Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-14 / 189. szám

• A K T U A L I S • / CSÜTÖRTÖK, 2003. AUGUSZTUS 14. KORKÉP ALGYŐ. Vasárnap lovasnapot rendez az algyői gazdakör a helyi sportcentrumban. Egész nap várják a látogatókat lacikonyhával és kirakodóvásárral, a gyerekeknek játékokkal kedveskednek. Az első díjugrató verseny reggel fél kilenckor rajtol, kezdő lovak és kezdő lovasok versengenek. Ezt követi egy B2-es szintű díjugrató szám magasított akadályokkal. Déltől díjlovas és western lovasbemutatót láthatnak a nézók, a magasból pedig ejtőernyősök érkeznek. Az amatőr fogathajtök tízkapus akadálypályán adnak számot ügyességükről. Délután három órakor a profiké a pálya, a díjugrató mezőny a Gyevi-kupáért száll nyeregbe. A fél hétkor kezdődő tombolasorsoláson egy kiscsikó is gazdára talál. A napot vigasság zárja, este 8 órától lovasbált rendeznek. DESZK. A helyi képviselő-testület döntése alapján a napközi otthonos óvodában a jövőben továbbra is 4 csoport működik, azonban délután belső átszervezéssel történik a foglalkoztatás. A szerb tagozatos óvodában a foglalkozás délután 1 órával korábban fejeződik be. A képviselők meghatározták az elismerésben részesülök körét. A testület a polgármesteri hivatal közreműködésével a jövőben folyamatosan ellenőrzi a helyi állattartásra vonatkozó rendelet betartatását. DÓC. Falunapot tartanak szombaton Dócon A program délelőtt fél tízkor megemlékezéssel kezdődik a kopjafánál. Belovai Pál polgármester mond ünnepi beszédet, majd megkoszorúzza az emlékművet. Ünnepi műsorral szerepelnek a helyi iskolások és fellépnek a dóci mazsorcttek is. 10 órakor a művelődési ház mellett bográcsos főző versenyre lehet benevezni. Nagy összecsapás ígérkezik a futballpályán, a nősek és nőtlenek csapata mérkőzik meg egymással. Este nosztalgiabálra várják a táncolni vágyókat. DOMASZÉK. A polgármesteri hivatal meszelése és felújítása miatt augusztus 17-éig a főépület zárva tart. Az ügyfeleket a hét végéig a II. számú épületben, a Dózsa György utca 31. szám alatt fogadják. Az ügyintézők 8 órától délig dolgoznak, dc a teljes körű szolgáltatást nem tudják biztosítani. A hét végéig csak adó-, igazgatási- és szociális ügyekkel, valamint építési kérdésekkel foglalkoznak. KISTELEK. Eredményes Sapard-pályázatot nyújtott be fejlesztésekre a kisteleki teleház. Az elnyert támogatásból, 991 ezer forintból szerzik be az öt számítógépükhöz az új konfigurációkat és a szükséges szoftvereket. Ebből az összegből vásárolnak színes fénymásolót és bútorokat. Jelenleg a közbeszerzési eljárás még nem zárult le, addig nem kezdődhet meg a beruházás. A tclcház bővítése előreláthatóan szeptemberre fejeződik be. SZEGED. A Hermán Ottó Horgászegyesület szombaton második alkalommal rendez horgászversenyt Szegeden, a klebelsbcrgtelepi sportgála keretében. A rendezvényt a Fehérparton tartják, ahol ezen a napon reggel 5 órától délután 1 óráig csak a benevezett versenyzők horgászhatnak. A szervezők a versenyre kizárólag hattyasi horgászok jelentkezését várják. A vállalkozó kedvú résztvevők a nevezési díj ellenében a helyi vendéglő által kínált kakaspörköltet is tesztelhetik. Többmilliós gyógyászati adomány Szegednek, Makónak Hatvanágyas ajándék Az újszerű állapotban lévő ágyak jól jöttek a makói kórháznak is. Fotó: Illyés Szabolcs Szegeden negyven, Makón húsz kórházi ágyat és számos gyógy­ászati segédeszközt adott át az ADRA Hungary Alapítvány. A donáció összértéke több mint tízmillió forint. Ajándékozási szerződéssel is megpecsételték tegnap a szegedi önkormányzat kórházának és a makói Dr. Diósszilágyi Kórház és Rendelőintézetnek felajánlott gyógyászati segédeszközök át­adását az intézmények vezetői. A nagylelkű, több mint tízmillió forintos eszmei értékű adományt az ADRA Hungary Alapítvány ajánlotta fel, a gyógyintézmé­nyek igénye szerint ágyakat és egyéb segédeszközöket juttattak el még július végén a szűkölködő osztályok javára. A segédeszkö­zök zömmel használt, de újszerű állapotban lévő, két-hároméves német bútorok. - Szegednek negyven, Makó­nak húsz kórházi ágyat adhat­tunk át, mindegyiken van mo­dern, elektromos emelőrendszer - mondta lapunknak Murányi Jó­zsef, az alapítvány