Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-04 / 3. szám

ÜOMBATC "4 A/ SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS 2003. JANUÁR 4. NAPI MELLEKLETEK Hétfő Kedd A PÉNZ BESZÉL Szerda Csütörtök Péntek WWW.DELMAGYAR.HU EROSS ZSOLT AZ ELSŐ MAGYAR, AKI FELJUTOTT AZ EVERESTRE ÉS KITŰZHETTE A NEMZETI LOBOGÓT Hatvan perc a világ tetején Különös ember Eröss Zsolt. Tipikus magányos farkas. 34 év alatt a Kárpátoktól a Himalájáig hosszú utat tett meg. Soha nem adta fel a küzdelmet, pedig ezernyi oka lett volna: nem volt pénze, barátok haltak meg mellette. Egy cél lebegett előtte: első magyarként a világ tetejére lépni. - Tavaly májas 25-én lépett fel a Mount Everest csúcsára. Fel tudja idézni, hogy az ezt megelőző 24 órában mit csinált? - Körülbelül 7200 méter magasban keltem fel a hármas táborban, ekkor még mindig elég gyengének éreztem magam a május tizenhatodikai sikertelen csúcstámadás miatt. A torkom gyulladt volt, alig tudtam beszélni. A rendkívül kedvező időjárás miatt azonban Várkonyi Laci barátommal mégiscsak elindultunk a 7950 méter magas déli nyeregre. Ez 3 és 5 óra között teljesíthető üt, én dél körül értem fel. Rögtön akadt némi gondom, helyre kellett állítani a sátrat. Miután ezt megtettem, próbáltam - persze amennyire ilyen körülmények között lehet - regenerálódni, főztem egy teát, és lefeküdtem aludni. Közben megérkezett Várkonyi is. Este tíz óra után útra keltünk felfelé, a csúcsra. Folyamatosan haladtunk, a havat taposva, araszolva nyolc óra alatt sikerült megtenni 800 métert, így hajnalra 8600-ig jutottam. Ekkor már egyedül voltam, Laci sajnos nem bírta a tempót, s leszakadt. Viszonylag könnyű dolgom volt ennél a támadásnál, egy angol és egy bahamai csoport is e napon próbált a világ tetejére lépni. Mivel mindkét csapatnak rengeteg segítője volt, így én is a serpák által előre kiépített úton haladhattam. A hátralévő 250 métert négy óra alatt tettem meg, délelőtt tízre értem fel az Everestre. - Akkor azon a bizonyos különleges napon több emberrel együtt élvezhette a kilátást a világ legmagasabb hegyéről. Közlekedési dugó volt az Everesten? - Bármilyen furcsának is tűnik: igen. Mikor én az utolsó lépéseket tettem a csúcs felé, már akkor a hegygerincen voltak nyolcan, s még közel húszan „igyekeztek" felfelé. Szép idő volt 25-én, a hőmérséklet a Mount Everesten nagyon kellemesnek mondható -15 Celsius-fok körül mozgott, ezért elég sokan feljutottak aznap. Az Everesten egyébként sem számít unikumnak a tömeges hódítás, hisz egy ilyen népszerű csúcsnál nagyon fontos, ugyanakkor rendkívül ritka a jó idő. Éppen ezért ha kedvező az időjárás-jelentés, akkor szinte mindenki egyszerre vág neki a hegycsúcsnak. A legtöbb alpinista egy sikertelen csúcstámadás után csomagol és utazik haza. Eröss Zsolt maradt és maga alatt hagyta a Mount Everestet. - Egy órát töltött a világ tetején. Erre a hatvan percre áldozta fel az egész addigi életét... - Az ember kissé lelassul ilyenkor, nem is igazán emlékszem az első gondolatomra. Talán csak egyszerűen boldog voltam. Miután szétnéztem, egyből újabb gyakorlati problémával találtam szembe magam: sokan voltunk odafenn, viszont oly kevés a csúcson a hely, hogy nem tudtam letenni egyből a hátizsákomat. Egy angol hegymászó szorított az övé mellett lyukat, sikerült lepakolnom. Ezután első dolgom volt rádión megnyugtatni a többieket. Majd én is leültem, levettem az oxigénmaszkomat. Ittam egy kis jeges teát, bekaptam néhány szőlöcukrot, pihentem. Minden másodpercét élveztem a pillanatnak, majd előkotorA csúcs felé... tam a fényképezőgépemet, s próbáltam megörökíteni életem legszebb élményét. Végezetül kitűztem a magyar zászlót. - Laikusként az ember azt gondolja, ha valaki eljut a 8700-8800-as magasságokba, akkor már célegyenesben van... - A legnagyobb kockázatok a legnagyobb magasságokban vannak az Everesten. Itt már minden egyes métert meg kell fontolni. Szakberkekben egyébként a Hillary-lépcsőt (8800 m) tartják a vízválasztónak. Aki odáig eljut, az már hihetetlenül közel van a csúcshoz. Sajnos sok hegymászót ez teljesen megbabonáz, elfeledkeznek arról, hogy az élet többet ér egy legendás hegycsúcsnál. Az utolsó néhány méteren nagyon keskeny sáv között lebeg az ember élet és halál között. A döntésekben is. - Több interjú során hangsúlyozta, hogy oxigénmaszk segítségével jutott a csúcsra. Szakmailag ez nagy különbséget jelent? - Igen. Vitathatatlanul más teljesítmény és klasszisokkal nagyobb dicsőség, ha egy hegymászó külső segítség nélkül hódítja meg a világ legmagasabb pontját. Úgy érzem, az én esetem ellenben kicsit más. A legtöbb alpinista egy sikertelen csűcstámadás után csomagol és utazik haza. Én nem'ezt tettem, viszont az első kísérlet után a szervezetem oly mértékben legyengült, hogy pluszoxigén nélkül nem bírtam volna ki a második próbálkozást. Persze a tény ettől még tény marad: oxigénmaszk segítségével nem ugyanaz a hegy a Mount Everest. - Jelenleg a legismertebb magyar hegymászó, azonban nem mindig volt ez így. Amíg valaki meg nem mássza az Everestet, miből él? Hivatalosan mi a foglalkozása? - A '90-es évek eleje óta több expedíció tagja voltam, magam is jó néhány magashegyi túrát szerveztem. A kezdetektől fogva próbáltam a legolcsóbban kihozni ezeket az utakat, az elején nem igazán tolongtak a támogatók. A magyar expedíciók egyébként is híresek potom költségvetésükről. Évtizedes „gazdálkodj okosan" nevezetű játékunkban számtalan rekordot állí„Az utolsó néhány méteren nagyon keskeny sávban lebeg az ember élet és halál között. A döntésekben is." tottunk fel, csak a legszükségesebb felszereléseket szereztük be. Másra nem is lett volna lehetőségünk. A kérdésére válaszolva pedig általában télen tartózkodtam itthon, az ipari alpinizmusban helyezkedtem el, mellette síoktatóként is dolgoztam. - Erdély bércei alatt nevelkedett, a Békás-szoros lélegzetelállító látványán nőtt fel. Ceausescu Romániájából a nyolcvanas évek végén települt át Magyarországra. Várta itt valaki, valami, vagy csak a teljes bizonytalanság? - Egy évvel a román forradalom előtt érkeztünk meg a Nyugati pályaudvarra. Már a tudat megérte, hogy átléptük a határt, magyar földön robog velünk a vonat, igaz, a zsebünkben még egy réz kétforintos se volt. Szerencsénkre a gyergyói hegymászóklubból ketten már korábban áttelepültek, ők vártak minket a vasútállomáson, s segítettek második életünket elindítani. - Térjünk vissza a hegyekhez. Ha mondjuk lennének tizenkétezres csúcsok, ön szerint az ember anatómiailag alkalmas lenne ezeket a hegyeket meghódítani? - Nem hiszem. Nagyon soknak tűnik az a ráadás háromezer méter többlet. Az emberi teljesítőképesség határa szerintem a kilencezer méter, azt még biztosan el lehetne érni. Legalábbis oxigénmaszk nélkül. Persze sohasem tudhatjuk, mire képes az ember, kár azt mondani valamire, hogy lehetetlen... - A 200l-es millenniumi magyar Mount Everest-expedíció során elvesztette egyik legjobb barátját. Amikor értesült dr. Gárdos Sándor haláláról, gondolt a visszavonulásra? - A Mount Everest-csűcs elérése olyan zsigeri érzés volt bennem régóta, hogy még abban a szörnyű percben is képtelen voltam gondolni a menekülésre, a küzdelem feladására. A doki halála miatt fájó ürességet éreztem napokig. Valószínűleg ez örökre egy gyógyíthatatlan seb marad a lelkemben. Bízom benne viszont, hogy minden egyes mászásommal tovább ápolom Gárdos Sanyi emlékét. - Egy világklasszis sportoló esetében nem létezik határa a csillagos égnek. Lehet hatszor is világbajnokságot nyerni. Önnel ez nem történhet meg. Elérte a legmagasabb csúcsot... - Soha ne legyen ennél nagyobb gondom. Meg aztán valahogy én mindig találok magamnak kihívást... SZEGHALMI BALÁZS