Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-21 / 143. szám

SZOMBAT, 2003. JÚNIUS 21. • KAPCSOLATOK" 7 MEGKERDEZTUKAZOLVASOT Állítana szobrot Nagy Imrének 1 KOZAGABORNE gyesen lévő kismama: - Jó ötletnek gondolom, bár szege­di kezdeményezésről eddig nem hallottam. Fontos a múltunkat számon tartani, és azokat a jeles személyiségeket megismerni, akik alakították. Legyen szó politiku­sokról, zeneszerzőkről vagy írók­ról, költőkről, a gyerekeinknek tudniuk kell róluk. így nem csak a tankönyvekből tanulhatnak. VENCZEL JUDIT titkárnő: - Szerintem kétséges, hogy min­denki elfogadná, mert eléggé vi­tatott mostanában Nagy Imre személye. Általában nem érzem szerencsésnek, hogy napjaink­hoz közeli korszakból emeljenek szobrot valakinek. Félek, hogy akadnak olyanok, akik nem érte­nek majd egyet a felállításával és rongálni fogják. Kár lenne érte. E-MAIL ÜZENET Fogorvosdoktorok és orvosdoktorok avatása A Szegedi Tudományegyetem Tanácsa dr. Benedek György egye­temi tanár, tudományos rektorhelyettes elnökletével június 21-én az egyetem központi épületének aulájában rendkívüli ün­nepi ülés keretében 11 órakor fogorvosdoktorokat, egy orvosdok­tort, illetve külföldön szerzett orvosdoktori címüket honosító orvosokat, du. fél 1 órakor az Általános Orvostudományi Kar an­gol nyelvű képzésén tanulmányaikat befejező orvosdoktorokat avat. A tanulmányaikat befejező fogorvos- és orvosdoktorok kö­zül 8 fő summa cum laude, 24 fő cum laude, 5 fő rite minősítés­sel fejezi be tanulmányait. A felavatott doktorok közül két ame­rikai, egy görög, egy izraeli, egy katari és öt török állampolgársá­gú. A doktoravató ünnepségen dr. Lonovics János egyetemi tanár, or­voskari dékán a következőket fogadja fogorvosdoktorokká: Antal Márk, Bozó Szilvia, Cserepes Angéla, Csillag József, Elischer Ádám, Fodor Judit, Gálosi Dóra, Halász András, Hefftcr Nóra, Kun­sági Viktória Anett, Lamper János, Lévai Krisztina, Martus Melinda, Mótyán Péter, Mozsolits László, Németh Léda, Péter Gabriella, dr. Pintér Gábor, Rontó Gabriella, Sárközi Edit, Sinka Róbert, Szabó Ka­rolina, dr. Szalma Gabriella, Terenyi Agnes, Varga Tea, Weber Katalin. A következőt fogadja orvosdoktorrá: Zsarnai Réka. Honosított orvosdoktorokká: dr. Bács Laura, dr. Bács Mihály Ervin, dr. Janocskó Szilvia, dr. Kövér László. Angol tagozaton végeztek: Atiye Aysemin Gürcaglar, Ayse Maden, Dilek Gölet, Fatma Örgel, Galariotis P. Vasileios, Hanan Hussein, Jerry M. Joseph, Revital Feige Gross, Saleh ElSaid, Sule Ucar. Az ünnepi tanácsülés keretében adták át Antal Márk Ádám vég­zős fogorvostan-hallgatónak többéves hallgatói, közéleti, szervező munkája elismeréseként az Egyetem „Discipuli pro Universitate" díját. H0R0SZK0P Qr KOS: Pénzügyi és szerelmi élete áA.1 folyamatosan javul. Két dolognak adja át magát mindenekelőtt: kikapcsoló­dás és szerelem. Rá fog jönni, hogy nem csak szexből áll a szerelem. •Ml BIKA: Most Ismét bizfosnak és * ¡szilárdnak gondolja a barátságát valakivel, akiben sokáig kételkedett. Ennek köszönhetően sokkal vidámabb és nyugod­tabb a hangulata. {k}(IKREK: Nem akar többet fogfal­1 kőzni egy ma felmerült problémával, mint amennyit az megérdemel, mert úgy döntött, okosan, hogy legalább a pihenőnap­jain nem a kudarckombinációkon pánikol. ^^ RÁK: Remekül fogja érezni ma­^^! gát