Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-09 / 185. szám
154 •MEGYEI TÜKÖR" PÉNTEK, 2003. AUGUSZTUS 8. Egyre nagyobb jelentőségre lesz Magyarországon is az ökoturizmusnak. A Vásárhely közeli védett terűletek is évek óta vonzanak látogatókat. Hódmezővásárhelyre és térségébe elsősorban a természeti értékek vonzzák az idegenforgalmat - tudtuk meg Ferenczi Róbertnétól, az önkormányzat idegenforgalmi referensétől, Tourinform-irodavezetőtől. Az egyik legtöbb embert vonzó idegenforgalmi cél a mártélyi holtág. Mint Somodi István, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi tájegységvezetője mondja: elsősorban diákcsoportok jelentkeznek be - hol csónakos holtágbejárásra, hol kerékpáros megfigyelőtúrára, hol madárlesre. Ilyen alkalmakra mindenekelőtt a „nyílt napok" keretében nyílik mód. Évente átlag tizenöt, kimondottan természetjáró csoport érkezik ide, a - mondhatni „light" ökoturizmus keretében. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága látogatóközpontot épít az egykori vásárhelyi puszta területén, Kardoskút közelében. A természetvédelmet szolgáló, illetve az őshonos háziállatok szürkemarha, racka, cigája - elhelyezésével kapcsolatos létesítmények már készen állnak, a látogatók fogadására szolgáló épületek kialakítására még csak ezután kerül a sor. - De ettől függetlenül máris érkeznek ide: évente három-négyezer ember keresi föl a kardoskúti védett területet. Az ezen belüli, fokozottan védett részre évente mintegy ezerötszázán mennek be, engedéllyel. A kardoskút-pusztaközponti múzeumban megtekinthető a kardoskúti Fehér-tó élővilágát bemutató kiállítás, mely szintén sok érdeklődőt vonz - halljuk Domokos Andreától, a nemzeti park idegenforgalmi ügyintézőjétől. Az említettek meglátogatására csak bejelentkezés után kerülhet sor, a Vásárhely és Kardoskút közti műút mentén, szintén védett területen álló madár-megfigyelőtorony azonban e nélkül is látogatható Az egymástól különálló területekből álló Körös-Maros Nemzeti Park a Csanádi-pusztában is fönntart egy megfigyelőtornyot, a Maros-hullámtéren pedig újabbat tervez. E területeket egyelőre általában jórészt csak kutatók keresik föl, az igazgatóság azonban szeretné ezeket is bekapcsolni az öko- illetve természetjáró turizmusba. F.CS. Szegedi nemzetközi grillfesztivál augusztus 15-20. között Finom étkek a főtéren Étvágygerjesztő felszolgálás a grillfesztivál sajtótájékoztatóján. Fotó: Schmidt Andrea Hagyomány nélküli rendezvényt indít útjára Szegeden az Ó-Park 2001 Kft.: augusztus 15-20. között nemzetközi grillfesztivál lesz a Széchenyi téren. MUNKATÁRSUNKTÓL A város főterén idén először, hagyományteremtő szándékkal rendezi meg az Ó-Park 2001 Kft. a nemzetközi grillfcsztivált mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján, az Arany Oroszlánban Puskás László főszervező. A szegcdi sörfesztiválokat útjára indító vendéglátós abban bízik, hogy ezzel az ötlettel évről évre visszatérő vendégeket köszönthetnek majd Szegeden. Augusztus 15-20. között a Széchenyi téri platánok árnyékában egységes faházak és fehér partisátrak alatt mintegy húsz profi vendéglátós csapat, köztük két román, két jugoszláv, egy török és egy kínai nemzetiségű gárda süti majd a finomabbnál finomabb étkeket, amelyeket meg lehet vásárolni és helyben, szintén a sétányon felállított nagysátor alatt elfogyasztani. Az első nap, 15-én a nagyközönség már déli 12 órától megtekintheti az előkészületeket, majd 15 órakor részt vehet az ünnepélyes megnyitón, amelyet Botka László polgármester és Újhelyi István országgyűlési képviselő tart. Ezután megkezdődik a grillételfőző verseny, majd 18 óra körül a zsűri megkóstolja az ételeket. A zsűri elnöke Benke László Oscar-díjas mesterszakács, tagjai Kőbán Rita olimpiai bajnok, Fekete László erőemelő, Kolonich György olimpiai és világbajnok, Horváth Balázs többszörös kajakvilágbajnok, Pessuth Rita aerobik-világbajnok, Marsi Anikó, az RTL Klub szerkesztője és Kaszás Géza, az RTL Klub receptklubjának vezetője. A díjnyertes ételeket meg lehet vásárolni. A grillfesztivál látogatói mindennap kóstolójegyeket is vehetnek, ezekkel több konyha ízeit próbálhatják ki. Művészek is főznek a Széchenyi téren, mindennap más és más, köztük Bodrogi Gyula, Koós János, Dékány Sarolta, Csala Zsuzsa. A programok rendszerint 17 órakor kezdődnek, együttesek játszanak, s divat-, valamint gyermekszínházi produkciókat lehet látni. Augusztus 20-án a 21.45-kor kezdődő tűzijátékot követően, a fiestahangulatról a Fiesta együttes gondoskodik majd a Széchenyi téren a szegedieknek. Ingyenes tanulóbalesetbiztosítás Döntött a kormány az ingyenes tanuló-balesetbiztosításról. A szeptembertől életbe lépő biztosítási forma kockázatviselése szűkebb körű lesz, mint az eddigi drágább tanulóbiztosításé, így ez utóbbi kiegészítő jelleggel továbbra is köthető. Mivel a kormány kissé megkésve, alig egy hónappal