Lukács B. helyett Gasparik a 63., Ferenczy helyett Krausz (-) a 70., Puskás helyett Szamosszegi (-) a 82. percben. Sárga lap: Pikács a 17., Pálfi a 42., Deme a 44., Czifrák a 72., Balogh Z. a 75., Kurucsai a 76., Sípos a 87. percben. A végén még egész jó kis csapatunk lesz. Ezt két szegedi szurkoló beszélgetésekor hallottuk. Van igazságalapja, hiszen a szezon eleji, két balszerencsés vereséget követően megtáltosodott az FC Szeged: nyert a Kaposvár ellen, aztán Szolnokon, itthon döntetlent ért el a Pápával szemben, majd újabb diadal Kecskeméten. Az újonc a hetedik forduló előtt elérte azt, hogy a helyi drukkerek már kötelező győzelmet emlegettek a Tatabányával szemben. Azonban ez nem ígérkezett olyan könnyű feladatnak, hiszen a dunántúli alakulat a hétközi, szerdai fordulóban mindössze 1-O-ra kapott ki a hstavezető Honvédtól. (A fővárosiak a 91. percben szerezték a győztes találatot.) Az esélyeknek megfelelően jobban, bátrabban kezdett a Szeged. Kulacsik már a 3. percben megszerezhette volna a vezetést, de erőtlen lövését biztosan hárította Pikács. A másik oldalon Dobó bizonyította remek formáját, Pálfi nagy erejű lövését a bal felső sarok elől piszkálta ki. A 8. Az FC Szeged magabiztos győzelmébe még az is belefért, hogy Kurucsai András (balról) büntetőt hibázott. Fotó: Miskolczi Róben percben pompás egyéni megoldást követően megszerezte a vezetést a Szeged. Ferenczy három ember gyűrűjében majdnem az alapvonalig futott, középreadott, az érkező Csúri pedig 8 m-ről jobbal, kapásból a kapu jobb oldalába továbbította a labdát, 1-0. A gól még inkább elbizonytalanította a vendégeket, akik a 17. percben könnyedén kétgólos hátrányba kerülhettek volna. Csúri ugratta ki Kurucsait, akit a 16-oson belül a késve kiinduló Pikács elkaszált. 1 l-es! A büntetőt a sértett végezte el, erős, de helyezetlen labdáját a kapus lábbal hárította. A 23. percben Csúri finom passzal hozta helyzetbe Kulacsikot, aki azonban rosszul vette le a labdát, így odalett a ziccer. A másik oldalon Deme 25 m-es nagy lövése csak kevéssel kerülte el Dobó kapjának jobb felső sarkát. A 35. percben megint Kulacsik hibázott gólhelyzetben. Ferenczy remek átadása után a villámléptű támadó egy csellel elküldte Májt, majd ballal a bal alsó sarkát célozta meg, Pikács azonban gyors vetődéssel mentett. Öt perc múlva viszont nagyot hibázott. Csúri jobb oldalról, az alapvonaltól 30 méterről ballal küldte szabadrúgásból a kapu elé a labdát. A védők a kapusra, a kapus a védőkre várt, Babos viszont senkire, jó ütemben emelkedett, és 6 méterről fejjel a léc alá csúsztatott, 2-0. Vastaps kísérte a szegedieket az öltözőbe. A fordulást követően nem sokkal ráijesztett a házigazdákra a Tatabánya. Az 52. percben Varga J. mindenkit maga mögött hagyott a jobb oldalon, beadását az érkező Deme a jobb oldah kapufa tövére vágta. Az 57. percben Kulacsik még nála is nagyobb helyzetet hagyott kihasználatlanul. Csúri lelopta a labdát Balogh Z. lábáról, pompásan tálalt Kulacs ikhoz, aki elhúzta a labdát a kifutó Pikács mellett, aztán viszont 8 m-ről ballal az üres kapu mellé lőtt. A hajrában ugyan mindent megpróbált a szépítés érdekében a Tatabánya, de a Dobó irányította szegedi védelem minden kísérletet könnyűszerrel hárított. Szalai István: - Megdolgoztak a sikerért a fiúk. Mészáros Ferenc: - A Szeged helyzetkihasználásban felülmúlt bennünket, nem beszélve arról, hogy jobban is akarta a győzelmet. További eredmények: Nyíregyháza-Kaposvár 0-0, Bodajk-Pápa 1-2, Vasas-Szolnok 1-0, Honvéd-Vác 5-0, DaL I 2 Vasas 2 Szeged 4. Pápa 5. Bodajk 6. REAC bas-Kecskemét 2-2, BKV Előre-Balassagyarmat 0-1, RE AC-Diósgyőr 1-2, Hévíz-Dunaújváros 3-2. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 7 6 1 0 20 - 3 19 7 5 0 2 13- 7 15 7 4 1 2 10- 613 7 3 3 1 11- 6 12 7 3 2 2 13- 11 11 7 3 2 2 10- 8 11 7. Balassagyarmat 7 3 2 2 6- 6 11 B. Vác 7 3 2 2 7- 10 11 9. Kecskemét 7 3 13 1-7 10 10. Kaposvár 7 3 1 3 7- 9 10 11. Nyíregyháza 6 2 3 1 3- 3 9 12 BKV Elme 7 3 0 4 6- 7 9 13.DVTK 6 2 2 2 6- 9 8 14. Szolnok 7 2 0 5 9- 12 6 15. Dabas 1 1 3 3 5- 11 6 16. Hévíz 7 12 4 I- 12 5 17. Tatabánya 7 115 4- 10 4 18. Dunaújváros 7 0 2 5 6- 15 2 A következő, 8. forduló párosítása. Szeptember 26. (péntek): Honvéd-Hévíz, 19. Szeptember 27. (szombat): Tatabánya-Dabas, 16; Szolnok-Nyíregyháza, 16; Kaposvár-REAC, 16, Diósgyőr-BKV Előre, 16; Balassagyarmat-Dunaújváros, 16; Kecskemét-Bodajk, 19; Vác-FC Szeged, 19. Szeptember 28. (vasárnap): Pápa-Vasas, 16. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Pontokat vesztett a Makó, de gólt továbbra sem kapott Győzelemnek örülhetett a Szentes LABDARUGÓ NB II A labdarúgó NB II hatodik fordulójában megszakadt a listavezető Makó százszázalékos sorozata, viszont megszerezte első NB Il-es győzelmét a Szentesi TE. MAKÓ FC-BVSC 0-0 Makó, 600 néző. Vezette: Kökény. Makó: Czirbus - Sümeghy, Dálnakl, Magyar, Kazán - Bagi, Varga, Bány (Brakszatórisz), Fábián - Pálinkó (Kondacs), Patkós (Takar). Edző: Kolozsvári János. BVSC: Kristófi - Sabján - Szín, Pálosi (Nagy B.), Gyurcsányi - Némedi, Kovács, Molnár, Tasnádi, Kiss 7. - Tóth Á. (Szócska). Edző: Futó Tamás. Ahogy az előre várható volt, a BVSC megszállta saját térfelét, minden eszközt megragadott annak érdekében, hogy megóvja kapuját a góltól. Ennek ellenére az első játékrészben a házigazdák háromszor is ziccerbe kerüjtek, de a labda egyszer sem púposította ki a hálót. Előbb Fábián lőtte 5 m-ről Kristófiba a labdát, aztán Magyar beadásáról maradt le egy-egy hajszállal PáHnkó és Patkós, végül utóbbi hiába húzott egyedül kapura, Kristófi védte a lövést. A fordulást követően is beszorította ellenfelét a hazai csapat, de mindhiába. Sőt még örülhettek is Dálnakiék, hogy két villámgyors kontrából nem szerzett gólokat a Vasutas. A hajrában Bagi szabadrúgásból a bal oldali kapufát, majd Brakszatórísz a jobb oldalit találta el. Kolozsvári János: - Ez a délután nem rólunk szólt... Azért van a meccsnek számunkra pozitívuma is: most sem kaptunk gólt. Jók: Sümeghy, Bagi, Czirbus, ill. Kristófi, Sabján, Szín. SZENTESI TE-BAKTALÓRÁNTHÁZA 1-0 (1-0) Szentes, 500 néző. Vezette: Vad. Szentes: Kolláth - Keller, Márics, Gyagya (Fajkusz), Taskovics - Kerepeczki, Tóth Cs„ Szabó T„ Pálfi - Szaivas, Ábel (Nana). Edző: Bozóki Zoltán. Baktalórántháza: Petronics - Bodnár, Deák, Miskolczi, Kiss - Kozma (Török), Rákóczi, Illés (Szenes), Seres - Komi (Gdovin), Ádámszkl. Edző: Madalina György. Gólszerzők: Szarvas. Kiegyenlített játékot hozott az első negyedóra. A 16. percben Ádámszki szerezhetett volna gólt, de fejese a lécen csattant. Jó volt a mérkőzés, lüktetett a játék. A 20. percben Komi is a lécre bólintott. Már az óráját nézte a játékvezető, amikor a 45. perctien Szabó T. bal oldali beadásánál a védőket és a kapust is megelőzve Szarvas fejjel 6 m-ről a kapu bal sarkába csúsztatta a labdát, 1-0. Történelmi pillanat volt, ugyanis az NB II-ben először szerzett vezetést a Szentes. A fordulást követően is nagy csata folyt a pályán, kevés helyzettel. A 74. percben Nana lépett ki a védők közül, de emelése a kifutó kapus kezében halt el. Két perc múlva Komi lövését védte bravúrral Kolláth. A hátralévő időben a lelkes hazaiak jó védekezéssel tartották az eredményt. Bozóki Zoltán: - Gratulálok a csapatnak az első NB Il-es győzelemhez. Jók: Komi, Ádámszki, ill. Tóth Cs., Keller, Márics. Tbvábbi eredmények: Mátészalka-Salgótarján 5-1, Soroksár-Gyula l-l, Vecsés-Sátoraljaújhely 4-2, Kazincbarcika-Karcag 2-2, Orosháza-Putnok 0-0, Kistarcsa-Kiskunhalas 3-2. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Makó 6 5 1 0 18- 016 2. Mátészalka 6 4 1 1 19- 713 3. Gyula 6 3 3 0 8- 2 12 4. Kazincbarcika 6 3 2 1 18- 11 11 5. Kistarcsa 6 3 2 1 6- 3 11 6. Baktalórántháza 6 3 1 2 7- 3 10 7. Orosháza 6 2 4 0 6- 4 10 8. Putnok 6 2 2 2 8- 6 8 9. Karcag 6 2 1 3 9- 8 7 10. Szentes 6 1 3 2 7- 8 6 11. Soroksár 6 1 3 2 5- 7 6 12. Vecsés 6 2 0 4 7- 19 6 13. BVSC 6 0 4 2 2- 6 4 14. Salgótarján 6 114 3- 11 4 15. Kiskunhalas 6 1 0 5 8- 18 3 16. Sátoraljaújhely 6 0 2 4 5 - 23 2 A következő, 7. forduló párosítása. Szeptember 27. [szombat), 16: Putnok-Makó, BVSC-Kazincbarcika, Salgótarján-Vecsés, KiskunhalasSoroksár, BaktalórántházaKistarcsa. Szeptember 28. (vasárnap), 16: Karcag-Mátészalka, Sátoraljaújhely-Szentesi TE, Gyula-Orpsháza. SZ. L.