Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-22 / 195. szám
•BELFOLD - KÜLFÖLD« PENTEK, 2003. AUGUSZTUS 22. Elfogták Vegyi Alit TAMPA, BASZRA (MTI) Az amerikai középső parancsnokság egy illetékese bejelentette csütörtökön, hogy az amerikai erők elfogták Irakban Ali Haszan al-Madzsíd tábornokot, Szaddam Húszéin Vegyi Ali néven elhíresült unokatestvérét (felvételünkön), aki 1988-ban észak-iraki kurdok ezreinek halálát okozó vegyifegyver-támadások végrehajtásáért kapta gúnynevét. A floridai Tampában székelő testület közlése szerint Vegyi Ali sértetlenül az Irakban állomásozó amerikai erők fogságában van. Vegyi Aliról az Irak elleni hadműveletek idején, április 7-én elterjedt, hogy életét vesztette a rezidenciájára mért lcgicsapás során. Ali Haszan al-Madzsíd tábornok a legkeresettebb iraki vezetők listáján az 5. helyen állt. „Megkell őrizni a kormány és a párt morális alapját" Az MSZP elnökségi ülése Gyógyszerár- támoga tási tárgyalások Megegyezés született BUDAPEST (MTI) Megegyezés született az egészségügyi kormányzat, valamint a gyógyszergyártók és -forgalmazók szervezetei között az átmeneti ártámogatási rendszerben az úgynevezett visszafizetési szerződések tartalmáról - jelentette be csütörtökön Csehák Judit Budapesten. Az egészségügyi miniszter hozzátette: bár a szervezetek támogatása a gyártókat nem kötelezi arra, hogy a megállapodást aláírják, remélhetőleg szeptembertől a lehető legkevesebb medicina után fizet majd úgynevezett lebegtetett összegű támogatást az egészségbiztosító. Csehák Judit elmondta még: lehetővé kívánják tenni, hogy további 3 milliárd forinttal egészüljön ki a gyógyszerkiadások társadalombiztosítási fedezete. A kormány nyár közepén emelte meg 22 milliárd forinttal 239 milliárdra a medicinák támogatására fordítható összeget. A kassza tarthatósága érdekében év végéig havi kereteket is meghatároztak. Azok a gyártók és forgalmazók, amelyek úgynevezett visszafizetési szerződést kötnek az egészségbiztosítóval, a támogatás teljes összegét előre megkapják, a keret túllépése esetén azonban vállalják a rájuk eső összeg visszafizetését. A Varsói Szerződés félmillió katonájának emléke A prágai tavasz nyoma Harmincöt éve vonultak be - a Brczsnycv-doktrína jegyében a Szovjetunió és csatlósainak hadseregei az egykori Csehszlovákiába. PRÁGA (MTI) Egy két évtizedig tartó, nehéz és sötét korszak, valamint több millió ember illúziói összeomlásának kezdetét jelentette a Varsói Szerződés hadseregeinek bevonulása Csehszlovákiába 1968. augusztus 21 -én - mondotta Vladimír Spidla cseh miniszterelnök Prágában, az invázió kezdetének 35.évfordulóján. A Varsói Szerződés félmillió katonájának bevonulásával Csehszlovákiában erőszakosan elnyomták az Alexander Dubcek, akkori kommunista pártfőtitkár nevével fémjelzett prágai tavasz néven közismertté vált reformfolyamatot. A megszállás első napjaiban lezajlott összetűzéseknek országszerte több tucat áldozata volt. A központi megemlékezésre a prágai rádió épületénél került sor, ahol 35 évvel ezelőtt komoly, emberéleteket is követelő összecsapásra került sor. „Bármennyire nehéz volt is az 1968-at követő időszak, a prágai tavasz a szabadságért folytatott küzdelem kezdete volt, amely 1989. november 17-én, s a bársonyos forradalomban csúcsosodott ki" jelentette ki Spidla. Póni egy korsó sörrel Sparky, a shctlandi póni felhajt egy korsóval kedvenc angol söréből a sandhursti Globc vendéglőnél. A póni maga keresi meg a sörre valót: gyerekeket kocsikáztat a Gloucester grófságbeli városban. MTI THefotó/PA/Barry Batchelor Ülést tartott az MSZP elnöksége. A jelen levő kormányfő megvédte a sportminisztert, valamint a kommunikációért felelősöket. BUDAPEST (MTI) Az MSZP elnöksége a jövő évi költségvetés prioritásaként a nehéz helyzetben lévők és az „elfogadható" színvonalon élők támogatását, valamint az ország építését fogalmazta meg - mondta Kovács László pártelnök. Az elnökség ülését követő