Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-21 / 143. szám

FM954 1Z Rádió n AZ ÉLETÜNK RÉSZE SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS 2003. JÚNIUS 21. PERJÉSI LÁSZLÓ: A KAPITALIZMUS ÉLETKÉPESEBB TÁRSADALMI RENDSZER, MINT A SZOCIALIZMUS VOLT Ingatlanügynök lett a tanácselnökb Kép a nem is oly régi múltból - a falon Lenin portréja, előtte szegedi pártvezetők: (balról) Komócsin Mihály, Perjési László és Siklós János. Tíz éven át vezette Csongrád megyét tanácselnökként Perjési László. Az egykori MSZMP-ben is komoly tisztségeket betöltő volt pártvezető napjainkban ingatlanügyeket intéz, s úgy véli: a kapitalizmus minden hibájával együtt is életképesebb társadalmi formáció, mint a szocializmus volt. - Csak egy pillanat türelmet kérnék, ezt a telefont még el kell intéznem - nyúlt mobilja után házigazdánk. Bár még véletlenül sem akartunk hallgatózni, röpke néhány másodperc alatt kiderült számunkra: egy lakás adásvételének ügyében tárgyalt ügyfelével. Miután a részleteket megvitatták, gyors elköszönés zárta a beszélgetést, s már fordult is felénk vendéglátónk. A válás buktatója - Hiába, az élet nem állhat meg, dolgozni kell tovább. Igaz, hamarosan már 76 éves leszek, de jó erőben érzem magam, meg aztán az a 100 ezer forint nyugdíj, amit havonta kapok a mai világban már igazán nem tekinthető valami soknak mondta az ingatlanügyekben jártas szakember. Aki nem más mint Perjési László. De ha egészen pontosak akarunk lenni, s a névjegykártyán található feliratot másoljuk ide, akkor dr. Perjési László Zoltánt kell említenünk, aki ingatlan-, lakásközvetítő és kereskedelmi ügynök. Hogy sokak számára a Perjési László névről egészen más funkció jut eszébe? Ez bizony könnyen meglehet, ugyanis riportalanyunk korábban valóban politikusként írta be nevét Csongrád megye históriájába. Nem más ő, mint az a Perjési, aki a rendszerváltás előtt kereken tíz évig tanácselnökként vezette Csongrád megyét. - No persze életpályám nem ezzel a feladattal indult - kezdett egy kis múltidézésbe Perjési úr. - Egy szűcsmester és egy varrónő gyerekeként születtem 1927-ben Szegeden, s a géplakatosszakmát tanultam ki. A háború után azonnal bekapcsolódtam a baloldali ifjúsági mozgalomba, 1949-ig Szegeden töltöttem be különböző funkciókat. Ezt követően Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium politikai főcsoportfőnökségén dolgoztam mint ifjúsági osztályvezető, egészen 1957-ig. Ekkor bíztak meg a KISZ KB osztályvezetői tisztével, majd 1959-től 1962-ig a KISZ KB külügyi, illetve gazdaságpolitikai titkára voltam. Ekkor költöztem vissza Szegedre, s 1962-től 1969-ig a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára voltam, ez idő alatt végeztem el a JATE jogi karát. Ezt követően újabb, de immár sokkal rövidebb pesti kitérő következett - 1969-70-ben az MSZMP KB külügyi osztályvezető-helyetteseként munkálkodtam, s ezt követően lettem Csongrád megye tanácselnöke - sorolta életének legfontosabb állomásait Perjési László. Majd amikor arról kérdeztem: miért is kellett megválnia ettől a poszttól, nem titkolta dühét. - Mert rossz volt a házasságom, s emiatt elváltam. És ezt az elvtársak akkoriban szörnyűséges bűnként kezelték. Ha az a nő, akit akkor megszerettem, évekig a szeretőm lesz, dehogy törődtek volna a párterkölccsel. De egy válás és egy új házasság már megbocsáthatatlan volt az ő szemükben, ezért aztán távoznom kellett a politikából. Igaz, nem kerültem az utcára, küenc évig egészen nyugdíjba vonulásomig - az OTP Csongrád Megyei Igazgatóságát vezettem. Perjési László megkeseredett hangját hallva egy percig úgy tűnt, igencsak komoly bírálatokat jegyezhetek hamarosan föl letűnt kor letűnt vezetőiről, ám a volt tanácselnök nagyon is higgadtan értékelt. - Tudom, hogy a múlt rendszert felidézve rengetegen csak a hibákat látják, mocskolódnak, s bűnösnek tekintik mindazokat, akik akkoriban bármilyen politikai szerepet is vállaltak. Pedig ha felelevenítjük az akkor történteket, talán észre kéne venni a kétségtelenül hatalmas eredményeket is. Mondok egy adatot: a Rákosi-rendszerben, tudja', amikor még Titót láncos kutyaként emlegették és Szegednek se volt valami jó híre az országos pártvezetés körében, jó, ha 50-60 lakás épült egy-egy évben a Tisza partján. Tanácselnökségem alatt viszont volt olyan esztendő, amikor csak Szegeden 1200-nál több új otthont adtunk át, de átformálódott megyénk többi városának arculata is. De nem csak lakóházak építésére volt erőnk. Tucatnyi új iskola, óvoda, bölcsőde fogadta a gyerekeket, rengeteget költöttünk útépítésekre, Szegeden új hidat adtak át. Soroljam még? - zárta monológját. Komócsin bírálói Hogy akkor mégis miért nevezték Csongrád megyét Pol-Pot megyének, utalva a kambodzsai diktátorra? Miért terjedt el a hír, hogy a pesti pártvezetés korántsem nagy megelégedéssel szemléli a déli végeken történteket? Amikor erről faggattam házigazdámat, tétován széttárta a kezét. - Fogalmam sincs, hogyan alakulhatott ki ilyen rossz kép erről a vidékről. Ebben a megyében nem volt semmivel sem rosszabb párt- és tanácsi vezetés, mint máshol. Tudom jól, hogy Komócsin Mihályt például rengetegen bírálták, akkor is azt mondom: Mihálynak voltak ugyan rossz tulajdonságai, de rendkívül felkészült, jó szervezőkészséggel megáldott pártvezető volt, mint ahogy a párt- és tanácsi apparátusban is sok kiválóan képzett munkatárs dolgozott. A hibák fölnagyítása egyébként már akkor indult el, amikor kiderült: feléltük minden tartalékunkat, a magyar szocializmus nem képes többre. De senki ne higgye, hogy mi ezt nem jeleztük a legfelsőbb fórumok felé. Ám Pestről mindig jött az ukáz, csak építsenek, elvtársak, teljesítsék a terv előirányzatait, majd csak lesz valahogy. Hát lett is. Az országvezetés csőstül vette fel a kölcsönöket, hazánk eladósodott. Jómagam és még sok más vezető már a rendszerváltást megelőzően évekkel korábban éreztük: ennek csakis totális csőd lehet az eredménye. S hogy mi a véleménye a kapitalizmusról annak az embernek, aki tanácselnökként még a szocializmust építésén fáradozott? - Azt kell mondanom, a tőkés társadalom összes hibájával együtt is életképesebb formáció, mint a szocializmus volt. Ám ez nem jelenti azt, hogy tökéletes lenne, sőt! Én úgy vélem, az emberiség eljut még olyan szintre, amikor a kapitalizmus helyett egy jobbat talál ki, bár azt az én korosztályom már aligha fogja megérni. így aztán ebben a világban kell boldogulnunk. Hát nem könynyű. Ugyanis a rendszerváltás után is rengeteg hibát elkövettek a politikusok. Hogy mást ne mondjak: a szovjet, pontosabban az utódállamok piacainak elvesztése tragikus következményekkel járt, Szeged iparának összeomlása is jórészt ezzel magyarázható. Az is megdöbbentő számomra, hogy miközben komoly gazdasági bajok vannak az országban, az uniós felkészülésre kellene koncentrálni minden erőnket, a politikai elit saját gondjaival van elfoglalva, a parlamentben értelmes viták helyett nyílt színi acsarkodás zajlik - foglalta össze a mai magyar közéletről alkotott véleményét Perjési László, aki napjainkban is nagy figyelemmel ldséri a történéseket. Nem titkolta előttünk a vezetőkről alkotott véleményét sem. Orbán Viktort például nagyon tehetséges demagógnak tartja, míg Medgyessy Péter szerinte nagyformátumú politikus. Megmentené a focit - De szeretem én a mai fiatal MSZP-seket is. Botka László kifejezetten kiváló vezető, sokra hivatott. Ami meg a Munkáspártot illeti: szerintem fölöttük eljárt az idő, nem fontos az a párt már senkinek azon a néhány ezer emberen kívül, aki oda jár nosztalgiázni - mondta Perjési László. Majd a focira terelődött a szó. - Nagy szerelmem a labdarúgás. Most éppen azon dolgozom, hogy jöjjön létre egy alapítvány, ami a szegedi foci megmentését tűzi ki célul. Remélem, találok támogatókat. BÁTYI ZOLTÁN Az új terápia És akkor elmentem, mint egy száműzött, elmentem kulcsot másoltatni. Reggel kilenc van, még nem szalad a harisnya, még kitart a szemfesték. A kulcsmásoló kicsiny műhelyével szemben kedves, sárga kávéház terpeszkedik, én meg csak topogtam a gondosan lezárt ajtó előtt, amikor egyszeriben rám kiáltottak. Emö, Ernő, jusson eszedbe a De Gaulle repülőtér, hogy ott micsoda nők vannak, hú, a francia reptéri