Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-08 / 157. szám

4 •AKTUÁLIS« KEDD, 2003. JÚLIUS 8. KORKÉP DOMASZÉK. Háromnapos láto­gatást tett Domaszék küldöttsé­ge alengyelországi Wolbromban. A húszezres város vezetőivel ta­valy ősszel írták alá a testvér-te­lepülési megállapodást. Wolb­romban a domaszékiek tisztele­tére magyar napokat szerveztek. Ennek kereteben a város főterén felállítottóriásbográcsban Frank Sándor mesterszakács 4800 adag gulyáslevest főzött. A lengyel vendéglátókat meghívták Dorna­székre. A wolbromiak részt vesz­nek a július 25-e és 27-e között megrendezett falunapokon, illet­ve sörfesztiválon. ÖTTÖMÖS. Ötödik alkalommal rendezik meg a Csongrád megyei közlekedésbiztonsági nyári tá­bort, amit tegnap nyitott meg Öttömösön Lukács János dan­dártábornok, megyei rendőrfő­kapitány. A cél, hogy a gyerme­kek elsajátítsák a közlekedési is­mereteket, valamint megismer­jék és alkalmazni tudják a KRESZ-t. Emellett persze bőven jut idő szórakozásra, játékra és a környék természeti szépségeit is megismerhetik a diákok. A tábor július 11-éig, péntekig tart. RÖSZKE. A környezetvédelmi világnap alkalmából Környeze­tünkért Díjat kapott Sára Endré­né Szegfű Zsuzsa. A röszkei álta­lános iskola kémia-fizika szakos tanára 1978 óta foglalkozik kör­nyezetvédelmi neveléssel. Szak­kört is szervezett ebben a témá­ban, ami mostanra már országos szaktáborrá fejlődött. A táborok­ba pedig nemcsak magyar, de osztrák, szerb, román, dán cs finn diákokat, valamint tanáro­kat is bevont. Emellett megalapí­totta a Beretzk Péter Természet­védelmi Egyesületet is. SZEGED. A Szegedi Környezet­gazdálkodási Kht. az idén is meg­hirdeti a Legvirágosabb ház Sze­geden című pályázatát. Négy ka­tegóriában, magán-, társas- és la­kótelepi házak, valamint intéz­mények jelentkezhetnek a pályá­zatra július 20-áig. Érdeklődni, illetve jelentkezni a következő címeken lehet: 6701 Szeged, Pf.: 91, a koztertó'szkht.hu e-mailen vagy a 62/469-720-as faxon, il­letve a 62/472-772/603-as tele­fonon. A fényképeket július 28-a és augusztus 31 -e között kiállít­ják a Kárász utcán is. ZÁKÁNYSZÉK. A legutóbbi kép­viselő-testületi ülésen elfogadták a község környezetvédelmi prog­ramját. Ennek keretében 2006 decemberéig nteg kell oldani az ivóvíz arzénmentesítését. A be­ruházás költsége közel 100 mil­lió forint. Pályázatot adtak be a szennyvízcsatorna-hálózat ki­építésére, valamint a szennyvíz elvezetésére a mórahalmi tisztí­tóig. Emellett hulladékudvart is terveznek, valamint be akarják vezetni a szelektív szemétgyűj­tést. Az oktatási intézmények­ben pedig környezetvédelmi ne­velés-oktatást vezetnek be. SÁNDORFALVA. Izraelieket és litvánokat látnak vendégül július 9. és 15. között Sándorfalván. A két tánccsoport részt vesz a me­gyejáró fesztiválon. A külföldiek nemcsak Sándorfalván, de Balló­szögön, Fülöpszálláson és Szaty­mazon is fellépnek. Emellett bő­ven jut idő megismerni a kör­nyéket is. Többek között megné­zik a szegedi paprikamúzeumot, a füvészkertet és a vadasparkot is. Vasárnap pedig a Tiszán hajó­káznak. SZATYMAZ. Megyei meghirde­tett értékpontszerző sakkver­senyt rendeztek a hét végén a szatymazi művelődési házban, amelyen huszonnyolcan indul­tak. A kilencfordulós verseny pénteken folytatódik. A ver­senyzőket és az érdeklődőket délelőtt 9 órától várják a kultúr­házban. Az első három helyezett kupát kap, emellett díjazzák a legidősebb és a legfiatalabb ver­senyzőt is. Állandó nővéri felügyelet, teljes ellátás és kiszolgálás Őszre kész az idősotthon Szeged első magán szociális ott­hona épül a Zákány utca 25. szám alatt. Az ötvenszemelyes, emelt szintű otthonba átmeneti időre és véglegesen is beköl­tözhetnek az idős emberek. Bálint András belgyógyász orvos három évvel ezelőtt határozta el egy emelet szintű szociális ott­hon építését. Családi vállalko­zást hozott létre, az Őszidő Kht.-t, s ma már a célegyenesben tart. A Zákány utca 25. szám alatt az ötszintes otthon építése a vége felé közeledik, a belső munkálatok folynak. Szeptem­berre tervezik az átadást, októ­berben a Szegedi Ősz Idősotthon nyitását. A beruházás költségét java­részt hitelből fedezik, de a csalá­di kasszából is finanszírozzák az építkezést. Az épületben egy- és kétszemélyes szobák vannak, külön fürdőszobával, kis terasz­szal. Lift működik és mindent úgy alakítottak ki, hogy a moz­gáskorlátozott emberek is aka­dálytalanul közlekedhessenek a házban. Az otthonban ötven hely van, negyvenen költözhetnek majd ide - egyedülállóak vagy házas­párok -, akik végleges otthonuk­nak szánják az itteni minigarzo­nokat, s tíz hely jut azok számá­ra, akik csak néhány hónapra, de legfeljebb egy évre átmenetileg szeretnék igénybe venni az itteni gondoskodást. A csendes utcában az 1052 négyzetméteres telken épülő szo­ciális otthon majdani lakói szá­mára igazi kényelmet biztosíta­nak: a napi háromszori étkezés, Bálint doktor három éve született álma válik valóra az otthon felépítésével. Fotó: Karnok Csaba a mosás, a takarítás, az orvosi felügyelet mellett éjjel-nappal szociális gondozók, szakképzett nővérek, összesen 25 alkalma­zott gondoskodik majd a lakók­ról. Az egyszemélyes szobákért 2,5-3 millió forjntot kell fizetni egyszeri hozzájárulásként, a havi ellátási díj - ami kevesebb, mint az önkormányzati emelt szintű szociális otthonokban - a nyug­díj 80 százalékát nem haladhatja meg. Az átmeneti gondozást igénylőknek pedig havi ellátási díjat kell fizetniük. Már most nagy az érdeklődés a rendkívül jó körülményeket kí­náló otthon bánt. Bálint András, a szociális intézményt működte­tő kht. ügyvezetője számított er­re, hiszen a kezdetekkor tudta: óriási az igény az ilyen idősott­honra. Az Öszidő Kht. együttműködé­si szerződést kötött a szegedi ön­kormányzattal, amelynek értel­mében a helyek 10 százaléka fe­lett a város rendelkezik. Bálint doktor rendkívül fon­tosnak tartja, hogy olyan ott­hont adjanak át, amely minden igényt kielégít, ugyanakkor sze­rinte az a legfontosabb, hogy jó közösségi élet alakuljon ki. Az épületet ennek szellemében ter­veztette több, a közösségi együttlétre alkalmat adó helyi­séggel. A könyvtár, a foglalkoz­tató, az átriumos társalgó, az üvegfalú terasz és a nagy - még parkosításra váró - udvar arra kínál lehetőséget, hogy a majda­ni lakók ne a szobáikba elkülö­nülve, magányosan, hanem együtt, családias légkörben tölt­sék napjaikat. K.K. Varga Márta felmondott Tegnap beadta felmondólevelét a városházán Varga Márta, a Makó Városi Televízió Kht. ügy­vezetője. Munkaviszonyának megszüntetését hat évi vezetői munka után, megbízatásának lejárta előtt másfél évvel kérte. A Búzás Péter polgármesternek címzett felmondólevélben Varga Márta úgy fogalmaz: „A felmon­dásomat a 2003. június 26-i Dön­tés után című műsorban elhang­zott kijelentések indokolják, mert nyilvánvalóvá vált számomra, hogy munkámat az általam alap­vetőnek, fontosnak tartott szem­pontok szerint nem végezhetem." A levélben hivatkozott adás élő műsor volt, amelyben Varga