Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-14 / 189. szám

CSÜTÖRTÖK, 2003. AUGUSZTUS 14. • AKTUÁLIS" 5 A kereskedők egy része a Mars téren tartaná a buszpályaudvart Korszerű piacot építenének A Fidesz és a város napirendjeiről is tárgyalnak Rendkívüli és rendes közgyűlés egy napon A vélemények szerint maradjon is a buszpályaudvar a Mars tcrcn, meg nem is. Fotó: Miskolczi Róbert Cégfúziókról, költségvetés-mó­dosításról, vagyoni helyzetje­lentésről is szó lesz a jövő héten a szegedi közgyűlés naprendjén. A Fidesz-frakció által szorgal­mazott rendkívüli közgyűlésen az ellenzéki párt által megjelölt témák is szerepelnek. A jobb­oldali frakciók részvételével az általuk javasolt időpontban ma is lesz (csonka-)közgyűlés. Augusztus 22-én egy rendkívüli és egy rendes közgyűlés zajlik majd egyszerre a szegedi város­házán. A rendkívüli közgyűlésen a Fidesz-frakció által javasolt na­pirendi pontokat tárgyalják, amelyek érintik a lakóépületek felújítását és az ahhoz kapcsoló­dó pályázatokat, a távhőszolgál­tatással kapcsolatos kérdéseket, valamint a preferált intézmé­nyekről szóló önkormányzati rendelet Szegedi Tudományegye­temre való kiterjesztését. Szent­györgyi Pál gazdasági alpolgár­mester tegnapi sajtótájékoztató­ján ezzel kapcsolatban megje­gyezte: az egyetem rosszul járna, ha pusztán preferált intézmény­ként kezelné a város, hiszen már most is jóval több annál. Az al­polgármester hangsúlyozta: a rendkívüli közgyűlésre előter­jesztett anyagok némi felkészü­letlenségről tanúskodnak, de ez nem akadálya annak, hogy eleget tegyenek az ellenzéki frakció ké­résének. Az augusztus 22-én tartandó, „normál" közgyűlés minden bi­zonnyal legizgalmasabb pontja a költségvetés módosítása mellett a helyi- cégösszevonásról szóló előterjesztés lesz. A helyi közle­kedési tevékenységet folytató há­rom cég összevonását javasoljuk A hatodik csongrádi borfeszti­vál és a negyedik kenyérünnep ma a szőlőtermelők, borosgaz­dák szakmai napjával kezdődik, melyet évek óta a Bokrosi Mű­velődési Házban tartanak. A szakmai nap keretében bemu­tatót tartanak a szőlők között. A rendezvény idején mezőgazdasá­gi gépkiállítást és vásárt rendez­nek. A borfesztivált 15-én, pénte­ken este 6 órakor nyitják meg. Addigra benépesül a Dob utca fürdő előtti szakasza, a pavilo­nokban díjnyertes csongrádi és más vidékekről hozott borokat kínálnak. A borutcában augusztus 15-étől 17-éig, vagyis vasárnap a közgyűlésnek - mondta az al­polgármester. E szerint az önkor­mányzati tulajdonban lévő Sze­gedi Közlekedési Társaságba (SZKT) olvad a társaság jármű­parkját karbantartó Vivaép Rt. és visszakerül a céghez a város par­kolási rendszerének üzemeltető­je, a Szepark. Szentgyörgyi sze­rint az összevonással jelentős költségek takaríthatók meg a vá­ros számára, s megszűnik az az állapot, hogy a privát Vivaép szá­mára a városi SZKT biztosítsa a megrendeléseket és a telephelyet. A város számára ugyancsak kife­jezetten hátrányos, hogy a terüle­tén parkolási rendszert működte­tő, Szepark Kft. - amelynek 55 százalékban tulajdonosa volt a Vivaép - jelentős nyereségéből Szeged nem tudott kivenni egyet­len fillért sem. Az összevonást az teszi lehetővé, hogy a Vivaép fő tulajdonosa eladta részét