Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-26 / 173. szám

KULTURÁLIS MELLÉKLET MINDEN SZOMBATON Vasárnapi kívánságm űsor vasárnap 12.00-16.00 < FM954 ; Rádió AZ ÉLETÜNK RÉSZE SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS 2003. JÚLIUS 26. JOBBAN SZERETETT KIS VÍZBEN NAGY HAL LENNI, MINT FORDÍTVA Zsuzsának a dal volt az élettársa Cserháti Zuzsa 1965 óta énekelt. 1967-68-ban a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott. 1970-ben Jugoszláviában, Algériában, 1970-72 között hazai szórakozóhelyeken lépett fel. 1972-ben a táncdalfesztiválon szerepelt Nem volt ő festő című dalával. Több rádiófelvételt is készített röviddel a táncdalfesztivál után, meghívást kapott a Tessék választani! és a Made in Hungary versenyekre, ahol dijat is nyert. Ezekből az időkből mind a mai napig talán legnépszerűbb száma a Kisfiam. 1977-ben meghívást kapott az írországi Castlerbarba, majd 1978-ban a szintén írországi sopotói fesztiválra. Ugyancsak 1978-ban alapította meg önálló együttesét, az Európát. 1982-től a külföldi, majd a hazai vendéglátóiparban (egyebek mellett Budapesten, az Arany János utcai Utasellátó klubban) énekelt. 1996-ban Rózsa István producer újra „felfedezte", azaz profi menedzsmentet állított az énekesnő mögé. Talán pályafutásának csúcsát jelentette az 1998. december 26-i kongresszusi központbéli önálló koncertje. Dl szkog RAFIA: Többé nincs megállás (1981) Hamu és gyémánt (1996) Kicsi, gyere velem rózsát szedni (1997) Menyit ér egy nő (1998) Koncert (1998) Adj még a tűzből (1999) Várj! (2000) Add a kezed (2002) Büszke volt rá, hogy a fiataloktól az idősebbekig minden korosztálynak énekelhetett. Koncertjei előtt már hetekkel megindult a harc jegyekért, kazettáit szétkapkodták a boltokból. Szerették. Ő pedig énekelt, és néha értetlenül állt a nagy siker előtt. A sikereknek azonban vége. Cserháti Zsuzsa ötvenötödik születésnapja másnapján otthonában elhunyt. Életére, álmaira és dalaira korábbi, lapunknak adott nyilatkozataiból emlékezünk. Meséljen még egyszer, utoljára Cserháti Zsuzsa a koncertekről, a barátokról, a kompromisszumokról, amelyeket soha nem tudott megkötni. Meséljen az életről. Énekesi pályájának indulására két évvel ezelőtt így emlékezett vissza a Délmagyarországban megjelent interjúban: „Az Istentől kaptam ajándékba a hangomat, melyet hosszú éveken keresztül nem tudtam kihasználni. Az 1972-es táncdalfesztiválon kezdő énekesnőként előadói díjat nyertem. Két dallal debütáltam, ami akkoriban nagyon nagy dolog volt. A hanglemezgyárban egy olyan személy képviselte a közízlést, aki egy hölgy mögé hívott vokálozni. Nemet mondtam, mert szólista akartam lenni. Akkoriban már az Édes kisfiamat és a Kicsi, gyere velem című dalokat énekeltem. Ez az úr megsértődött, és - neki köszönhetően - mindenhol becsukták előttem az ajtókat." Élet az éjszakában Miután táncdalénekesként bezárultak előtte a kapuk, a vendéglátóiparban kezdett énekelni. „Sohasem szégyelltem, hogy a vendéglátóiparban lépek fel, az volt a legfontosabb számomra, hogy énekelhessek, mert a zene az életem. Ott pedig a hozzám legközelebb álló régi dzsesszes nótákat is szívesen fogadták az emberek - emlékezett viszsza három évvel ezelőtt egy interjúban a mellőzés időszakára. - Tizenöt évig dolgoztam az éjszakában, felléptem például Párizsban is, ahol másként értékelik az efféle munkát. A párizsi szórakozóhelyeken még Tom Jones és Shirley McLaine is fellépett, nem érezték lealacsonyítónak. Ezekre a helyekre bohém emberek járnak, akik szeretik az éjszakát. Nemcsak a lányokat, hanem azt a különleges miliőt, jellegzetes zenei világot is, amit ott találnak." A nehézségek ellenére meg tudta őrizni önmagát, emberi és művészi tartását: „Nem vagyok bölcs, csak több nehéz időszakot éltem át. Ilyen volt például, amikor egy évig nem volt munkám. Aki járt már így, tudja, milyen, ha gyereket nevel, és titkolnia kell, milyen nehéz előteremtenie a mindennapi ennivalóra valót" - vallotta két éve a Délmagyarországban. „Az emberszeretet azóta erős bennem, mióta a saját bőrömön tapasztaltam, milyen keserves tud lenni az élet. Ebben a bolond, néha már szinte követhetetlen gyorsaságú világban sokan még ma is keresik a helyüket. Nem tudják, hová