Márta Búzás Péter polgármester­rel és Siket István alpolgármes­terrel beszélgetett az előző napi képviselő-testületi úlésen történ­tekről. A félórás beszélgetésen szóba került az Erdei Ferenc Kol­légium rekonstrukciós pályáza­ta, melynek kapcsán a polgár­mester nemtetszésének adott hangot amiatt, a fideszes Marto­nosi György parlamenti képvise­lővel szemben kevés megszólalá­si lehetőséget kapott. Hozzátet­te: korábbi bizalma emiatt meg­rendült a televízióban. Varga Márta megjegyezte: érdemes len­ne azzal a témával foglalkozni, miként érvényesül a sajtósza­badság Makón. Az ügyvezető fel­mondásáról megkérdeztük Bú­zás Péter polgármester vélemé­nyét, aki lapunk munkatársának ezt mondta: „Sajnálom. Sajná­lom, hogy Márta elmegy." SZ. I. M. Sörgyár frissít a Tisza-parti hangulaton Kalandparkot ígérnek a szegedi Partfürdőre Sportpályákat, gyermekjátéko­kat épít, programokat szervez, és még ingyenesen használha­tó nyugágyakat is hoz a Part­fürdőre a Borsodi Sörgyár Rt. A hazai sörgyárak nem csupán a különböző médiumok reklám­idejének megvásárlásával küzde­nek egymással. A Borsodi Sör­gyár Rt. látvány fürdőt és vízi ka­landparkot ígér a hét végétől a lá­togatóknak a szegedi Partfúrdőn. Ez része annak az együttműkö­désnek, amelyről nemrég álla­podtak meg a város vezetőivel. Amint arról beszámoltunk, a sörgyár öt esztendőn át évi 50 millió forinttal támogatja hat ki­emelt szegedi kulturális rendez­vény megvalósítását. Budapest két elegáns fürdője után a Tisza-parti strandot is föl­rázza a sörös cég. Az évenkénti áradásoktól meggyötört, fejlesz­tésre szoruló Partfúrdő kínálata ezzel gazdagodik, a környezet pe­dig megszépül. A gyönyörű fekvésű parti gye­pen a héten fölépül a homokfo­ci-, a strandfoci- és a röplabdapá­lya. A medencékben ismert edzők mozgatják meg a vízben tornászni vágyókat, aki pedig egészen meg akar változni, az az egészség-szépség hétvégén fris­sülhet fel. A strandra látogató családok­nak is kínál a Partfúrdő egész na­pos programot: játékos vetélke­dőkön indulhatnak a kicsik, de őket csábítja majd a sok felfújha­tó és kölcsönözhető játék és az ugrálóvár is. A programokat hét nyári hét­végére csoportosították a szerve­zők, de a sport- és játszóeszkö­zök hét közben is használhatók lesznek. Egész nap ceremónia­mester várja a fürdőzőket, szól majd a zene, lesz szépség- és táncverseny is. A tízen túliakat szabadtéri koncertekre várják, ahol föllép a V-tech, a Crystal, Auth Csilla és az Animál Canni­bals. A szegedi nyári programokat támogató cég természetesen azt reméli, hogy ha jól szórakoznak a látogatók a strandon, akkor hű­ek maradnak az ő márkájukhoz, amelyet a strand egész területén elhelyezett reklámhordozók hir­detnek majd. Sörivásra bizonyá­ra hajlanak is a szegediek, ha az időjárás szövetségese lesz a szer­vezőknek. m. b. i. Eszenyiék pótelőadása Olyan hatalmas az érdeklődés Eszenyi Enikő Ég és Nő között című produkciója iránt, hogy Szegeden a Somogyi utcai Me­diterrán Teraszon a tegnapi és a mai előadás után szerda esté­re pótelőadást szervez az Ac­cord Kft. Dodo Gombár 16 éven felüli nézőknek szóló darabját Eszenyi kedvesével, a fiatal szlovák szí­nésszel, Milán Mikulcikkal játsz­Alkotótábor A meghívott művészek megér­kezett a csongrádi művészte­lepre, így a Szeged és Darms­tadt város testvérkapcsolatából született plein air tábor immár tizenharmadszor bonthatott zászlót. Az idén mester-tanít­vány párosok töltenek el há­rom hetet a Tisza melletti al­kotótáborban. A Németország­ból, Romániából, Lengyelor­szágból, Törökországból meg­hívott alkotók n hazaiakkal együtt csaknem harmincan lesznek. Hiába pályáztak a szegedi hagyományőrzők - nincs pénz a rendezésre Elmarad a szőregi csata Pénzhiány miatt az idén elma­rad az a hadijáték, amivel a szegedi hagyományőrzők évek óta megemlékeztek az 1849-es szőregi csatáról. A Szeged nyári programjait be­mutató füzetben ugyan még sze­repel, ám nagy a valószínűsége annak, hogy mégsem rendezik meg a hagyományőrzők augusz­tus eleji szegedi találkozóját ­tudtuk meg Vass Lászlótól, az 1848/49-es szabadságharc Szege­di III. Honvédzászlóalj Hagyo­mányőrző Egyesület elnökétől. - Az ok roppant egyszerű: egye­sületünknek nincs pénze a ren­dezvény finanszírozására. Míg a korábbi években pályázatok út­ján tudtunk pénzt szerezni, eb­ben az esztendőben sem a Hon­védelmi Minisztérium, sem az Országgyűlés, sem a hozzájuk kapcsolódó alapítványok nem fo­gadták el egyetlen pályázatunkat sem és Szeged városa sem támo­gatja a hadijáték megrendezését - mondta Vass László. Az elnök szerint mintegy 1,8-2 millió fo­rintból közel 300 hagyományőr­ző vitézt tudnának a Tisza part­jára csalogatni. Németországtól Erdélyig, s persze magyarországi hagyományőrző csoportok jelez­ték, az idén is szívesen részt ven­nének a találkozón, ám meghí­vásuktól el kellett tekinteni. - Nagyon sajnálom, hogy elma­rad ez az immár hagyományos­nak nevezhető nyári program, hi­szen az elmúlt esztendőkben azt tapasztaltuk, a szegediek öröm­mel szemlélték felvonulásunkat és a szőregi Kamaratöltésre is so­kan kilátogattak, hogy megnéz­A hagyományőrzők tavaly még sikerrel vívták meg a szőregi csa­tát. Fotó: Miskolczi Róbert zék csatánkat. Erre az évre pedig még egy különleges látványossá­got is megálmodtunk: azt tervez­tük, hogy Szeged központjában, a Tisza partján fogunk hadakozni. Az 1849-es szőregi csatát megelő­ző tiszai átkelést szerettük volna felidézni úgy, hogy a magyar tü­zérség a Partfúrdőn sorakozott volna fel, míg az osztrákok a Tisza jobb partjáról, a Belvedere-ház elől dereglyéken keltek volna át a folyón. Ötven lovast, 20 ágyút is vártunk volna erre a nagyszabású bemutatóra, de úgy tűnik, ebből már nem lesz semmi. Vass László azt is fájlalja, hogy a hagyományőrzők szereplésére Szeged városa mostanában már nem tart igényt. Míg korábban rendszeresen várták a korhű ru­hákba öltözött vitézeket a jelen­tősebb szegedi rendezvényekre, addig ma már jószerével csak a város határain kívül parádéznak. Meghívásuk egyébként van bő­ven, az ország legnagyobb taglét­számú hagyományőrző egyesüle­tét szívesen látták például Győr­ben, ahol a napóleoni háborúkat felidéző hadijáték egyik csoport­jaként villogtatták kardjaikat. De részt vettek az idén a szabad­ságharc tavaszi hadjáratát felidé­ző találkozón, jártak Erdélyben, mint ahogy a budai várba is meg­hívták őket a hadtörténeti na­pokra. - Szeged város vezetése nagyra értékeli azt a munkát, amit a sze­gedi hagyományőrzők végeznek és a jövőben mindenképp arra törekszünk, hogy újra bevonjuk őket a városi rendezvényekbe ­reagált Vass László panaszaira Kozma József. Az alpolgármester sajnálatosnak tartja, hogy a ha­gyományokat ilyen lelkesedéssel ápolók idei pályázatai nem vol­tak sikeresek, ám úgy véli, annak nem lehet semmi akadálya, hogy jövőre az önkormányzat és a ha­gyományőrző egyesület közösen bonyolítson le egy nagyszabású, látványos, múltidéző találkozót. BÁTYI ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents