Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-30 / 125. szám

• B E L F 0 L D ­•¡üygQÉsaiO xA dr.ynémoflé KÜLFÖLD* Ügydöntő népszavazást kezdeményez az egészségügyi szakszervezet Számonkérés a minisztériumnál A kórháztörvény-javaslat elfo­gadása ellen tüntetett az Egész­ségügyi Dolgozók Demokrati­kus Szakszervezete (EDDSZ) csütörtökön a fővárosban az egészségügyi minisztérium épülete előtt. BUDAPEST (MTI) Cser Ágnes, a szervezet elnöke elmondta: ügydöntő népszava­zást kezdeményeznek annak ér­dekében, hogy az egészségügyről csak kétharmados többséget igénylő törvény keretében lehes­sen jogszabályt alkotni. Az ér­dekképviseletnek az ágazati tör­vényről szóló petícióját Göncz Kinga, a szakminisztérium poli­tikai államtitkára vette át. Cser Ágnes kijelentette: a kórháztör­vény a demokratikus jogállam működésére vonatkozó törvé­nyeket megsértve került a parla­ment elé. Szervezetük a javasla­tot többször elutasította, mivel teljesen alkalmatlannak tartja azt az elfogadásra, és az országos A tüntetők a minisztérium épülete előtt. MTI Telefotó: Ndndorfi Máté érdekegyeztető tanácsok sem vi­tatták meg érdemben. Az EDDSZ ragaszkodik a közpén­zek, így a társadalombiztosítási alapok munkáltatók és munka­vállalók általi ellenőrzéséhez. El­utasítják a profitorientált gazda­sági társaságok létrehozását, és többek között az orvosimű­szer-gyártók tulajdonszerzését az egészségügyben. A kórháztör­vény tárgyalását mindaddig fel kellene függeszteni, amíg ahhoz nem kapcsolódnak megfelelő be­tegvédelmi fejezetek. Emellett szükségesnek tartják egy egész­ségügyi fejlesztési alap létrehozá­sát is. Simó Endre, a Magyar Szo­ciális Fórum szervezője mintegy 700 civil szervezet nyilatkozatát ismertetve jelezte, elutasítják a kórházak privatizációját. A tö­meg többek között „Csehák! Nem adhatod el, ami nem a ti­ed!", valamint „Kórháztörvény = merénylet az egész magyar tár­sadalom ellen" feliratú táblákkal vonult a szaktárca épülete elé. Módosult a Munka törvénykönyve Szabadkán megválasztották Ispánovics István utódját Kucsera Géza az új polgármester BUDAPEST (MTI) A Munka törvénykönyvének nemrég elfogadott módosításai alapvetően a munkavállalói ér­dekek védelmét szolgálják. - A módosítások egyik fő célja, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmát kiterjessze a részmun­kaidőben foglalkoztatottakra is ­mondta Horváth István, a Foglal­koztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője. Hangsúlyozta, hogy a módosí­tott törvény öt évben limitálja a határozott idejű munkavégzés felső határát. A munkavállalók kényszervállalkozóként való fog­lalkoztatásának visszaszorítása érdekében úgy rendelkezik, hogy a szerződés elnevezésétől függet­lenül is munkaviszonynak kell tekinteni a jogviszonyt, ha a kö­rülmények erre utalnak. A mun­kavállalót tilos terhesség megál­lapítására irányuló vizsgálat el­végzésére, illetve erről szóló iga­zolás bemutatására kötelezni. Tony Blair Irakban BASZRA (MTI) Az Irakba érkezett Tony Blair brit kormányfő a Bászrában állomá­sozó brit katonák előtt leszögez­te: Nagy-Britanniában sokan megkérdőjelezik az iraki katonai beavatkozásról hozott döntés bölcsességét, azt azonban senki nem kérdőjelezi meg, hogy a há­borút a brit haderő professzioná­lis módon vívta meg. A Szaddám Húszéin vezette rezsim elűzésé­vel más légkörben lehet tárgyalni a térség egészét feszítő problé­mák megoldásáról. Tbny Blair brit katonák körében. MTI Telefotó/AP/Stefan Rousseau SZABADKA (MTI) A szabadkai önkormányzat Ku­csera Gézát, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ| politikusát választotta meg a város polgár­mesterévé. Kucsera elődje, az ugyancsak VMSZ-es Ispánovics István április 29-én mondott le polgármesteri tisztéről, fura kö­rülmények között. Ispánovics a nyilvánosság előtt nem kívánta megindokolni távozását, de párt­ja mégis közzétette levelét, amelyben a polgármester meg­romlott egészségével indokolta távozását. Ispánovics lemondása után a VMSZ azonnal bejelen­tette, hogy a továbbiakban is igényt tart a polgármesteri szék­re, amelyet évtizedek óta a párt képviselője foglal el (Ispánovics előtt 12 évig