forduljanak segítségért, milyen munkát válasszanak maguknak. Szeretem és sajnálom az ilyen embereket. Erre születtem, hogy a dalaimmal segítsem őket." A nagy visszatérés 1996-ban Horváth Charlie vendégeként énekelt újra a Kisstadionban. A nagy viszszatérésről így emlékezett egy lapinterjúban: „A bárokban egy trió kísért, és egyszerre legfeljebb ötven-hatvan ember hallgatott. Rettegve mentem el Charlie koncertjére, mert a zenekarában tizenketten voltak, és tizenhatezer ember előtt kellett visszatérnem a reflektorfénybe. A koncert előtt rettenetesen féltem, mire a producer azt mondta: »A színpad széléről határozottan elmégy a mikrofonig, az tíz méter, ha addig nem kapsz infarktust, utána már nem lesz gond!« Csodálatos buli volt, mindöszsze két számot énekeltem, meg egy duettet Charlie-val, de éreztem, a közönség és a kollégák is rögtön befogadtak." Arra a kérdésre, hogyan fogadták visszatérését a régi pályatársak, riválisok, Cserháti Zsuzsa elmondta: a szakmabeliek, pályatársak közül egyeden régi barátja, akivel szinte naponta beszélt telefonon: Payer András , akinek a zenei világa majdnem olyan, mint amilyen az övé volt. A többiekkel szinte nem volt kapcsolata, de ez nem is zaFOTÓ: KARNOK CSABA varta. Úgy vélte, a lényeg, hogy az emberek szeressék a dalait. Sokakban talán az a kérdés is megfogalmazódott, hogy ha szerencsésebb csillagzat alatt születik, akár világsztár is lehetett volna. Erről így nyilatkozott lapunkban: „Rengeteg jó énekes van a világban, és Nyugaton még nehezebb ez a pálya. Hihetetlen szerencse kell hozzá. Én pedig jobban szeretek kis vízben nagy hal lenni, mint fordítva. Sokat jártam külföldön, egyszer Kanadában egy pasas fehér zongorán játszott az utcán. Arra sétált két fekete lány, leálltak és az egyik elkezdett énekelni. Fantasztikus volt! Döbbenten hallgattam, úgy éreztem, ha hazamegyek, viszsza kell adnom a működési engedélyemet." A kompromisszumokról, melyet nem tudott megkötni soha, azt mondta: „Nem voltam, nem is vagyok az a kopogtatós típus, de próbáltam utánamenni a dolgoknak. Nem szerettem az erőszakos embereket, mert úgy éreztem, nem ez az út, melyen végig kell mennem. Mégis sokáig küzdöttem... Egyszer aztán azt mondtam: hagyom magam vinni az árral. Elfogadtam, nekem ennyi jár. És ez bejött. Úgy gondolom, ennek így kellett lennie. Ezt kell vállalnom, és nem érdekel, hogy mi maradt ki az életemből. Mert igaz a bölcselet: az ember sohase nézzen vissza, tekintsen inkább előre! Azok a dolgok, melyekre nagyon vártam, velem is megtörténtek. Elfelejtettem mindent, amit a hátam mögött hagytam. Mégis azt hiszem, semmit sem csinálnék másként. így épült fel a lelCserháti Zsuzsa az 1980-as években. FOTÓ: MTI/ZÁRAY PÉTER kem, az agyam; így született meg Cserháti Zsuzsa, az énekesnő. Valószínűleg mindez mehetett volna könnyebben is, de így most már eltörpülnek a hosszú évek. Nem akarok a tegnapra emlékezni." Barátok és dalok Ami az életéből kimaradt: az igaz barátság. Erről is beszélt egy interjúban: „Nincs olyan barátom, aki az első perctől mellettem állt volna. Csak magamra számíthattam, de ezt nem csalódásként éltem meg. Benne van a pakliban, ahogy mondani szokták. Kegyetlen ez a pálya, de az élet is az. Ma már csak az számít, hogy mit érsz el, mit küzdesz ki magadnak. Más nem láthat a lelkedbe, nem érzékelheti a gondolataidat és nem is dolgozhat helyetted. Igen, bezárkóztam, de ez számomra elfogadható. Úgy látszik azonban, hogy ha nem is mindig a legjobban, de azért jól választottam barátokat. Nincsenek nagy visszatérők a múltból, mert sem ők, sem én nem változtam." A legfontosabbról, a dalokról pedig, melyek egyszerre jelentettek mérhetetlen örömet és bánatot a művésznőnek, így beszélt: „A dal: én magam vagyok. A számok ugyanis olyan emberek munkái, akik nagyon jól ismernek, ismerik az életemet, a pályámat, tudják, mit érzek. A közönség sokkal gyorsabban befogadott, mint a szakma. A zenei életet egészen más érdekek irányítják, úgy rángatják, mint egy marionettbábut. De arra igazán büszke vagyok, hogy a fiataloktól az idősebbekig minden korosztálynak énekelhetek." Többé már nem tud ott lenni a színpadon, de jellegzetes hangját megőrzik a felvételek. összeállította: h. sz. - s. é.