még akkor is, ha munkahelyi el­foglaltságaival kell töltenie az időt. Különö­sen a hónap közepétől végre azt csinálhat­ja, amihez igazán kedvet érez. QJ OROSZLÁN: Mozogjon sokat! Az utóbbi időben túl sok édességet, süteményt fogyasztott. Ha nem változtat a szokásain, hamarosan ki kell cserélnie a ruhatárát. Ne féljen a reggeli koránkeléstől. SZŰZ: Jelentős előrelépésre szá­mrthat karrierjében és anyagi helyze­tében. Pénzügyi döntéseiben ne hagyja magát befolyásolni. Egy jó befektetési lehetőséget, ami mostanában adódik, ne hagyjon ki. m MERLEG: A Hold-Jupiter kvadrát (hatására általában jól érezzük ma­gunkat. Mégis, ha a többiek kissé sértődött­nek vagy érdektelennek mutatkoznak, az ta­lán azért van, mert leereszkedő a modora. fa? | SKORPIÓ: Ön nem olyan vlsz­ü>iszafogott és húzódozó, mint aho­gyan azt sokan elképzelik. Ma például ki­robbanó formáját csodálhatják ismerő­sei. Jfc ¡. NYILAS: Mindig nagyon jól tudja, r^* I mit akar, most mégis előfordulhat, hogy elbizonytalanodik. A legrosszabb, ha ilyen esetekben meggondolatlanul ugrik va­lamibe. gte j BAK: A világot kellemes helynek 3JW ¡tartja, ahol jó dolog élni. A csillagok bőkezűek mostanában. Felváltva osztogat­nak kitüntetést, ötletgazdagságot, tanulmá­nyi ösztöndíjat és szakmai elismerést. ^rgy [ VÍZÖNTŐ: Élvezi a kihívásokat lés a nehéz helyzeteket. Erős belső energiával rendelkezik és ez a külső aurájá­ban is megnyilatkozik. Egyéni stílusával le­nyűgözi társalt. 5 HALAK: Annak lehetősége, hogy ^^ 1 Időnként dühbe gurul, gyakran má­sok elutasításába és rosszallásába ütközik. Nem csoda, ha oly nagy nehézséget okoz saját haragjának kezelése. TOROK GÁBOR polgári szolgálatos: - Jó lenne, kell a szobor! Főleg, ha a környezetét is szépen rend­be tennék, igazán impozáns lát­vány lenne. A parkokban elsétá­lok az emlékművek mellett, egy-egy pillantást ha vetek rájuk. Nem figyelem, pontosan hol, melyik szobor áll, de hozzátarto­zik az életünkhöz és a történelmi emlékeinkhez. KRAJKO NORBERT főiskolai hallgató: - Történelmi személyiség, fontos, hogy nálunk is legyen emlékmű­ve. Nem tudom persze, hol lenne és hogyan ábrázolnák. Alig va­gyok Szegeden, és amikor hazajö­vök, újra és újra fel kell fedeznem a várost. Mindig találok valamit, amit eddig nem vettem észre. A Mátyás király-szoborra is a barát­nőm hívta fel a figyelmemet. POSTABONTAS A Magyar Orvosi Kamara közleménye A Magyar Orvosi Kamara a leg­határozottabban visszautasítja az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politi­kai államtitkárának a médiában elhangzott nyilatkozatát, mely szerint az intézményi törvényt a hálapénzben érdekelt „orvoslob­bi" ellenzi. A Magyar Orvosi Kamara az orvosi munka valódi értékét ki­fejező díjtételek kialakítását már 2002. júniusában javasol­ta. Az orvostársadalom érdeke a medicina szabad gyakorlása, a tisztességes jövedelem, nem pe­dig a hálapénz. A Magyar Orvosi Kamara ugyanakkor elfogadha­tatlannak tartja azt a kockázatot, amit a jelenlegi elégtelen finan­szírozási szint és szerkezet mel­lett a profitérdekelt befektetők üzleti szempontjai a betegellá­tásra, az orvosszakmai szem­pontok érvényesülésére, az egészségügyben foglalkoztatot­tak jövedelmére és foglalkoztatá­si biztonságára jelentenek. MAGYAR ORVOSI KAMARA, KUPCSULIK PÉTER ELNÖK A pünkösdölő megyefesztivál karneváli felvonulásának résztvevőihez Tisztelt Csongrád megyei polgárok! Nagyszerű élményben részesült, ritka látványosságokban gyönyör­ködhetett és a tehetség sokféle megnyilvánulásának lehetett részese mindenki, aki június 15-én vasárnap végignézte Szegeden, a Széche­nyi téren Csongrád megye több mint ötven településének színpom­pás karneváli felvonulását. A rendezvény kitűnő hangulata, jó szervezettsége, a megye telepü­léseinek ötletessége, a bemutatott táncos, mozgásos produkciók szín­vonala megmutatta, hogy létezik és él a közösségi összetartozás tuda­ta, eleven hatóerő az összefogásban megmutatkozó tehetség, alkotó­készség és jókedv. Megható volt tapasztalni, hogy a települések veze­tői, testületei, s velük együtt az ott lakók - a legidősebbek és a legfia­talabbak egyaránt - közös ügyüknek tekintették településük éltető erőinek, hagyományainak bemutatását. Büszkeséggel vállalták ha­gyományaikat, népszokásaikat. A részt vevő művészeti csoportok, együttesek, civil közösségek a tehetség, az igényesség és az ötletesség megannyi változatát varázsolták a szegedi városháza és Í Z ott lévő kö­zönség elé. A települések szerepvállalásainak mozaikjaiból állt össze emlékezetünkben Csongrád megye kulturális és közösségi értékeinek lenyűgöző gazdagságú összképe. Tisztelt résztvevők! Csongrád Megye Önkormányzata és a magam nevében tisztelettel fejezem ki köszönetemet önöknek a nagyszerű eredményért, az élményt adó megyekarnevál életre segítéséért. Őszinte elismeréssel adózom lelkiismeretes felkészülésükért, helyt­állásukért, fegyelmezettségükért, amivel a tikkasztó meleg és az ese­mények időbeni elhúzódása ellenére legjobb tudásukat adták mind­annyiunk örömére. Önöknek köszönhetjük azt a megerősítő felisme­rést, hogy minden nehézség ellenére képesek az emberek jó ügyeket szolgálni, képesek egymásért tenni, a másikra odafigyelni és az össze­fogás megtermékenyítő erejében hinni. Erre nagy szükségünk lesz, hiszen az európai uniós csatlakozásunk csak akkor lehet eredmé­nyes, ha képesek leszünk öntevékenyen partnerségben gondolkozni és cselekedni. Még egyszer köszönöm mindenkinek a részvételét, ál­dozatos munkáját. DR. FRANK JÓZSEF, CSONGRÁD MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE Vezessenek óvatosan! Csongrád megyében az idén 156 könnyű, 122 súlyos és 12 halálos baleset történt. Kétszázötvenhatan könnyű, száznegyvennégyen sú­lyos, tizenhármán pedig halálos sérülést szenvedtek! Az elmúlt héten a megye útjain hat balesetben tizenheten könnyű, nyolc balesetben tízen súlyos sérülést szenvedtek. Egy ember életét vesztette. Vezessenek óvatosan! CSONGRÁD MEGYEI BALESET-MEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG CSÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat Fock Saroltával oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogad­juk. E-mailt a kapcsolatok@delmagyar.hu címre küldhetnek. Elveszett tárgyal­kat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. SANDORFALVI DISZKÓ Nacsa Norbert, a sándorfalvi diszkó üzletvezetője jelezte, hogy az elmúlt hétvégén csak a prog­ramból adódott a kicsit nagyobb zaj, mert a hangtechnika ugyan­az, mint ami tavaly volt. A jövő­ben azonban vigyáznak, hogy mindig elviselhető keretek kö­zötti hangerővel szolgáltassák a zenét. SZELEKTÍV HULLADÉK