Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-19 / 167. szám
Szombat, 2003. július 19. SZIESZTA II. AZ EGÉSZ VILÁG AGGODOTT A MUTET SIKEREERT mindörökké együtt Talán azért, mert önszántukból, felnőttként vállalták, hogy a sebészcsoport kései alá fekszenek. Talán azért, mert életükben is kedvesek, szimpatikusak voltak mind az iráni embereknek, mind a világ más országában élőknek. Talán azért, mert a műtét veszélyesnek ígérkezett. A hírekben a jóra vágyakozás, hogy két összenőtt ember végre külön is létezhessen, kiszorította a háborús tudósításokat. Jóra éheztek az emberek. Sajnos az álom most nem vált valóra. MUNKATÁRSUNKTÓL Két koporsóban tért vissza hazájába az eredetileg koponyájánál összenőtt 29 éves sziámi ikerpár, Ladan és Laleh Bidzsani, aki múlt kedden Szingapúrban nem élte túl a háromnapos, példátlan szétválasztási műtétet. A nővérek álma különválasztásukról csak halálukban teljesedhetett be. A teheráni repülőtéren mintegy hatvanan - a legközelebbi barátok és hivatalos szervek képviselői, élükön az állami népjóléti hivatal vezetőjével - várták az iráni nomádok hagyományos vörös mintás szövetébe burkolt koporsókat, amelyekre fekete szalaggal átkötött fehér virágcsokrokat helyeztek. Muzulmán pap mondott imát a koporsók felett, gyászindulókat játszott egy katonazenekar, majd katonai tiszteletadás után mentőautóval a teheráni nagymecsetbe szállították a holttesteket. Az AP beszámolójában kiemelte, hogy az elhunyt ikrek kivételes, csak a harcokban elesett katonáknak és kimagasló személyiségeknek járó fogadtatásban részesültek. A várakozásoknak megfelelően emberek százai rótták le kegyeletüket a tragikus sorsú nővérek előtt Teheránban, mielőtt dél-iráni szülőfalujukba vitték a koporsókat. Az ikreket múlt pénteken helyezték örök nyugalomra a Siráz melletti településen. A Bidzsani testvérek (képünkön) hét hónapja hagyták el Iránt, hogy felkészüljenek a hőn áhított operációra. A beavatkozás veszélyével teljesen tisztában lévő ikrek bátorsága az egész országban csodálatot keltett. Jóllehet a szétválasztás kis híján sikeres volt, Ladan és Laleh röviddel egymás után meghalt az altatásban elszenvedett erős vérveszteség nyomán. Haláluk mély szomorúságot keltett Irán-szerte. Az emberek abbahagyták munkájukat és megállították autólkat, amikor a tévé és a rádió közzétette a halálhírt. Az országban általános a levertség, harag azonban nem tapasztalható, bár néhány orvos szakértő állítja: a műtét túlságosan kockázatos volt, bírálva a sietséget és a beavatkozás mögötti indítékokat. Egy professzor, aki nem \ az operáció sikerében Egy híres idegsebész, aki korábban elhárította az iráni ikrek szétválasztását, kijelentette, hogy meglepte a műtét kísérlete, és megrázta az ikrek halála. Az iráni származású Madjid Samii, a hannoveri székhelyű nemzetközi neurológiai intézet elnöke közölte: 1988-ban egy hónapos vizsgálat után fájó szívvel elutasította az akkor 14 éves, fejüknél összenőtt sziámi ikrek kérését. Ladan és Laleh Bidzsani ugyanis osztozott egy olyan vénán, amely a vért az agyukból a szívükbe szivattyúzta, és ez egyiküket mindenképpen halálra ítélte. - Azóta sokat haladt az orvostudomány, de a probléma ma is ugyanaz, mint akkor. Csak egy véna volt mondta a Reutersnak a 66 éves Samii, aki 1955-ben vándorolt ki Iránból Németországba. Műtétek ezreit végeztem, és ezt gyakorlatilag lehetetlennek tartottam. Emberileg persze reménykedtem, hogy sikerül - tette hozzá. A szingapúri operáció tragédiába torkollt: a két nővér meghalt a vérveszteségtől a műtőasztalon, miután a sebészek szétválasztották összenőtt agyukat. Egy másik német orvoscsoport, a heidelbergi egyetem specialistái 1997-ben szintén elhárították a Bidzsani nővérek megműtését. Iránban gyászolók fogadták az ikreket. FOTÓ: MTI A műtét előtti utolsó pillanatokban készült röntgenfelvétel az összenőtt koponyákról. Műtétek A sziámi ikrek elnevezés az 1811. március 11-én Thaiföldön, a hajdani sziámi Szamutszongkhramban, a Bangkok közelében lévő sóbányászközpontban született Eng és Csang után vált ismertté. Őket nem választották szét, így éltek, mindketten megnősültek, egy testvérpárt vettek feleségül, 21 gyermekük született, 63 évesen haltak meg. MŰTÉTEK, AZ ORVOSTUDOMÁNY SIKEREI Az utóbbi években elvégzett szétválasztó műtétek általában sikeresek voltak. Az előzetes vizsgálatok alapján a legtöbb esetben megjósolható volt, hogy mekkora az esélyük az ikreknek a túlélésre. 1998. SZEPTEMBER 16-ÁN a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen sikeresen szétválasztottak egy három hónapos romániai sziámi ikerpárt. A Kisepergen született Melinda és Izabella a mellkasuknál és a hasuknál nőttek össze, két szívük és két májuk is összenőtt. A műtét után három héttel már hazatértek, az otthoni ellátásukhoz több cégtől és szervezettől kaptak segítséget. 2000. NOVEMBER 6-ÁN délelőtt kezdődött és 7-én reggel öt órakor fejeződött be a manchesteri St. Mary Kórházban a három hónapos Jodie és Mary sziámi ikrek operációja. A műtét nélkül hónapokon belül mindketten meghaltak volna. Maryt ikertestvére szíve és tüdeje tartotta életben, így a műtét őt eleve halálra ítélte, ezért a beavatkozást a hűsztagű orvoscsoport a szülők akarata ellenére hajtotta végre. Jodie a kórházból 2001 júniusában térhetett haza szüleivel Gozó szigetére, akik azóta megbékéltek az orvosi beavatkozás következményeivel. 2001. FEBRUÁR 14-ÉN a madridi La Paz Kórházban sikeresen választottak szét egy sziámi ikerpárt, a törzsüknél összenőtt két 21 hónapos marokkói kislányt. A nyolcórás műtétet egy ötvenfős sebészstáb hajtotta végre. A madridi sebészcsoport korábban már hat hasonló műtétet végzett, 2000 decemberében például egy összenőtt portugál ikerpárt választottak szét. 2001. ÁPRILIS 10-ÉN Szingapúrban fejüknél öszszenőtt sziámi ikreket választottak szét. Ali hónapos nepáli kislányok, Ganga és Dzsamuna Sresztra - akiknek bár két agyuk volt, de egy koponyában fonódtak össze - sikeresen túlélték a műtétet. Túlélési esélyek Dr. Füzesi Krístóf egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának sebészeti vezetője szerint a sziámi ikrek szétválasztásánál általánosságban elmondható, hogy az sokszor az egyik iker feláldozása révén valósítható meg. A fejlődési rendellenesség ugyanis rendszerint annyira súlyos, hogy halva születnek, illetve csak az egyik gyermeknek vannak a műtét után túlélési esélyei. 2001. MÁJUS 8-ÁN a sanghaji Új Kína Kórházban egy orvoscsoport sikeres műtéttel szétválasztott két nyolc hónapos kislányt, akik a mellkasuknál nőttek össze, közös mellcsonttal és májjal. A szétválasztás után az orvosok az ikrek önálló életesélyeit jónak ítélték, de a család nem fogadta be őket, így árvaházba kerültek. 2001. DECEMBER 10-ÉN a Diana hercegnőről elnevezett birminghami gyermekkórház sebészei gerincüknél összenőtt sziámi ikreket választottak szét egy 16 órás, sikeres műtéttel. A három hónapos kislányok, Emand és Sanchia Mowatt pár hét műlva elhagyták a kórházat. 2002. ÁPRILIS 17-ÉN a dél-afrikai Fokváros gyermekklinikáján sikeresen szétoperáltak egy sziámi ikerpárt, a kicsik hátuk alsó részénél voltak összenőve. Az öt hónapos Zini és Zanela Kona szétválasztását 14 fős orvoscsoport végezte hűszórás műtéttel. Dél-Afrika vezető helyen áll a világban a sziámi ikrek bonyolult szétválasztása terén. Csak a szóban forgó fokvárosi klinikán eddig már 34 hasonló műtétet hajtottak végre. 2002. ÁPRILIS 29-ÉN mellkasuknál összenőtt sziámi ikrek születtek a londoni Great Ormond kórházban. A két kislány, Natasha és Courtney közös szívvel és májjal jött világra, a közös szív szerkezete nem teszi lehetővé a beavatkozás sikeres végrehajtását, így az orvosok lemondtak a szétválasztásukról. 2002. MÁJUS 21-ÉN az Egyesült Arab Emírségekben lévő al-Ain város Tavam nevű kórházában négy és fél órás műtéttel szétválasztottak két egy hónapos kislányt, akik a feneküknél és a keresztcsontjuknál nőttek össze. 2002. AUGUSZTUS 6-ÁN Los Angelesben a kaliforniai egyetem gyermekklinikáján hűszórás műtéttel választották szét a fejüknél összenőtt, egyéves guatemalai sziámi ikreket. A két kislánynak öszszenőtt koponyacsontjuk és ereik voltak, de agyuk önállóan működött. Maria Teresa és Maria Jesús Quiej Álvarez 2003 januárjában térhetett haza Guatemalavárosba. 2003 májusában mindketten visszatértek az amerikai kórházba, mert komplikációk léptek fel náluk. 2002. AUGUSZTUS 7-ÉN sziámi ikrek születtek a chilei főváros, Santiago egyik kórházában. A kislányoknak egy májuk van, és egyikük bal szívkamrája összeforrt a másik jobb szívkamrájával. Az ikrek esetleges szétválasztásáról további vizsgálatok alapján döntenek majd az orvosok. 2002. SZEPTEMBER 18-ÁN egy szaúd-arábiai orvoscsoport a rijádi Abdulaziz Király Kórházban több mint 15 órás műtéttel szétválasztott egy malajziai sziámi ikerpárt. A két négyéves gyermek a hasánál és a csípőjénél nőtt össze. A malajziai Ahmed és Mohammed Rahman a jövőben nagyrészt normális életet élhet. 2003. JÚLIUS 6-ÁN kezdték meg a szingapúri Raffles klinikán a 29 éves iráni sziámi ikerpár szétválasztását. Ez az első eset, amikor felnőtt korú sziámi ikreket kíséreltek meg szétválasztani. A műtéten összesen 12 sebész és mintegy 100 ápolónő, illetve ápoló vett részt. Július 8-án sikerült a szétválasztás, de a testvérpár olyan sok vért vesztett, hogy néhány óra leforgása alatt mindketten - Ladan és Laleh - meghaltak. TAKÁTS ANNAMÁRIA, MTI-SAJTÓADATBANK