személyzet, finomak, finom gazellalábak, pici rizsmellecskék, őrületes tűpárnaajkak, és adnak bort is! Egy pszichiáter rohant felém a kávéházból, egy igazi, komoly lélekbűvölő tudós ember, 6, nem egy kicsi tanársegéd, vagy egy megfontolt docens, dehogyis! Egy igazi, valóságos professzor ragadta a meg a vállam, forrón megölelt, és aztán azt kiabálta, na és a Heathrow-on például egyszer olyan stewardes szolgálta fel whiskyt, Ernő, mint Tarantino filmjében Jackie Brown, a félvér, gyönyörű, öregedő főhősnő. Ehhez mit szólsz, Ernő? Mit szólsz hozzá, hogy megkérdezte, miszter, magának mi a foglalkozása, mert olyan tudósfélének gondolom, mire én, pszichiáter vagyok, darling. És ő erre adott még egy whiskyt, pedig nem is a business elásson röptettük a lelket. Gondoltam, most azért lekontrázom a lélektudóst. Professzor úr, zörgettem a kulcsaimat, viszont van egy iszonyatosan jó francia film, az Emanuelle, na abban a lány repülőgépen utazik, és észrevesz egy férfit, estécske van, és ő, Emanuelle meg a férfi kézen fogva indulnak el a toalett felé, halkan kinyitják az ajtót, egymásra néznek, és... Hohó, hohó, drága Ernő, kiáltotta közbe a professzor, vagy például a frankfurti repülőtér, öregem, ott egyszer olyan virslit ettem, olyat, hogy imát mondtam utána. Imát, Ernő, a pszichiáterek imáját! Tudod, hogy Jézus is depressziós volt?, kérdezte hirtelen. Mert neki nem volt pszichiátere? Dehogynem, Ernő, a kereszt, kacagott a professzor. Most mind a két vállamat fogta, mosolygott, csillogott a szeme, még a szakálla is boldog volt. Vagy például amikor Bostonba repültünk, nahát Ernő, velünk volt Jack Nicholson, és mert a kapitány elájult, meg a másodpilóta is elájult, hát ő, a nagy Jack Nicholson tette le a gépet. Puha párna volt az a beton. Na és Denver?! A brutálisan jó denveri reptér megvan, Ernő? De például, vetettem közbe, nem is olyan régen még a szegedi repülőtér pilótái panaszkodtak, hogy a gépek szárnyára ráragad a krematóriumból kipilléző emberhamu. Néhány éve felhívott egy pilóta, hogy rajta van a gépe szárnyán Samu néni iszonyatosan zsíros pernyéje. Ó, Ernő, hagyjuk ezt most, mert ha Los Angelesben jársz, ott, a reptéren mindenképpen meg kell keresned Emília Yes vámos kisasszonyt. Na, és azt tudod, hogy Tarvolta is tud repülőgépet vezetni, Ernő?! Viszont ő szcientológus, professzor úr, vetettem közbe komoran. Ernő, nem a világ rossz oldala, sötét sarka, homályos szeglete érdekel mostan bennünket! Tudod te, milyen fehéren, tisztán, ragyog a hó Seremetyevón, hmmm? Nem tudod, Ernő. Mindegy. Egyszer talán megtudod! Én most kifizetem neked a kulcsok másolását, Ernő. És minden jót kívánok neked. És legyél jó, és érezd továbbra is a témát, és tedd, amit a szíved diktál, és lázadj a pénz ellen, és szeress. Isten megáldjon. És megölelt, és visszaballagott a sárga kávéházba a professzor, úgy ment, mint egy győztes hadvezér. Én meg, mint a kávéhab, összeroskadtam. Hogy milyen érdekes, hogy milyen fantasztikus, hogy repülőterekről cseverészünk csak úgy, minden érdek nélkül. Hohó, valóban minden érdek nélkül?! És akkor rádöbbentem, hogy valami súlyosat, valami rettenetes bajt, dögletes problémát, valami haza- és asszonyvesztést, kútba ugrást, mit tudom én mit, láthatott rajtam a professzor, mire. Mire, mivel köti az orvosi eskü, vagyis a bajbajutottakon kötelessége segíteni, kirohant a kávéházból, megjegyzem hagyta kihűlni a feketéjét, és legott alkalmazta velem a legújabb kezelési eljárást, a nagyon hatásos „reptéri dialógust". Mélyen van, tanítsd repülni. Hát igen. És ha majd legközelebb találkozunk, és én, mondjuk, a mániás depresszió igencsak tevékeny, pörgős szakaszában időzöm éppen, akkor majd a „bányadialógust" veszi elő. Az lesz az új terápia. Elcsevegni az iszonyatosan impulzív ukrán kőszénbányákról, az emberi léptékű johannesburgi gyémántbányákról, a nagyon biztonságos kínai rézbányákról, vagy a rengeteg Mohamed-viccet tudó iraki olajkutakról. így lesz, így, semmi kétség. A kulcsok elkészültek, haladtam tovább a városban, haladtam, zörögtem. De azért ezeket a reptereket köszönöm, professzor úr. SZÍV ERNŐ