K. V. Alsóvároson, a Martonosi utcában szelektív hulladékgyűjtő zsákokban helyezte el a kidobás­ra szánt dolgokat. A zsákokat azonban 3 hétig nem vitték el, így saját költségükön szállították PANNON Az élvonal GSM a szeméttelepre. Az ilyen szelek­tív hulladékgyűjtési akciónak nincs értelme. VILÁG UTCÁJA A Kálvária sgt. és a Móravárosi krt. kereszteződésében egy szebb napokat látott tábla hirde­ti a Világ utcája projektet, ami­ből nem lett semmi. Lett vi­szont a helyén óriási gaztenger. Jó lenne, ha a város kötelezné a tulajdonost a terület rendbetéte­lére. HAJLÉKTALANOK K. K. véleménye szerint nem­csak az állatmenhelyre kellene pénzt gyűjteni, hanem a hajlék­talanokon is jó lenne segíteni. A pártoknak nem egymással kelle­ne veszekedni, hanem odafi­gyelni az emberek gondjá­Állítana-e szobrot Szegeden Nagy Imrének? Következő kérdésünk. Kapott-e az idén rózsát? IGEN NEM Küldje el válaszát a kérdés napján 17 óráig, SMS-ben! (IGEN vagy NEM) ! Az SMS számlázás* normál taofsszehnt törünk. 06-30/30-30-921 Szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu MEGJÖTTÜNK SZEGED SZEBENYI ANNA Június 17., 17 óra 45 perc, 3750 g. Sz.: Varga Eleonóra és Szebenyi Szilárd (Sze­ged). KRUZSLICZ AMIRA Június 20., 10 óra 10 perc, 3220 g. Sz.: Kiss Szilvia Anita és Kruzslicz Gábor (Hód­mezővásárhely). VÁSÁRHELY BOLDIZSÁR MARIO AKOS Június 20., 3 óra 35 perc, 3070 g. Sz.: Szűcs Ibolya és Boldizsár Béla (Mindszent). MOLNÁR TAMÁS Június 20., 4 óra 25 perc, 3550 g. Sz.: Török Tímea és Molnár Tamás (Hódmezővásár­hely). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL SZOMBATON A balesetet szenvedett személyeket Szege­den a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel; a sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügye­letet a sebészeti klinika, Pécsi u. 4., uroló­giai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb se­bészeti gyermekbetegeket a sebészeti klini­kán látják el. VASÁRNAP A balesetet szenvedett személyeket Szege­den az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el; a sebészeti (nem bal­eseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermek­sérültek és gyermeksebészeti betegek ellá­tása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési Idő: hétköznap 16 órától más­nap reggel 7.30 óráig; szombaton, vasár­nap és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szi­lágyi utca felől). Telefonszáma: 474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 éráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti na­pokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye. Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 474-374 vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET a szemészeti klinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. S.O.S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 06-62-548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám 16-tól 02 óráig díjmentesen hívható: 249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám 16-tól 02 óráig díjmentesen hívható: 212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős eset­ben. Tel.: 547-174. ALLAT0RV0SI ÜGYELETEK SZEGEDEN ES KORNYÉKÉN KISALLATUGYELET Június 21-től 28-ig: dr. Szalay János, Szeged, Körtöltés u. 23. Tel.: 06-30-9-532-698.

Next

/
Thumbnails
Contents