az iskolakezdés előtt döntött arról, hogy ingyenes baleset-biztosítást köt minden, 3-18 év közötti magyar állampolgárra, kevés ideje maradt a részletek kidolgozására. Először is gyorsított közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, hogy kiválaszthassa azt a biztosító társaságot, amelyik a legkedvezőbb ajánlatot adja. A biztosítás ugyanis már szeptember l-jétől hatályos lenne az említett korosztály valamennyi tagjára. Magán közvélemény-kutatásomból az derült ki, hogy a diákigazolvánnyal rendelkező középiskolások, valamint az egyetemisták és főiskolások úgy tudják, a plasztiklap is tartalmaz „biztosítási elemeket". Nos, ez nem így van, a diákigazolvánnyal nem lehet kártérítésért folyamodni egyik biztosítóhoz sem, ha a tanulót baleset éri. Tanulóbiztosítást külön kell kötni a nebulóra. Az eddigi gyakorlat szerint a biztosítóval kapcsolatban álló iskolák kínálták fel a lehetőséget a diákoknak, pontosabban szüleiknek, s rendszerint az osztályfőnök szedte össze a pénzt. A tanulóbiztosítás hazai piacvezetőjének, a Generáli Biztosítónak a múlt tanévben egymillió ilyen szerződése volt, ezzel a piac 85 százalékát tudhatta a magáénak. Mint ahogy azt Molnár Lászlótól, a Generali-Providencia Biztosító Rt. baleset- és betegbiztosítási osztályának vezetőjétől megtudtuk, a társaság pályázik majd a közbeszerzési eljárás keretében. A Generáli a tanulóbiztosítást ingyen adta az óvodák kiscsoportosainak, valamint az általános iskola első osztályába járóknak mondta Rácz Zoltán, a biztosító társaság szegedi területi igazgatója. A többiek négy kategória közül választhattak, a legolcsóbb biztosítás évi 250, a legdrágább 1500 forintba került eddig. Egy csonttörésre 1000-2000 forintot fizetett a biztosító, a legolcsóbb, 250 forintos kategória maximális térítése 50 ezer forint lehetett. Rácz Zoltán nem érti, miért van szükség az „egyenlősdit" idéző módszerrel egyen- és ingyenbiztosítást bevezetni, hiszen ezzel a körültekintőbb családokat arra kényszerítik, hogy további drágább, kiegészítő biztosítást kössenek gyermekükre. A kormány 300 forintos éves díjat állapítana meg és ezt adná ingyen a gyerekeknek. Az állami (alap)biztosítás a tervek szerint csak balesetre, baleseti rokkantságra és baleseti halálra vonatkozna. Aki három biztosítóval szerződött, és eltörött a keze, az mindháromtól megkaphatja a káreseményért járó összeget. Az a szülő tehát, aki már a tanév végén kifizette a szeptembertől életbe lépő biztosítást, ősztől gyermeke esetleges balesete után dupla szolgáltatást várhat el. F.K. Magyar cég építi a szerbiai Horgos új határállomását Átkelőegyesítés az olimpia előtt Az ökoturizmus csírái Vásárhelynél Új információs táblák Vásárhelyen. Fotó: Tésik Attila Új határkapu épül Horgoson. A röszkei határátkelő párját a tervek szerint jövő nyáron, az athéni olimpia kezdetére adják át. A magyar-szerb határon tavaly áprilisban vették birtokba a határőrök, a vámosok és persze az utazók Röszkc új határállomását. A pusztaság közepén egy minden igényt kielégítő, korszerűen felszerelt, a gyors határátkelést szolgáló, hazánk egyik legkorszerűbb országkapuja valósult meg, mindenben megfelelve a szigorú uniós normáknak. Az elégedettség nem lehetett teljes, mert a határállomás párja a Vajdaságban nem készült el, így kacskaringós kerülő úton kell még jelenleg is megközelíteni az igencsak elhasználódott horgosi átkelőt. Jó hír a fuvarozóknak, turistáknak, hogy már dolgoznak a munkagépek a határ túloldalán Szerbia és Montenegróban, úthengerek, földgyaluk látványa fogadja a Röszkén kilépőket. A kivitelező egyébként honi cég, a Horgos E75 Konzorcium magyar vállalat nyert a pályázaton. - A konzorciumban a KESZ Kft. és a Mélyépítő Rt. fogott öszsze, s minden bizonnyal sokat számított a pályázat elbírálásakor, hogy mi építettük a röszkei határállorhást is - fogadott az építkezés mellett felhúzott kis konténervárosban Mészáros József létesítményigazgató, aki elmondta: jelenleg a földmunkákat végzik. A tervek szerint az athéni olimpia kezdésére, vagyis amikor jövő nyáron nagy turistaroham várható Európa e szegletében, már átadhatják a röszkeihez hasonló méretű és felszereltségű létesítményt. A horgosi határállomás 10,8 hektáros területen fekszik, az Európai Unió mintegy 10 millió eurós támogatást adott az építkezéshez, amihez a szerb-montenegrói kormány 150 millió dinárral járult még hozzá - szolgált adatokkal Mészáros József. Hozzátette: ma még kevés munkás számára van feladat az építkezésen, de lesz itt még olyan nagyüzem is, amikor 3-400 ember szorgoskodik egyszerre. A munkaterületen magyarok éppúgy dolgoznak, mint szerbek, a partnerek között jó munkakapcsolat alakult ki - tudtuk meg a létesítményigazgatótól. BÁTYI ZOLTÁN Fotó: Gyenes Kálmán ' '"-i'í ' • ^ tÉR¿ Mg ViÄ SMtalÉfefcter ü I Jk¿ ÄfWi : N Földmunka a szerb határsávban. Magyar vállalkozók építik a horgosi átkelőt.