Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-24 / 120. szám

KULTURÁLIS MELLÉKLET MINDEN SZOMBATON Vasárnapi kívánsá gm u sor vasárnap 12.00-16.00 I FM954 HAíar'W AZ ÉLETÜNK RÉSZE SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS 2003. MÁJUS 24. GREGOR JÓZSEF UJ SZEREPKÖRRE KESZUL: OPERAT RENDEZ SZEGEDEN Többször is jelölték már díszpolgári címre Szegeden a világjáró basszistát, Gregor Józsefet. Bár számtalan jótékonysági koncertet szervezett és nemcsak idehaza, messze földön is öregbítette a város hírnevét, szókimondását nem tolerálták a képviselők, talán ezért torpedózták meg korábban mindig a megválasztását. Ezért is fogadta nagy örömmel és meghatódva, amikor a szerdai ünnepi közgyűlésen Botka László polgármester átnyújtotta neki a díszpolgárságról szóló oklevelet. - Több település is díszpolgárává választotta már. A szegedi kitüntető cím hányadik a sorban? - Először 1993-ban Gárdony választott díszpolgárrá. Ez két évvel azután történt, hogy az engem ért méltánytalanságok miatt kijelentkeztem Szegedről és ott lettem állandó lakos. A gárdonyi református templomban 1986 óta minden nyáron rendezünk egy jótékonysági koncertet és több fórumon is lobbiztam a település érdekében. Két évvel ezelőtt szűkebb szülőhazámban, a Rákos mentén is megválasztottak, tavaly pedig Aszófőn elsőként kaptam meg a miattam alapított díszpolgári címet. Ott is minden augusztusban jótékonysági hangversenyt szervezünk, annak a bevételéből tudták a templomot felújítani. A kilencvenes években Szalay István polgármester elárulta: többször felterjesztettek Szegeden is, de nem tudták keresztülvinni a közgyűlésen, mert nem vagyok állandó lakos. Furcsállottam egy kicsit, mert ez másnál nem volt követelmény. - Hogyan fogadta most a kitüntetést? - Nagyon boldog vagyok, hogy negyven év után ilyen szép gesztust gyakorolt a város. Két évvel ezelőtt tört meg a jég, amikor megkaptam a Pro Urbe-díjat. Ügy érzem, én is negyven éve teszek gesztusokat Szegednek. Bárhol énekeltem a világban, mindig szegediként léptem fel. A New W % 3 g vallomásai York-i Metropolitan Operában is az szerepelt a nevem mellett: Hungary - Szeged. Ma is villamossal jár - Bár hivatalosan gárdonyi lett, igazából mindig is szegedi maradt. Hogyan is van ez? - Amikor Budapesten énekelek, Gárdonyba megyek haza. Van egy kis kertes házunk, ott könnyebb átvészelni a legforróbb nyári napokat. De sohasem szakadtam el Szegedtől, hiszen a várossal és szeretett polgáraival nem volt bajom. Ma is villamossal és gyalog járok, mert így sokkal több baráttal találkozom. - ön ma a legnépszerűbb magyar operaénekes, elégedett azzal, amit elért? - Annak idején Vaszy Viktor azt mondta nekem: „Későn érő típus vagy, negyvenöt-ötven éves korod után fogsz igazán karriert csinálni. De akkor majd nagyon magadra maradsz." Igaza lett! Mindent elértem, amit szerettem volna, de mindent nagy fáziskéséssel. Nem voltam hajlandó bizonyos lépéseket megtenni a pályám érdekében. A hetvenes-nyolcvanas években tudomásul vettem, hogy a művészek külföldi fellépéseit szervező Interkoncert nem szeret. A személyre szóló meghívásaimra is mást küldtek ki. Nem tehettem semmit, az Interkoncert akkoriban a Belügyminisztérium „leányvállalata" volt. Kénytelen voltam saját magamnak kiharcolni minGregor József az ünnepi közgyűlésen a díszpolgári oklevéllel. A Falstajffőszerepében. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA dent. Óriási szerencsém volt a belgiumi és az amerikai menedzseremmel, mindketten odaadóan segítették a pályám kibontakozását. A fáziskéséssel jött sikerek - a rangos külföldi meghívások, az operaházi felkérések, a Kossuth-díj - nagyobb örömet jelentettek így, mintha rögtön megkaptam volna őket. - Talán könnyebb lett volna, ha előbb elmegy Szegedről.. - Be akartam bizonyítani, hogy elég ahhoz az iszonyatos munka, a tehetség, a szorgalom és a kitartás, hogy Szegedről is nemzetközi karriert tudjak csinálni. Ez nem jött be. El kellett mennem a nyolcvanas években, Oberfrank Géza zeneigazgatósága idején, másodszor pedig 1991-ben, amikor összetűzésbe kerültem a város egyes vezetőivel. Belátom, én is hibás voltam abban, hogy évekig nem sikerült a viszonyunkat rendezni. Hálás vagyok Szeged mostani vezetőinek azért, hogy ezeket a tüskéket eltávolították belőlem. Szeged nekem olyan, mint egy anya. A kisgyerek is, ha kap egy pofont az anyjától, rögtön a szoknyájába kapaszkodik. Szívesen látott vendég vagyok az Operaházban, ott is tag lehettem volna, de nem akartam beállni a sorba. Hiába szerződtem el rövid időre Győrbe, hiába énekeltem olykor ötven előadást is évadonként az Operában, negyven éve a Szegedi Nemzeti Színházat tekintem igazi otthonomnak. Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik szeretett kötődni valahova, amelynek még jelentett valamit az „anyaszínház" kifejezés. A fiatal énekesek ma már sokkal kozmopolitább gondolkodásúak, nem az a lényeg számukra, hogy egy társulat tagjaként közalkalmazottak legyenek, fontosabb a jó gázsi és a szabadság. Demokrácia és sportszerűség - Azt is mondhatnánk: Szegeden ma is állandó szerződése van, hiszen örökös tagja a színháznak... - Amikor még azzá választottak, a címmel jártak bizonyos gesztusok is, amelyek az évek során lassan elfelejtődtek. Remélem, a színház új vezetése az örökös tagokról sem feledkezik meg. Az elmúlt években háromszor mondták le a tervezett előadásaimat Szegeden. FOTÓ: MISKOLCZI RÓBERT Bár megtehettem volna, természetesen nem pereltem. Amikor legutóbb kurtán-furcsán közölték, hogy nem lesznek Don Pasquale-előadások, mert nincs rá pénz, jobban esett volna, ha megkérdezik, nem csinálnám-e meg ingyen is. Amikor Székhelyi Józsefet akit én is erősen támogattam kinevezték igazgatónak, és kiderült, hogy milyen súlyos a színház helyzete, felajánlottam, hogy ebben az évben, a pénzügyi válság rendeződéséig, ingyen lépek fel. - Mit szól a Székhelyi Józsefet ért támadásokhoz? - Annak, aki ma bármilyen nyilvános szereplést vállal, fel kell készülnie a támadásokra, névtelen levelekre. Én is kaptam többet is, amikor néhányszor felléptem a Heti hetesben. A gyalázkodó leveleknek nálunk nagy hagyományuk van. A csürhe írja őket, ezért nem kell foglalkozni velük, hanem tisztességesen kell dolgozni. Nem válaszoltam Korognai Károly olvasói leveleire sem, pedig engem is megtámadott az egyikben. Azt gondolom, hogy „leszart veréb szindrómában" szenved, csak annyit tudok tanácsolni neki: ne ugráljon. A levelein nem csodálkoztam, önmagát adta bennük. Ez egy demokratikus ország kezd lenni, választások eredményeként lehet valaki miniszterelnök és képviselő, a színházigazgatókat meg a városatyák választják. Ha nálunk is ötszáz éves hagyománya lesz a demokráciának, akkor majd a leköszönő miniszterelnök elegánsan tudomásul veszi a vereséget és meghívja vacsorázni az utódját, a színigazgatók pedig rendezésre kérik fel egymást. Sportszerűségre lenne szükség, nem ellenséget, hanem ellenfelet kellene látnunk a másikban és a váltáskor mosolyogva kellene gratulálni a győztesnek. - Mostanában milyen fellépésekre készül? - Rengeteg koncertem lesz a nyáron, természetesen Száz Krisztina szervezésében idén is fellépek a városháza udvarán. Készülök életem első operarendezésére is: most tárgyalunk arról, melyik darab legyen. Molnár Lacival, az új zeneigazgatóval megbeszéltem: a színház jelenlegi helyzetében nem lehet lila produkciókkal kísérletezni, ezért egy szép, tradicionális előadást szeretnék rendezni - természetesen honorárium nélkül. Agyonvágnák a húsklopfolóval - Honnan a rendezés ötlete? - Néhány évvel ezelőtt kacérkodtam már a gondolattal, amikor Kocsár Balázs a Don Pasqualéra felkért Debrecenben. Akkor közbejött egy amerikai vendégszereplés, ezért nem tudtam elvállalni. Bár negyvenöt évnyi éneklés sem ártott meg, ha majd abbahagyom, akkor is szeretnék a színház közelében maradni. Nem tudnék tétlenül itthon ülni, ha nem lenne feladatom, olyan elviselhetetlen lennék, hogy a harmadik nap után a feleségem agyonvágna a húsklopfolóval. Nem megélhetési kérdés a rendezés, hiszen jó nyugdíjam van és aktív énekesként biztos egzisztenciát teremtettem. Húszévnyi külföldi pályafutásom pozitív tapasztalatait szeretném a magyar színpadokon is meghonosítani. A belga Guy Joostent és az amerikai Dávid Aldent tartom eszményi operarendezőnek. Mindketten azt szeretik megmutatni a színpadon, hogy az egyes figurák között milyen emberi kapcsolatok vannak. Én is ezt szeretném rendezőként elérni, ezért addig nem hagyom békén a kollégáimat, amíg az ehhez szükséges intenzitást nem kapom meg tőlük. Ma az operajátszásban már nemcsak a szép hang alapkövetelmény, hanem az is, hogy érthető és érezhető figurákat teremtsenek az előadók. Erős kisugárzással rendelkező énekesekre van szükség ahhoz, hogy a műfaj életben maradhasson. HOLLÓS! ZSOLT