Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-27 / 148. szám

20 •KAPCSOLATOK" PÉNTEK, 2003. JÚNIUS 27. Újszentiváni falunap Kétnapos programsorozatot ren­deznek az idei újszentiváni falu­napon. A futballpálya melletti, fölújított öltözőépületet ma dél­után 5 órakor adják át. Holnap reggel 9 órakor zenés ébresztővel invitálják a sportpályára a hely­belieket. A pályán 10 órakor, az óvodások műsorával kezdődik a program; a kicsik után a Szeged Néptáncegyüttes, az újszentivá­ni néptáncosok és az általános iskolások bemutatója követke­zik. A faluköszöntő beszédet Talpai fános polgármester mondja el, ezután adják át a díszpolgári ok­levelet és más elismeréseket. Délután hastánc- és karatebe­mutató, a Pom-pom együttes műsora, valamint egy akrobati­kus gúlaépítésben jeleskedő cso­port szórakoztatja a közönséget. A falunapi bálon a Melody Combo zenekar muzsikál. A fut­ballpályán délután 5 órakor csap össze a két „szomszédvár", Ti­szasziget és Újszentiván öregfiúk focicsapata. Este 10 órakor Szent Iván-éji tűzugrást rendeznek. A falunapra kiállításokat is szerveznek: Schmidt Andrea (la­punk munkatársa) fotóit a polgár­mesteri hivatalban, a szerb nép­rajzi gyűjteményt pedig a paróki­án nézhetik meg az érdeklődők. Aratóünnep Zsombón Aratóünnepet rendeznek szom­baton Zsombón. A művelődési házban délután 3 órakor kiállítás nyílik Kármán Balázs fotóiból, valamint a szegcdi Móra Ferenc Múzeum pálinkásbutclla-gyűjte­ményéből. A kultúrház udvará­ról fogatosok, traktorosok indul­nak fél négykor a gabonaföldre, ahol a kaszások és a maroksze­dők felelevenítik az egykori ara­tást. Ezt követően öreg masiná­kon csépelik ki a gabonát a pol­gármesteri hivatal udvarán. A szabadtéri színpadon fél hét­kor helyi kulturális együttesek lépnek fel. Az aratóünnep sztár­vendége, a Bon-Bon együttes fél nyolctól koncertezik. A rendez­vényt aratóbál és szabadtéri disz­kó zárja. HÍREK FOGAD A FŐKAPITÁNY Lakossági fogadóórát tart Lukács lános dandártábornok, a Csong­rád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője ma délelőtt fél 11 és 12 óra között a főkapitányság Kos­suth Lajos sugárúti épületében. BODÓ IMRE A KÜLDÖTT Tégnapi számunkban a Fi­desz-Magyar Polgári Szövetség megyei tisztújító gyűléséről szá­moltunk be. Helytelenül közöl­tük az országos választmányba delegált egyik Csongrád megyei küldött nevét, aki nem Dobó, hanem Bodó Imre. Az érintettől és olvasóinktól elnézést kérünk. Négyszázról 360-ra kell csökkenteni a munkatársak számát a színházban Elbocsátásokról egyeztetnek Ésszerűen szeretné végrehajtani a kö­telezővé tett tízszázalékos létszámleépí­tést a Szegedi Nemzeti Színház vezetése. A jövő héten derül ki, kik azok, akiknek a munkájára a továbbiakban nem tar­tanak igényt. A közgyűlés egy hete szavazta meg, hogy a Szegedi Nemzeti Színház megkapja azt a 244 millió forintos póttámogatást, amely­nek felét jövő évi büdzséjéből vissza kell majd fizetnie. A város ugyanakkor 10 szá­zalékos létszámcsökkentést is kér a teát­rumtól. - A színház gazdasági helyzete az önkor­mányzati döntés után rendeződhet, tiszta lappal be lehet fejezni a 2003-as eszten­dőt. A válságkezelésnek csak egyik, talán nem is a legfontosabb eleme a létszámle­építés, ami a fenntartó által meghatáro­zott kevesebb bemutató- és előadásszám