Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-22 / 195. szám

PÉNTEK, 2003. AUGUSZTUS 22. • KAPCSOLATOK" 3 A Pickhez tartozó Ringónál 800 embertől válnak meg Győri és kapuvári dráma Folytatás az 1. oldalról Ötven nap alatt folyamatos lét­számcsökkentéssel 600-an Ka­puváron, 200-an Győrben veszí­tik el munkahelyüket. A helyzet azért is drámai, mivel a kapuvá­riak a két legjelentősebb foglal­koztatójuktól búcsúzhatnak, az önkormányzat 100 millió forin­tos iparűzési adóról mondhat le. A kapuvári üzemben mindössze 160-170-en maradhatnak, az ut­cára kerülő hentesek, élelmi­szer-ipari szakmunkások pedig törhetik a fejüket, mivé képezzék át magukat. A Ringánál tegnap igazgatósági ülést tartottak, amelyet követő­en a társaság közleményben tu­datta: 2003 első félévében több mint 800 millió forintos üzemi veszteséget szenvedtek el, míg tavaly ugyanebben az időszak­ban 161 forint volt a nyereség. Tóth Ervin, a Ringa Rt. vezér­igazgatója kiemelte, az elmúlt években a társaság árbevételének közel 50 százaléka húsok külpia­ci értékesítéséből származott, de 2003-tól ez a helyzet gyökeresen megváltozott. A nemzetközi ser­téspiacon tapasztalható elhúzó­dó túltermelési válság a minősé­gi követelmények emelkedésé­hez, valamint az árak eséséhez vezetett. Az EU árszintjéhez ké­pest magas hazai alapanyagárak és a nemzetközi piaci túlkínálat hatására 2003 első felében az ex­port radikálisan, 50 százalékkal csökkent - áll a közleményben Az exportfelesleget a viszony­lag állandó belföldi kereslet nem tudta levezetni. A túlkínálat mi­atti éles árverseny, s a hazai ár­szabályozás miatt kialakult ket­tős árrendszer pedig az árbevétel jelentős csökkenését eredmé­nyezte. Mivel a menedzsment értékelése szerint a negatív folya­mat további költségcsökkentés­sel, piacélénkítési technikákkal nem megfordítható és az értéke­sítési kilátások megváltozása kö­A Ringa Rt. kapuvári üzeme kívülről. A gyárba nem engedték be a fotóriportert. Fotó: Kisalföld TENYEK A RINGAROL - 2003. A Ringa 1997-től a Pick-csoport tagja, alaptőkéje 2 milliárd 727 millió forint, a foglakoztatottak száma 1093 fő. Fő tevékenysége a húsfeldolgozás, kereskedelem a felvásárlástól a késztermékig, ser­tésvágás, darabolás, értékesítés, marhahús-kereskedelem. Gyár­egységek: Győr, Kapuvár. A tavalyi első fél évben 12 milliárdos ár­bevétel mellett még 160 milliós üzleti eredménye volt a társaság­nak, az idei első fél év mérlege már 840 millió mínusz. vetkező időszakban sem várható, az igazgatóság megkezdte a köz­gyűlés által meghatározott intéz­kedések végrehajtását. Döntést hozott a társaság eszközeinek pályázat útján történő értékesíté­séről. Az igazgatóság két pályázatot hirdet a kialakult helyzet kezelé­sére. Az egyiket a Soproni Hús­kereskedelmi és Marhavágó Kft. 100 százalékos üzletrészének, telephelyének, húsipari eszköze­inek és berendezéseinek, vala­mint a társaság mintaboltjaiból létrehozandó kft. 100 százaléká­nak eladására, a másikat a társa­ság kapuvári telephelyének, a vá­gó-daraboló üzemének, valamint a hozzá tartozó eszközpark és ki­szolgáló létesítmények értékesí­tésére, amelyre meghívja a hazai húsipar valamennyi jelentős sze­replőjét. Ugyanakkor, a több száz beszállítót érintő vágás-darabo­lási tevékenység további működ­tetésére és a könyv szerint 1,5 milliárd forint értékű eszközpark további üzemben tartására a Rin­ga Rt. igazgatósága megvizsgálja a bérbeadás útján történő hasz­nosítás lehetőségét is, és előny­ben részesíti azokat a pályázó­kat, akik a dolgozók további fog­lalkoztatását vállalják. Az egész társaságot érintő át­szervezési folyamat során a vál­lalat garanciát vállal arra, hogy a szállítókkal és a bankokkal szemben fennálló tartozásait ki­elégíti és minden egyéb szerződé­ses kötelezettségének eleget tesz. Az igazgatóság döntése értelmé­ben a társaság ajánlatot tesz rész­vényeseinek, hogy saját forrásból névértéken megvásárolja tőlük részvényeiket. FEKETE KLÁRA Régi nóta PANEK JÓZSEF Kíváncsi vagyok, a magyar külügyben hányan kaptak a fejükhöz arra a késleltetetten nyilvánosságra hozott hírre, miszerint július 18-án a román kultuszminisztérium egyik bizottsága nem engedé­lyezte az aradi Szabadság-szobor felállítását. Egy hónap alatt pedig történt egy s más a