Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-19 / 167. szám
V. SZIESZTA 2003. július 19, szombat TEMESI MARIA HAT EV UTÁN ÚJRA AIDA SZEREPÉT ÉNEKLI A SZABADTÉRIN Szegedi professzor az etióp rabszolganő Temesi Mária, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karának habilitált magánének-professzora (képünkön) alakítja ma este az etióp rabszolganő szerepét a szabadtéri Aida-produkciójában. A szegedi születésű művész ősszel grátisz énekli Tosca szerepét a nagyszínházban. A tősgyökeres szegedi Temesi Mária hat évvel ezelőtt már énekelte Aidát a Dóm téren. Azóta az Isztambuli Operában is vendégszerepelt vele. - Minden szerepben újabb rétegeket fedezek fel, ha évek múltán újra találkozom vele. Az Aidával is így van ez. Elmondtam egy imát, megköszöntem a gondviselésnek, hogy újra itt énekelhetem. Pici gyerekkorom óta a város és a szabadtéri rabja vagyok. Kis keserűséggel mondom, hogy tizenegy éves fiam már nem járt ki próbákat nézni, inkább számítógépes játékokat játszik az unokatestvéreivel. Aki nem imádja a színházat, arra nem szabad ráerőltetni. Gyerekkoromban én ámulattal figyeltem a Dóm téri készülődést. Zeneakadémistaként is itt ültem nyaranta a szabadtéri nézőterén, és arra gondoltam, egyszer talán majd én is ezen a színpadon énekelhetek. Azóta már felléptem Aidaként, A trubadúr Leonórájaként és Marton Éva helyett is beugrottam egy operagálán. Jó érzés tudni, hogy a szülővárosom visszavár, hiszen tanárként én is visszahozom a megszerzett gyakorlati és művészi tudást - meséli Temesi Mária, a konzervatórium magánének tanszékének vezetője. Még nem mindennapos a hazai művészképzésben: az énekesnő nemrégiben megszerezte a DLA-fokozatot és Tosca szerepében habilitált az Operaház színpadán. Nagy segítséget jelentett ehhez, hogy annak idején zongoristaként is jelesre diplomázott, képzett hangszeres muzsikusként zeneelméletből, összhangzattanból is alapos tudással rendelkezik. Június 30-án a Néprajzi Múzeum aulájában egykori zongoratanárával és korrepetitorával, Kerek Ferenccel egyszerre vehette át Mádl Ferenc köztársasági elnöktől egyetemi tanári kinevezését. - Mindez nem munka nélkül pottyant az ölembe. Hogy mennyit dolgoztam érte, arról a családomat kellene megkérdezni - mondja nevetve. Az elmúlt években olyan neves énekmestereket hívott meg mesterkurzust vezetni Szegedre, mint például Hamari Júlia. - Nemrégiben Polgár Lászlóval léptem fel, aki örömmel vállalta, hogy a következő tanévben mesterkurzust tart nálunk. Szeretném, ha a tanszakunk bekapcsolódhatna a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe. Már Pál Tamás zeneigazgatósága idején elindult, majd Oberfrank Péter támogatásával folytatódott a főiskola és a Szegedi Nemzeti Színház közötti együttműködés, amelynek köszönhetően zenekaros operavizsgákat rendezhetünk hallgatóinknak a teátrumban. Sándor lános rendező segítségével a színpadi mesterséget is magas szinten oktatjuk. Tanárkollégáimmal mindannyian operaénekesi és művésztanári diplomával is rendelkezünk. Az utóbbi években az ország minden tájáról jönnek hozzánk tehetséges növendékek, egyre nagyobb a tanszak presztízse. Temesi Mária operaházi fellépései mellett az elmúlt évadban az Álarcosbál Ameliáját énekelte Franciaországban és Németországban, Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikusokkal koncertezett. Szinetár Miklós korábbi Wagner-szerepei mellett jövőre két premierre is felkérte: Katharina Wagner rendezi az új Lohengrint, amelyben Ortrud szerepét énekeli majd, a Jenufában pedig a templomos asszony lesz. A Hungarotonnál készül Wagner-CD-je Jurij Szimonov dirigálásával. Amikor hallotta, milyen nehéz helyzetbe került a szegedi színház, felajánlotta: azzal segít, hogy a következő évadban grátisz énekli a Toscát. H.ZS. 9 SZEMKÖZT Nemes László kereszttűzben Minden héten szerdán este látható a szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös tévéműsora, a Szemközt, amelyben a meghívott stúdióvendéget egy tévériporter és egy újságíró kérdezi aktuális témáról. Az e heti adásban Nemes Lászlót, a Szepark Kft. ügyvezető igazgatóját faggatta Márok Tamás és Szabó C. Szilárd az utóbbi időben őt ért támadásokról. MUNKATÁRSUNKTÓL Nemes László a műsorban cáfolta, hogy előnytelen lett volna az a szerződés, amelyet a Szegedi Közlekedési Társaság igazgatójaként 2000. június végén kötött a Vivaép Rt.-vel (akkor még kft.-vel) a járművek karbantartására. Hozzátette: a megállapodást a közgyűlés hagyta jóvá. Többen azt is furcsállották, hogy 2000-ben egyik napról a másikra az SZKT igazgatói székéből a Vivaép élére került, amit a szerződéskötéssel is összefüggésbe hoztak. - Sokan azt hiszik, hogy tízszázalékos tulajdonrészem van a Vivaépben, pedig nincs mondta Nemes László. Abban sem talált kivetnivalót, hogy az előző önkormányzat 25 évre szóló keretszerződést kötött a Vivaéppel. Szerinte ezt a pályafenntartás, a járműjavítás és -karbantartás hosszú távú feladatai indokolják. Az SZKT éléről április elején menesztett Nemes László állítása szerint még nem látta azt az ellenőrzésen készült jelentést, amelynek alapján Nagy Sándor alpolgármester ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen, s meg sem hallgatták az ügyben. Ugyanakkor felmentése miatt munkaügyi bírósághoz fordult, s úgy tudja, a tárgyalás szeptember elején lesz. Arra a kérdésre, számít-e rá, hogy a Szepark Kft. éléről is távozni kényszerül, Nemes László ügy válaszolt: aki olyan munkakört vállal, amelyből a tulajdonosok bármelyik éjszaka hozott döntésükkel fölállíthatják, ezzel számolnia kell. FARKAS CSABA HORGASZROVATA Halfogás és kánikula Kánikulában nem kell tartani a felfokozott mértékű halfogásból eredő stresszbántalmaktól, ezzel szemben könynyen kapunk napszúrást. A halak és a kánikula viszonyrendszere részben ellentmondásos. Sok évvel ezelőtt láttam: két osztrák horgász tízkilós pontyot fogott, miközben a mellettük üldögélő hazai pecásoknak mozdításuk sem volt. Pedig ugyanott horgásztak az osztrákok is, mint a magyarok, ugyanolyan távolságra dobáltak, csakhogy nem harmincas damillal, mint ők, hanem valami elképesztően vékony zsinórt használva (ehhez igazodott a bot is). - Egymás után vágta el a vékony zsinór a szomszédok damiljait, amikor ment oldalra a nagy ponty mondták, akik látták a fárasztási. Szóval: „láthatatlan", a vízilakók számára nemigen érzékelhető szerelékkel még akkor is kapásra késztethető a hal, amikor nincs étvágyánál, s a vastag zsinórok, hatalmas horgok, messzire villogó etetőkosarak mellett unottan úszik el. Márpedig kánikulában jóformán minden mellett unottan úszik el, sőt bizonyos hőmérséklet fölött egyáltalán nem eszik. Akváriumban megfigyelhető: amint Ha véget ér a kánikula, általában megindul a hal. FOTÓ: MISK0LCZI RÓBERT megy fölfelé a hőmérő higanyszála, egy ideig a halak táplálkozó kedve is fokozódik - minél melegebb a víz, annál gyorsabb az anyagcsere -, ám van egy határ, amelyet elérve a halak semmiféle táplálékról nem vesznek tudomást. Oxigénszegény vízben e határ alacsonyabb hőmérsékletnél húzódik, oxigéndűs vízben magasabbnál; tapasztalhatjuk is: ha fúj a szél, sokszor még nagy melegben is szépenjön a hal. Mindazonáltal az „akvárium üzenete" világos: vannak esetek, mikor aligha lehet bármiképp is elérni kapást. Matula bácsi a Tüskevárban így oktatta Tutajost: „Ha kap a hal, kap, ha nem kap, nem kap, még ha cigánykereket hány a parton, akkor sem". Mi azonban ne hányjunk cigánykereket, sürgősen haladjunk árnyékba. Horgásszunk éjjel vagy kora hajnalban, ha az sem hoz eredményt, használjuk föl a kánikulát fölszerelésünk ellenőrzésére: keletkezett-e a véggyűrűn bevágódás, le kell-e cserélni a zsinórt (látatlanban mondom, le kell), meg kell-e fenni a horgot (meg kell fenni; ha lézerrel élezték és mégis eltompult, ki kell cserélni). Mindezen műveleteket nagyon is érdemes elvégezni a kánikulának előbb-utóbb jókora vihar vet véget, s vihar után általában nagyon megindul a hal. NAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAM- ÉS MŰSORAJÁNLÓ PROGRAM PONT SZÍNHÁZ SZEGED MEDITERRÁN TERASZ (Somogyi u. 19.) Holnap este íél 9 óra: Flavio Dclladio (Olaszország, Bolzano) és Honky Tónk Trió koncertje. SZABADTÉRI JÁTÉKOK Ma este 9 óra: Giuseppe Verdi: Aida - opera. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI NAGYTEREM Ma és holnap, du. fél 4, 5 és este fél 7 óra: Szindbad: hét tenger legendája. Színes, m. b. amerikai rajzfilm; este 8 óra: Frida. Színes amerikai film. BELVÁROSI MOZI FILMTÉKA Ma és holnap, du. negyed 5 és este háromnegyed 9 óra: Eemme fatale. Színes francia film; este íél 7 óra: Birtokviszony. Színes amerikai film. BELVÁROSI MOZI KAMARA Ma és holnap, du. 4 és este fél 9 óra: Kata, puska, sült krumpli. Színes amerikai film; du. negyed 7 óra: Egy csók és más minden. Színes amenkai film. PIAZA CINEMA CITY Mátrix (szinkronizált), ma és holnap: 12.15, 15, 17.45, 20.30 óra. Halálosabb iramban, ma és holnap: 15.30, 17.45, 20 és ma 22.15 órakor is. A csillagkutya, ma és holnap: 11.30 óra. X-men 2, ma és holnap: 12.30, 15 óra. Londoni csapás, ma és holnap: 20 és ma 22.15 órakor is. Johnny English, ma és holnap: 11.30, 13.30 óra Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt, ma és holnap: 15.30, 20 óra. Ki nevel a végén 1, ma és holnap: 15.30, 20 és ma 22.30 órakor is. Thlipános fanfan, ma és holnap: 13.30, 18.15 óra Szindbad, ma és holnap: 12, 14, 16, 18óra. Jfaflc, ma és holnap: 12.30, 15, 17.30, 20 és ma 22.30 órakor is. Malacka a bős, ma és holnap. 