Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-04 / 3. szám
Szombat, 2003. január 4. SZIESZTA II. AZ EMBERI TŰRŐKÉPESSÉG HATÁRAIT FESZEGETI AZ EGYIK LEGKEMÉNYEBB KATONAI KIKÉPZÉS Egy magyar Rambó Amerikából A kiképzésen a leglehetetlenebb helyzetek elé állítják a katonákat. Napokon keresztül étlen-szomjan és alvás nélkül kellett állnia a válogatott megpróbáltatásokat a szegedi Farkas Gábornak, aki az Egyesült Államokban az egyik legkeményebb katonai kiképzésen vett részt. A Ranger-tanfolyam teljesítésére rajta kívül ez idáig mindössze négy magyar katona vállalkozott. Farkas Gábor 10 évvel ezelőtt úgy döntött, a katonai főiskolát és a honvédelmet választja hivatásának. A huszonkilenc éves szegedi fiatalember a tatai Klapka György Gépesített Lövész Dandárnál dolgozik felderítő századparancsnokként. Egy program keretén belül tavaly lehetősége nyílt arra, hogy Amerikába menjen tanulni. Mint mondta, a Magyar Honvédség ilyen tekintetben rendkívül jó politikát folytat, hiszen minden lehetőséget megad arra, hogy a katonák ösztöndíjakkal tovább képezhessék magukat. Gábor egy haladó lövésztiszti és egy ejtőernyős tanfolyamra jelentkezett, majd ezek után még magasabbra tette a mércét: elindult egy igazán embert próbáló parancsnoki kiképzésen. AKI NEM BÍRJA, KIESIK A Ranger két hónapos erőpróba Georgiában és Floridában, amelyből évente tizenegyet indítanak. Az amerikai könnyűgyalogságnak ez alaptanfolyam, és néhány katonai beosztás betöltéséhez is feltételül szabják ennek elvégzését az USA-ban. Az összetett képzés testet és lelket egyaránt igénybe vesz, az emberi tűréshatárt a végletekig feszíti. A leglehetetlenebb helyzetek elé állítják a katonákat, amelyeket úgy kell megoldaniuk, hogy napokon keresztül nem esznek és nem alszanak szinte semennyit. A biztonságra viszont nagyon nagy gondot fordítanak, így utoljára 1994-ben követelt halálos áldozatot a Ranger. Bár Gábor ehhez az adathoz zárójelben hozzátette, hogy éppen az ő kiképzésének kezdete előtt halt meg egy srác az előképzésen. Farkas Gábor tavaly július 15-én kezdte meg a kiképzést. Az első hét a tesztek ideje volt. Futni, úszni, ugrálni kellett szintidőre, minden terepen, távon és formában. Aki nem tudta teljesíteni megfelelően a feladatot, máris kiesett. Ez a Ranger esetében általában azt jelenti, hogy nem mehet tovább a csapatával, hanem meg kell várnia a következő tanfolyamot és annak résztvevőivel együtt újra kell próbálkoznia. Olyan szinte soha nem fordul elő, hogy aki megbukik, feladja a küzdelmet, mert az egyet jelent katonai pályájának derékba törésével. MENETELÉS NEGYVEN FOKBAN Ezután a terepgyakorlat következett. Szabad ég alatt aludtak két héten keresztül, közben pedig csoportokban tervezték és hajtották végre a kijelölt feladatokat. Naponta átlagosan négy órát alhattak, egész nap a 40 fokos hőségben meneteltek, élelmiszeradagjuk pedig 2500 kalóriát tartalmazott. (Összehasonlításképpen: egy átlagos ebéd is valamivel nagyobb tápértékű ennél.) Farkas Gábor elmondta, volt olyan időszak is, amikor öt nap alatt három órát tudott aludni összesen. Ennek ellenére az ilyen még viszonylag egyszerűnek számított ebben a szakaszban. Ha viszont reggel megjelent a táborban az ápoló, tudták, hogy sokkal keményebb nap vár rájuk. Ez ugyanis azt jelentette, hogy folyamatosan kell felügyelni mindenkit, hogy kibírják-e az erőltetett menetet. A megerőltető