Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-08 / 157. szám

KEDD. 2003. JÚLIUS 8. A K T U A L I S • BÁTYI ZOLTÁN Az elmaradt pótlékokról még egyeztet a Pénzügyminisztérium és a kincstár Tanácstalan kismamák Dopping­turbó A visszamenőleges kifizetés reményében tavasszal kisgyermekes szülők sora adta be kérvényét a hivatalban. Megyénkben közel hárommil­liárd forintot fizethetnek ki az elmaradt jövedelempótló támo­gatásokért azoknak a kisma­máknak, akik 2000 és 2003 ja­nuárja között voltak gyesen. A jogosultak körét és a kiadások mértékét azonban még mindig nem lehet biztosan tudni. A Legfelsőbb Bíróság (LB) július 2-án harmadszor is a felperes kismama javára döntött a havi 6700 forintos jövedelempótló tá­mogatás visszamenőleges, há­rom évre szóló kifizetése ügyé­ben. A nem várt kiadás mintegy 20-30 milliárd forintjába kerül a büdzsének. - Csongrád megyében jelenleg a Pénzügyminisztérium és a Ma­gyar Államkincstár egyeztetésé­nek eredményére várnak, az in­tézkedések előkészítés alatt áll­nak - mindössze ennyit mondott érdeklődésünkre Siket Judit, a Magyar Államkincstár megyei területi igazgatóságának (korábbi államháztartási hivatal) vezető­je. Ezt követően tudják majd megállapítani a jogosultak körét és a kiadások mértékét. Egyelőre még az is kérdés, adómentesek-e az elkövetkezőkben kézbesíten­dő forintok. László Csaba pénz­ügyminiszter szerint csak abban az esetben utalják a járandóságot levonások nélkül, ha ehhez még a nyáron adótörvényt módosíta­nak. A szegedi Nádasdi Piroskának munkahelye, a Generali-Provi­dencia Biztosító - mint társada­lombiztosítási kifizetőhely ­idén az első Somogy megyei bíró­sági ítéletet követően küldött el egy nyilatkozatot, amelyet ki­töltve visszajuttatott. Azóta a sajtóból tájékozódik, mik a fejle­mények, s bízik benne, az ítélete­ket követően automatikusan el­intéződik ügye, hiszen tudja, újabb kérelmet nem kell bead­nia. Lánya 2000. július 19-én töltötte be harmadik életévét, így csak hat hónapra szóló „ajándék­pénzt" kaphat. A deszki Simon Ildikó második gyermekével 2003. január 9-éig volt gyesen, ezért neki csaknem három teljes esztendőre fizeti majd ki a Ma­gyar Államkincstár az elmaradt 6700 forintokat. Mint emlékezetes, idén január 28-án három Somogy megyei anyukának a helyi bíróság ítélte meg a járandóságot a megyei te­rületi államháztartási hivatallal szemben. A per annak idején azért indult, mert 1996-ot köve­tően nem fizettek jövedelempót­ló támogatást azoknak a kisma­máknak, akik gyermekgondozási segélyben, röviden gyesben ré­szesültek. A gyes rendszerét 1996-ban változtatták meg, ebben az évben kezdtek el kétfajta gyest utalni. Fotó: Karnok Csaba Ugyanakkor elfelejtették hatá­lyon kívül helyezni a korábbi, 1994-es rendeletmódosítást, amely 2002. március 7-éig ha­tályban maradt. Ez mondja ki, hogy a gyermekgondozási segély mellett jár a havi 6700 forintos jövedelempótlék is. Az LB elő­ször két kismama ügyében júni­us 26-án, majd harmadszorra jú­lius 2-án hozott immáron per­döntő határozatot: ez alapján 2002. március 7-éig, azaz hatá­lyon kívül helyezéséig alkalmaz­ni kell a vitatott rendeletet. Ka­mat viszont nem illeti meg a kis­mamákat. Az LB végzése szerint a jogsza­bálysértés megállapításától visz­szamenőleg három évig érvénye­síthetik igényeiket a kismamák. Azt ma még nem tudni, mikortól kezdik el visszaszámolni a há­rom évet: január 28-ától, avagy július 2-ától. FEKETE KLÁRA Nerobol. Úgy bizony, ez a neve - suttogta fülembe sporttársam anno, úgy a hetvenes évek derekán a SZEOL-pálya füvén heve­részve. En pedig csak látottam a számat, mert ifjonc dobóatléta­ként akkor hallottam először arról: ha kicsi az erőd, told meg egy tablettával. Idővel aztán már képzettebb lettem, s bér jómagam soha nem nyúltam efféle szerhez, kiderült számomra: a nerobol csupán egy vala a sok-sok doppingbogyó közül. Akire pedig azt mondják, kokszol, nem tesz mást, mint olyan anyagot juttat szer­vezetébe, amitől erósebb, gyorsabb, kitartóbb lehet. A dopping, persze napjainkban már korántsem annyira miszti­kus szer, mint harminc esztendeje volt, ám a világ semmivel sem lett okosabb, ha szóba kerül a gyógyszeres teljesítményfokozás. Elítéljük - Büntessük ? Higgyük el: az alkohol, a cigaretta semmi­vel sem tesz kisebb kárt a testben, mint a koksz' Szégyelljük el magunkat, amiért mindig nagyobb és nagyobb teljesítményt vá­runk el kedvenceinktói, s bizony (tegyük szívünkre a kezünket!), dehogy is gondolunk a döntő futamot nézve arra, ugyan mitől is pörög olyan gyorsan az a láb? Kitagadjuk azt, aki használja a „masszát", netán mondjuk ki: mindenki azt tesz saját szerveze­tével, amit akar, amíg az nem káros másokra. A sportszövetségek állást foglaltak: a doppingellenőrzés szigo­rúbb, mint valaha. A XXI. század gladiátorai néha már megfázás elleni gyógyszert sem mernek bevenni, nehogy eltiltással büntes­sék tettüket. A jog viszont sokkal megértőbb - Magyarországon például a doppingszer-használat nem is bűncselekmény. Mint az Alkotmánybíróság határozatában olvasható: nincs káros hatá­suk, nem okoznak függőséget, használatuk a társadalomra nem veszélyes. No, most legyen hát okos az ember, ha minősíteni szeretné a szegedi fitneszterem vezetőjének, Gajda Zoltánnak az ügyét. Az egykori élsportolót Norvégiában fogták meg doppingszer-fuvaro­zás közben, s mint a norvégiai magyar konzul is elmondta: legfel­jebb néhány hónapos elítéltetésre számíthat. Még véletlenül sem világrengető ügy tehát Gajdáé. Az viszont már sokkal érdekesebb, miként rohant, kanyargott, duzzadt Szegeden a pletyka, miként születhettek olyan „tuti biz­tos" hírek, miszerint a Popeye Fitness tulajdonosát már el is ítél­ték, 12 év börtönt kapott, stb. A sztorit aztán ki-ki fantáziája sze­rint színezte tovább, ahogy az egy suttogás várostól el is várható. De ez már egy másik történet. Rosszindulatról, kárörömről szól, olyan „doppingról", ami nélkül néhányan talán már élni sem tud­nának ebben a felturbózott világban. A háziorvos listája A háziorvosok júliustól részletes tájékoztatást kapnak a megyei egészségbiztosítási pénztáraktól arról, hogy betegeik milyen gyógyszereket váltottak ki - kö­zölte az Országos Egészségbizto­sítási Pénztár főigazgatója hét­főn. „Az adatok ismeretében csökkenhet a felírt gyógyszerek mennyisége" - mondta Matejka Zsuzsanna. A tájékoztatóban megnevezik azokat a betegeket is, akik az adott hónapban