Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-16 / 113. szám

PÉNTEK, 2003. MÁJUS 16. • MEGYEI TÜKÖR» 9 Ludas Matyi és társai a Kurca partján A szentesi lövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola már negyedik alkalommal rendezte meg ezen a tavaszon a Kurca Fátyla szín­játszó találkozót. A száz diák részvételével zajló megmérette­tésnek nem lehetett komoly tét­je, hiszen idén is a játék volt a lényeg. A Móricz színpadán délelőtt tíz órától egészen a déli órákig követ­keztek sorra a darabok, melyek­ben a legfiatalabbak csillogtatták bontakozó tehetségüket. Távoli városokból is érkeztek diákszín­játszók, ám sokan voltak a szen­tesi Jövőnkért Alapfokú Művé­szeti Iskola hallgatói is. Az intéz­ményt négy esztendeje hívta élet­re Keller Jánosné igazgatónő, az­óta létszámában és felszereltségé­ben is sokat fejlődött az ingyene­sen működő művészeti iskola, je­lenleg több, mint ezer hallgatója van nem csak Csongrád, de Bács-Kiskun megyében is. Ma már sorra alakulnak a művészeti iskolák, kezd elfogadottá válni ezek léte: az igazgatónő szerint a szülők és a gyermekek igénye egy­értelmű jelzés arra, hogy szükség van a kötelező tanintézmények mellett a fövőnkérthez hasonló tanodákra. Itt a színjátszás mel­lett képzőművészetet és táncot tanulhatnak hattól huszonkét esztendős korukig azok a fiatalok, akik kedvet éreznek hozzá. Az iskolának szabályos tanrend­je, órarendje van, az elsajátította­kat a nagyközönség előtt is bemu­tatják a növendékek. A bemutat­kozásra alkalom tehát a színjátszó találkozó, ahol a szentesiek mel­lett csongrádi, forráskúti, makói, szegvári diákok is szerepeltek a színpadon koruknak és ízlésük­nek megfelelő produkciókban. A művészeti iskola a Kiss Bálint Re­formátus Általános Iskolával kö­zösen rendezte a találkozót. A mindig kedves Ludas Matyi hasonlóan nagy sikert aratott, mint Marica, az új lány, melyben a kamaszokat kamaszok emlékez­tették a csoki utáni fogmosás szük­ségességére. A színjátékokat Bács­kai Mihály nyugalmazott gimná­ziumi igazgató és Perjés Gáborné tanárnő értékelte: a fiatalok szá­mára itt is világossá vált, hogy nem a versenyzés, hanem a játék, a sze­replés, a közös élmény a fontos. A találkozó előtti napon az is­kola és a gyermekkönyvtár által közösen szervezett kiállítást nyi­totta meg Csige Istvánné tanár­nő, a tárlat témája kapcsolódott az olvasáshoz. Mintegy három­száz alkotást küldtek be a gyere­kek és ebből százat állítottak ki. Később több, a gyermeki fantázia szülte mű a kórház gyermekosz­tályának folyosójára kerül. A nö­vendékek számára is hamarosan véget ér a tanév, elkezdődik a nyár, a szünidőben az intézmény tanárai művészeti táborokat tar­tanak hallgatóiknak, vagyis a folytatás következik. B. G. KURCA FÁTYLA GYERMEKSZÍNJÁTSZÓ TSLÁLKOy Távoli városokból is érkeztek Szentesre. Fotó: Vidovics Ferenc ——— SZAKMAI KONZULTACIOS NAP A Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala (együttműködésben a felelős minisztériumokkal) az Európai Unió Phare-programja támoga­tásával 2003. április elején pályázati felhívást tett közzé az Európa Pályázat Előkészítő Alap (PEA) keretében, a Nemzeti Fejlesztési Terv céljaihoz illeszkedő projektötletek beadá­sára. (A részletes pályázati útmutatók letölthetők a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Mi­nisztérium, valamint a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala honlapjairól, a www.friim.gov.hu és a www.nfi.hu internetes oldalakról.) A PEA célja olyan színvonalas projektek teljes körű előkészítése, amelyek az Európai Regio­nális Fejlesztési Alap (ERFA), illetve az Európai Szociális Alap (ESZA) támogatásának elnye­rése esetén a 2004-2006 közötti időszakban megvalósíthatóak. A PEA nem közvetlen anyagi támogatást nyújt a projektötletek megvalósításához, hanem olyan szakmai hátteret, tanácsadást, szervezést, illetve asszisztenciát, melynek eredményeként a kiválasztott projektötletekből az EU-csatlakozás után akár azonnal beadható, tökéletesen előkészített, kész pályázatok születhetnek. A PEA-pályázat keretében négy (Regionális Fejlesztés; Humán-erőforrás Fejlesztés; Gazdasági Versenyképesség; Környezetvédelem és Infrastruktúra) Operatív Program intézkedéseihez illeszkedő projektötletet lehet benyújtani. A Csongrád Megyei Munkaügyi Központ a pályázatuk elkészítéséhez, a Humán-erőforrás Fejlesztés Operatív Programhoz kapcsolódó projektötleteket benyújtó szervezeteknek sze­retne segítséget nyújtani. Ennek érdekében 2003. május 20-án, 10 órakor a „Rendezvényház" Csongrád Megyei Pedagógiai és Közművelődési Kht. Szeged, Közép fasor 1-3. sz. 63-as termében szakmai konzultációs napot tartunk, melyre ezúton tisztelettel MEGHÍVJUK. A szakmai nap keretében a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium szakértői és a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ munkatársai segítenek a projektkészítés során fel­merülő kérdéseik megválaszolásában. Pályázó szervezetek köre: - közoktatás intézményei - helyi, helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv és intézménye, önkormányzati fej­lesztési társulás, egyesület, alapítvány, egyház, egyházi intézmény, közhasznú társaság, egye­sülés Annak érdekében, hogy a konzultáción az Ont leginkább érdeklő kérdések kerüljenek megvitatásra, kérem, amennyiben a pályázattal kapcsolatosan olyan kérdése van, amelyre választ vár, sziveskedjen előzetesen jelezni munkatársunknak (dr.Tóth Éva, tel.: 62/561-505). Csongrád Megyei Munkaügyi Központ AFSZ •ONCRÁD MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT A legelső a Tanyai Tanulók Otthonából Aid arany volt a sárból Tószegi Péter felső-kopáncsi kisdiák volt az egyike azoknak a tehetséges gyerekeknek, akik miatt 65 évvel ezelőtt megala­pították Vásárhelyen a Tanyai Tanulók Otthonát. Az első év­folyam diákja nem csak egye­temi kar alapításáig, de annak rektorságáig vitte. Arany sárban címmel írt cikket Szénási Gyula néhai felső-ko­páncsi tanító Tószegi Péter te­hetséges diákjáról. A tanító, aki annak idején az egyik kezdemé­nyezője volt az országos hírnevet szerzett, 65 évvel ezelőtt alapí­tott vásárhelyi Tanyai Tanulók Otthonának, kézen fogva vitte magával a református gimnázi­umba felvételiztetni a gyereket. Tószegi Péter valóban arany­nak bizonyult, hiszen egyetemi rektorként ment nyugdíjba. - Nem legenda a cikk, valóban létezett - erősítette meg Tószegi Péter, aki a Tanyai Tanulók Ott­hona első évfolyamának volt di­ákja. Annak az évfolyamnak, mely összesen hat diákot jelen­tett. - A 65. évfordulós találko­zóra a vásárhelyiség hívott, az a kifejezés, melyet Németh László is szívesen használt, igaz cso­morkányizmus néven. - Felső-Kopáncs, ahonnét szár­mazom Vásárhely határában ta­lálható. Innen indult a sorsom, körülményesen, de csodálatos fordulatokat vett - árulta el Tó­szegi Péter. - A Tanyai Tanulók Otthona száz százalékban meg­határozta egész további élete­met, hiszen az egyetlen esély volt arra - köszönhetően néhány ál­dozatkész ember munkájának sorsközösség vállalásának -, hogy legyen belőlem, belőlünk valaki. Tószegi Péter elvégezte az ag­ráregyetemet, vendéghallgató Tószegi Péter tanyai diákból lett rektorrá. Fotó: Korom András volt csak a Műszaki Egyetemen, miután a szocializmus első évei­ben senki sem szerezhetett má­soddiplomát. Mégis műszaki tanszékre került, műszaki dolgo­zóként, és részt vehetett abban a munkában, mely eredménye­ként megalakult a budapes­ti székhelyű Agrártudományi Egyetemen az ország első mező­gazdasági gépészmérnöki kara a Villányi úton. Tószegi Péter csöppet sem mellesleg volt diákok által vá­lasztott kollégiumigazgató, és miután nagyon jól sikerült meg­szerveznie a gépészmérnöki kart, jutalomként aspirantúrára közel négy esztendőre kiküldték a Szovjetunióba, a Mezőgazdasági Gépészmérnöki Intézetbe, majd doktorált. - Cazdag életutamhoz azon­ban nem csak ezek tartoznak, hanem a vásárhelyi diákkorom meghatározó esztendei is. Nesz­torom volt Németh László, meg­látogatott bennünket, Móricz Zsigmond, Erdei Ferenc, Zilahi Lajos - ők országos hírűvé tették a Tanyai Tanulók Otthonát. B.K.A. Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a kormány döntése értelmében 2003. május 15-től földgázárváltozásra kerül sor. Ezen naptól kezdve a lakossági fogyasztók 12%-kal, a nem lakossági célú gázfelhasználók pedig átlagosan 15%-kal fizetnek többet a felhasznált földgázért. Annak érdekében, hogy a fogyasztókkal történő elszámolás pontos le­gyen, a DÉGÁZ Rt. rendkívüli leolvasást végez, melynek során minden gázmérővel rendelkező fogyasztót felkeresünk a mérőállás rögzítése céljából. A rendkívüli leolvasás alkalmával rögzített gázfogyasztást a régi áron, az azt követő leolvasás alkalmával rögzített óraállást pedig már az emelt gázdíjjal számlázzuk ügyfeleink részére. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a pontos elszámolás érdekében a gázmérőórák leolvasását társaságunk alkalmazottainak, partnereinek biztosítani szíveskedjenek. Amennyiben egyéb irányú elfoglaltságuk ezt nem teszi lehetővé, úgy kérjük, hogy a leolvasó által helyszínen ha­gyott értesítőt társaságunk részére megküldeni szíveskedjenek. Együttműködésüket köszönjük. DÉLALFÖLDI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG fc s h j n o tí MAGYARORSZAG RT A Profi Magyarország Rt. dinamikus értékesítési csapatába TERÜLETI VEZETŐ munkatársat keres. Feladata: • Békés, Csongrád megyében található éleimiszer-udetek irányítása, • bolti személyzet toborzása, felvétele. Elvárásaink: • kereskedelmi végzettség, • jó szervező, kommunikációs és problé­mamegoldó készség. Kereskedelmi gyakorlat előnyt jelent. Amit ajánlunk: • versenyképes jövedelem, • szolgálari személygépkocsi, mobiltelefon, • jó munkahelyi hangulat. Jelentkezés önéletrajz beküldésével: Profi Magyarország Rt., humánpolitikai osztály, 1097 Bp., Könyves K. krt. 12-14. lnh:pg§[]DraD Az Interspan Faipari Kft. Szeretettel meghív minden belsőépítészet, lakberendezés iránt érdeklődőt reprezentatív termékbemutatójára. Termékeink: FORGÁCSLAPOK, OSB, MDF, PADLÓBURKOLÓK, FALBURKOLÓK, MUNKALAPOK Időpont: 2003. május 18-19. 8-18 óráig Helyszín: Szeged, TESCO parkoló, bemutatókamion

Next

/
Thumbnails
Contents