régióvezetője. Takáts Józseftől, a makói kór­ház igazgatójától megtudtuk: most először kerültek kapcsolat­ba az alapítvánnyal, és nagyon köszönik a felajánlást. A legegy­szerűbb kórházi ágy is csaknem ötvenezer forint, így a közeljövő­ben nem lett volna lehetőségük rá, hogy újszerű ágyakat szerez­zenek be. Az igazgató elmondta: a pszichiátria, a sebészet és a Sebastian González a szegedi opera tenoristája volt Énektanár Chiléből Sebastian González majdnem két évtized múltán tért vissza Sze­gedre. A szegedi operatársulat teno­ristája volt a nyolcvanas évek elején a chilei Sebastian Gon­zález, aki két évtized múltán egy dal erejéig fellep A víg öz­vegy Dóm téri előadásain. Cavaradossi, Des Grieux, Don Carlos, Hiriddu, Dick Johnson és még hosszan sorolhatnánk azokat a főszerepeket, amelyeket a nyolcvanas évek első felében Sebastian González a szegedi operaegyüttes tagjaként eléne­kelt. A chilei tenorista Santiagó­ban és Rómában, a Santa Cecilia Zeneakadémián tanult, díjat nyert a Gigliről elnevezett nem­zetközi énekversenyen, majd sokfelé fellépett és tanított, mie­lőtt a szegedi társulat tagja lett. ­'Három-négy éven át énekeltem Szegeden, jól éreztem itt magam, mert sok szép szerepet kaptam és olyan nagyszerű muzsikusok­kal dolgozhattam együtt, mint például Pál Tamás. Kiváló part­nereim voltak, szívesen emlék­szem Bajtay-Horváth Ágotára, Vámossy Évára, Réti Csabára, Gyimesi Kálmánra és a többiek­re. 1985-ben Debrecenbe szer­ződtem, onnan öt év után Bázel­be kerültem három évre, végül hazatértem Chilébe és énekta­nárként dolgoztam a santiagói egyetemen. Imádom a munká­mat, nagyszerű dolog fiatal éne­kesekkel dolgozni. Szeretnék mi­nél több jó tenoristát képezni, mert nagy hiány van ebből a hangfajból. Tíz éve nem jártam Magyarországon, bár leányom, González Mónika Budapesten él, és rendszeresen énekel az Opera­házban. Büszke vagyok rá, mert amellett, hogy kitűnő énekes, nagyszerű, intelligens, szenzibi­lis ember. Ezekben a hetekben Ausztriában Liu szerepét énekel­te sorozatban St. Margaretenben egy TUrandot-produkcióban ­meséli Sebastian González, aki­től A víg özvegyben egy vendég­slágert hallhat a közönség - A mosoly országából a legszebb ári­át: „Vágyom egy nő után..." H. ZS. fül-orr-gége osztály kapja majd meg az új segédeszközöket. Az ágyak mellett még beteg­emelő, szivacsbetét, tolókocsi, rokkantkocsi, járókeret és fúrde­tőszék is volt az adományban. A szerződést az igazgató és Kovács Endre írta alá, majd megtekintet­ték a még raktárban álló ágyakat. Az ADRA Alapítványt a Heted Napos Adventista Egyház mű­ködteti, története a XIX-XX. szá­zad fordulójának Amerikájába vezethető vissza. A magyar szer­vezetnek, amely 1990 óta műkö­dik hazánkban, zömmel német vállalkozók ajánlanak fel jelentő­sebb összegeket, így kerülhettek a segédeszközök az intézmé­nyekhez. I. sz. Megújult egu) abic a fábiani szélmalom A műemlékvédők közreműkö­désével felújították a Cserna-fé­le szélmalmot. Az eredeti álla­potának megfelelően helyreállí­tott műemléket Fábiánsebes­tyén önkormányzata tartja rendben. A gádorosi út mentén lévő szélmalmot a nagyközön­ség is látogathatja. Kumborék rács mögött maradnak Kilencven nappal meghosszab­bították a zsarolással gyanúsí­tott egykori főnyomozó, Kum­bor Tibor és két társa előzetes letartóztatását. - A megyei bíróság november 11 -ig meghosszabbította a zsaro­lással gyanúsított egykori főnyo­mozó, Kumbor Tibor és két arab társa előzetes letartóztatását ­tájékoztatta lapunkat Ihgniczky József főügyészhelyettes, a me­gyei főügyészség szóvivője. A három férfit, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának volt veze­tőjét és két társát M. R.-t és T. H.-t - mint azt korábban megír­tuk - július 10-én kommandó­sok fogták el Szegeden. A gyanú szerint a férfiak több tízmillió fo­rintot zsaroltak ki áldozataiktól, egy szegedi és egy budapesti vál­lalkozótól. Az egyik férfira akkor csaptak le, amikor a zsarolás utolsó részletét, 16 millió forin­tot vett át az egyik sértettől. Szerkesztőségünket felkereste a szegedi megzsarolt férfi, B. O. könyvelője is. Az asszony, aki szintén feljelentést tett az egyik férfi ellen, azt állította, főnöké­hez hasonlóan ismeretlen sze­mélyek őt is megzsarolták. - Az­zal fenyegetett a telefonáló, ha nem fizetek kétmillió forintot, „ránk jönnek". Először nem is értettem ezt a kifejezést - idézte fel a történteket a könyvelő, aki végső elkeseredésében az egyik gyanúsítotthoz, M. R.-hez for­dult segítségért. Az arab férfi egy­millió forint védelmi pénzt kért. - Annyira féltem a kihallgatá­son, hogy sírógörcsöt kaptam. Az ellenségemnek sem kívánom ezt a rettegést. Még most is fél­tem a családomat, a gyermeke­met - tette hozzá az asszony, aki még most is attól tart, a zsarolók bosszút állnak rajta. Krajkó Zoltán, M. R. védője nem cáfolta értesüléseinket, ugyanakkor kijelentette: - Vé­dencem elmondása szerint nem történt zsarolás. A. T. J. Holnap kezdődik a grillfesztivál Egy eddig még hagyomány nél­küli rendezvény indul útjára Szegeden: holnaptól augusztus 20-ig nemzetközi grillfesztivál lesz a Széchenyi téren. MUNKATÁRSUNKTÓL A város főterén idén először ren­dezi meg az Ó-Park 2001 Kft. a nemzetközi grillfesztivált. Au­gusztus 20-ig a Széchenyi téri platánok árnyékában több mint húsz profi vendéglátós csapat, köztük két román, két jugoszláv, egy török és egy kínai nemzetisé­gű gárda süti majd a finomabb­nál finomabb étkeket, amelyek megvásárolhatók, vagy helyben, a sétányon felállított nagy sátor alatt lehet elfogyasztani. A nagyközönség holnap már déli 12 órától megtekintheti az előkészületeket, majd 15 órakor részt vehet az ünnepélyes meg­nyitón. Ezután megkezdődik a grillételfőző verseny, hogy 18 óra körül a zsűri megkóstolhassa az ételeket. A zsűri elnöke Benke László Oscar-díjas mestersza­kács, tagjai Kőbán Rita olimpiai bajnok, Fekete László erőemelő, Kolonich György olimpiai és vi­lágbajnok, Horváth Balázs több­szörös kajakvilágbajnok, Pessuth Rita aerobik-világbajnok, Marsi Anikó, az RTL Klub szerkesztője, s Kaszás Géza, az RTL Klub re­ceptklubjának vezetője. A hozzá­értők értékelését követően bárki rendelhet a fejedelmi étkekből. PENTEKI PROGRAM: 17.00: GM Alapfokú Tánc­művészeti Iskola 18.00: B52 Fitness-bemuta­tó 19.00: Passión Divatszín­ház 20.00: Csala Zsuzsa és Al­bert Dezső főz 21.00: 3CoolGirl's 22.00: Zsomboy's-koncert Több százan keresték fel tegnap a vérellátó sátrát Több a fiatal véradó Több százan, köztük politikusok és közéleti személyek adtak vért tegnap Szegeden, a Széchenyi té­ren, a Vöröskereszt és a Rádió 88 által szervezett véradáson. Alig egy óra leforgása alatt már több mint félszázán adtak vért tegnap délelőtt a szegedi Széche­nyi téren a helyi Vöröskereszt és a Rádió 88 által délelőtt 11 és dél­után három óra között rendezett véradáson. Az Országos Vérellátó Szolgálat sátorban fogadta a több­szörös és az új véradókat. Először természetesen valamennyien vérvizsgálaton estek át, s csak an­nak eredménye után nyújthatta karját mindenki a rendkívül ked­ves „vérvevők" felé. A több száz véradó között ismerős arcok is felbukkantak, Kozma József szo­cialista alpolgármester és Rákos Tibor, a Fidesz-MPSZ szegedi szervezetének elnöke, országgyű­lési képviselőké is. Szekeres Veronika, a vérellátó szolgálat régióigazgatója nagyon örült, hogy új véradókkal is ta­lálkozott, azt pedig külön hang­súlyozta: sok fiatal vett részt az akcióban. A régióigazgató el­mondta, nincs vérhiány, rendel­kezésükre áll a szükséges vér­mennyiség, de a készletek feltöl­tését folyamatosan biztosítani kell. Nyáron ugyanis általában A régi véradók mellett sokan először segítettek ilyen formában másokon. Fotó: Karnok Csaba több vér fogy, főleg a balesetek miatt. Fejes Andrea és Nagy Krisztián rutinos váradónak számít. A fia­talasszony elmondta, szeret meg­bizonyosodni arról, hogy teljesen egészséges. A fiatalember a Rádió 88 adásában hallott a lehetőség­ről, és mivel mindig ad vért, ha ér­tesítik, most is elindult, mert, mint megjegyezte, mellesleg jó bulinak is tartja. Futó László egy pizzafutárnál dolgozik, tegnap ép­pen szabadnapos volt, ráért, ezért eljött vért adni, sőt egyik kollégája is vele tartott. A szőke fiú cseppet sem látszott idegesnek, pedig most ad vért először. Bogán Zsolt is először adott vért, most töltötte be a 18. évet. Édesanyjával és ba­rátjával állt be a sor végére. DOMBAI TÜNDE

Next

/
Thumbnails
Contents