Kasza József, a VMSZ elnöke volt a város veze­tője). A VMSZ-nek a jövőben nem lesz könnyű megtartani a polgármesteri széket. A tavalyi népszámlálás adatai szerint a 148 ezer lakosú Szabadkán már csak 57 ezer magyar él, tizenegy év alatt a szerbség lélekszáma 13,4 ezer fővel nőtt, míg a ma­gyaroké 6,4 ezerrel csökkent. Saron-beszéd JERUZSÁLEM (MTI) „Izrael soha nem mond le Jeru­zsálemről" - jelentette ki csütör­tökön Ariel Sáron, az ország kor­mányfője. Alig néhány órával Mahmúd Abbász palesztin mi­niszterelnökkel tartandó találko­zója előtt szögezte ezt le az izraeli közszolgálati rádió és televízió által egyaránt közvetített beszé­dében. Abból az alkalomból hangzott el beszéde, hogy a zsidó állam csütörtökön ünnepelte Je­ruzsálem napját. Ezen a napon a város „újraegyesítéséről" emlé­keznek meg, vagyis Kelet-Jeru­zsálem 1967-es elfoglalásáról. A palesztinok fontos elemnek tart­ják a konfliktus rendezésében, hogy leendő államuk fővárosa a többnyire arabok lakta Kelet-Je­ruzsálem legyen. Végkielégítés és „visszafoglalkoztatás " az MTV-nél Hűtlen kezelés és sikkasztás gyanúja BUDAPEST (MTI) Több százmillió forintos jogosu­latlan gazdasági előny megszer­zése miatt rendőrségi feljelentést tett az Állami Számvevőszék a Magyar Televíziónál folytatott vizsgálódása nyomán. Lajos Bé­la, az ÁSZ jogi osztályának veze­tője a feljelentés tényét megerő­sítve az ügy hátteréről elmondta: a Magyar Televízió szerződést kötött a Pénzügyminisztérium­mal, hogy a végkielégítések fede­zetéül támogatást kap az állam­tól. A szerződés egyértelműen kötött felhasználásra szólt, a két fél közötti megállapodás szerint végkielégítésekre kellett kifizet­ni, s amit nem fizetett ki a közte­levízió, azt az összeget az intéz­ménynek vissza kellett volna fi­zetnie az államnak, jelesen a Pénzügyminisztériumnak. Lajos Béla közölte: az is kiderült, hogy a leépítetteket általában megbí­zási szerződés keretében, „visz­szafoglalkoztatták" az MTV-nél. Hűtlen kezelés, sikkasztás, tár­sadalombiztosítási járulékfize­tés-kötelezettség elmulasztása bűntette miatt a nyomozás je­lenleg is folyamatban van az MTV-nél. PENTEK, 2003. MÁJUS 30. RÖVIDEN MEDGYESSY A RADIOBAN Medgyessy Péter szerint az út­építés az a prioritás, amire a kor­mánynak összpontosítania kell. A miniszterelnök csütörtök reg­gel a Magyar Rádió Krónika című műsorában szintén sürgető fel­adatnak nevezte az egészségügy reformját. Hangsúlyozta, hogy nem megszorítások lesznek, ha­nem növekedés, de az államnak takarékoskodnia kell. A FIDELITAS TÁRGYALNA A Fidelitas elfogadja a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter meghí­vását egy találkozóra, ám azon nem egy központi ifjúsági szerve­zet létrehozásáról tárgyalna, ha­nem a kormány választási ígére­teiről és az ifjúsági vagyonról. A FALUFEJLESZTŐ A falufej lesztésekkcl kapcsolatos kérdések koordinátora a követ­kezőkben Szanyi Tibor, a minisz­térium politikai államtitkára lesz, aki az Eurofalu programot is kezdeményezte . - közölte Né­meth Imre miniszter. A falufej­lesztésekkel kapcsolatos kérdé­sek összehangolásának igénye még a múlt hét végén vetődött fel az MSZP választmányi ülésén. Az agrárminiszter jelezte, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök e feladat ellátására Szanyi Tibort találta a legalkalmasabbnak. VIP-HITELEK Megszüntették a nyomozást Princz Gábor és társai ellen az úgynevezett VIP-hitelekkel kap­csolatos ügyben; a Postabank 1991 és 1998 között folyósított speciális kamatozású hiteleket 129 ügyfelének. Számítások sze­rint az olcsó hitelekkel és a ked­vező betételhelyezésekkel a banknak csaknem 220 millió fo­rint vagyoni hátránya keletke­zett. A nyomozás azonban meg­állapította, hogy a bank speciális hitelezési és betételhelyezési te­vékenységét külső és belső banki szabályok lehetővé tették, ezért bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg, s az eljárás foly­tatásától sem várható eredmény. ŐSSEJTPER Az úgynevezett őssejtperben a Fővárosi Bíróság (FB) csütörtö­kön elutasította a felperesek, a Sejtbank Kft. és több magánsze­mély ideiglenes intézkedés iránti kérelmét azzal, hogy nincs olyan közvetlenül fenyegető kárve­szély, amit ily módon lenne in­dokolt elhárítani. KIRGIZ VENDÉG A parlamenti kapcsolatokról, a gazdasági, kereskedelmi együtt­működés intenzívebbé tételéről folytatott megbeszélést Szili Ka­talin, az országgyűlés elnöke Aé­taj Borubajewel, a kirgiz parla­ment felsőházának elnökével. A Paksról szóló álhír terjedésének története BUDAPEST, PAKS (MTI) Egy budapesti havi lapnál külső munkatárs­ként dolgozik az az újságírónő, akit közve­széllyel fenyegetés alapos gyanúja miatt hall­gatott ki csütörtökön a rendőrség; a gyanúsí­tott mobiltelefonjáról szöveges üzeneteket küldött arról, hogy Pakson robbanás történt az atomerőmű egyik részlegében. Az Orszá­gos Rendőr-főkapitányságon csütörtök dél­előtt tartott sajtótájékoztatón elhangzott: egy újságírónő fogalmazta meg azt a mobiltelefo­non terjedő szöveges üzenetet, amely azt tar­talmazta, hogy Pakson felrobbant az atom­erőmű egyik részlege; az álhírről korábban óvodások beszéltek, amit egy óvónő komo­lyan vett. Az álhír egy budapesti óvodából in­dult, amikor az egyik óvónő a gyermekek Paksról folytatott beszélgetését hallotta, s ez alapján felhívta családját és barátait, hogy robbanás történt az atomerőműben, zárják be az ajtókat, ablakokat és ne fogyasszanak zöldséget. A nyomozás megállapította: az üzenet a családon és a barátokon kívül egy fő­városi újságírónőhöz is eljutott, aki végül mobiltelefonon terjedő szöveges üzenetté alakította az információt. A Magyar Demokrata Fórum elnöksége nem ilyen lovat akart a tévéelnök megválasztásakor A párt kurátorai önállósították magukat BUDAPEST (MTI) Az MDF elnöksége megdöbbe­néssel vette tudomásul, hogy a párt eddigi bizalmát élvező kurá­torok nem az MDF elnökségé­nek ajánlása szerint jártak el, és az MDF szándékaival ellentétes döntés meghozatalát segítették elő - áll az elnökségnek az MTV-elnök megválasztásával kapcsolatban kiadott közlemé­nyében. Az elnökség rendkívüli napirendi pontként meghallgatta az MTV Közalapítvány elnöksé­gébe a fórum által javasolt kurá­torokat. Értékelték a köztévé el­nökének megválasztásával, a vá­lasztás körülményeivel kapcsola­tos helyzetet. A párt úgy értékeli, hogy bár a köztévét hosszú idő­szak után jogi szempontból legi­tim elnök vezetheti, minimálisra csökkentek az esélyei annak, hogy véget érhessenek azok a je­lenségek, amelyek eredménye­képpen a köztévé szakmai és gaz­dasági válsága állandósulhatott. TUNÉZIA - júniusban, ""hotel, repülőjegy, félpanzió 45 900 Ft/fő/hét JORDÁNIA - júniusban és júliusban, •"hotel, repülőjegy, reggeli . 59 900 Ft/fő/7 éj EGYIPTOM - újra Sharm el Sheik júniusban, ""hotel, repülőjegy, félpanzió 59 900 Ft/fö/éj REPÜLŐJEGYEK HIHETETLEN ÁRON. „FAPADOS"ÉS „NEM FAPADOS"LÉGITÁRSASÁGOKRA A VISTÁBAN! London, Párizs, Zürich, Milánó 14 500 Ft Róma, Amszterdam, Dublin 34 900 Ft Zürich, Genf, Barcelona, Lisszabon, Brüsszel 49 000 Ft New York, Washington, Toronto, Montreal 99 000 Ft STA dlákrepütcfjegy-foglalást akció a Vistában. Repülőjegye mellé egy nemzetküzi telefonkártyát adunk ajándékba. Részletekről irodánkban érdeklődhet. Vlsta Utazási Központ 6720 Szeged, Oroszlán u. 4. Tel.: (06 62) 548 480, fax: (06 62) 548 481 E-mail: szeged@vista.hu www.vi*ta.eu Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÖRF1 FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS Imellékletekj, MISKOLCZI RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztóségvezető: ÚjSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 627567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu» E-mail: szerkesztőségéi delmagyar szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TEl./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. TEL/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tfcl.: 63/401-024. TEl./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galériai Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Tfcrjesztésí zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dlj egy hónapra 1240 Ft IDélmagyarország), 1130 Ft IDétvilágl • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadő a Lapcom Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents