Délmagyarország, 2003. április (93. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-05 / 80. szám

Szombat, 2003. április 5. SZIESZTA IV. •194 ••• olvasó naponta! S003. január: SS 56Q átlagos napi példányszám! www.delmagyar.hu PODMANICZKY SZILÁRD Anyák napalmja Egy kisfiú útnak indul, hogy a városban lemezt vásároljon, de maga sem gondolná, míg célját eléri, micsoda kalandok várják... Fölhúztam a rövid szárú kertésznadrágomat, alá egy Védd a békát! feliratú pólót, a zsebeimet teletömtem negróval és kisétáltam a buszpályaudvarra. A 32-es kocsiállásnál némán hullámzott a tömeg, cekkerek és megizzadt nejloningek (36-ostól 45-ösig), nyakkendőket himbált a bámulatos szellő. Beálltam a jelzett sor végére, csakhamar megláttam egy fejjel magasabbról a könnyű, széntalpú cipőjében, fregatt-puha léptekkel közelítő bajszos, arcán az utazástól elgyötört arcú sofőrt, nézte a várakozókat, de mintha ezúttal kissé elmerevedett volna a hámszövet alá bevarrt szilikonlapcsalád. És még egyszer: tekintete, mint a bérgyilkosé, kit motivíkusan nem hordott anyaöl. Középső ujját fölmutatta az utazóközönségnek, akik egyként sóhajtottak föl, föl, és még följebb, tudták, ez az ujj fog benyúlni a busz eleje alá, és ez az ujj tárja föl a buszsofőr légkompressziós ajtaját. Megvolt. A tömeg, melynek immár a közepén sodródtam, mint lengésbiztos mamutfenyő, egyenként szórta oda a pénzt és egyenként gyűrte el a fél marhanyelv nagyságú jegyet. A már fölszállt utasok gyorsan lehuppantak, s a biztonság markából bámulták amaz fölszállót, aki zergemód tekergette nyakát, maradt-e még szabadon hely, vagy egy valaki az összesre leült. Az indulás pillanatában, mikor már mindenki feszengve várta az ajtó újbóli mozgását, a buszsofőr belenézett az utasplllantóba, s ezt a tekintetet illett mindenkinek állni, jelezve ezzel, készen áll az útra, s nem fog ott a műbőrös kárpitra meddőt hányni. A busz felremegett, az ajtó csapódva kattant, s a méretes kerekek gumijai lassan, ám biztató nyugalommal fordultak el alattunk. Még egyszer: oly puhán fordultak a kerekek, hogy még megnyalni Is lett volna idő a gumi radiális és axiális mintáját. Ez idő tájt a távolban felrémlett egy futó alak, aki a hajdani bukó alakra felelt, amelyre oly szenvedésmentesen fogtuk rá a puskacsőt, s ha eltaláltuk, pontot kaptunk érte, s amennyire utáltuk az egészet, épp annyira dagadt bennünk a büszkeség. A futó asszony kövér volt, barna lapdzsekit hordott bokáig, hajából hullottak a csatok, két kezében egyfelől tömős liba, másfelől tíz csomag fagyasztott csirkefarhát. A sofőr megfintorgatta orrát, benyomta a kuplungot, a gép szabadon futott tovább, majd egyik kezével elengedte a kormányt, azon az órájára nézett, a fejét nem csóválta meg, csak ment tovább. A külső pillantóba már csak akkor pillantott bele, mikor az út szélén fölkevert por elnyomta az asszony körkörösen hullámzó szitokmondókáját, a liba fulladásos torokhangjait, s amit már bizton nem hallhattunk, a dermedt farhátak lassú, necces labdák csöndtörését utánzó hirtelen neszfoszlányát. Az utazóközönség teljes odaadással az utazás körülményei között hevert. Akadtak párok, akik összeismerkedtek, s legott zoknit cseréltek, mások tartották a távot, tudták, a szó fegyver, de a hallgatás olykor atombomba, megint mások régi ismerősként üdvözölték egymást, puszi-puszi, nyim-nyam, de akadt ott félszeg párocska, márévekóta szemező lány s fiú, akik, ha a térdük összeért, mintha olajkályha tombolna belsejükben, s talán előkerült a már évek óta erre az alkalomra elrakott avas dunakavics vagy zacskóba olvadt nandarinzselé, ám többnyire a biznisz ment a buszon is, márkát jenre, tojást 24-es biciklibelsőre, ópiumpipát leukoplasztra, zsírégető teát karmonádlira, rádiós bézbólsapkát önbeöntést segítő tölcséres gumicsőre cseréltek, s mind azonnal tudta, a csere jól sikerült, átvágta a másikat. A sofőrnek valamiért jó kedve támadt, tán az éjjel nagyot horpasztott a sikeres benzinlopás után, s ahogy a hatvan marmonkanna anyag szemébe került az út egyhangú csíkozását kijátszva, bekapcsolta a rádiót, s a kis hangszórókon szolidan beadta az utastérbe a tánczenét, mely néhány decibellel újból az érthetőség szintjére emelte az amúgy duruzsolós beszédhangzavart. A busz megállói néhány kilométerenként követték egymást, az utazóközönség csak pár személyenként változott, de újat hozni senki nem tudott a buszbelső egyébként színes életébe. Ám egyszer csak nagy csönd támadt. Már az első sorokban ülők adták tovább: látod amott a közelgő megállót?, ott, ott toporog piros disznóbőr táskájával az arany karszalagos ellenőr. „Rutinmunka az enyém - nyilatkozta hetekkel ezelőtt az ellenőr az Izgalmas kérdések és viszontizgalmas válaszok című riportázsban a helyi tévécsatornán -, rutinmunka, mert hisz bízom az utazók becsületében, azok mind becsületesek is, s fizetésem nem is annyira az istentelen potyázok kiszűrésére kapom, mint Inkább ennek a szép erkölcsi tézisnek magamagát megerősítő megtartására és deklarálására." Az ellenőrt három napra rá elverték az árokparton, szájába menetrendet tömtek, hozzáláncolták a buszmegálló táblájához, a bokái és kézfejei közé egy méteres rudat erősítettek, élő X-ként állt ott, mint egyenletben megfejtendő ismeretlen, gatyáját térdig letolták, a füleit telitömködték petrezselyemzölddel, ingét szellősre megnyitották, s azt írták oda megnyálazott tintaceruzával, hogy „így jár az", de hogy hogy', azt már befejezni nem maradt idő, így hát a megyei rendőrkapitány egynapos tanácskozást hívott össze Balatonkenesén, hogy egyedül a szillogizmus módszerét kizárva megfejtsék a szöveg „eredetijét", s hogy mindezzel szemtől szembe megnyugtassák a lakosságot: az erkölcs ma Magyarországon nincs veszélyben mind egy szálig. elitklubja A Mensa nemzetközi egyesület. Száz emberből kettő lehet a tagja, itt húzták meg a határt annak idején az alapítók. Az emberiség két százalékára jellemző ugyanis az olyan magas intelligenciahányados, ami a belépés feltétele. A magyarországi szervezet, a Mensa HungarlQa elnöke egy fiatal hölgy, Balanyi Bibiána. Nem szeretnék egyforma lenni másokkal - mondta egy interjúban. A jelek szerint szülei is hasonlóképpen gondolkodtak, amikor a Bibiána nevet adták gyermeküknek. Ő maga sem találkozott még druszával, de mint elárulta, e különlegességének hátránya is van. A Bibiána szó egyébként latin eredetű, annyit jelent: élő, eleven. Nomen est omen, mondhatja bárki, aki találkozott már vele. Merthogy komoly tempót diktál. Az interjúra is nagy lendülettel érkezik, kezében egy keskeny, hosszúkás bőrtokkal. Tán valami fúvós hangszer, gondolná az ember, „szuperintelligens" nőről lévén szó. Pedig biliárddákót rejt a tok, világosítja fel az újságírót Bibiána. Merthogy szeret biliárdozni, de csak úgy, szórakozásképpen. Nincs ebben semmi különös, a mensásokra jellemző, hogy számos hobbijuk van, magyarázza. Mégpedig a legváltozatosabb hobbik, akár egy személyen belül is. Az e társaságba tartozók általában érdeklődőek, nyitottak a világra és mindent szeretnek kipróbálni. A megfigyelések szerint pedig, amit kipróbálnak, azt többnyire jól is csinálják. így lesznek aztán szakma- és hobbihalmozók. Mint szlogenjük is fogalmaz, ők a legszínesebb szürkeállomány. „Ne higgye senki tehát, hogy találkozásainkkor csak atomfizikáról esik szó", mentegeti az elnök a mensások társaságát. Vannak sportversenyeik, kirándulásaik, bicikiizéseBalanyi Bibiána öt éve vezeti a Mensa HungarlQát. ik, persze az úgynevezett komoly programok mellett. Beszélgetésünk során ekkor tűnt fel először, hogy mikor saját magáról kérdezem, rövid úton mindig a mensásokra tereli a szót. Akikre, mint megtudom, jellemző a humorérzék, a kreativitás, a műveltség, no és a nemdohányzás - ezek a statisztika által bizonyítottak. És jellemző a versenyszellem, a versenyre való hajlam. S hogy a részvétel a fontos vagy a győzelem? „A győzelem, természetesen" - feleli gondolkodás nélkül. Ennek eredete szerinte az, hogy a nagy IQ-val bírók saját környezetükben megszokták, általában jobbak a többieknél. A Mensában viszont szembesülnek azzal, hogy ott mindenki ugyanolyan jó, mint ők. Ennek az intelligens elitnek a tagjai is ugyanúgy futnak zsákban, ugyanúgy bicikliznek, ugyanúgy esznek, isznak, alszanak, mint az összes többi ember. „És ugyanolyan hülyék is tudnak lenni" - teszi hozzá, egyáltalán nem viccnek szánva. „Nem kell tehát a dolgot misztifikálni" - mondja, miközben elismeri: benne is megvan a büszkeség, hogy egy elit társaság tagja lehet. Mivel azonban nem az intelligencia az egyetlen üdvözítő tulajdonsága az embernek, ettől még nem több másoknál. Csak más. Mert akárhogy is nézzük, azért ez az átlagtól való jelentős eltérés. „Persze, szeretném remélni, hogy sok más jó tulajdonsággal együtt jár", mondja minden felesleges szemérem nélkül. Miben különbözik ő maga másoktól, miben különleges? „Ezt nem tőlem kellene megkérdezni" - hárítja el az önjellemzést. Némi unszolásra azért megemlíti, hogy „általában érdeklődöm a dolgok iránt, tudok vicceseket mondani és állítólag vág az eszem. De minden ember valamiben különleges, és mindenkiből csak egy van" - zárja le a témát. Az intelligens emberek nyitottak, rendben van, de azért mégis furcsa, hogy egy fiatal nő az elnökük - hangzik a provokatív újságírói felvetés. Valóban, a megfigyelés szerint itt is szeretnek vetélkedni „a domináns hímek", s annak idején volt némi harc az elnöki posztért. „Aztán kiderült, hogy ez jobbára csak sok munkával és elfoglaltsággal jár, hogy az elnök némi túlzással csupán az első számú rabszolga. Éz meg annyira már nem vonzó, így maradtak a csendesebbek. És így nőiesedett el az elnökség." Bibiána meglátása szerint a Mensa HungarlQa elnökének elég karizmatikusnak kell lennie ahhoz, hogy elegen ismerjék és szeressék, de nem lehet túl karizmatikus sem, hogy ne utálják sokan. Úgy tűnik, a többségnek ő megfelel, már öt éve viseli a tisztet. Bibiána két diplomájával fordítóként dolgozik. Hogy kielégíti-e a munkája? „Nem, de megfizetik" - válaszolja. Főként gazdasági szöveget ültet át magyarra, ezért vagy hatszor annyit fizetnek, mint más fordításért. „Még akkor is, ha azt a szöveget le sem kellett volna írni, nemhogy lefordítani, mert annyira unalmas", s megint a mensásokról kezd beszélni: sokat dolgozni, azt még eltűrik. De a hülyeségeket kérő főnököt nem. Jellemző, hogy java részük munkahelye kötetlen. Elvetik a hierarchikus dolgokat, a hatalmat, nem szeretik a szabályokat, viszont szeretnek újat kitalálni. S hogy miért érdemes IQ-tesztet kitölteni? Vagy éppen olyan tévéműsorban szerepelni, mint amilyen ma látható az RTL Klub csatornáján? Miért jó ez azoknak is, akik esetíeg nem kerülnek a kiemelkedők közé? Mert az ember kíváncsi, fejtegeti Bibiána. Mert mindenkinek van valamiféle önértékelése, és ez segít abban, hogy bizonyságot kapjunk, amit érzünk magunkról, az valóban úgy van. Vagy figyelmeztessen, hogy nincs úgy. SOMOM GÉZA