a közle­kedési társaságnak, ezzel az ön­kormányzat szempontjából elő­nyösen rendeződtek át a tulaj­donviszonyok. Az önkormányza­ti elképzelés szerint megszünte­tik a Vivaépet, s a járműkarban­tartás az SZKT-hez kerül, amivel évi 200 millió forintot meghala­dó költségmegtakarítás érhető el. A parkolási rendszer is visszajut eredeti helyére, a közlekedési tár­sasághoz. Szentgyörgyi szerint ennek az lesz az előnye, hogy a parkolási rendszerből származó, folyamatos likviditást lehetővé tevő készpénzmozgás a közleke­dési cég számára keresztfinanszí­rozási lehetőségeket nyit meg. Miután az SZKT veszteséges, le­hetővé válik az évi 80-100 millió forintot jelentő nyereségadó befi­zetésének megtakarítása is. O.K.K. éjfélig számos szórakoztató ren­dezvény várja a nagyérdeműt. A Csongrádi Városi Fúvószenekar térzenét ad, föllép a Csongrádi Allegro Mazsorett és a Múzsa Művészeti Iskola modern tánc­csoportja, minden éjjel utcabál zárja a napot. Szombaton halászléfőző ver­senyt és kenyérsütési bemutatót tartanak a borutca kemencés kertjében. A halászléfőzők közt ismert közéleti emberek is lesz­nek. A háromnapos borünnepet va­sárnap este 10 órakor a csongrá­di Alföld Néptáncegyüttes feszti­válműsora zárja, éjfélkor afrikai zenével szórakoztatják a borked­velőket. B. GY. GY. Csongrád megye legnagyobb pi­acterén, a szegedi Mars téren árusító kereskedők egy részé­nek az a véleménye, hogy ma­radnia kellene a buszpályaud­varnak, kapjon nagyobb terü­letet a Tisza Volán, ugyanakkor mielőbb kezdődjék meg a tér átépítése. Nem titkoltan attól tartanak, a pályaudvar elköltöz­tetése után elsorvadna a piac. Botka László polgármester sze­rint ettől nem kell tartani. A variáció, B variáció, földszintes piac, netán emeletes? E kérdések körül forgolódtak a viták nem is olyan régen Szegeden, amikor napirendre került: mi legyen a Mars téri piac sorsa. Az elmúlt ciklusban született önkormány­zati döntés szerint emeletes piac épült volna a Mars téren, tavaly ősz óta viszont már az a nézet erősödött, hogy ne költöztessék a kereskedőket emeletre, inkább az hozhatna megnyugtató meg­oldást, ha a Tisza Volán a város egy másik pontján építene új, korszerű buszpályaudvarát. A közlekedési cég vezetése már ki is jelölte a leendő buszközpont helyét a Bakay Nándor és a Vá­sárhelyi Pál utca sarkán. - Nézze, én már lassan húsz éve árusítok ezen a téren, és azt tapasztaltam, időről időre felme­rül a tér rekonstrukciójának kér­dése, ám az építkezésből soha nem lett semmi, mert nem volt rá pénz. Gyanítom, a sok vita után megint csak ez lesz a nagy tervezgetés eredménye - össze­gezte nem túl optimista vélemé­nyét egy kereskedő, amikor teg­nap délelőtt arról kérdezősköd­tünk a Mars téren: költözzön, vagy inkább maradjon a buszpá­lyaudvar. Az idős férfi hozzátet­te: a zsúfoltság ugyan amellett szólna, hogy máshol épüljön buszközpont, ám a kereskedők igénye inkább az lenne, hogy a Mars téren próbáljanak minden­ki számára megnyugtató megol­dást találni. Mracskó fózsefné 1960 óta kí­nálja már a zöldséget és a gyü­mölcsöt. Az asszony szintén úgy vélekedett, a Mars téren marad­jon a pályaudvar. - Amikor nem­régiben tíz napon át zárva tartott a csarnok, a mi forgalmunk is jócskán