Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-30 / 202. szám
2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD» SZOMBAT, 2003. AUGUSZTUS 30. Lesz adócsökkentés A koalíciós pártok, illetve a Pénzügyminisztérium képviselőiből felállított munkacsoport szerint járható út az adócsökkentés. Az ellenzék kétli a jó szándékot. Az ingatlanadó bcvczétcscről nem tárgyaltak. BUDAPEST (MTI) Csókken 2004-ben a személyi jövedelemadó - jelentette be Veres ¡ános, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára pénteken, a jövő évi adóelképzeléseket egyeztető munkacsoport ülését követő sajtótájékoztatón. Veres )ános elmondta: az adócsökkentés forrását jelentős részben az állami költségek visszafogásával akarják előteremteni, ez azonban nem az önkormányzatoknál, hanem a központi igazgatásnál és háttérintézményeinél jelent költségcsökkentést. Elmondta: több változatot dolgoznak ki a szükséges 140-150 milliárd forint előteremtésére a jövő hétfői újabb egyeztetésen. A jövő hét szerdán a miniszterelnök dönt az MSZP és az SZDSZ elnökével együtt - arról, hogy melyik javaslatot fogadja cl. A munkacsoport másik két tagja, a szabaddemokrata Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke és a szocialista Szabó Lajos, a parlament költségvetési bizottságának alelnöke elmondta: az ingatlanadó módosításáról nem tárgyaltak, és azt nem is támogatják. • A kormánypártok pénteki bejelentése az adócsökkentéssel kapcsolatban azt hivatott elfedni, hogy jövőre jelentós mértékű tehernövekedéssel kell számolnia a vállalkozói szférának és a magánszemélyeknek is - mondta Varga Mihály (Fidesz) pénteken az MTI-nek. „A Fidcsz-Magyar Polgári Szövetség gazdasági kabinetjének határozott álláspontja, hogy az MSZP és az SZDSZ adókkal kapcsolatos vitája és egyezkedése valójában arról szól, hogy jövőre mennyivel kevesebb pénzt hagyjanak a családok pénztárcájában" - vélekedett az ellenzéki képviselő. Lemond Campbell LONDON (MTI) Lemond tisztségéből Alastair Campbell (felvételünkön), a brit miniszterelnöki hivatal tájékoztatási igazgatója, Tony Blair kormányfő első számú szóvivője. Campbell közleményt adott ki, amelyben közölte: családi okok miatt távozik tisztségéből rövidesen. A brit miniszterelnöki hivatal tájékoztatási igazgatójáról a brit médiában azt állították: központi szerepe volt abban, hogy Tony Blair kormánya feltupírozta az iraki tömegpusztító fegyverekről közreadott hírszerzési jelentést, igazolni próbálva ezzel az arab ország elleni háború jogosságát. A szóvivő visszautasította a feltételezéseket. A kormányszóvivő megtévesztette a közvéleményt ! Előzetesben egy szír Előzetes letartóztatásba helyezték az egyik szír állampolgárt azon kettő közül, akik az Intcr-Eurőpa Banktól tízmilliós tételekben összesen 6,2 milliárd forint készpénzt vettek fel. BUDAPEST (MTI) Medgyessy Péter nem két évvel czelőttig, hanem tavaly április 29-ig volt az Inter-Európa Bank felelős vezetője - állították fidcszes képviselők cégbírósági adatokra hivatkozva. Répássy Róbert és Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete idén július 28-án helyszíni célvizsgálatot kezdett az Inter-Európa Banknál, majd augusztus 18-án feljelentést tett a „Medgyessy Péter bankjánál történt pénzmosás alapos gyanúja miatt". Szijjártó Péter kijelentette: Gál /. Zoltán kormányszóvivő meglepő idegességgel, de határozottan állította, hogy Medgyessy Péternek két éve nincs köze a bankhoz. A Fóvárosi Bíróság igazolta, hogy Medgyessy Péter 2001. október l-jétől 2002. április 29-ig a bank felelős vezetője, tisztségviselője volt. „Miért tévesztette meg a kormányszóvivő a közvéleményt Medgyessy Péter bankvezetői felelősségét illetően?" - tette fel a kérdést Rcpássy Róbert. • Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság E. A. Hassan szír állampolgárt, akit az ORFK a Kulcsár Attila és társai ellen sikkasztás miatt indult büntetőügyben üzletszerűen, különösen nagy értéket meghaladó pénzmosással gyanúsít. A szír férfi a rendelkezésre álló adatok alapján alaposan gyanúsítható azzal, hogy a K and H bank brókereégénél, a K and H Equitiesnél Kulcsár Attila által elkövetett sikkasztásból a testvérével közösen kezelt bankszámlákon, több cég közbeiktatásával mintegy 6,2 milliárd forintot fogadott, valamint továbbított más személyek részére. Most 29 800 Ft-ért vésérolhat repülőjegyet 36 európai városba szeptember 15-ig. Az akció meghatározott fettételek mellett érvényes ós a repülőtéri illetéket nem tartalmazza. JORDÁNIA - TOVÁBBI KEDVEZMÉNYEK SZEPTEMBERBEN. Szállés, reggeli, repülőjegy, transzfer, magyar nyelvű idegenvezető. ""Gotden Tulip Hotel 79 999 Ft/fő helyett 49 999 Ft/fő ""Extra Radisson Sas Hotel 99 999 Ft/tő helyett 69 999 Ft/fő AUSZTRIAI CSALÁDI ÜDÜLÉSEK. Plllersee völgy - 2-3 ágyas szoba - télpanzióval 126 400 Ft/család/hét Oberkirchloitn - 2-4 fős apartman - all inclusive ellátással 140 000 Ft/csaléd/hét Külföldi utazásához vásároljon kedvezményes percdíjas Neophone telefonkártyát! Részletekről irodánkban érdeklődhet Vlsta Utazási Központ 6720 Szeged, Oroszlán u. 4. Tel.: (06 62) 548 480, tax: (06 62) 546 481 E-maU: szegedttvista.hu Bírálta az ameríkai-angolgyámkodást, miközben együttműködött velük Meghalt Bakír al-Hakím Eletét vesztette Mohammcd Bakír al-Hakím ajatolláh, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsának vezetője is abban a merényletben, amelyet pénteken követtek cl ismeretlen tettesek a közép-iraki Nedzsefben, az Ali imám mauzóleumához tartozó mecset előtt. NEDZSEF (MTI) Bakír al-Hakím ez év májusában tért vissza iráni emigrációjából, ahova 1980-ban menekült, mert Szaddám Húszéin előző elnök rendszerének kérlelhetetlen bírálójaként Irakban veszélyben érezte az életét. Húszéin rendszerének bukása után valóságos diadalmenetben tért vissza Irakba. Tagja lett az amerikaiak által életre hívott iraki ideiglenes kormányzótanácsnak. A nedzsefi mecset környékén egybegyűlt tömeg Szaddám Húszéin bukott, bujkáló elnököt és Baasz Pártját tette felelőssé a pénteki robbantásért, amely - az al-Dzsazíra katari műholdas televízió legújabb adata szerint - 82 halálos áldozatot követelt, és több száz ember sérülését okozta. Ugyanakkor ismeretes, hogy a síita táboron beMenekülnek az emberek a nedzsefi Ali imám-mecsetből a merénylet után. Ez nem sikerült a képünkön látható Mohammed Bakír al-Hakím ajatolláhnak. MTI Telefotó/EPA/lamal A. Wilson lúl is heves bírálatok érték Bakír al-Hakím személyét az amerikai megszállók által létrehozott kormányzótanácsi részvételért. Vasárnap már megkíséreltek egy merényletet ellene. Pedig Bakír al-Hakím aligha volt Amerika-barátnak mondható. Többször is élesen bírálta „az amerikai-brit megszállók gyámkodását" az iraki nép felett, nemegyszer jelezte, hogy nem az amerikaiak támogatta nyugati típusú demokrácia, hanem az iráni teokratikus állam az eszménye. Új szakasz a magyar-kínai kapcsolatok történetében Hídfőállás, befektetések Kínai látogatásának utolsó napján a magyar kormányfő és a küldöttség tagjai gazdasági rendezvényeken vettek részt. Hazánk számít a kínai befektetőkre, miközben hídfőállás kiépítésére kínálunk lehetőséget. PEKING (MTI) A magyar kormányküldöttség kínai látogatása új szakaszt jelenthet a kétoldalú kapcsolatokban, mert a kínai gazdasági és politikai vezetésben olyan új generáció jelent meg, amelynek nincsenek különösebb kötődései Magyarországhoz - jelentette ki pénteken Pekingben magyar újságíróknak nyilatkozva Medgyessy Péter. A miniszterelnök szerint ki kell használni azt a fantasztikus lehetőséget, hogy Kína rendkívüli dinamikával fejlődik akkor is, amikor egyébként a világ más tájain nincs gazdasági növekedés, nincs fejlődés vagy, csak minimális a növekedés. Konkrét üzleti kérdésekről is megkezdődtek a tárgyalások; a kormányfő jó esélyt lát például arra, hogy jövő évben újrainduljanak a két ország közötti közvetlen légi járatok. A globalizáció felvetette problémákra az Európai Unió sem találta meg a megfelelő választ, a konjunktúra idején alkotott merev pénzügypolitikái szabályok nem segítik a- kihívásokhoz való alkalmazkodást - vélekedett Medgyessy Péter miniszterelnök pénteken Pekingben egy magyar-kínai befektetési fórumon. Kormányfőnk a globalizáció és a világgazdaság helyzetéről, a magyar gazdaság főbb elemeiről és a magyar-kínai kapcsolatokról mondta el véleményét vezető gazdasági szakembereknek a kínai Állami Vendégházban, a Bank of China, a legnagyobb kínai bank szervezte fórumon. Medgyessy Péter szerint az unióban nagyon kemény és olykor merev szabályok vannak, és gyakran ezért maradnak el a szükséges reformok. A globalizációt lehet szeretni vagy lehet nem szeretni, de tudomásul kell venni - mondta. A magyar miniszterelnök arra biztatta a kínai üzletembereket, hogy tekintsék Magyarországot térségi hídfőállásnak. A kínai államfő-pártfőtitkárral és a miniszterelnökkel lezajlott csütörtöki megbeszélésein megerősítést nyert, Magyarországnak jó esélye van arra, hogy regionális központtá váljon Kína számára. Közölte, hogy kínai befektetőkre is számít a magyarországi útépítésekben, amelyek finanszírozásában nyilván a világon a nagyságra 11. bank, a Bank of China számára is kiváló üzleti lehetőségek nyílnak. A kétoldalú gazdasági kapcsolatokról azt mondta, hogy a magyar deficit zavaró, de nem alapvető probléma. Pinke György az alelnök BUDAPEST (MTI) A Magyar Televíziónak 7-8 milliárd forintra van szüksége az év hátra levő részében ahhoz, hogy működése megfeleljen a törvényi feltételeknek - közölte a részvénytársaság elnöke újságírók előtt pénteken Budapesten. Ragáts Imre a kuratórium ülése után tartott rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta: reményei szerint az elkövetkezendő napokban sikerül új vezetői csapatot felállítania. Ennek első lépéseként - a kuratórium jóváhagyásával - szeptember l-jével Pinke Györgyöt, az ÁPV Rt. korábbi úgyvezető igazgatóját nevezte ki gazdasági alelnökké. A kuratórium elfogadta az rt. 3 évre szóló konszolidációs tervét, amelynek céljai között szerepel a gazdálkodási egyensúly kialakítása, a takarékosság, a nézettség megtartása és az értékek közvetítésének előtérbe helyezése. Százezer euró óvadék ellenében Guszinszkij szabad Csalás és pénzmosás ATHEN (MTI) Az athéni fellebbviteli bíróság pénteki döntése alapján százezer eurós óvadék ellenében szabadlábra helyezték Vlagyimir Guszinszkij orosz médiamágnást (felvételünkön). Az intézkedés arra az időre érvényes, amíg Görögország eldönti, kiadja-e ót Oroszországnak, ahol csalás és pénzmosás gyanúja miatt körözik. A bírói testület egyúttal megtiltotta az orosz üzletembernek, hogy elhagyja Görögországot. Guszinszkij kora délután, három gépkocsi kíséretében hagyta el az Athén délnyugati külvárosában lévő Koridallosz börtönt, s nem volt hajlandó nyilatkozni a rá váró újságíróknak. Az AFP francia hírügynökség bírósági forrásból származó értesülése szerint a görög főváros egyik luxusszállodájában várja be a kiadatásáról szóló döntést. Kövesd Arnoldot! Í i i i $ K) Jr « f V 4 It .: IQIN M ^ •• LWS BRING. CALIFORNIA BACK Arnold Schwarzenegger, a legsikeresebb izompacsirta, foglalkozása szerint színész, kortesbeszédet mond a kaliforniai kormányzóválasztás jegyében Fresno városában. Jelmondata: Kövesd Arnoldot! Hozzuk viszsza Kaliforniát! MTI Telefotó RÖVIDEN LANTOS TASZÁRRÓL Tom Lantos támogatja, hogy Magyarországot és ezen belül Taszárt válassza az amerikai kormányzat az iraki rendőrök kiképzésének színhelyéül. Ez tovább erősítené az amerikai-magyar kapcsolatokat - jelentette ki a politikus. ADÓBEVALLÁS Az előzetes becslések szerint 1,5-1,7 millió adózó számára jelenthet könnyebbséget az, ha 2005-tól az adóhivatal számolja ki az éves adófizetési kötelezettséget - közölte az adóhivatal. Az adóbevallások 2005 évben esedékes változásával kapcsolatban a legfontosabb az, hogy az adóhatóság a kifizető adatszolgáltatások alapján kiszámolja az adókötelezettségeket, amelyek ezáltal egyszerűsítik és az adóalanyok számára kényelmesebbé, könnyebbé teszik az adóbevallással járó adminisztrációs terheket. Főszerkesztő SZETBY ANDRAS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS |mellékletck), MISKOLCZI RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN (hit és információi, SÜLI jOZSEF (sport) • Délvilág szcrkcsztóségvczcló LíjSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: wwwdclmagyar hu • E-niail szerkesztőségéi delmagyar szeged hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. lU./fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax; 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. "R'l /lax: 62/213-198. 6600 Szemes, Kossuth u. K IFI.: 63/401 024 Tel/tax: 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Calérlaj TeL/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁC KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel 62/567-832, 62/567-83S Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Télefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN, lirjesztés: 62/567-864. Tirjcsztési zöldszám: 06/80/821-821. Előlizctést dlj egy hónapra 1240 Ft (Délnragyarország), 1130 Ft (Délvilágl • Árus terjesztés: Délhír Rt • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) »A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.