11, 12.30, 14 óra. Álomcsapda, ma és holnap: 17.30, 20 és ma 22.30 órakor is. A vonzás szabályai, ma és holnap: 17.45 és ma 22.15 órakor is. Charlie angyalai, ma és holnap: 11.15, 13.30, 15.45, 18, 20.15 és ma 22.30 órakor is. Hajó vége, ma és holnap: 12.15, 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 és ma 22.15 órakor is. VÁSÁRHELY Ma és holnap, du. háromnegyed 6 óra: lakótársat keresünk. Színe» francia film; este 8 óra: A Nap könnyei. Színes amerikai film. MAKÓ Ma és holnap, este 8 óra: Eemme fatale. Színes francia film. SZENTES Ma és holnap, du. fél 6 óra: Tökös csaj. Színes, m. b. amenikai vigjáték; este 8 óra: Bölcsőd lesz a koporsód. Színes, m. b. amerikai akcióthrillcr; este 10 óra: Mi kell a minek ? Színe», m. b. amerikai romantikus vigjáték. MINDSZENT Ma du. 6 óra: Bölcsöd lesz a koporsód. Színes amerikai film. RÚZSA Holnap, du. 6 óra: Chicago. Színes amerikai film. SÁNDORFALVA Ma és Jiolnap du. 6 óra: Két hét múlva ötökké. Színe» amerikai film. SZEGVÁR Holnap este 7 óra: Bölcsöd lesz a koporsód. Színes amerikai film. ÜLLÉS Holnap du. 6 óra: Még egy Ids pánik. Színes amerikai film. KÖZÉLET SZEGED Dorozsmán, a Bányai cukrászda előtt ma este ti órakor utcabál, zenél a Pig Band együttes. KIÁLLÍTÁS SZEGED Az Olasz Kulturális Központban (Dugonics tér 2.) ma du. 5 órakor nyüik: a XXXII. Nyári Tárlat A kiállítást Magi István, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztáriumának művészeti főosztályvezető^ helyettese nyitja meg. A Móra Ferenc Múzeumban megnyüt Hun aranyak - a nagyszéksósi fejedelmi klet; úton-útfélen múzeumi kutatások az M5-ös autópálya Csongrád megyei szakaszán, valamint Három a tánc! - magyarországi táncábrázolások 1686-1940-ig címmel. Megtekinthető naponta 10-től 18 óráig hétfőn szünnap. A Fekete Házban (Somogyi u. 13.) megnyílt „Gyökerestől tépi ki a reakciót..." - politikai piaicátok (1945-1949) című kiállítás. Megtekinthető szemptember 28-áig naponta 10-tól 18 óráig hétfőn szünnap. Az Egyházmegyei kincstár és múzeum (Dóm tér 5.) de. 10-től du. 6 óráig várja látogatóit, hétfőn szünnap. VÁSÁRHELY A Képtár Galérián (Bex»kai u. 1.) megnyílt Radics Márk Talált tárgyak (12 fénylenyomat) című kiállítása. Megtekinthető augusztus 5-éig kedden 9-től 12ésdu. 1-től 5, szerdán 9-től 12 és du. 1-től 6, csütörtökön 8-tól 12, du. 1 -tői 5, pénteken 9-tól 12, du. 1-től 6, szombaton 9-től 12 óráig hétfőn szünnap. SZENTES A Kosz ta József Múzeumban megnyílt „Az ekklesia tagjairól" Szentes népélete a XIX. sz. első felében, valamint néprajzi kiállítás Kis Bálint halálának 150 évfordulója tiszteletére. Megtekinthető szeptember 30-áig naponta 10-től 18 óráig hétfon szünnap. MINDSZENT A KeBer Lajos Városi Könyvtár és helytörténeti gyűjtemény (Köztársaság tér 5.) Mindszent múltját bemutató kiállítás megtekinthető naponta 8tól 12 óráig SZEGVÁR Falumúzeum Állandó laállítás mutatja be Szegvára köveit és vasait, Szegvár néprajzát, valamint megtekinthető a Bartucz Lajos-emlékszoba. Nyitva: szombaton 9-től 14, vasárnap 14-től 18 óráig