Délmagyarország, 2003. február (93. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-01 / 27. szám

SZOMBAT, 2003. FEBRUÁR 1. • AKTUÁLIS« 5 Lázár feljelentéseinek sorsa Ügyészi mérlegelés röpcédulaügyben MUNKATÁRSUNKTÓL A megyei rendőr-főkapitányság feljelentéskiegészítést rendelt el, miután megkapta Lázár fános vásárhelyi polgármester, ország­gyűlési képviselő ismeretlen sze­mélyek ellen tett feljelentését ­mondta lapunknak Tuczakov Szilvána sajtószóvivő. Mint megírtuk, Vásárhely első embere azért fordult a rendőrség­hez és a városi ügyészséghez, mert ismeretlen tettesek vala­mennyi vásárhelyi postaládába eljutatták Mónus Áron Kertész Imre és a városvezetők ellen tett feljelentésének másolatát. A megyei ügyészség - tájé­koztatta lapunkat Pigrticzki Jó­zsef szóvivő - hétfőn dönt az ügyben. Városkép - a város szeretné formálni Folytatás az 1. oldalról A közterületi reklámfelületek értékesítésével foglalkozó kft.-ben 85 százalékos tulajdo­ni hányadot szerzett. A céggel között szerződés szerint a VM Hungária a bevételtől függetle­nül évi fix összeget fizet a vá­rosnak 25 éven keresztül, és vállalta információs táblarend­szer és buszvárók telepítését. A privatizáció időpontjában a város 12 ezer közterületi rek­lámhordozójának csak negye­de után fizettek a reklámozók. A cég komolyabb ellenőrzéssel többszörösére növelhette az ebből befolyó bevételt, miköz­ben a város a szerződés szerint nem kapott volna több pénzt a közterületek reklámcélú hasz­nálata után. Botka László polgármester megerősítette értesüléseinket. - Vállaltuk, hogy a Szeged szá­mára hátrányos szerződéseket felülvizsgáljuk, és rendkívül keményen lépünk fel az ügyek­ben. Ennek a folyamatnak a része, hogy az önkormányzat vagyonát hátrányosan érintő privatizációs szerződést fel­mondjuk, és ismét a város százszázalékos tulajdonába vesszük a Városkép Kft.-t ­mondta a polgármester. Az ügyben több vizsgálat is fo­lyik. Az Alkotmánybíróság azt vizsgálja, jogában volt-e az ön­kormányzatnak egy hatósági fel­adatkört, azaz a közterületi rek­lámozás engedélyezésének jogát egy kft.-re, azaz a Szegedi Nem­zetközi Vásár és Piacszervező Kft.-bői kivált Városkép Kft.-re bízni. Ugyanakkor Csapó Balázs, a Szegedért Egyesület elnöke fel­jelentése nyomán az ügyészség nyomozást rendelt el hűtlen ke­zelés miatt. Az ügy nyomozati szakban van, a rendőrség most azt vizsgálja, történt-e szabályta­lanság akkor, amikor az önkor­mányzat a közgyűlés döntése után privatizálta a 100 százalék­ban városi tulajdonú Városkép Kft. 85 százalékos tulajdonré­szét. K.B. Az autópálya gyorsforgalmi úttá változhat Szegedtől Röszkéig M5: a tárgyalás folytatódik Folytatás az 1. oldalról A díjakkal kapcsolatban annyit még megemlített az AKA Rt. szó­vivője, hogy a társaság egyelőre nem építette be az útdíjba a meg­emelt áfát, s az ez irányú tárgya­lások éppúgy terítéken lehetnek a következő napokban, mint a matricás rendszerre való áttérés. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban Andricsák Zol­tán, a Közúti Főosztály főosztály­vezető-helyettese kérdésünkre válaszolva megerősítette, hogy a kormány egyaránt újra tárgyalna a díjak csökkentéséről és az épít­kezés folytatásáról is: - Próbáljuk a legoptimálisabb megoldást megtalálni. Ha az ál­lam visszavásárolná a sztrádát, az körülbelül 100 milliárd forint­ba kerülne. A matricás rendszer bevezetése is legalább ekkora összeget emésztene fel, ezért pró­báljuk azt elérni, hogy a matricát vásárlók kedvezményt kapjanak az útdíjból. Emellett tárgyalunk a díjcsökkentésről is. A főosztályvezető-helyettes el­ismerte, hogy a jelenlegi 28 fo­rintos kilométerenkénti útdíjat nehéz lesz mérsékeltetni. - Bízom abban, hogy mindkét fél képes lesz önmérsékletet ta­núsítani, hiszen mindenkinek az volna az érdeke, hogy a forgalom jelentős része a sztrádán halad­jon, és ne a főútvonalon. Azért is volna jó minél hama­rabb megállapodni, mert a mi­nisztérium legfrissebb felmérései szerint az autópályán a közúti forgalomnak mindössze 45 szá­zaléka bonyolódik. Ennél is na­gyobb baj, hogy az 5-ös úton köz­lekedő járművek 40 százaléka kamion és tehergépkocsi. A továbbépítéssel kapcsolat­Ötéves a szegedi Nemzetiségek Háza A sztrapacska lényege Ételbemutatót rendeztek tegnap a szegedi Nem­zetiségek Házában. Az ínyencek között a szlovák sztrapacska, az ukrán vareniki és a görög feta psziti is óriási sikert aratott. - Az igazi sztrapacska úgy készül, hogy a tál aljára tejes brinzát öntünk, erre kerül az egyforma nagy­ságú krumplis tészta, majd végül kemény juhtúrót és húsos töpörtyűt szórunk rá - avatott be a sza­kácsfortélyokba Tóth István. A nemzetiségi szövet­ség elnöke szerint az igazi szlovák arról ismerhető fel, hogy a sztrapacska mellé szepesi borovicskát kínál. A szlovákok kedvencét eledeléért nem kellett Po­zsonyig utazni, elég volt, ha az érdeklődő tegnap délután felkereste a szegedi Nemzetiségek Házát. Ugyanis az ötéves fennállását ünneplő Osztróvszky utcai intézményben hét nemzetiség ételeit mutat­ták be. - A szlovák, a német, a román és a görög kisebb­ségi önkormányzat alapította még 1998-ban a há­zat, majd később csatlakoztak az örmények, az uk­ránok és a lengyelek is - tudtuk meg Gajda Ferenc intézményvezetőtől. A ház célja, hogy teret adjon a kisebbségi önkormányzatok közigazgatási munká­jának, valamint ápolja a különféle nemzetek nyel­vét, kultúráját és szokásait. A németek különféle zöldségekkel töltött pulyka­tekercset hoztak a rendezvényre. A sváb hagyomá­nyokhoz híven mi mással is kínálhatták volna a húst, mint főtt krumplival. A lengyelek édességgel is előrukkoltak. A túrós-mákos süti farsang idején a legnépszerűbb. A feta psziti igazi görög előétel. A paradicso­mos, csípős paprikás, olívaolajos, oregános fe­tasajt 25 perc alatt megsül az alufóliában. Ez után nagyon finom a prászópitá, vagyis a póré­Tóth István a krumplit nagy buzgalommal, szin­te kásásra reszelte. Fotó: Miskolczi Róbert hagymás pite. Az örmény bachlava csak a na­gyon édesszájúaknak ízlik. A tömény mézes, di­ós csemegét borral érdemes leöblíteni. Az uk­rán borscsba káposzta, cékla, sárgarépa és hús­sal töltött tésztabatyu kerül. A varenikit, vagyis a sült tésztát télen krumplival, hússal, káposz­tával, nyáron pedig gyümölcsökkel töltik. A gyerekek uzvárt, aszalt gyümölcsökből készült ivólevet, a felnőttek pedig mézes, paprikás pá­linkát, horilkát isznak utána. K.T. Kérdés, mikor ragaszthatják fel az autósok az M5-ösre érvényes matricát. Fotó: Miskolczi Róbert ban Andricsák elmondta: a mi­nisztérium munkatársai igye­keznek a szerződés keretein belül megoldást találni az építkezés folytatására. A főosztályveze­tő-helyettes biztos abban, hogy az M5-ÖS még ebben a kormány­zati ciklusban eléri Szegedet. A tárgyalásokon a kormány részé­ről szeretnék elérni, hogy minél hamarabb megkezdődjék az épít­kezés. Ezzel kapcsolatban a fő­osztályvezető-helyettes megje­gyezte: az AKA Rt -nek opciós jo­ga van a továbbépítésre, amely azonban az év végén lejár. Azért is volna célszerű minél hama­HÍREK rabb megállapodni, mert az EBRD már évek óta újrafinanszi­rozási hitelekkel segítené a ne­gyedik páneurópai folyosó hiány­zó szakaszának megépítését. Amennyiben nem sikerül az év végéig befejezni a tárgyalásokat, és elvész az AKA Rt. opciós joga, akkor a kormány a többi autópá­lya-szakaszhoz hasonlóan köz­beszerzési pályázatot ír majd ki. A Szegedtől Röszkéig tartó ti­zenhárom kilométeres szakaszt is szeretné megépíteni a kabinet, de elképzelhető, hogy ezen az út­szakaszon változások várhatóak az eredeti tervekhez képest: - Szeged és az országhatár kö­zött jóval kisebb a forgalom, tel­jesen mások a forgalmi viszo­nyok. A jelenlegi tervek szerint a határig tartana a sztráda, de vizs­gáljuk azt a lehetőséget is, hogy nem lenne-e elég egy kétszer két­sávos gyorsforgalmi út. Szerbiá­ban, a határ túloldalán is csak gyorsforgalmi útként folytatódik a jelenlegi 5-ös főút. Ezért elem­zéseket készíttettünk, melyek fi­gyelembe veszik a forgalom le­hetséges fejlődését éppúgy, mint a gazdaságossági feltételeket - fe­lelte Andricsák Zoltán. G. SZ. L. ASZEGEDI SZDSZ KUNCZÉT TÁMOGATJA Az SZDSZ szegedi szervezete a napokban tartott közgyűlésén megválasztotta a párt országos tisztújító közgyűlésére delegá­landó küldöttekei:, illetve szavaz­tak az országos tisztségviselői helyekről is. A szervezet 94 szá­zalékos többséggel Kuncze Gá­bort támogatja Bauer Tamással szemben. A helyi szervezet tagjai ugyanis méltatlannak találják, hogy Bauer hónapok óta hamis vádakkal támadja a jelenlegi pártvezetést és ezért nem tartják őt alkalmasnak az elnöki poszt­ra. FAUST A BARTÓKBAN A Szegedi Operabarátok Egyesü­lete látja vendégül hétfőn 17.30-tól a Bartók Béla Művelő­dési Központ dísztermében a feb­ruári szegedi Faust-bemutató közreműködőit. Gounod operá­ját a Nizzai Operaházzal kopro­dukcióban tűzte műsorra a Sze­gedi Nemzeti Színház, a premi­ert, amely a FranciArt zenei programsorozatának nyitánya, élőben közvetíti majd az MTV2. VENDÉGLÁTÓSOK AKÁVÉHÁZBAN A kávéházi programsorozatban hétfőn 18 órától a Roosevelt téri halászcsárdában rendezik meg a Hansági Oktatási Alapítványi Is­kola estjét Összefogás a vendég­látó szakmáért címmel. Eltűnt egy diák a rossz jegyei miatt Egyre romló iskolai osztályzatai miatt nem mert hazamenni egy 14 éves szegedi kislány. MUNKATÁRSUNKTÓL Csütörtökről péntekre virradó egész éjszaka keresték a rend­őrök, városőrök, polgárőrök és a taxisok azt a 14 esztendős szege­di vesebeteg kislányt, akinek el­tűnését csütörtök késő este je­lentette be édesanyja. A lány, K. Zs. tanulmányi ered­ményei a közelmúltban lerom­lottak, amiről édesanyja a szülői értekezleten szerzett tudomást. A diák, félve rossz érdemjegyei­nek otthoni következményeitől, nem ment haza csütörtök dél­után. A kislányt péntek reggelig fo­lyamatosan keresték a rendőrök, városőrök, a polgárőrök és taxi­sok a város forgalmasabb pontja­in, pályaudvarokon és a szórako­zóhelyeken. Annak ellenére, hogy volt, akinek K. Zs. beszélt szándékáról, a rokonok és bará­tok sem tudtak segiteni abban, hol lehet a lány. A rossz jegyeinek következmé­nyeitől tartó kislány végül pén­tek reggel hat órakor hazament. Mint kiderült, az éjszakát isme­rősöknél töltötte. Taxisok is segítették az orvosi műszereket lopó tolvajt A sebészetről lopott Több millió forint értékű orvosi műszereket loptak el a Szegedi Kardiológiai Központ szívsebé­szeti osztályáról. MUNKATÁRSUNKTÓL Betörtek a Szegedi Kardiológiai Központ szívsebészeti osztályá­ra. A bűncselekmény gyanúsí­tottját rövid időn belül elfogták. A rendőrség eddigi adatai sze­rint egy szegedi férfi, D. Gábor az épület légkondicionálóberende­zését felfeszítve jutott be a klini­ka alagsori helyiségébe, ahonnan többek között szívműtétekhez használatos orvosi műszereket, például fejre szerelhető kamerát vitt magával, több millió forint értékben. Értesüléseink szerint ezek nem életmentő felszerelé­sekvoltak. A nyomozás eddigi adatai sze­rint valószínű, hogy a lopott hol­mi elszállításában egy taxis segí­tett a tolvajnak, egy másik pedig az értékesítésben, amiben a taxi­sokon kívül T. Zoltán is részt vett. D. Gábor egyébként adósságait szerette volna rendezni a bűncse­lekményből. A gyanúsítottnál és társainál megtartott házkutatá­sok során az eltulajdonított mű­szaki cikkek, orvosi műszerek előkerültek. D. Gábort a rendőr­ség őrizetbe vette, majd a bíróság őt és T. Zoltánt előzetes letartóz­tatásba helyezte. Fehér lepelre számíthatunk a hét végén Eső után hó érkezett Folytatás az 1. oldalról A Bajai úti meteorológiai állo­más előrejelzése szerint a hava­zás kisebb szünetekkel szombat délutánig, esetleg vasárnapig tart. Ekkor mintegy 10 centimé­ter vastagságú lehet a friss hóré­teg. A hőmérséklet kora reggel mínusz 10 fok lesz, de napköz­ben mínusz 3 és 4 Celsius-fokra „melegszik fel" a levegő. Hétfőn már csak kisebb hószállingózás várható, de az is csak elvétve. A havazás alatt megélénkült a szél, kisebb-nagyobb hófúvással kellett számolni. A szél folya­matosan mérséklődik, vasár­napra szinte teljesen el is áll. Jö­vő hét közepén ismét csapadé­kos időjárás várható. A legélén­kebb havazás szerdán és csütör­tökön lehet, de összességében nem lesz olyan erős, mint a ja­nuár eleji. A hőmérő higanyszá­la viszont nem nagyon süllyed mínusz tíz fok alá a jövő héten Snétberger koncertje A február 6-án kezdődő szegedi nemzetközi gitárfesztiválra je­gyek kaphatók elővételben a Jó­kai utcai Csermák hangszerüz­letben, a Klauzál téri Filharmó­niánál és a Dugonics téri Tourin­form-irodában. A fesztivál első progTamja a vi­lághírű jazzgitáros, a Németor­szágban élő Snétberger Ferenc fellépése lesz, amelyre csütörtö­kön este 7 órától a Szegedi Nemzeti Színházban kerül majd sor. A további programról tájé­kozódhatnak a felsorolt jegyáru­sító helyeken is.

Next

/
Thumbnails
Contents