Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-09 / 185. szám
SZOMBAT, 2003. AUGUSZTUS 9. •AKTUÁLIS" 5 Már új vezetők irányítják a Vivaépet és a Szeparkot Lemondott Nemes és Habináné Benyújtotta lemondását tegnap a szegedi Vivaép Rt. és a Szepark Kft. igazgatója. A döntés hátteréről egyikük sem beszélt. Utódaikat még nem nevezték ki, de megbízott, vezetők már vannak. - Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően, pénteken benyújtotta lemondását a Vivaép Rt. vezérigazgatója, Habináné Tuza Klára és a Szepark Kft. ügyvezető igazgatója, Nemes László - nyilatkozta lapunknak tegnap Dózsa Gábor. A két cégben többségi tulajdonnal bíró Szegedi Közlekedési Társaság igazgatója elmondta, számított a döntésre, hiszen a három cég átszervezése kapcsán már korábban felmerült távozásuk szükségessége. Nemes László négy hónap alatt így két cég éléről távozott. Mint ismeretes, áprilisban a közgyűlés döntése alapján Nemest azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással távolították el az SZKT igazgatói székéből. A városvezetés szerint ugyanis előnytelen szerződéseket kötött többek között a Vivaép Rt.-vel. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester hűtlen kezelés miatt, ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést is tett az ügyben, a nyomozás még jelenleg is tart. Nemes László akkori eltávolítása miatt munkaügyi bírósághoz fordult, most viszont önként ált fel az igazgatói székből. Az SZKT egyébként belső vizsgálatot folytat a Szepark Kft. gazdálkodása miatt is. A cég új vezetése szerint ugyanis a Szepark kétszer is kifizette az Arany János utcai parkolóház számítógépeit működtető programot, nyolc hónapos csúszás után sem kapott állandó működési engedélyt a létesítmény, a késlekedés miatt nem követelte polgári perben a kötbért a kivitelezőtől a Szepark. A város és az SZKT vezetése szerint a Vivaép Rt. sem működött hatékonyan. Tegnap Habináné Tuza Klárát és Nemes Lászlót is megkerestük, de egyikük sem kívánta nyilvánosságra hozni lemondása indokait. A két cég élére már új vezetőket is találtak. A Vivaép Rt.-t a jövőben megbízott vezérigazgatóként Szabó Péter irányíthatja. Szabó ezzel párhuzamosan ellátja jelenlegi feladatát is az SZKT forgalmi osztálya élén. Ugyancsak egy SZKT-s munkatárs, Forrai Gábor veszi át a Szepark Kft. igazgatói székét. Forrai a közlekedési társaság beruházási osztályvezetője. Lapunkban már többször is beszámoltunk róla, hogy az SZKT a közelmúltban többségi tulajdont szerzett a Vivaép Rt -ben, és a cégen keresztül a Szepark Kft.-ben is. A városvezetés nem titkolt célja, hogy a három céget a jövőben összevonva működtesse. Az SZKT igazgatója megbízást kapott arra, hogy a hármas cégegyesítést előkészítse. A javaslatról vélhetőleg szeptemberben tárgyal a szegedi képviselő-testület. K.B. Segítség az üzemi balesetben elhunyt családjának Osztozik a gyászban a Pick Szeged Rt. Magára vállalta a Pick Szeged Rt. az egyik szegedi telephelyén üzemi balesetben elhunyt dolgozójának temetési költségeit. A rendőrség és a munkavédelmi felügyelet még tovább vizsgálja az egy hete történt tragédia körülményeit. Mint azt korábban megírtuk, egy hete, augusztus 3-án vasárnap halálos baleset történt a Pick Szeged Rt. Szabadkai úti telepén. Egy teherautó tolatás közben a rámpához szorította a gépkocsi mögött tartózkodó, sertéseket számláló-átvevő fiatal, 26 éves férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Pick Szeged Rt. húsigazgatója, Kühn András lapunk érdeklődésére elmondta: a cég vezérigazgatójával felkeresték a gyászoló családot, és személyesen is meggyőződtek arról, elhunyt dolgozójuk jelenleg munkanélküli feleségének és kisgyermekének nagy szükség van a segítségre. A cég nem is várja meg a vizsgálat eredményét, mindenképpen fedezi a temetéssel kapcsolatos kiadásokat. Az elhunyt férfi felesége néhány hete még szintén a Pick dolgozója volt, határozott időre kötött szerződése