mellett értelemszerű. Átlátható és korrekt döntést szeretnénk hozni - mondja az új önkormányzati biztos, Módi Zoltán, aki 1987-től 1990-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház gazdasági igazgatója­ként dolgozott, 1990-től 1994-ig Nyíregy­háza polgármestere volt, az elmúlt nyolc évben pedig bankszakemberként kereste a kenyerét. - Fél évre neveztek ki, így az in­tézmény jövő évi költségvetésének előké­szítésében is közreműködöm. Úgy látom, a válságkezelés nyomorából a jövő évi sza­badtéri játékokkal lehet majd kitörni, utá­na a kisszínház felújítása hozhat újabb fordulópontot. Mint arról korábban beszámoltunk, a prózai tagozatból számos színész - többek között Jakab Tamás, Kocsis György, Má­tyássy Szabolcs, Sarádi Zsolt, Marton Ró­bert, Hunyadkürti István, Bognár Gyöngyvér - már máshová szerződött, Szabó Gabi és Korognai Károly sem lesz a következő évadtól a társulat tagja. Távo­zott a színháztól Hajdú Lajos marke­ting-ügyvezető, valamint Kocsis László Levente, aki tavasszal megbízott főigazga­tóként vezette a teátrumot, elment Oberf­rank Péter, a korábbi zeneigazgató is. Ni­kolényi István - akire szerződéssel drama­turgként a jövőben is számít a direktor ­az év végén nyugdíjba vonul. Ennek elle­nére további munkatársakat kell elbocsá­tani ahhoz, hogy teljesítsék az előírt lét­számcsökkentést. - Végig kell tekintenünk az egyes állo­mánycsoportokat, a műszakot, az opera­tagozatot, a prózai társulatot és az egyéb kiszolgáló részlegeket, és meg kell hatá­roznunk, honnan és pontosan hány em­bert kell elküldenünk. A jövő héten kö­zöljük majd a döntést az érintettekkel. A négyszáz foglalkoztatottból 360 marad­hat, most az ő érdekeiket és a 10 ezer bérletes nézőét kell elsősorban szem előtt tartanunk - hangsúlyozza Mádi Zoltán. - Az átalakulást humánusan is végre le­het hajtani, nem kell vérpataknak csörge­deznie. Egy szakmai határt nem léphetek át, mert az olyan leépülési spirált indítana be, aminek kiszámíthatatlan lenne a vége - mondja Székhelyi József színigazgató, aki azt is hozzáteszi: nem akar a racionali­zálás sztahanovistája lenni. H. ZS. A népművészeti egyesületet nem, de tevékenységét megmentik A város a népművészetet kéri, az adósságot nem Jcllinek Márta (képünkön) szerint a támogatás elmaradása okozta az adósságot. Fotó: Karnok Csaba A nehéz helyzetbe került Dél-alföldi Népmű­vészeti Egyesületet nem segítheti át a válságon, tevékenységi körét azonban folytatja az önkor­mányzat. A civil szervezet vezetője nem elégszik meg ezzel a megoldással. Évek óta anyagi nehézségekkel küzd a Dél-alföldi Népművészeti Egyesület. A szegedi civil szervezet tartozása jelenleg megközelíti a tízmillió forintot. A probléma oka, hogy korábban a szegedi és a me­gyei önkormányzat együtt támogatta az egyesüle­tet, ma azonban már csak a város nyújt évi 1 millió 800 ezer forintos segítséget a működéshez. Emel­lett a szervezet ingyenesen használhatja a város tu­lajdonában lévő Árboc utcai alkotóházat. Kozma József várospolitikai alpolgármester a fen­tiekkel kapcsolatban kijelentette: nincs arra mód, hogy az önkormányzat a tartozást átvállalja. - Mi­vel az egyesület tevékenysége rendkívül fontos a vá­rosnak, nem hagyjuk, hogy a civil szervezet gazda­sági helyzete veszélyeztesse ennek folytatását ­mondta Kozma. Ez azt jelenti, hogy a város maga viszi tovább a népművészeti tevékenységet, vala­melyik közművelődési tagintézményén keresztül. Az alpolgármester vázolta a megoldási javaslatot. Eszerint megfelelő értékbecslés után megvásárol­ják az egyesület eszközeit, majd a jelenlegi helyen, a most foglalkoztatott szakemberekkel a megszo­kott módon üzemeltetik az alkotóházat. A működ­tetéshez a város partnereket is keres. Az egyesület vezetője azonban nem ért egyet ezzel a javaslattal. Miután a megyei önkormányzat felmondta a tá­mogatási szerződést, az egyesület az 1993-ban meghatározott összeg feléből kénytelen működni ­indokolta fedinek Márta, miért halmozódott fel a tízmilliós adósság. A Dél-alföldi Népművészeti Egyesület vezetője a Kozma által elmondottakra úgy reagált: amennyiben az önkormányzat nem menti meg az egyesületet is, azaz nem vállalja át adósságállományát, az azt jelenti, hogy nem ismeri el tevékenységének értékét. Azt ugyan elfogadható­nak tartja, hogy egy közművelődési intézmény üze­meltesse tovább a? alkotóházat, de csak akkor, ha a civil szervezet adósságát az önkormányzat rendezi, így az egyesület fennmaradhatna. K.B. Steinbeck-sztorí a Mediterrán Teraszon Édentől keletre John Steinbeck Édentől keletre című művének színpadi válto­zatával vendégszerepel ma és holnap Szegeden, a Somogyi ut­cai Mediterrán léraszon a Bu­daörsi Játékszín. MUNKATÁRSUNKTÓL Koncz Gábor színművész rende­zésében és szereplésével magyar­országi bemutatóként vitte szín­re a neves művészekből álló al­kalmi társulás John Steinbeck Édentől keletre című regényének átiratát a Budaörsi Játékszínben. A német-ír származású No­bel-díjas amerikai író önéletrajzi elemekkel átszőtt műve tulaj­donképpen Káin és Ábel történe­tének modern változata: a jó és a gonosz harcában az emberi vá­lasztás jogát és felelősségét ku­tatja. Az 1952-ben megjelent re­gényből a következő évben Elia Kazan forgatott világsikerű fil­met - ettől alapvetően különbö­zik a magyar színpadi változat, amit Polgár András készített. Az Édentől keletre főszereplője egy démonikussá vált asszony, Kate Ames, akit annak ellenére mindenki szeret, hogy a rosszat, az elfogadhatatlant testesíti meg. Az egyik legkiválóbb magyar szí­nésznőre, a Kossuth-díjas Almá­si Évára bízta Koncz Gábor ezt a különlegesen nagy kihívást je­lentő feladatot. Almási Évát leg­utóbb tavaly nyáron láthatta a szegedi közönség, amikor VI. Henrik özvegyét, Margit király­nét alakította lebilincselően a szabadtérin - Valló Péter rende­zésében - a III. Richárdban. Al­mási Koncz Gáborral kezdte a pályáját a lózsef Attila Színház­ban, majd folytatta a Madách­ban, mégis ritkán játszottak együtt. Ebben a produkcióban egy meglehetősen különböző ka­rakterű férjet és feleséget alakíta­nak. Bár a sztori a 20. század ele­ji Amerikában játszódik, a benne megfogalmazódó problémák ma is aktuálisak... A további szerepekben többek között Trokán Pétert, Rák Katit, Tausz Pétert, Farkas Zoltánt lát­hatja a közönség ma és holnap este fél 9-től a Somogyi utcai Me­diterrán Teraszon. Szív napja Petőfitelepen Első alkalommal, hagyományte­remtő céllal rendezik meg a hét­végén Petőfitelepen a Szív napja elnevezésű rendezvénysorozatot, amely szombaton este 7 órakor a helyi Jézus Szíve római katolikus templomban Csanádi László or­gonaművész, az SZTE Konzerva­tóriuma tanárának hangverse­nyével kezdődik. Közreműködik: Palotai Ferenc főiskolai hallgató (trombita) és a szegedi születésű Liszt-díjas Temesi Mária ének­művész, a Magyar Állami Opera­ház és neves külföldi dalszínhá­zak szólistája, akit hamarosan a szabadtérin is hallhat a közön­ség: július 19-én ő énekli Aida szerepét. A műsorban Vivaldi, Bach, Purcell, Mozart és Liszt művei csendülnek fel. Vasárnap reggel 8 órától zenés ébresztővel folytatódik a prog­ram, fél 10-től térzene a Fricsay Fúvószenekar közreműködésé­vel. A templom játszótér felőli oldalán kézműves-bemutatót rendeznek, a Karitasz-sátorban ruhát, könyvet, játékot és tartós élelmiszert gyűjtenek. 14-től 18 óráig ingyenes játszóház és ugrá­lóvár várja a gyerekeket. 14 órá­tól a kosárlabdapályán a Lyra Művészeti Iskola növendékeinek műsora, majd az SZTE Konzer­vatóriuma gitár tanszakának koncertje. Délutánra véradást is szervez­nek a művelődési házban, 16 órától kispályás foci- és női ko­sárlabda-mérkőzések kezdőd­nek. Testből font jelbeszéd Eifert fános fotóművész nyitja meg ma délután fél 5-kor a sze­gedi várban a Testből font jelbe­széd - tánc a fotóművészetben című kiállítást. A tárlaton látható képeket a Magyar Fotográfiai Múzeum, az Országos Színháztörténeti Mú­zeum és Intézet, a Jelenkori Fo­tóművészeti Gyűjtemény és kor­társ magyar fotóművészek mun­káiból Eifert János válogatta. A kiállításon három szegedi fotó­művész: Frank Yvette, Nagy László és Révész Róbert1 egy-egy alkotása is helyet kapott. Gyermekrajzverseny, Csemete-sátor a gyomok ellen Parlagfűszemle Szegeden Közösen járták be Szeged parlagfűvel szennyezett területeinek egy részét az ANTSZ, a környezetgazdálkodási kht. és az önkor­mányzat szakemberei. Parlagfű-mentesítési napot tar­tott tegnap az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Csongrád Megyei Intézete. A rendezvényt az országos köz­egészségügyi intézet hasonló tar­talmú országos programjának je­gyében szervezték. Közös területszemlére indul­tak az ÁNTSZ, a városi önkor­mányzat és a Szegedi Környezet­gazdálkodási Kht. szakemberei. Elsősorban a város külső terüle­tein keresték az egészségre ártal­mas, allergiakeltő virágport ter­melő növényeket. A csoport a városháza előtt pa­norámabuszra ült, így indultak Kiskundorozsma és Béketelep külterületeire. Kovács Ferenc he­lyettes megyei tiszti főorvos a ta­pasztaltakról szólva kiemelte, hogy a rövid szemle célja termé­szetesen nem a teljes körű föl­mérés volt, hanem az, hogy föl­hívják a figyelmet a tennivalók­ra. A pollen légúti allergiakeltő hatása közismert, az viszont ke­vésbé, hogy a szél 50-100 kilo­méterre is elviszi a magvakat. így hiába irtják ki egyik helyen a par­lagfüvet és társait, ha a szomszéd település vagy megye fertőzött: a növény előbb-utóbb ismét meg­jelenik. Kovács Ferenc hangsú­lyozta: a tisztiorvosi szolgálat szakemberei régóta fölhívták a fi­gyelmet arra, hogy a megoldás csak az együttes irtás lehet. Délután az ÁNTSZ újszegedi központja előtt, „Gyommentes környezetet szeretnék!" címmel rajzversenyt rendeztek a gyere­keknek. NY. P. A szakemberek Subasán is látták a gazzal borított önkormányzati területeket. Fotó: Schmidt Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents