Délmagyarország, 2003. április (93. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-08 / 82. szám
KEDD, 2003. ÁPRILIS 8. •AKTUÁLIS» 5 Vizsgálják, használták-e a szegedi vállalkozó fegyvereit Bodó már régóta célkeresztben volt Elkészült a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség székháza Igazság az Eszperantóban Folytatás az 1. oldalról A rendőrség még mindig nem tudja, hogy Bodó honnan szerezte a lőfegyvereket, lőszereket és azt sem, mire akarta használni azokat. Az egykori sportolót a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, ellene lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés miatt indult eljárás. A fegyvereket az Országos Rendőr-főkapitányság Szakértőés Kutatóintézetében fogják vizsgálni, próbalövéseket végeznek velük. A nyomokat - szakkifejezéssel a lőmagot - összehasonlítják a Magyarországon elkövetett összes fegyveres bűncselekmény helyszínén talált lőmaggal. így megállapítható, hogy a Browningot, a FEG ACP 45-ös pisztolyt, a Kalasnyikovot, valamint az egykori munkásőrség által rendszeresített M76-OS gépkarabélyt használták-e korábban más bűncselekményeknél . - A vizsgálat elvégzése az intézet terheltségétől függ. Amenynyiben szükséges, akár más országokban elkövetett bűncselekményekkel is össze lehet hasonlítani a Szegeden talált fegyvereket - tette hozzá Szegedi Zsolt rendőr alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának vezetője. Javításra szorul a Szentest elkerülő út Megrepedt a felüljáró A kemény tél megviselte a szentesi elkerülő utat: a felüljáró megrepedt, s az út széle több helyen megsüllyedt. A kivitelező áprilisban megkezdi a javítást. Öt évvel ezelőtt kezdődött el a szentesi elkerülő út építése. A beruházás célja az volt, hogy a belváros forgalmát csökkentse. A cél megvalósítása 1,3 milliárd forintba került. A Csongrád és Hódmezővásárhely irányából közlekedők számára ma könynyebb, gyorsabb haladást tesz lehetővé a várost kikerülő útszakasz, mely az idei kemény tél következtében több helyen megrongálódott. A 12-15 méter magas felüljáró utólag megsüllyedt, s autóval csak lassítva lehet áthaladni egy szakaszon: megemelkedett az út felülete. A hőmérséklet jelentős változásai miatt a felüljáró térfogata megváltozott, emiatt is javítania kell a kivitelező Hódút Kft.-nek. Varga József, a cég főépítésvezetője elmondta: a törvényben előírt három év helyett vállalatuk öt év garanciát vállalt az útépítményre, ezért azt saját költségén javítja. A földfelszínen futó szakaszon, ahol burkolatromlást tapasztalhatnak az autózók, az út széle több darabon megsüllyedt. Az elkerülő út közelebb van a Tiszához, mint a városhoz, egyébként is egy alacsonyan fekvő területen vezet át: ki van téve a csapadék, a belvíz okozta károk hatásainak. Az altalaj igen alacsony fekvésű, a töltések nem minden esetben védik meg az utat: szélsőséges időjárási viszonyok között a víz beszivárog, s megbonthatja az alatta lévő földművet. Az út nem balesetveszélyes, azon folyamatosan tartanak terepbejárást a közútkezelő munkatársai - mondta el Rigó Mihály, a Csongrád megyei Állami Közútkezelő Kht. főmérnöke. Hozzátette: a javítási munkálatok a kivitelezővel folytatott egyeztetések után kezdődnek el, az időjárás függvényében. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a felújítás alatt a kivilágítatlan úton éjjel különösen óvatosan közlekedjenek az arra járók. B.G. Folytatás az 1. oldalról - A magyar igazságügyi szervezet átalakításának eredményeként, több mint ötven év után jöttek létre ismét a táblabíróságok és a fellebbviteli főügyészségek, ám a tényleges ítélkezés csak július elsejével kezdődik meg - vezetett körbe a fellebbviteli főügyészség szobáin Horányi Miklós. - Folyamatosan zajlanak a pályáztatások, mivel kinevezéshez csak így juthatnak a fellebbvitelre kerülő ügyészek. Helyettesem, Lacsán István már munkába lépett. A szegedi fellebbviteli főügyészségen az induló ügyészstáb ötfős lesz - tudtuk meg Horányi Miklóstól. Szegedhez egyébként a Csongrád, Bács-Kiskun, Békés, Szolnok és Hajdú-Bihar megyei bíróságokról érkező perek tartoznak. - Amikor megbízást kaptam a Szegedi Fellebbviteli Főügyészég vezetésére, s megismerkedtem a szegedi viszonyokkal, azonnal egyértelművé vált számomra, hogy nekünk nem lesz helyünk a Széchenyi téri Igazságügyi palotában, hiszen ott már most is hatalmas a zsúfoltság. Ezért kerestünk egy ideiglenes otthont, amire az Eszperantó utcában találtunk rá. A Legfőbb Ügyészség Hosszabb időre rendezkedik be itt a főügyészség. Fotó: Schmidt Andrea minden anyagi feltételt biztosított ahhoz, hogy korszerű munkakörülményeket teremtsünk, míg az átépítést végző szegedi vállalkozók egészen kiváló munkát végeztek, amiért ezúttal is köszönetet mondok. Mivel úgy látom, hogy a táblabíróság épületének kiszemelt Takarékpénztári palota felújítása egyhamar nem valósul meg - vagyis egy éven belül biztos nem tudunk beköltözni az Igazságügyi palotába - igyekszünk olyan otthonos körülményeket teremteni magunknak ebben az irodaházban, ahol hosszabb ideig is zökkenőmentesen dolgozhatunk - fogalmazott Horányi Miklós. BÁTYI ZOLTÁN Tizennégymilliós csalás Vásárhelyen Baráti kölcsönök Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja a vásárhelyi városi ügyészség a büntetlen előéletű vásárhelyi N. Ernőt és a többszörös viszszaeső V. Tibor Zoltánt. N. Ernő a vádirat szerint Fordjára 1998 végén 3 millió forint kölcsönt vett fel a Merkantil Banktól, mely kikötötte, hogy a kölcsön visszafizetése végéig nem adhatja el a kocsit és arra újabb kölcsönöket sem vehet fel. N. Ernő megszegte ezt a szabályt, pénzt kért magánszemélyektől, fedezetként a kocsiját ajánlva fel. A többszörösen büntettet előéletű V Tibor Zoltán és egy társa. V. Tibor Zoltán megállapodott N. Ernővel, hogy machinálják a játékot. Be is söpörtek 1 millió 892 ezer forintot. N. Ernő ebből 492 ezret kifizetett. A többiért pedig jelentkeztek a játékautomata tulajdonosánál. B.K.A. Szeptembertől beléptető kártya, elektronikus pénztárca, bérlet lesz a diákigazolvány Beépített praktikus szolgáltatások Annak idején azzal vezették be a plasztikkártya formájú diákigazolványt, hogy a rajta szereplő csipkártya hónapokon belül leckekönyvként, bérletként, különböző kedvezményekre jogosító igazolványként, sőt bankkártyaként fog funkcionálni. Ez négy éve volt. Most újra megpróbálják kihasználni a csipkártya előnyeit, szeptembertől a szegedi egyetemen tesztelni is kezdik a beépített szolgáltatásokat. Idén is aktuáhs a tavalyi plakát Nem találják a makói eltűnt asszonyt Továbbra sem találják Tóth Lászlóné Türcsik Ildikót, aki egy hónapja tűnt el makói otthonából. Férjében mostanra az a gyanú erősödött meg, hogy az asszony új életet kezdett. A harminchét esztendős, vékony testalkatú, rövid, sötétbarna hajú, százhatvan centiméter magas asszony március 11-én, kedden hajnali negyed hat tájban csukta be maga mögött az ajtót, amíg férje és három fia - közülük kettő nevelt - még aludt. Az esetet különösen az teszi rejtélyessé, hogy tavaly ugyanezen a napon, március 11-én egyszer már nyoma veszett Ildikónak. így az akkor készült plakáton csak az évszámot kellett átjavítani. Tóth László különösen azért aggódik a mostani, másodszori eltűnés miatt, mert ezúttal felesége semmit sem vitt magával; kabátot nem viselt, még a személyi igazolványát is otthon hagyta. Mint korábban megírtuk, a család mind a mai napig úgy tudja, az asszony egy esztendeje Budapestre, egy ismerőséhez távozott. Onnan tizenkét nap elteltével küldött életjelet, majd nagyjából két hét után tért haza. Amikor legutóbb beszéltünk Tóth Lászlóval, a megtört és hangja alapján zaklatottnak tűnő férfi azt mondta, ő és a három fiú tűvé tették az asszonyért a környéket. Egyébként most már úgy gondolja, nem véletlen, hogy felesége idén ugyanaznap fordított hátat otthonának, családjának, mint tavaly: valószínűleg új életet akart kezdeni. Ha valaki új életet akar kezdeni, meg akarja szakítani a kapcsolatot hozzátartozóival, megteheti, amennyiben nagykorú - tudtuk meg Tnczakov Szilvána századostól, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. Ha az illetőt, mint eltűnés miatt körözött személyt a rendőrök megtalálják, s ő közli, hogy nem akar visszatérni, illetve nem kívánja felvenni a kapcsolatot családjával, a rendőrség a szándékát köteles tiszteletben tartani. SZABÓ IMRE Az Oktatási Minisztérium (OM) tervei szerint egy felsőoktatási intézményben tesztelik a diákigazolvány azon alkalmazási lehetőségeit, amelyek az elmúlt években megszülettek, de együttes használatukra eddig még nem volt lehetőség. - Sokszor érte az elmúlt néhány évben az a jogos kritika a diákigazolványt, hogy felesleges rajta a csip, hiszen nincsen olyan országos rendszer, ahol nap mint nap használhatnák a diákok mondta Majó Zoltán, a Diákbónusz Kht. ügyvezető igazgatója. Különböző egyetemeken bizonyos helyzetekben lehet használni, de azzal, hogy mondjuk fénymásolni lehet vele, vagy belépni egy kollégiumba, messze nincsenek kihasználva a kártya adottságai. A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) eddig félévkezdéskor, beiratkozás idején használták ki a diákigazolvány csipkártyáját. Az SZTE Hallgatói Szolgáltatói Irodáján (HSZI) egy leolvasó készülék segítségével frissíkoztató hangzik el a község négyéves gazdasági és munkaprogramjáról. A FINN KLUB KÖZGYŰLÉSE A Szegedi Finn Klub Egyesület elnöksége az alapszabálynak megfelelően szerdán 18 órára összehívta a közhasznú szervezet évi, rendes közgyűlését az Osztróvszky utca 5. szám alatti Luther-házba. NYUGDÍJAS VERSMONDÓK A Juhász Gyula születésének 120. évfordulóján rendezett nyugdíjas versmondó versenyen első lett Domanovszky Xénia, második Batári Ferencné, harmadik: Papp Mátyásné. TERMÉSZETES GYÓGYMÓD A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kézen fogva az idősekért karitatív sorozatában ma délután 4 órakor a Csanádi utca 9-ben, a máltai házban Mindennapi természetes gyógymódjaink címmel Sóti Judit természetgyógyász tart előadást és konzultációt. Diákigazolvány, érvényesítő matricákkal. Fotó: Schmidt Andrea tik minden félév elején a hallgatói adatbázist. Az OM és a Diákbónusz Kht. azért választotta a teszt helyszínéül az SZTE-t, mert 1999-ben az első egyetem volt, ahol a diákkártyával alkalmazás szintjén elkezdtek foglalkozni és eddig ez az egyetlen olyan egyetem az országban, ahol minden lehetséges alkalmazás a diákok számára elméletben már most is elérhető. - A legnagyobb és legköltségesebb része a tesztnek a terminálhálózat kiépítése. Ennek anyagi hátterét az OM és az SZTE közösen teremtette meg - felelte Majó. - Legalább ilyen fontos megállapodni a szolgáltatókkal. Ezt követi majd a kártyaolvasók beszerelése, a különböző automaták beprogramozása. A tesztprogramban a diákok önként vehetnek majd részt. Aki úgy dönt, hogy beszáll a programba, annak a diákigazolványa szeptembertől elektronikus pénztárcaként, leckekönyvként, buszbérletként szolgál, kedvezménnyel léphet majd be múzeumba, színházba, ingyen internetezhet vele, valamint a könyvutalványát is a csipkártyáján keresztül kapja meg. Nemcsak az egyetemi hallgatók vehetnek részt a tesztelésben, hanem az oktatók is. Nekik a régi, azóta megszűnt vásárlói kártyához hasonlatos plasztikkártyájuk lesz, s hasonló funkciókkal látják el a Diákbónusz munkatársai, mint a diákigazolványokat. A sikeres tesztprogram után 2004 szeptemberétől pedig immár „élesben", a diákigazolványt ténylegesen kihasználva vehetik igénybe a diákok a különböző kedvezményeket és szolgáltatásokat. GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ ELMARAD A SÓGORNŐK Meszléry Judit színművész betegsége miatt elmarad a Sógornők ma esti előadása is a Kamara-Tantuszban. A megváltott jegyek 14 napon belül visszaválthatók a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok Kelemen utcai jegyirodájában. A vasárnap elmaradt Mecénás-bérleti előadást április 19-én este 7 órától pótolják. UJJTÖRÉSES GÁZOLÁS Valószínűleg figyelmetlenül lépett le a járdaszigetről az a 89 éves férfi, akit tegnap Szegeden, a Kossuth Lajos sugárút és a Párizsi körút kereszteződésének közelében egy baba kanyarodó kisteher gépkocsi fellökött. Az idős férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett: kificamodott az ujja és felrepedt a fejbőre. KÖZMEGHALLGATÁS ÁSOTTHALMON Ásotthalom önkormányzata április 10-én közmeghallgatást tart a Művelődési Házban. A 18 órakor kezdődő rendezvényen tájé-