nemrég járt le. Az utóbbi hetekben az asszony nem dolgozott, nem tudott elhelyezkedni. Kühn megjegyezte: a fiatalember korábban a vágószalagnál dolgozott takarítóként, s nemrég kérte, hogy helyezzék más munkakörbe. - A cég megbízható, jó dolgozóját veszítette el - tette hozzá a család fájdalmában osztozó igazgató. A rendőrség és a megyei munkavédelmi főfelügyelet a baleset után azonnal vizsgálatot indított a felelősség tisztázására, ami még nem fejeződött be. A vizsgálat állapítja meg, hogy történt-e mulasztás, és ha igen, kit terhel a felelősség. M. I. B. Vita a rendes és a rendkívüli közgyűlés miatt A Fidesz bírálja Botka polgármestert MUNKATÁRSUNKTÓL - Jogszerűtlenül hívta össze Botka László polgármester az augusztus 22-re kitűzött rendkívüli közgyűlés után a képviselő-testület rendes ülését - jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján a Fidesz-MPSZ frakcióvezető-helyettese, Szöllósi Béla. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a működési szabályzat szerint minden hónap első péntekén lehet rendes közgyűlést összehívni, így az augusztus 22-i, rendkívüli ülés lezárulta után következő nem tekinthető majd rendes ülésnek. - A polgármester presztízskérdést csinált az ügyből - vélekedett a politikus. Szöllósi egyébként azt állította, a Fidesz minden követelményt teljesített, amikor július 30-án a napirendi pontok és a dátum megjelölésével kérte a rendkívüli közgyűlés augusztus 14-i összehívását. A rendkívüli közgyűlés kezdeményezéséhez szerinte nincs szükség az előterjesztések leadására. Megütötték a Szepark-telepen a közterület-felügyelőt Gyalázkodó parkolók Az elszállításról a közterület-felügyelő vagy rendőr dönt, a Szepark csupán végrehajtó. Fotó: Miskolczi Róbert Bíróság előtt felel tettéért egy autós, aki a Szepark Kft. Bakay Nándor utcai telepén megütötte a férfi autóját elszállíttató közterület-felügyelőt. A fenyegetés mindennapos, a verés ritka, de nap nap után sokat kell tűrniük a szabálytalanul várakozó autókat elszállító „sárga pókkal" intézkedő közterület-felügyelőknek, s gyakran még a kocsit horogra akasztó Szepark Kft. munkatársainak is. Makacsul tartja magát a tévhit, hogy az autó elvontatásáért a szeparkosok felelnek, pedig erről szó sincs: ők csupán közreműködőként szolgálják a szabályok betartását - amint ezt Radics János, a Szegedi Parkolási Kft. marketingvezetője többször is hangsúlyozta, amikor a parkolási szabálytalanságok felől érdeklődtünk. A közterület-felügyelők mellett, azok szolgálati idején kívül, a rendőrök intézkednek a tilosban hagyott kocsik ügyében, s ők döntenek a járművek elszállításáról is. Négyökrű Dezső, a szegedi közterület-felügyelők vezetője viszont már a leggyakoribb esetek mellett a „pókra" beosztott kollégák nem éppen rózsás tapasztalatairól is mesélt. HIBASZAZALEK A közterület-felügyelők tavaly 4430 szabálytalanul parkoló járművet szállíttattak el. Idén eddig 1716 kocsi került a Szepark-telepre. Panaszt hét esetben tett az autó tulajdonosa, ebből egy bizonyult megalapozottnak (a kiegészítő táblát nézték el az intézkedők). A személyautók kiváltási díja 7500 forint, az őrzés költsége naponta 500 forint. A parkolási hibákkal kezdve: sokan nem tudják, hogy nem csupán azokról a helyekről vihetik el a „kihorgászott" autót, ahol kiegészítő tábla jelzi a „pókveszélyt". A közismerten tiltott zónák (rakodóhely, forgalomtól elzárt terület, fönntartott parkoló, autóbuszöböl, stb.) mellett minden további nélkül elhúzhatják a zöldterületen vagy kerékpárúton hagyott autókat is. Sőt: hiába áll valaki a járda felé néző, fölfestett parkolóba, s lyukaszt cédulát, ha autója orra fölszalad a járdára, s az ott közlekedőknek nem hagy legalább másfél méternyi szabad helyet, máris lecsap a „sárga pók." - Minket szidnak, pedig nem mi visszük tiltott helyre az autót - mondja a Széchenyi téren egy közterület-felügyelő, akit néhány hónapja a Bakay Nándor utcai Szepark-telepen még meg is ütött egy autóját kereső férfi. Az ügy végére a bíróságon tesznek pontot: a tárgyalást szeptemberre tűzték ki. - Tűrni kell, én és a munkatársaim tudjuk, mindez foglalkozásunk velejárója - tette hozzá a közterület-felügyelő. Beszélgetésünk idején telt ház volt a bíróság előtti parkolóban: az intézménybe érkezők számára fönntartott várakozóhelyekre még egy kis Polskival sem lehetett volna beállni. A bérlet, parkolószelvény a bírósággal szemközti parkolóban kevés: a szélvédők mögött ott virítottak a hivatalos ügyben járóknak kiadott külön engedélyek is. Ennek híján vittek már el civil kocsira megszólalásig hasonlító rendőrautót, katonai ügyészségi járművet is, nemrég pedig egy önkormányzati képviselő kocsija is horogra akadt. NYILAS PÉTER Kónya Istvánné: 1 millió 200 ezer forinttal többet fizetünk, mint a szomszéd ház Melegük lett a téli fűtésszámlától Sokallja a szezon végi fűtésszámlát egy szegedi társasház lakóközössége. Az elszámolás szerint a lakók a tavalyi évhez képest 25 százalékkal többet fűtöttek. A panaszosok látni szeretnék a mérőórát, mielőtt fizetnek, erre azonban a hőszolgáltató szerint már nincs lehetőség. Egy szegedi, Csongrádi sugárúti panelház lakói néhány héttel ezelőtt csillagászati összegről szóló fűtésszámlát kaptak. A szezon végén kiküldött kiegyenlítő számla ugyanis egy másfél szobás lakásnak 18 ezer forintról szólt. Ugyanennek a lakásnak tavaly mindössze 7 ezer 100 forintot számláztak. A lakók többszörösen is becsapva érzik magukat: egyrészt azért, mert véleményük szerint 3 hónapnyi fűtési díjjal kellene többet fizetniük, másrészt azért, mert az előző évi megállapodás szerint a ház képviselőjének minden óraleolvasáskor jelen kellett volna lennie, hogy aláírásával hitelesítse az adatokat. Kónya Istvánné, a lakók képviselője elmondta, tavaly szeptemberben írt levelet a Szegedi Hőszolgáltató Kft.-nek, amelyben azt kérte, hogy minden mérőóra leolvasáskor ott lehessen. Ezt a lehetőséget meg is kapta, ám csupán az első alkalommal keresték meg, ezután egyszer sem. Mint utóbb kiderült, a ház közös képviselője írta alá a papírokat, ám ő sem volt jelen a leolvasásokkor. A nemrég megérkezett számla kifizetése Kónya Istvánné számításai szerint körülbelül 1 millió 200 ezer forint többletfizetést jelentene a háznak, ezért nem hajlandóak rendezni a tartozást mindaddig, amíg nem bizonyosodnak meg arról, hogy az óra valóban annyit mutatott, amennyit a hőszolgáltató követel és jól mért. Éppen ezért ismét levélben fordultak a vállalathoz, kérve, hogy az órát mutassák meg, azt ugyanAz elégedetlen lakók egy csoportja a Csongrádi sugárúti panelház előtt. Fotó: Schmidt Andrea is már leszerelték. E helyett azonban csak egy papírt kaptak, rajta az órából kimentett adatokkal. Csikós Krisztina, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. marketingmenedzsere elmondta, a mérőórát az Országos Mérésügyi Hivatal hitelesítette, tehát jól működött. Amennyiben a lakók erről maguk szeretnének meggyőződni és vállalják a hitelesítés 60 ezer forintos kifizetését, ezt előre kell jelezniük a cégnél, akkor semmi akadálya, hogy maguk végeztessék el a vizsgálatot. Visszamenőleg azonban az órát már nem áll módjukban megmutatni, mert az adatokat törölték belőle és új helyre szerelték fel. A levélben történt megállapodást Csikós Krisztina elismerte, és elmondta, mivel ez egy évvel ezelőtt történt, megfeledkeztek róla. A közös képviselő azonban minden alkalommal jogosult jelen lenni, és ha nem él ezzel a lehetőséggel, akkor valóban utólag küldik ki neki a jegyzőkönyvet. A lakók nem tudják elfogadni a 25 százalékos többletfogyasztást, többek között azért sem, mert a mellettük lévő, ugyanolyan társasház fűtésdíja nem nőtt az előző évhez képest. Kónya Istvánné azt hangsúlyozta, kénytelenek lesznek befizetni a számlát, de jogi úton megpróbálják bebizonyítani, nem fűtöttek a házban annyit, amit most be akarnak hajtani rajtuk. TÍMÁR KRISZTA