magyar-román kapcsolatokban, hogy mást ne említsünk, a magyar és a román miniszterelnök a minap együtt va­dászott a Hortobágyon, a magyar kultuszminiszter pedig alig két napja Ópusztaszeren kész tényként közölte a kormány támogatá­sát a szoborcsoport októberi visszaállításához. Egy hónapon keresztül finoman fogalmazva is etették a magyar kormányt és a diplomáciát. Mert arról senkinek ne legyen kétsé­ge, hogy a románok pontosan tudják a szoborcsoport visszaállítá­sának jelentőségét. Az ügyben parlamenti interpelláció és Nagy Románia-párti tiltakozás született, illetve Ceausescu egykori dal­noka, Adrián Paunescu egy betelefonálós műsorban már jelezte, hogy „lázadást fog szítani", ha a szobrot fel merik állítani. Nem arról van tehát szó, hogy a kultuszminisztérium köztéri műemlé­kekkel foglalkozó bizottságának derék atyafiai csendben tették a dolgukat, augusztus 20. után pedig Theodorescu művelődési mi­niszter véletlenül megtalálta a jelentést, és sebtében nyilvános­ságra is hozta. A román külpolitika sohasem volt szívbajos. Az erdélyi magyarok háború utáni emlékezete nem egy példát őriz a romániai magyar­ügyek rosszra fordulásáról, és a legrosszabb fordulatok mindig ak­kor következtek be, amikor a mindenkori román és magyar veze­tők találkoztak. A kolozsvári magyar egyetem szétverését ma­gyar-román miniszteri találkozó előzte meg. A falurombolási prog­ram székelyföldi szakasza Grósz Károly emlékezetes aradi menü­ettje után lépett (volna) végső szakaszába. A magyar „megértést" rendszerint követte valami gonoszul kipolitizált válasz. Hiszen a magyarok úgysem tiltakoznak hangosan. Vajon véletlen-e, hogy a hónapok óta elfogadott szoborállítást éppen most, a miniszterelnö­ki vadászat után gyalázza meg egy cinikus kultuszminiszteri kom­müniké, miután a közös vadászat tényét is csak a román kormány­szóvivő hozta nyilvánosságra 1 Vajon véletlen-e, hogy a román mi­niszterelnök egy szót sem ejtett a szobortiltásról vadásztársának, akit ezzel igen kínos helyzetbe hozott ? A bizottsági ellenszavazat aduját a román politika a kabátujjá­ból húzta elő. És milyen magyarázattal! Zala György emlékmű­ve, sok kritikus szerint a valaha készített legszebb magyar köztéri alkotás. Az 1860. október 6-i aradi avatás előtt (huszonötezer ember látta) a szoborcsoportot a budapesti Műcsarnokban is kiál­lították, és részt vett Brüsszelben az első nemzetközi műem­lék-kiállításon is. Az európai műkritika szerint az emlékmű nő­alakja, a szép termetű, büszke Hungária a magyar nemzet gyö­nyörű jelképe volt. Ez az emlékmű érdemelte ki most az „esztéti­kailag nem megfelelő" méltatást a román minisztériumtól. Nem tudom, a magyar miniszterelnök ingerküszöbét mennyire érte el ez az emlékmű. Ha szívügye, itt az alkalom, hogy magya­rázatot kérjen és külpolitikai határozottságról tegyen tanúbizony­ságot. A kapott üzenet ugyanis félreérthetetlen. Hivatalos tájékoztatásra vár a magyar kormány Nem engedik fölállítani az aradi emlékművet Nem engedélyezi a romániai művelődési mi­nisztérium az aradi Szabadság-emlékmű újbóli felállítását. Ezt maga a miniszter közölte egy román hírügynökséggel. A magyar diplomácia most hivatalos román tájékoztatásra vár. Hiller István magyar kulturális miniszter épp megyénk­ben, Ópusztaszeren jelentette be szerdán: a ma­gyar kormány 70 milliót ad az emlékműre. Nem járulnak hozzá a román illetékesek az aradi Szabadság-emlékmű újbóli felállításához - jelentette be Razvan Theodorescu román művelődési minisz­ter. Az egyik román hírügynökségnek nyilatkozva a miniszter azt mondta, a tárca köztéri műemlékekkel foglalkozó bizottsága egyhangú szavazással döntött az ügyben. A tiltás oka: „a minisztérium csak olyan alkotásokat ösztönöz, támogat és őriz, amelyek elké­szültét a mi (román) történelmünk jeles pillanatai ih­lették meg" - mondta Razvan Theodorescu. Lapunk tegnap számolt be arról, hogy Hiller Ist­ván kulturális miniszter az ünnepnapon épp me­gyénkben, Ópusztaszeren jelentette be: a kormány hetvenmilliós támogatásának köszönhetően most már biztos, hogy október hatodikáig ismét a helyé­re kerülhet az aradi Szabadság-emlékmű. - Tudunk a román bejelentésről, de a minisztéri­um nem alakít ki hivatalos álláspontot az ügyben ­felelte tegnap lapunk kérdésére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának kommunikációs igaz­gatója. Lugosi Viktória ugyanakkor azt is elmondta, hogy amikor Hiller István hivatalba lépett, elődjével, Görgey Gáborral együtt fogadta a román művelődési minisztert. A megbeszélésről emlékeztető is készült, amelyben az áll: a román és a magyar miniszter is tá­mogatja az emlékmű felállítását. - Ez egy sajtóhír: egészen addig, míg a román kor­mány nem tájékoztatja hivatalosan a magyar felet arról, hogy változott az álláspontja a korábbiakhoz képest, nem fogalmazódik hivatalos magyar reakció - felelte lapunk kérdésére Tóth Tamás, a Külügymi­nisztérium szóvivője. Mint mondta, a román-ma­gyar kisebbségi vegyes bizottság legutóbbi ülésén ab­ban állapodtak meg, mindkét kormány figyelemmel kíséri az aradi emlékmű ügyét. Markó Béla, az RMDSZ elnöke tegnap azt mond­ta, elfogadhatatlan, hogy Bukarestből próbálják meghiúsítani a helyben létrejött magyar-román együttműködést. Emlékeztetett arra, hogy a kor­mányon lévő román Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ helyi szervezete megegyezett az emlékmű felállításáról. B. A. Ma délután az autópályadíj ellen tiltakozók lassítják a forgalmat az M5-ösön Forintos bojkott az AKA ellen Folytatás az 1. oldalról A Csongrád megyében idén lét­rejött M5 Autópálya Alapítvány kuratóriumának titkára, Gedei Zoltán is ott lesz ma az újhar­tyáni főkapunál. Mint mondot­ta, a kereskedelmi és iparkama­ra alapítványa ugyan más úton kíván járni, mint a MAHESZ, de a békéscsabai szervezettel közösek a célok és támogatják egymás rendezvényeit. Az ala­pítvány honlapján várják a tá­mogatók csatlakozását: már több milliárd forintra rúg a mö­géjük felsorakozott cégek árbe­vétele, ami gazdasági erejüket jelzi. Tárgyalást kezdeményeztek Csillag István gazdasági minisz­terrel, de a tárca vezetője eddig még nem jelzett vissza. A megbe­szélésen azt szeretnék elérni, hogy a sztráda 2004. január l-jé­től csatlakozzon az országos matricás rendszerhez, s hogy mi­előbb kezdjék el építeni a Szege­dig tartó szakaszt. F.K. Háromnapos szenzáció 2 és 4 keréken, Forma-l-gyel Ma nyílik az autórevü A délelőtti szakmai programok után ma délután 2 órakor nyit a Hangár Autórevü 2003 című jármű­ipari kiállítás Szegeden, a Kereskedő közben. A há­romnapos, az autósport és a Forma-1 jegyében zaj­ló, családi kikapcsolódásnak is alkalmas kiállítás­sal hagyományt szeretne teremteni Gellért Ákos. MUNKATÁRSUNKTÓL A Hangár expó és konferencia-központ infrastruk­túrája, az óriási fedett és szabad terület alkalmas az autókiállításra, s a látványos, benzingőzös, időn­ként zajos, de közönségcsalogató kísérőprogramok megszervezésére. Az elmúlt hetekben pedig továb­bi „lázas" munka folyt a terület egyik szegletében: 14 akadállyal nehezített, vérbeli offroad-pályát hoztak létre a semmiből. A most négyezer négyzet­méteres terepjárónyúzó területét a jövőben meg­duplázzák, további hat akadállyal bővítik. Aki al­kalmas gépkocsival érkezik a Kereskedő közbe, s bí­zik magában, illetve autójában, nyugodtan kipró­bálhatja a pályát. A szervezők nem egy-két órás autónézegető prog­ramot kínálnak - számos ismert márka mutatja meg magát a fedett és nyitott kiállítási területen -, hanem legalább félnaposat, olyat, ahol gyermekek is találnak maguknak szórakozást. Ma délután a veterán autóké, a motoroké és a go­kartoké lesz a főszerep. Szombaton délelőtt az off­road-járművek vonulnak fel, délután pedig a kasz­kadőrök mutatják meg tudományukat, valamint gyorsulási bemutatót láthatnak az érdeklődők. A vasárnap délelőtt az amatőröké, délben motoros akrobaták szórakoztatják a nagyérdeműt, a délután pedig a Forma-1 jegyében telik majd. Lesz „gólto­tó", s jutalmat kap a legeredetibb öltözetű szurkoló is. A helyszínen óriáskivetítőn követhető lesz a Hungaroringen zajló Forma-l-es futam. A háromnapos program zárásaként egy félmilliós robogónak lesz szerencsés, új gazdája. A rendezvényre a Tesco parkolójából és a belváro­si rakpartról is indulnak ingyenes buszok, de autó­val is jól megközelíthető a helyszín, hiszen óriási parkoló fogadja a gépjárművel érkezőket. Fotó: Gyertes Kálmán ij¡$¡ j^íÉÉfc Mély árok fölött ügyeskedik a terepjáró az új offroad-pályán.

Next

/
Thumbnails
Contents