gyakorlatok és az élelmiszerhiány miatt a legnagyobb ünnep az a nap volt, amikor a harmadik hét végén hotdogot, chipset, csokit és üdítőt kaptak, és a családoktól érkezett csomagokat is felbonthatták. Húsz nap éhezés után két órát kaptak arra, hogy annyit egyenek, amennyi beléjük fér. A gyomorrontás természetesen ekkor senkit nem érdekelt. Ezután a hegyekben folytatták a kiképzést, ahol sziklamászásból, kötélcsomózásból ismét teszteken kellett bizonyítani. Majd kétnapos elméleti képzést követően gyakorlatozni kezdtek. Általában lesállást vagy rajtaütést kellett végrehajtaniuk. A gyakorlatokat oktatók felügyelték és a nap végén értékelték a kijelölt szakaszparancsnokok teljesítményét. Mindenki két alkalmat kapott arra, hogy bizonyítsa rátermettségét. Aki megbukott, a következő csoporttal próbálkozhatott újra. AZ EMBERI KÉPESSÉG HATÁRAI A Ranger utolsó szakasza Floridában zajlott, ahol a pókok, kígyók, mocsári fertőzések és egyéb veszélyek elkerülésére kitalált túlélési fogások elsajátítása után egy nyolcnapos akciót kellett végrehajtaniuk. A felügyelő oktatók minden résztvevőt értékeltek, és vagy továbbengedték, vagy ismétlésre buktatták a katonákat, de olyan is előfordult, hogy az egész képzést elölről kellett kezdenie valakinek. A csapattal is ajánlatos volt jó viszonyt kialakítani, hiszen 60 százalékos többséggel a társak is „kiszavazhattak" bárkit. A Ranger képzést nagyon kevesen tudják elsőre végigcsinálni. Az indulók 80 százaléka kiszóródik a különböző feladatok és próbák során. Farkas Gábor csapatában háromszázan kezdtek, de csak 118-an végeztek. Köztük a magyar fiatalember, akit sem felügyelői, sem társai nem buktattak meg egyszer sem. így két hónappal a bevonulás után felvarrták egyenruhájára a Ranger feliratot, amely bizonyítja, hogy helyt állt az egyik legkeményebb katonai kiképzésen. Mint mondja, a Magyar Honvédségnél a tiszteleten kívül ez semmiféle előnyt nem jelent, de nem is ezért vállalta. Büszke magára, hogy végig tudta csinálni és megismerte saját képességeinek határait. TÍMÁR KRISZTA A szegedi Farkas Gábor büszke arra, hogy végig tudta csinálni a kiképzéssel járó megpróbáltatásokat és közben megismerte saját képességeinek határait. Fotó: Karnok Csaba P0DMANICZKY SZILÁRD Ork és Orkla 36. RESZ Még nincs kilenc sem, mikor Ork már a lóbőrt húzza, Orkla egy magazint lapozgat mellette a dupla ágyon, aztán valahogy belefájdul a szeme az olvasásba, leoltja az olvasólámpát és azonnal elalszik. Még sötét van, csak a park sárga lámpái húznak széttartó vonalakat a plafonra, Ork szeme hirtelen kinyílik, mintha teljesen kialudta volna magát. Az éjjeliszekrényről előkotorja a telefont, van még fél órája ébredésig, magára húzza a takarót, de ugyanezzel a mozdulattal föl is csapja. A fürdőszobába megy, forró vízben letusol, felöltözik vastagon, már a horgászruhát ölti magára, lemegy az étterembe kávéért. A pincérek némán sürgölődnek, megáll az étterem ajtajában, keresi a tegnap kioktatott pincért, de nincs sehol, nyilván ez a reggeli műszak. Végül kinézi a legközelebbit, aki tálcával a kézben odarobog. Mit hozhatok, kérdezi halkan, a fogkrém illata vastag felhőkben ömlik a szájából. Két kávét, az egyiket tejjel, cukorral, a másikat simán, mondja Ork. Még nincs itt az a lány, aki a kávét főzi, mondja a pincér. Ne tolj ki velem, förmed rá Ork, horgászni megyünk. Kávé nélkül?, kérdi, előhúz egy bankót, a fickó mellzsebébe nyomja, aki szó nélkül elsiet. Nem telik bele fél perc, ott a két kávé. A poharat majd visszahozza, mondja a pincér, kacsint, és hozzáteszi röhögve, közben megjött a lány, csak nem láttam, még vetkőzött. Jól van, öreg, mondja Ork, közben arra gondol azonnal, mit öregezik itt korán reggel, a francnak van kedve bizalmi lektűrökbe keveredni. Odakint épphogy világosodik, Ork megáll a lépcsőfordulóban a gőzölgő kávékkal, kintre kémlel a szűk ablakon át, a park platánfái szürkén és kopaszon merednek ki a hóból, a távolban a domb mögött mintha látná a patakból fölszálló párát. Benyit a kávéval, Orkla még alszik. Beleönti a tejet, fölkavarja a cukrot, aztán belekóstol a sajátjába. Finom, aromás kávé, gondolja Ork, aztán az ágy végébe áll, és halkan suttogja Orkla nevét. Nem mozdul, Ork végigsimít a lábán, ez már segít. Hány óra van, kérdezi Orkla, Ork nem gyújtott lámpát. Van még egy kis idő, mondja Ork, és tovább simogatja Orkla lábfejét. Orkla Iszik egy kortyot, leteszi a kávét a padlóra, visszadől az ágyba. Ork enyhén másnapos, most érzi ma reggel először, ahogy az ébredés egy bizonyos mámorszakaszban megáll. Fölhajtja a takarót, és bebújik Orkla mellé, fölhúzza a hálóinget, összezárt szájával keresztet rajzol a hasára. Még alszok, mondja Orkla. Én is, mondja Ork dörmögve a paplan alatt, átöleli Orkla csípőjét, és finom, illatos levegőt lélegezve elalszik a paplan alatt. Arra ébred, hogy nem kap levegőt, hirtelen nem tudja Ork, hol van, erre Orkla is fölriad, repül a paplan az ablak felé. Odakint nincs sokkal világosabb, de már jócskán benne vannak a horgászidőben. Pattognak jobbra-balra a szobában, Ork csurom vizesre izzad; amíg Orkla felöltözik, Ork odalent az étteremben pár szendvicset összeüt a terített asztalról. Újra fönt a botokat a hátára kapja Ork, lent megindulnak a tegnap bejárt ösvényen. A nap alacsonyan elő-előbukkan a felhők mögül, a víz csöndesen folyik, a szokottnál kissé melegebb van. A pálya félig üres, csak pár horgász lógat. Mi van, mégse olyan korán kelők, kérdezi kárörömmel Ork. Vagy ki tudja, mondja Orkla. Arra gondolsz, hogy ma, hogy ma van az a nap, amikor nem lehet halat fogni, és ezt rajtunk, és ezen a pár megszállotton kívül mindenki tudja? Az ilyesmi be szokott jönni, mondja Orkla. Sajnos be, válaszolja Ork, de azért szétpakol mindent, ahogy kell. Általában annyi szerelést visznek magukkal, amennyi legalább még három horgász helyét lefoglalja, tíz darab szatyrot, semmit meg nem lehet találni, pedig minden évben legalább egyszer rendet raknak, legalábbis Orkla megpróbálja. Semmi, kiált át Ork félhangosan a túlparton ülő pasashoz, aki csak később válaszol, mert épp akkor önti magába a rumos teáját, vagy a jéghideg pálinkát Az üveg cuppan, a pasas kifúj. Semmi, mondja, ma nem is lesz semmi, és röhög, mint a fába szorult féreg, a fogai elöl hiányosak, vagy feketék. Orkla kezében megáll a bot, elmereng, egyáltalán érdemes-e nekifogni. Honnan veszi ezt, kiált át Ork, mikor látja Orkla határozatlanságát. Front van, meleg, mondja egy pasas arrébb. Akkor minek jöttek ki, kérdezi Orkla. Azér', hogy ilyen szépasszonyokat lássunk már kora reggel, mondja a fogatlan pasas, otthon nincs ám ilyen. Fogassüllő, mondja Ork félhangosan, talán a fogakat meghallhatja a pasas. Ork legyint Orklának, nem kell ezt komolyan venni, csak dumál, mert van szája. (FOLYT. KÖV.)