leg­alább 15 vényt váltottak ki, vagy 100 ezer forintnál magasabb érté­kű tb-támogatást vettek igénybe. Botka bemutatta Szeged lehetőségeit MUNKATÁRSUNKTÓL Botka László polgármester teg­nap este Budapesten magyar és nemzetközi nagyvállalatok, cé­gek képviselőinek tartott tájé­koztatót Szeged gazdasági hely­zetéről és befektetési lehetősége­iről. A hagyományteremtő szán­dékkal szervezett találkozó célja az volt, hogy a szakemberek sze­mélyes találkozón ismerhessék meg Szeged gazdasági potenciál­ját, a befektetésösztönző intéz­kedéseket, adókedvezményeket. A Budapest Business Club szer­vezésében megtartott rendezvé­nyen a polgármester huszonegy cég képviselői előtt mutatta be Csongrád megye székhelyét. Ma kezdődik a pedagógiai nyári egyetem Az Európai Unió és a magyar iskola Jubilál a TIT pedagógiai nyári egyeteme Szegeden. Az idén rendezik meg a 40. kurzust, amelynek előadásai az európai és a magyar iskolaügy témáival foglalkoznak. MUNKATÁRSUNKTÓL Az Oktatási Minisztérium több munkatársa is előadást tart a Tu­dományos Ismeretterjesztő Tár­sulat dél-alföldi regionális szer­vezetének 40. alkalommal Sze­geden megrendezett nyári egye­temén. A pedagógusok tovább­képző fórumának nyitóelőadását Sipos János helyettes államtitkár tartja ma reggel 9 órakor Okta­táspolitikai feladataink az Euró­pai Unióban címmel. Az egyhetes nyári egyetemen szó lesz a szakképzés fejlesztésé­ről, a nyelvtanításról, az esély­egyenlőségről, a vizsgarendszer­ről, az állampolgári nevelésről, a környezettudatos magatartásra nevelésről - valamennyi témá­ban az európai helyzethez hason­lítják a hazai jelenségeket és tö­rekvéseket. Előadó lesz a kurzu­son a Sulinet programigazgatója, Könczöl Tamás, valamint Kroó Norbert, az MTA főtitkára, aki­nek a tudásalapú társadalomról, az élethosszig tartó tanulásról szóló előadása zárja jövő kedden a sorozatot. A nyári egyetem résztvevői a Szegedi Biológiai Központ előadó­termében hallgatják meg az elő­adásokat. A szegedi fesztivál kí­nálatából gazdag kulturális prog­ramot is szerveztek számukra. A fitneszklub tulajdonosa a körülményekhez képest jól érzi magát a skandináv börtönben Gajda Zoltánt norvég ügyvéd védi A doppingcsempészet miatt előzetes letartóztatásban lévő Gajda Zoltán, a szegedi Popeye Fitness Klub tulajdonosa a körülmé­nyekhez képest jól érzi magát a norvégiai Sarpsborg börtönében. A magyar konzul úgy tudja, hogy a vállalkozó a skandináv országban kívánja letölteni pár hónapos büntetését. Norvégia fővárosától, Oslótól 120 kilométerre, a svéd-norvég határhoz közeli Sarpsborg vá­rosának börtönében, előzetes le­tartóztatásban várja ügyének tárgyalását a szegedi Popeye Fit­ness Klub tulajdonosa, Gajda Zoltán. Mint azt korábban meg­írtuk, a fiatalembert a svéd-nor­vég határon fogták el. Horváth András norvégiai magyar konzul érdeklődésünkre elmondta: a szegedi férfi kocsijában több ezer tabletta anabolikus szteroi­dot találtak a vámosok. A telje­sítményfokozó szer értéke több millió forint. Kezdődik a tárgyalás - Nem hivatalos úton, Gajda egyik kanadai ismerősétől sze­reztünk tudomást a történtekről. A norvég rendőrség nem törte magát, hogy értesítse a magyar nagykövetséget - mesélte a