Délmagyarország, 2003. április (93. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-08 / 82. szám
4 »MEGYEI TÜKÖR» KEDD, 2003. ÁPRILIS 8. emlékkiállítása Székely György színháztörténész nyitotta meg a Pesti Magyar Színház (Budapest, Hevesi Sándor tér 4.) emeleti társalgójában a színházi világnapon a tavaly ősszel 92 éves korában elhunyt Kossuth-díjas díszlettervező, Varga Mátyás emlékkiállítását. A jeles színházművész - akit a kilencvenes években Szeged díszpolgárává választottak - 1935-től volt a budapesti Nemzeti Színház tagja, mellette 1936-tól a Szegedi Szabadtéri Játékok vezető szcenikusaként is dolgozott. Olyan színpadi sikerek fűződtek nevéhez, mint Az ember tragédiája, Herczeg Ferenc Bizánca, Kacsóh János vitéze, majd a játékok felújítását követően Erkel, Kós Károly, Vörösmarty műveinek látványtervei. Gazdag életpályája során közel ezer kőszínházi szabadtéri, film- és tv-díszletet tervezett. Ezek jelentős részét mint a XX. századi magyar művészet és kultúra maradandó értékeit - megvásárolta az Országos Széchényi Könyvtár. Közöttük van az 1936-ban a Nemzeti Színház számára tervezett díszletkép O' Neill Amerikai Elektra című drámájához, mely a párizsi világkiállításon ezüstérmet nyert. A Pesti Magyar Színházban az évad végéig látható az az emlékkiállítás, amely Varga Mátyás legszebb, legjelentősebb díszlettérveit mutatja be. Tavaly nem mentek, az idén elindulnának a legvadabb hegy, a K2 megmászására Lokody Levente ismét a csúcsra tör A 25 éves szegedi Lokody Levente menedzser azt állítja, a világ legvadabb hegyének tartott 8 ezer 611 méter magas csúcsra, a K2-re készül. Lokody tavaly is tervezte a K2 meghódítását, de végül mégsem indult el, sőt hosszú hetekre eltűnt. Hatfős expedíció élén, egyéves csúszás után a 25 esztendős Lokody Levente ismét a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítására készül. Mint azt korábban megírtuk: az előzetes tervek szerint a csapat Lokody vezetésével tavaly július végén, augusztus elején indult volna a világ legvadabb, legnehezebben megmászható hegyének tartott, 8 ezer 611 méter magas csúcs, a K2 meghódítására. Miután lapunkban beszámoltunk a nem mindennapi túra terveiről, kiderült, sem a Mount Everestet meghódított hegymászók, sem pedig a Magyar Hegymászók Szövetségénél nem tudtak a szegedi fiatalember Himalája-expedíciójáról. Mécs László, a magyar Mount Everest-expedíció technikai vezetője nem is hallott még Lokody Leventéről. A fiatalember nem sokkal később bejelentette, 2003 júliusában mindenképpen elindul az ötvennaposra tervezett útra, amelynek a vágállomása a K2. A szegedi férfi az egyéves halasztás okairól nem kívánt nyilatkozni. Lokody szerint „rosszakarói" akarták lejáratni azzal, hogy nincsenek igazi nagy csúcsai, ezért a 25 éves menedzser korábban lapunknak eljuttatott elektronikus levelében részletesen beszámolt az általa meghódított hegycsúcsokról. A közelmúltban újabb levél érkezett szerkesztőségünkbe. Ebben a fiatalember arról számolt be, hogy „expedíciónk nemsokára indulásra kész". A hegymászó elmondta, Pakisztántól már megkapták az engedélyt a csúcs megmászására, valamint komoly szponzorokat találtak. Sőt: sikerült műholdas kommunikációs eszközt beszerezniük, így, mint írta, lehetőség nyílik a helyszíni tudósításra is. Hogy kit tudósítanának a hegyről, arra nem tért ki. A. T. J. Egyedülálló kulturális találkozó megyénkben Ifjú filmesek a makói Hagymaházban A makói Hagymaházban és a város számos más helyszínén is gazdag kulturális programok várják mától az I. nemzetközi gyermek- és ifjúsági film- és videoműhelyek, fesztiválok találkozójának illusztris résztvevőit. Czibolya Kálmán, a Makói Videó és Művészeti Műhely vezetője, a rendezvény fő szervezője elmondta: többek között Németország, Norvégia, sőt még Dél-Korea legnevesebb ifjúsági filmfesztiváljainak szervezői is ellátogatnak a hagyma fővárosában megrendezett találkozóra. Az első nap kiállításmegnyitóval kezdődik. Az előcsarnokban Lux Antal 56-os témájú videografikái és DVD-installációi fogadják a belépőket. I. sz. Lions-klub alakul Vásárhelyen A nemzetközi Lions jószolgálati mozgalom tovább terebélyesedik Csongrád megyében. Mint Németh Istvántól, a szegedi klub soros elnökétől megtudtuk, hamarosan megalakul a hódmezővásárhelyi Lions-klub. A szervezéssel járó munkát a szegedi klub egyik tagja, Hernádi Gyula vásárhelyi orvos vállalta magára. Ugyancsak napokon belül megalakulhat Szegeden a Leoklub, a jószolgálati szervezet ifjúsági klubja, jobbára a Lions-tagok gyermekeiből. Varga Mátyás fővárosi Kábítószer-fogyasztók és -terjesztők rendőrkézen Két lányt és három fiút vettek őrizetbe Kábítószerrel való visszaélés miatt hét személy ellen indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon. MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi rendőrök igazoltattak egy fiatal fiút a Csendes utcában. A 24 éves M. Csabánál kábítószergyanús anyagot találtak. Kiderült, a fiatalember a 22 esztendős L. Lászlótól vette az anyagot. Őt nem sokkal később a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az újszegedi ligetben elfogták. L. László éppen egy pitvarosi fiatalemberrel találkozott, a 28 éves M. Norberttel, akinél 30 Extasy tablettát, valamint 20 gramm fehér port találtak. L. László hátizsákjából pedig 150 grammnyi növényi törmelék került elő. A rendőrök házkutatást tartottak M. Csabánál. Itt Extasy tablettára, törmelékre, indái kendermagra, porra és narkotikum fogyasztásához használatos eszközöket találtak. Gyanúsítottként hallgatták ki M. három lakótársát, a 21 éves B. Erikát, a 14 éves R. Ritát és a 23 éves Z. Leventét, ugyanis kiderült, mindannyian fogyasztottak kábítószert. A házkutatás ideje alatt megérkezett a 25 éves Sz. András, akinél a teszt szintén pozitív lett. A pitvarosi M. Norbert lakóhelyének átkutatásakor hasisgyanta, növényi törmelék, Extasy tabletta, fehér por és mintegy 200 kispuska lőszert találtak a rendőrök. Z. Leventéről kiderült, kábítószerrel való visszaélés miatt a bíróság már jogerősen börtönbüntetésre ítélte, ám ő nem vonult be a börtönbe. Ellene országos körözés volt érvényben. A zsaruk átadták a büntetés-végrehajtási intézetnek, ahol a fiatalember megkezdte büntetésének letöltését. A rendőrség M. Norbertet, L. Lászlót, M. Csabát, B. Erikát és R. Ritát őrizetbe vette. Egyikük főiskolai hallgató, a többiek alkalmi munkából éltek. Ellenük kábítószerrel való visszaélés miatt indítottak eljárást a Szegedi Rendőrkapitányságon. Szutor Gabrielláé a compiegne-i nemzetközi tojáskiállítás első díja Kínai vázák tojásból Szutor Gabriella emutojásból készült, klasszikus kínai porcclánvázákat idéző munkáival nemrégiben elnyerte a franciaországi Compiegne-ben megrendezett nemzetközi míves tojásszalon első díját. A Szegeden élő Szutor Gabriella tizenkét évvel ezelőtt kezdett tojásdekorációval foglalkozni, amikor férjével, Tóth Pál rajzfilmrendezővel Brüsszelben dolgoztak. Franciaországban, Svájcban, Németországban és Hollandiában nagy hagyománya van a modern tojásművészetnek, aminek már nem sok köze van a népművészethez, inkább kortárs kifejezési formának tekintik. A gondosan megtisztított tojáshéjból a legkülönbözőbb technikával egyedi műalkotásokat lehet létrehozni. A szegedi tojásspecialista többször részt vett már az egyik legnagyobb európai szakkiállításon, amit a franciaországi Compiegne-ben rendeznek. A zsűri nyolc évvel ezelőtt egyszer már neki ítélte a nemzetközi míves tojásszalon első díját, s a bravúrt nemrégiben sikerült megismételnie. Ezúttal klasszikus kínai porcelánvázák pontos mását készítette el tojáshéjból. - A Békés megyei Csorvásról származom, a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola grafika szakán Zoltánfy István, majd Pólós Endre növendéke voltam. Szerettem volna az iparművészeti főiskolán folytatni, de nem sikerült bekerülnöm, ezért tíz éven át a kecskeméti rajzfilmstúdióban dolgoztam rajzolóként. Úgy éreztem, ezzel nem tudom igazán kifejezni önmagam. A tojásdekoráció viszont ideális számomra, mert sokkal anyagszerűbb, lehet fúrni, faragni, rajzolni, festeni meséli Szutor Gabriella, aki jelenleg férje filmes vállalkozásában dolgozik, mellette hobbiként űzi a tojásművészetet. - Rengeteg technikát kikísérleteztem az évek során, mindig újabb és újabb megoldásokat keresek. Készítettem már tojásból rögbi- és kosárlabdát, sőt maszkokat is. A legkedvesebb, legmívesebb tojásom az, amelyre aprólékos munSzutor Gabriella egyedi műalkotásokat készít. Fotó: Gyenes Kálmán kával ravennai mozaikmintákat tettem. A különleges méretű alapanyag beszerzése sem jelent gondot, mert több emu- és strucctelep is létezik Magyarországon, a ki nem keltethető tojásokat néhány ezer forintért szívesen eladják. Persze legtöbbször a liba, a fácán és a tyúk tojása is megteszi. A gyűjtők kollekcióinak legféltettebb, legrégebbi darabjai külföldön méregdrágán kelnek el, a legkülönlegesebb mai tojások ára is meghaladhatja a százezer forintot. - Ez a fajta tojásdekoráció nem a klasszikus tojáshímzés hagyományait viszi tovább. A 21. században a mai ízlésnek megfelelő új díszítési formákat kell kitalálnunk - vallja Szutor Gabriella, aki ma már olyan színvonalon műveli a tojásművészetet, hogy egy párizsi könyvkiadó két reprezentatív, színes albumát is megjelentette. A szegedi alkotó a hagyományos, viaszrajzos, batikolt magyar hímes tojásokat megőrzendő népművészeti értéknek tartja, de úgy véli, a kalocsai mintás, olajfestékkel pingált húsvéti tojás értéktelen, ízlésromboló giccs, amit jobb lenne elfelejtenünk. Most újabb külföldi bemutatkozásra készül: húsvét előtt Tóth Pál és Cakó Ferenc animációs filmjeiből rendeznek vetítéssorozatot a franciaországi Ancyban, ahol ő is kiállítja a legszebb tojásait. HOLLÓSI ZSOLT A Magyar Orvosi Kamara az egészségügyi tárcához fordult Bért vontak vissza a fogászati rendelőktől Rendelőben. A fogorvosknak is lehet problémájuk. Fotó: Schmidt Andrea Február elsejétől nem kapják az 50 százalékos béremelésre korábban adott, praxisonkénti 117 ezer forintot az alapellátásban dolgozó vállalkozó fogorvosok. Az országos probléma Szegeden mintegy 40 fogorvost érint. Fennmaradásuk kétséges. tői elkülönítve utaltak a fogorvosoknak február elsejétől már nem kapják meg a fogászati praxisok. Az alapellátás fogászatainak havi anyagi támogatása a bázispénzből és a különböző fogászati beavatkozásokért kapott pontok után járó pénzből adódik össze folytatja a fogorvosi tagozat megyei elnöke. - A bázispénz a fogorvosi praxis által ellátandó körzetben lakók számától, korösszetételétől függ. Ez az összeg egy 3 ezer 600 lelket számláló körzet esetén 150 ezer forint körüli öszszeg havonta. A fogászati beavatkozásokért elszámolható pénz havonta változó. Ez az összeg az adott hónap teljesítményéből összeadódó pontértéktől függ. A bérek fedezetére kapott finanszírozás visszavonása valamennyi hazai fogászati praxist súlyosan érinti anyagilag. Különösen a kis lélekszámú körzetek, főként a kistelepülések fogorvosai kerülnek nehéz helyzetbe, hiszen ezek kevés bázis- illetve teljesítménypénzhez jutnak. A bérvisszavonás azt jelenti, hogy a fogorvosi praxisoknak a szükségesnél egyébként is kevesebb bázis- és teljesítmény finanszírozásból kell fedezniük az anyagés működési költségek mellett a megemelt munkabért. A fogászok kiadásait növeli, hogy miután közalkalmazottból vállalkozóvá lettek, műszerberuházásra kölcsönt vettek fel, aminek törlesztése plusz anyagi teher. A Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozata az Egészségügyi Minisztériumhoz fordult a hazai vállalkozó fogorvosokat sújtó, az alapellátás fogászati praxisainak működőképességét veszélyeztető bérvisszavonás miatt. K.K. A Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei fogorvosi tagozatának elnöke, Antal Imre kérdésünkre részletezte, milyen anyagi helyzet teremtődött a vállalkozó fogorvosok számára azáltal, hogy február elsejétől visszavonták tőlük a korábban béremelésre kapott pénzt. Az egészségügyben történt átlag 50 százalékos béremelésre az alapellátás fogorvosi praxisai havonta 117 ezer forintot kaptak az orvos, illetve az asszisztens bérére. Ezt az összeget, amit a teljesítmény-, illetve bázispénz-