sajtótájékoztatón a politikus úgy fogalmazott, a kormány a 2004-es év végéig 100 kilométer új autópályát kíván átadni, megkezdi a 4-es metró építését, valamint a Vásárhelyi-terv megvalósítását. Az adócsökkentésről a pártelnök elmondta: a kormány döntését megelőzően - a jövő hét folyamán - a miniszterelnök és a két koalíciós párt elnöke tárgyal a kérdésről, majd közös munkacsoportot állítanak fel. Ismertetése szerint Medgyessy Péter miniszterelnök hangsúlyozta: meg kell őrizni a kormány és az MSZP morális alapját. „A Magyar Szocialista Pártnak nincsenek ügyei" - jelentette ki a szocialista párt elnöke a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón. A K and H-üggyel kapcsolatosan úgy fogalmazott: a rendőrség feladata, hogy kiderítse, „kik sikkasztottak, kik mostak pénzt". A sportminisztert ért kritikákról szólva közölte: amit Gyurcsány Ferenc üzletemberként tett, az az üzleti morált érinti, és miniszteri feladataival nincs összefüggésben. A kettős állampolgárság létező intézmény, amely a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, egyéni elbírálás alapján adható mondta Kovács László. A pártelnök kitért arra is: dolgoznak azon, hogy Szerbia és Montenegró, illetve Ukrajna lekerüljön a vízumkötelezett országok listájáról. Kovács elmondta: az ellenzék támadja a kormányt a kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontja miatt, de - mint megjegyezte - az előző négy évben semmi sem történt c téren. A kormányzati kommunikáció megfelelő összehangoltságát tartja szükségesnek az MSZP elnöksége - mondta Kovács László. Az elnökségi ülésen részt vevő Medgyessy Péter úgy fogalmazott, az igazi hibák nem kommunikációs, hanem politikai hibák. Kovács László szólt arról, hogy a kormány kommunikációjával kapcsolatosan a személyi felelősség kérdése nem merült fel. Mint mondta, inkább a struktúrát kell újraépíteni. • Korrektnek és alaposnak nevezte Jánosi György, az MSZP választmányának elnöke (felvételünkön) a párt elnökségi ülésén az általa kifogásolt kérdések, így a K and H-brókerház ügye és Gyurcsány Ferenc ingatlanvásárlása megtárgyalását. A Hamász és az Iszlám Dzsihád felmondta a tűzszünetet Abu Sanab halála a pillanatnyi indok GAZAVAROS (MTI) Palesztin férfiak elszállítanak egy holttestet Abu Sanab kiégett autójából. MTI Telefotó/AP/Adel Hana A Hamász és az Iszlám Dzsihád radikális palesztin csoportok bejelentették, hogy felmondják a tűzszünetet, miután a Hamász egyik magas rangú vezetője, Iszmail Abu Sanab életét vesztette az izraeli hadsereg által személygépkocsija ellen végrehajtott rakétatámadásban Gázavárosban. „Abu Sanab meggyilkolása a tűzszünet meggyilkolását jelenti" közölte Iszmail Haníja, a Hamász másik magas rangú vezetője a június 29-én több radikális palesztin szervezet által Izraellel irányában egyoldalúan életbe léptetett tűzszünetre utalva. „Abu Sanab meggyilkolásával Ariel Sáron izraeli kormányfő véget vetett a tűzszünetnek és bejelentette saját halálát" - mondta a Reuter hírügynökségnek Háled al-Bates, az Iszlám Dzsihád illetékese. Abu Sanab testőrei is életüket vesztették a támadásban. A PSZÁF válasza a PM kezdeményezésére Szakmai felügyelet BUDAPEST (MTI) Bűncselekmények megakadályozásának elmulasztásáért nem tehető felelőssé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, mivel nem nyomozó hatóság, hanem szakmai felügyeleti szerv - közölte az intézmény, a Pénzügyminisztérium augusztus 20-i, vizsgálat indítását bejelentő közleményére reagálva. „A bűncselekmények megakadályozásának elmulasztásáért még a bűncselekmények felderítésére felhatalmazott szervezeteket sem szokás elmarasztalni" - mutat rá a közlemény. A PSZÁF közleménye szerint a felügyelet szakmai működésben, gazdálkodásban egyaránt független, önálló szervezet, amelynek szakmai munkáját, erre vonatkozó kereset esetén csak bíróság ítélheti meg. Nincs tehát olyan közigazgatási szerv, amelynek jogszabályi felhatalmazása, hatásköre lenne arra, hogy a PSZÁF szakmai munkáját vizsgálja, értékelje, illetőleg ezzel kapcsolatban bárki felelősségére vonatkozó megállapításokat tegyen - húzza alá a közlemény. A tűzijáték veszélyei BUDAPEST (MTI) A tűzoltóság vizsgálja az augusztus 20-ai fővárosi tűzijátékkal összefüggésben történt két tüzeset okait és az esetleges felelősség kérdését - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője. Molnár Péter szerint idén a szokottnál veszélyesebb helyzetek alakultak ki a fővárosi tűzijáték közben. A Gellért-hegyen, az Orom utcánál állt egy platós kocsi, amelyen a pirotechnikai eszközök egyszerre léptek működésbe. A detonáció hatóerejére jellemző, hogy több száz méteres távolságba repültek az alkatrész-darabkák, a mintegy 100 méterre lévő házak ablakai betörtek és csak a szerencsének köszönhető, hogy sem a robbanástól mintegy 20 méterre lévő tűzoltóknak, sem másoknak nem esett bajuk - közölte Molnár Péter. Elmondta: a Parlament előtt, a Dunán egy uszályon elhelyezett pirotechnikai eszközök irányíthatatlanná váltak, feltehetően azért, mert a tűzben a vezetékek elégtek. Az uszály berendezése megsemmisült, az ott lévő két ember kimentették és a tűz eloltása után biztonságos helyre vontatták a vízi járművet. Napirenden tartják a Gyurcsány-ügyet Szijjártó Péter (Fidesz) - csütörtöki bejelentése szerint - a legfőbb ügyészhez fordul azzal az írásbeli kérdéssel, lát-e lehetőséget arra, hogy a sportminiszter cége által megvásárolt balatonőszödi kormányüdülő-rész visszakerüljön az állam tulajdonába. BUDAPEST (MTI) „Ebben a levélben azt kérdezem a legfőbb ügyész úrtól, lát-e lehetőséget arra, hogy a Gyurcsány Ferenc cége és a magyar állam között létrejött szerződést és megkötésének körülményeit az ügyészség megvizsgálja, illetve a vizsgálat eredményétől függően kíván-e a lízingszerződés semmisségének megállapítása iránt keresetet indítani" - mondta Szijjártó Péter budapesti sajtótájékoztatóján, csütörtökön. Megvárják a legfőbb ügyész válaszát, de az sem kizárt, hogy ismeretlen tettes ellen kell majd feljelentést tenniük az ügyben - tájékoztatta a sajtó tudósítóit a képviselő. Emlékeztetett arra, hogy a korábban állami tulajdonú ingatlan „meglehetősen gyanús körülmények között és irreálisan alacsony vételáron került Gyurcsány Ferenc cégének tulajdonába". Kértük a kormányt, hogy tegyen lépéseket, ám „a kormány ebben az ügyben a füle botját sem mozdította, jelenleg az ügy lázas cltussolása folyik" - fogalmazott Szijjártó Péter fideszes képviselő. Fftarkcxafc SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (íotől, OLÁH ZOLTÁN (hír és információ], SÜLI IÓZSEF |sport) • Délvilág szcrkcsztóségvczctó: ÜISZÁSZI ILONA • Kiadó cs szejkesztóség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Ttlelon: 62/567-888. Szerkertztóségt titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: wwwdelmagy.il hu •E-mail szerkesztőségi" diiniagyar.szcged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tél/fax: 62/241-905. Hirdetési tel/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tét 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel/fax. 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth ll 8. Tel 63/401-024 TEl./lax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9 11. (Városi Galériai Ttl./fax: 63/481-010. • KIADfA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TER|ESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiad6igazgaló: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági lux 62/442-058 Hirdetésfelvétel: 62/567 832, 62/567 835. Fax 62/567 885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztést vezető: KÓT1 ZOLTÁN. Iencsztés: 62/567 864 Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dlj egy hónapra 1240 Ft (Délmagyarország), 1130 Ft (Délvilág! • Árus terjesztés: Délhír Rt »ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág] • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.