kon­zul, akitől megtudtuk, Norvégiá­ban enyhe súlyú bűncselek­ménynek számít a dopping­szer-csempészet. Nem kér magyar védőt A norvégiai magyar konzul el­mondta, a szegedi férfi két-há­rom hónap börtönbüntetésre számíthat. - Annak azonban fennáll a veszélye, hogy az eljá­rás ennél tovább húzódik, tehát Gajda többet ül előzetesben, mint a büntetése - magyarázta Horváth András, aki hozzátette, MAGANEMBER DOPPINGOLHAT Az Alkotmánybíróság a közelmúltban alkotmányellenességre hi­vatkozva olyan döntést hozott, amelynek értelmében hazánkban a doppingszerhasználat nem bűncselekmény, hiszen - olvasható a határozatban - nincs káros hatásuk, nem okoznak függőséget, használatuk a társadalomra nem veszélyes. Az alkotmánybírósági határozatra azért volt szükség, mert korábban a Büntető törvény­könyv hasonló súlyú bűncselekménynek ítélte a kábítószerrel és a doppingszerrel való visszaélést. A doppingszerek tilalma így csak a versenysportra vonatkozik, s csak a sportegyesületek tagjait érinti. Szabadidősport és magánszemélyek esetében a büntetőjogi tila­lom illetéktelen állami beavatkozásnak minősül. STEFANIA FITNESS LEHET A NEVE Lapunk értesülései szerint a klubot Stefánia Fitness néven a tulaj­donos testvére, Gajda Péter és Vörös László viszi tovább. Vörös ezt az információt nem cáfolta, de nem is erősítette meg. Amikor Gajda barátnőjét a vállalkozás jövőjéről kérdeztük, így válaszolt: - Az üzleti dolgokba nem látok bele, de nem is akarok, mivel nem érdekel. Gajda tárgyalása a napokban kezdődik. A konzultól megtudtuk, Gajda a körülményekhez képest jól érzi magát. A büntetés-végrehajtási intézetben szabadon mozoghat és látogatókat is fogadhat. Jólle­het a nagykövetségen ajánlottak Gajdának ügyvédet, a Popeye Fit­ness tulajdonosa elégedett a ki­rendelt, norvég védőjével, akivel tolmács segítségével kommuni­kál. Magyar újságra vágyik - Amikor június elején tudo­mást szereztem a történtekről, kétszer is beszéltem telefonon a szegedi fiatalemberrel. Kérdez­tem tőle, szeretné-e, ha meglá­togatnám a börtönben. Gajda Zoltán erre azt válaszolta, kö­szöni szépen, nem tart rá igényt, mondván, jól érzi magát. Ha problémája lesz, akkor érte­sít. Én megnyugtattam, hogy ebben az esetben azonnal uta­zom Sarpsborgba - mesélte a konzul. A szegedi vállalkozó egyelőre nem kért jogsegélyt. Büntetését Norvégiában kívánja letölteni. Megtudtuk, Gajda Zoltánnak egyetlen kívánsága volt: nagyon szeretett volna magyar újságokat olvasni. A konzul azonban el­mondta, a futár sajnos csak egy hónapban egyszer hoz magyar sajtót a követségre. Meglepett barátnő Gajda Zoltán barátnője meg­lepődött, amikor a rádióban hallott, majd az újságban olva­sott a barátjával történtekről. ­Nem értem, miért fújják fel ezt a dolgot ennyire. Nem szeret­nék erről beszélni, engem is nagyon megviseltek a történ­tek - jelentette ki a fiatal lány. Annyit azonban mégis elárult, többször hívta a sarpsborgi börtönt, de érthetetlen okokból barátját nem hívták a telefon­hoz. A vállalkozó barátnője elkép­zelhetőnek tartja, hogy Gajda Zoltánt a konkurencia 'akarja, akarta lejáratni. Hogy ezen pon­tosan mit értett, arról nem kí­vántnyilatkozni. A.T.J.

Next

/
Thumbnails
Contents