visszaesett. Gondolhat­ja, mi lenne itt, ha a buszköz­pont elköltözne - jegyezhettem fel szavait. Tóth Györgyné népművészeti árukkal kereskedik. O szintén úgy gondolja, csak a buszpálya­udvarral együtt igazi a Mars tér. Bíró Sándor, a Mars téri kereske­dők egyesületének elnöke pedig így fogalmazott: - Egyesületünk megalakulása óta azért dolgozik, hogy a Mars téren maradjon a buszközpont. Csupán azt javasoljuk, hogy ne a Szent Gellért utca irányába ter­jeszkedjen a Tisza Volán busz­központja, hanem a körút vona­lában kapjon nagyobb területet. Az élelmiszeripari főiskola elé pedig egy minden igényt kielégí­tő, nagyvásárcsarnokot szeret­nénk a tér átépítése után. Mert az átépítésre egyértelműen szük­ség van, a jelenlegi állapotok már nem sokáig tarthatóak tovább. Botka László Szeged polgár­mestere Mars tér ügyben a követ­kezőket mondta lapunknak: - A város vezetése egy korszerű piactér kiépítésében gondolko­dik, mert úgy véljük, mindenki­nek az a legfontosabb, hogy kul­turált körülmények között vásá­rolhasson. E beruházás előkészí­tésén dolgozunk, ennek anyagi hátterét szeretnénk megteremte­ni. Egy ilyen piac helyigényes, s mivel a Tisza Volán Rt. is nagy területtel szeretné bővíteni busz­pályaudvarát, úgy vélem, e két létesítmény egy téren történő el­helyezése nem, vagy nehezen lenne megoldható, és nem is len­ne szerencsés. Egyébként akkor is buszközpont maradna a Mars tér, ha a Tisza Volán úgy dönte­ne, hogy új pályaudvarát a Bakay Nándor utcában építi fel, hiszen a Mars tér a helyi közlekedés központjaként funkcionálna, s a helyközi és távolsági járatok nagy része is megállna a téren, vagyis nem kell attól tartani, hogy a piac forgalma jelentősen csökkenne. BÁTYI ZOLTÁN Borfesztivál és kenyérünnep Még tart a halálos munkahelyi baleset körülményeinek teljes vizsgálata Feljelentés után nyomozás folyik Feljelentést tesz a munkavédelmi főfelügye­lőség a Pick Szeged Rt.-nél történt mun­kahelyi balesettel kapcsolatban. Mint is­meretes, a vállalat egyik dolgozóját egy teherautó tolatás közben nekinyomta a ra­kodórámpának. A fiatal, egygyermekes férfi belehalt sérüléseibe. Alig két hete történt az a tragikus munkahe­lyi baleset a Pick Szeged Rt. Szabadkai úti te­lepén, amikor is egy teherautó tolatás közben nekinyomta a rakodórámpának a cég egyik sertéseket számláló dolgozóját. A húsipari cég fiatal, 26 éves munkatársa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen be­lehalt sérüléseibe. A baleset körülményeit azóta is szakértők bevonásával vizsgálják. Maróti Gyula, az Or­szágos Munkabiztonsági és Munkaügyi Fő­felügyelőség (OMMF) Csongrád Megyei Fel­ügyeletének az igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy feljelentést tesznek az ügyészségen. - A mentőorvosok diagnózisa, a helyszín, valamint az eddigi vizsgálataink alapján tesz­szük meg bűnvádi följelentésünket. Ezek alapján ugyanis vélelmezhető, hogy a fiatal­ember azért halt meg, mert nekinyomta a te­hergépkocsi a rakodórámpának - mondta Maróti Gyula. Az igazgató hozzátette: tudo­másuk szerint már elkészült a boncolási jegyzőkönyv, de azt leghamarabb csak egy hónap múlva kaphatják meg, azonban ennek hiányában is egyértelmű, hogy miért halt meg a fiatalember. A rendőrség közben tovább folytatja a nyo­mozás. - Mi úgy tudjuk, hogy nem készült még el a boncolási jegyzőkönyv - felelte kér­désünkre 7hczakov Szilvána százados, a Csongrád Megyei Rendőrkapitányság szóvi­vője. GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ Tízezrek fordultak meg a csongrádi Körös-toroknál ra is jobban lehetne ügyelni - vélte a más városból ide jött vendég -, ha több lenne a szeméttartó, és ezek az edények nem lennének messzire a parttól. Ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy ide érdemes beruházni, hiszen olyan va­rázsa van a strandnak, ami a kényelmet­lenségek ellenére is vonzza az embere­ket. A felmerülő hiányosságokkal kapcso­latban Erdős László, az Idegenforgalmi Kft. igazgatója kifejtette, a nagy látoga­tottság valóban fejlesztéseket tesz szük­ségessé számos területen. Idén három ponton huszonnégy mobil vécét helyez­tek el, melyek használata ingyenes volt. Számuk növelése mellett elhelyezkedé­süket is át kell gondolni jövőre. Szüksé­gesnek tartja, hogy a part menti sétányt burkolattal lássák el, és megfelelően vi­lágítsák ki. - Van elképzelésünk arra, hogyan le­hetne megoldani a kavargó por problé­máját is. Ezer négyzetméteres táncpar­kettet raknánk le a parti színpad elé. Mindemellett szükséges lenne a külső parkoló felújítása is, hiszen ott csak va­sárnap közel ezer autó parkírozott ­mondta Erdős László. A tervek megvaló­sításhoz szükséges anyagi háttér megte­remtését pályázati forrásból látja elkép­zelhetőnek, hiszen a kft. csak üzemelte­tőként van jelen. Mint tulajdonosnak, a városnak kell majd pályáznia. - A vendégek itt tartása, színvonalas kiszolgálása a város és a Körös-torokból élők közös érdeke - tette hozzá. Hiszen, ha a vendég jó szájízzel távozik a város­ból, az jobb bármilyen reklámnál. A nagy forgalom miatt megéri a szállás­adóknak, az idegenforgalmi adó és az iparűzési adó révén a városvezetésnek, a vendéglátóegységeknek a fejlesztés. Nem mellékes az sem, hogy a jó reklám a Körös-toroki ingatlanok árát is növeli. A szervezők bíznak a közös érdek össze­tartó erejében, s remélik, jövőre még kulturáltabb körülmények között tud­ják vendégül látni az ide látogatókat. P. K. Több tízezer ember fordult meg az idei Körös-toroki napokon Csongrádon. A vendégek jól érezték magukat, de ál­talános volt a vélemény: több WC-re, zuhanyozóra lenne szükség. Az üze­meltető ezek mellett még szilárd utat, nagyobb parkolót, pormentes táncte­ret képzelt el. A pénzt pályázati úton teremtenék elő. Az idei Körös-toroki napok látogatottsá­ga, programdömpingje számos eddigi csúcsot megdöntött. Régóta nem látott tömeg lakta be a kemping területét, s az ország minden pontjáról sátorral érke­zők száma felülmúlta az elmúlt évek áradatát. Az újfent felállított parti szín­pad, a vásárosok, vendéglátóhelyek előtt négy napon keresztül tartott az oldott hangulatú ünneplés. Az utóbbi évek leg­jobban sikerült Körös-toroki rendezvé­nyén azonban a feltűntek a hiányossá­gok is. Többen is elmondták, mi az, ami nem tetszett. Kevés ennyi zuhanyozó és WC ekkora tömegnek. A part tisztaságá­A vendégek is úgy látták: a Tisza-part varázsa olyan lehetőség, amit kár lenne parlagon hagyni. Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents