Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-17 / 114. szám

Szombat, 2003. május 17. SZIESZTA II. A Ceausescuszatíra MUNKATÁRSUNKTÓL Szatirikus film készül romániai magyar színészek közreműködésével Nicolae Ceausescu néhai román diktátor és neje, Elena Ceausescu életéről. A román-magyar koprodukciót az elmúlt három hónapban forgatták Székelyföldön, Kolozsváron, Bukarestben és Brassóban hetven hivatásos színész és nyolcszáz statiszta részvételével. A digitális technológiával készített filmet augusztusban egy időben tervezik bemutatni Romániában és Magyarországon Ceausescu si poporul (Ceausescu és a nép), valamint Ro-Mánia címmel. A román és magyar pályázati pénzekből készített paródia a Ceausescu család életének nyilvánosságra nem került, de megtörtént eseményeit dolgozza fel. A film egyebek között elmeséli azt az epizódot, amikor a román diktátor elhiteti bolgár kollégájával, hogy háromszor szedik le az almatermést Romániában. A román szocialista mezőgazdaság csodáját az ágakra visszakötözött gyümölcsökkel érték el. A Ceausescu család tagjait kolozsvári és marosvásárhelyi színészek játsszák. Kovács Bence magyarországi rendező elmondta, hogy az alkotás arról a 25 évnyi „bolond világról" szól, amelyben egy suszterinas képes volt arra, hogy 23 millió ember életét meghatározza és irányítsa. Európa indul a Marsra Kijelölték az Európai Űrügynökség első Mars-szondájának indítási időpontját. A Mars Express idén június 2-án, közép-európai idő szerint 19.45-kor indul a Kazahsztán területén lévő Bajkonur-űrközpontból, egy Szojuz-Fregat orosz hordozórakétával. A szonda hat hónap alatt éri el a Marsot. A NASA két marsjárójának egyike mindössze három nappal a Mars Express után, június 5-én indul, majd hamarosan társa is követi. ANDRÁS KÖNYVE II.: A HUMORISTA SZERINT AZ ISTENKERESÉS SOSEM LERÁGOTT CSONT Nagy Bandó, a kútásó Nagy Bandó András, az ismert humorista immár második kötetét publikálja az istenkeresésről, miközben Zsanett naplójának paródiájával nem talál kiadót. - Egy éve jelent meg az András könyve. Miért döntött úgy, hogy folytatja a komoly téma tárgyalását? - Mondhatnám így is: „Ha már egyszer megígértem a gyereknek...", de ez csak részben igaz. A lányomnak azt ígértem, csak akkor lesz András II. könyve, ha a Fordított teremtéshez képest valóban előre tudok lépni. - Ezek szerint sikerült? - Akik elolvassák, eldöntik, én úgy érzem, nem fogok szégyenkezni ezzel a kötettel, mely ráadásul küllemében is felülmúlja a szépnek mondható első könyvet. Munkácsy Ecce homo című képe öleli át a borítót. - Az ember azt gondolja, olyan nagy vallomás kerekedett ki az első kötetből, hogy a másodikra már mondanivaló sem maradt. - A hit és az istenkeresés sohasem lesz „lerágott csont", hiszen egyrészt minden újszülött újra megéli, másrészt minden öregedő, bölcsessége közelében járó ember újra és újra boncolgatja. December és április között elmélyedtem, és csak ezzel foglalkoztam. Ismét maradandó élményt jelentett kizárni a külvilág történéseit, a politikai acsarkodást és a valóságshow-kat, az emberiség alapkérdéseit analizálva. - Milyen volt az első könyv visszhangja és most mire számít? - Mivel a második könyv a könyvhéten, június elején kerül a boltok polcaira, az elsőből ki kell hoznunk a negyedik kiadást, mert egyrészt a harmadik is elfogyott, másrészt sejthető, hogy a második kötet olvasói szeretnének megismerkedni az elsővel, ha lemaradtak volna róla. Az egyÉlete hátralevő éveiben már csak azt szeretné csinálni, ami jókedvvel tölti el. ház természetesen agyonhallgatta, a vallásosak vörös posztónak nézték, a hittel élők pedig - és erről sok levél tanúskodik - a saját hitük és szemléletük tükröztetéseként élték meg. Sokan mondták, hogy elírtam előlük egy könyvet, illetve, hogy a lelkűkből szóltam. Vankó Zsuzsa teológiatanár egy kis kötetet írt, nekem ajánlva. Az András könyvét „megszólító erejűnek" nevezte, és ezzel talán sikerült ráhangolnia a vallásos keresztényeket is a könyvemre. - Mennyiben különbözik a két kötet? - Ez is egy „vitakönyv" akár az első, de fejezetekre oszlik, ellentétben az első könyv folyamatával. Az egyik részben Ernest Renan jézus élete című könyvét „vitatom meg" az íróval, a fejezet címe Az élet Jézusa. Vankó Zsuzsával is „átbeszélem" az általa írtakat, később pedig Tomka Ferenc Az egyház bűnei? című kis könyvecskéjét szedem szét ízeire. Van egy hosszabb tétel, melyet egy levelező-, beszélgetőtársammal „alkottunk", sajátos istenkereső hangulatban, és öt levelet olvashatnak Gynestől, akit most még elrejt a sejtelmes homály. A könyv befejező része a Csattanó maszlag címet viseli, alcíme pedig eléggé sokat sejtető: A kitalált történelmi Jézus. - Kötete alcíme Kútásó. Mit jelent ez? - Tavaly beszélgetést folytathattam Várszegi Asztrik főapáttal Pannonhalmán, és mint az András könyve olvasója, úgy fogalmazott: „Vannak olyanok, akik a megásott kútból isznak, és vannak olyanok, akik kutat ásnak maguknak. Te egy ilyen kútásó vagy." Azóta rájöttem, Jézus „szellemi elődöm" volt, afféle valódi kútásó, aki nem volt hajlandó az akkor meglévő közös kútból inni, inkább saját kutat ásva jutott el a közösnek is mondható forrásig. Ezért is az Ecce homo szerepel a borítón, egyrészt erre utalva, másrészt arra, amit már az első könyvben is erősítgettem: Jézus isteni ihletésű ember volt. • - Humoristaként már beírta a nevét abba a bizonyos nagykönyvbe. Hittel és vallásfilozófiával foglalkozó gondolkodóként van-e esélye erre? - Pár év múlva dőlhet el, hogy mindaz, amit ebben a két kötetben kibontottam, túl tud-e élni néhány generációt, vagy már néhány év múlva elmossa az idő. Mivel a harmadik könyv alapjai már bennem „íródnak", én már tudom, hogy nem a végén járok. Ebből a kútból már nem szívesen mászok ki. - Két éve csak komoly dolgok foglalkoztatják. Jelentkezik még humoros kötettel? - Életem hátralevő éveiben már csak azt szeretném csinálni, amit jókedvvel bontok ki magamból. Ha egyszer arra érzek késztetést, hogy megírjam a következő szatirikus könyvemet, meg fogom írni. Csak mellesleg mondom, megírtam Zsanett naplójának paródiáját, de nem találok kiadót, pedig ez nemcsak derűs, de akár társadalomkritikának is fölfogható. Ez persze csak afféle „szórakozás" volt, ha fiókban marad, az sem érdekel. Karácsonyra pedig jó lenne kiadni a gasztronómiai ihletésű könyvemet, melynek címe ízes beszéd. KOLOSZÁR TAMÁS PODMANICZKY SZILÁRD Anyák napalmja Egy kisfiú útnak indul, hogy a városban lemezt vásároljon, de maga sem gondolná, míg célját eléri, micsoda kalandok várják... Akkor hirtelen sötétség robban a moziteremre, a fekete por lassú áramban szálldos a végtelen légtérben. Megkapaszkodom a karfában, talpam alatt a hideg kövezet, a háttámla, az ülőke egyszerre minden. Megpróbálom visszaképzelni a hirtelent, amikor még láttam, de már ment el a látásom. A székem megroppan, mintha az egész széksor szakadozna; számban rézkilincs íze. „Miért félsz, kisfiam? Mitől félsz?" - hallom egyszerre a terem minden irányából csöndesen, de mélyen rám törő ismerős női hangot. Azt hiszem, mondanom kellene valamit. Kérdeztek, de nem kérdeznek tovább. Lehet, hogy nem is félek, gondolom magamban, de azért nem nagyon mozgok, ha lehet. A székem újra reccsen, egyre lejjebb és lejjebb szakadok. Fémlemezek, fémlapok súrlódását hallom, aztán csobogást. Csobogás balról, csobogás jobbról. Fémlemez súrlódik mögöttem, csobogás. Tökéletes hanghatás, gondolom, dolbi, minden dolbival megy, semmi alapzaj. Most már a szagát is érzem, szagolom, édeskés hideg pára száll fel. Egy toppanás báliról, egy középről, szürcsölés, és, és nyávogás. Megemelem a lábam, leejtem, tocsog. Lehajolok a székek közé, a kezemmel tapogatok lent: ezek tejjel árasztják el az egész termet! Lehet, hogy tejnap van, nem néztem meg a jegyet. Várom, megmozdul-e az első sorban ülő, akinek csak a fejárnyát láttam, vagy valami hasonlót. Csak a macskák szaladgálnak, az egyik beleszaltózik az ölembe, megrázza magát, csupa tej és macskaszőr vagyok. A macskát elhajítom a hátam mögé, félig behajlított térddel, előre rogyva osonok a széksorok között, mint aki gyomorgörcsből vizsgázik; kapaszkodom a háttámlákba. Minden újabb széknél arra gondolok, belebotlom valakibe, vagy megfogom a fejét a támla fölött, és a hajába markolok. Rémes napom van. És ami a legrosszabb: elfogynak a székek. Mozog velem az egész mozi. A falból dugó süvít a levegőbe, mögötte még erősebb sugárban megindul a tej, a macskák már csak véletlenül isznak, nekem térdig ér a körülbelül 2,8-3,6 százalékos zsírtartalmú tej. A túlsó falon zárlatot kap egy vészfény, berobban, a robbanás fényénél meglátom a falat, a tejben hömpölygő macskaáradatot. Néhány biztosabb lépés után elérem a kijárati oldalajtó függönyét, az alja vaskosan megszívta magát tejjel, széthajtani is alig bírom, inkább átlépek a függönyzáron, de lábam beleakad, és teli pofával zuhanok a tejbe, a fejem az ajtónak vágódik, ami az ütéstől kinyílik. Fény zúg be, a tej kifelé ömlik, mintha apró vércseppeket látnék az örvényben elmerülni. Fogom a fejem. Egy erősebb tejroham átsöpör az ajtórésen, a korlátnak vágódom, majdnem átlendülök rajta, a kezem csúszik, éppen megkapaszkodom. A tej vagy húsz métert zúg alá a korlát mögött, iszonyú meleg van, folyamatos rezgés rázza a korlátot. A moziteremnél tízszer nagyobb gépházban vagyok, dugattyúk zakatolnak, turbina pörög. A vas korláton egyensúlyozva fölmászok, igazából egy rácsra kapaszkodom, alant húsz méter. A tériszonyom velem van, de átnyúlok a másik korlát irányába, amit már nem ér el a tejár. A zuhanástól való félelem minden pillanatban más-más alakban rohan rám: hol szét tudnám roppantani a vasat, hol annyira elgyengülök, hogy kinyílik a szorításom a vascsövön. A teremből kihallom, hogy benyit a jegyszedőnő: „A rohadt életbe, kellett nekünk azt a kölköt beengedni! Hogy néz ki az egész terem. A rohadt életbe, ide többet be nem teszi a lábát, az a kis sátánfajzat-fattyú." Aztán Hazel O'Connor hangját hallom a pénztárból: „Hajtsa ki a macskákat! Ha ezt meglátja a vezérigazgató, visszaminősíti mit tudom én minek! Ráb...ik, Gulyás néni, ha még egyszer a tejiparral szponzoráltatja a Clint Eastwood filmmúzeumot, csak azért, hogy az állatmenhelyének menjen a percent!" Épp elég volt ennyi, hogy elvegye a figyelmemet a tériszonyról, átmásztam a másik lépcsőkorlátra, szedtem a lábam, ahogy bírtam: a vaslépcső döngött-csattogott alattam, a gépház apró ablakain át fénytömbök keresztezték egymást, mintha ide minden oldalról besütne a nap. Még le sem értem a lépcső aljába, mikor a terem egyik sarkában megláttam egy iszonyatosan koszos embert. Koszos trikót, koszos nadrágot viselt, s minderre hosszú, selyem nyakkendő lógott rá, amibe keresztbe, sorozatban ugyanazt a mintát hímezték. A koszos férfi egy kempingszékben ült, a haja égnek állt, jobb keze alatt egy ernyős fém sörasztal feküdt, a piros festék lemezekben pattogott le róla. A koszos férfi hosszú tőrkést tartott a kezében, a másikban fél kenyeret, disznócsülköt és sárga-zöld erezetű spanyol primőr paprikát. Lépésenként vettem már a lépcsőfokokat, de még mindig nem emelte fel a fejét felém. Ahogy közelebb ereszkedtem, leolvastam a nyakkendőjét, amit távolról sormintának láttam, egy név volt: Umberto Eco. A koszos férfi föl sem nézett, tömte magába a csülköt meg a többit, úgy magyarázta: „Fiatalember, maga és én egy hajóban evezünk. Úgy hívják Umberto Eco csatahajó. Szicília felé tartunk, a parttól mintegy ötszáz méterre megállunk, és szét fogjuk lőni az olasz maffiát." Mondanom se kellett, hogy én csak a kis és nagy bakelitlemezért indultam el otthonról. A férfi lepakolt az asztalra, zsebébe kotort, egy cédulát nyújtott felém: „Nesze, egy buszjegy!"