Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-23 / 19. szám

4 •HIRDETÉS« CSÜTÖRTÖK. 2003. JANUÁR 23. Átadták a Szeged kultúrájáért díjakat A Himnusz születésnapján Szegeden is megemlékeztek teg­nap a Himnusz születésnapjá­ról és a magyar kultúra napjáról koszorúzással, ünnepi műsor­ral, kitüntetések átadásával és fogadással. MUNKATÁRSUNKTÓL A magyar kultúra napján tegnap délután, a Dóm téri panteonban Kozma József alpolgármester megkoszorúzta a Himnusz szer­zőjének, Kölcsey Ferencnek a szobrát, majd Himnusz-emlék­táblát avatott fel. Az ünnepi ren­dezvénysorozat a Szegedi Nem­zeti Színházban folytatódott, ahol az I. emeleti Foyerban Tandi Lajos művészeti író Sándor János érdemes művész, kétszeres Já­szai-díjas rendező frissen megje­lent A szegedi színjátszás króni­kája (1883-1944) című kötetét ajánlotta a közönség figyelmébe. Ezt követően az önkormányzat a színházban rendezett ünnepsé­get Szeged kulturális eletének meghatározó személyiségei rész­vételével. A kórusműként és sza­valatként is elhangzó Himnusz után Czenéné Vass Mária, a kul­turális, ifjúsági és sportiroda ve­zetője köszönte meg a kultúra munkásainak elmúlt évi munká­ját, támogatását és bizalmát, majd Botka László mondott ün­nepi beszédet. A polgármester hangsúlyozta: Szegednek jól kell sáfárkodnia kiemelkedő kulturá­lis értékeivel. Az új önkormány­zat szeretné megtartani, idekötni kiváló művészeit, tudósait, és megőrizni, erősíteni a nevezetes, Sándor János új könyvét, A szegedi színjátszás krónikáját mutatta be. Fotó: Gyenes Kálmán hagyományos szegedi kulturális rendezvényeket. Külön szólt ar­ról, hogy a napokban Turkuban személyesen is szemtanúja lehe­tett annak, milyen ovációval fo­gadta a hűvös finn közönség a város kultúráját is reprezentáló Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana-produkcióját. Az önkormányzat három évvel ezelőtt alapította a Szeged Kultú­rájáért aranygyűrűt, amit a pol­gármester a hagyományoknak megfelelően három olyan szemé­lyiségnek adott át, akik a kultu­rális életben hosszú éveken át ki­emelkedő munkát végeztek. Bot­ka László elsőként Berekné Petri Ildikó egyetemi tanárnak, az Aba-Novák Közalapítvány kura­tóriumi elnökének, volt önkor­mányzati képviselőnek nyújtotta át a kitüntetést, aki múlhatatlan érdemeket szerzett Aba-Novák Vilmos freskóinak életre keltésé­ben és a régi zsinagóga kulturális centrummá alakításában. Si­moncsics János, a Bartók Béla Művelődési Központ és a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál igazgatója 11 nemzetközi és 8 or­szágos fesztivál sikeres megszer­vezésével, néptáncos generációk felnevelésével és népművelői munkájával érdemelte ki az elis­merést. A harmadik díjazott, Gósi Gábor állatorvos, a Szegedi Vadaspark igazgatója lett, akinek irányítása alatt az ismeretter­jesztés, oktatás, természet- és ál­latvédelem terén példamutató munkát végző szegedi intéz­mény az ország állatkertjei közül elsőként nyerte el a Pro Natu­ra-díját. Koncert Szecsődivel és Fürsttel A pályafutásának negyedszázados jubileumát ebben az évadban ün­neplő Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész szólójával és a Fran­ciaországban élő nemzetközi hírű karmester, Fürst János vezényleté­vel adnak ma este fél 8-tól filharmóniai koncertet a Szegedi Nemzeti Színházban a szegedi szimfonikusok a Vaszy-bérletben. A változatos­nak, izgalmasnak ígérkező műsoron Haydn D-dúr (London) szimfó­niája, az osztrák Fritz Kreislcr Preludium és Allegro című hegedűda­rabja, a zenei impresszionizmus előfutárának tartott Ernest Chaus­son Poeine című műve, a világhírű spanyol hegedűvirtuóz, Pablo Sa­rasaié Bevezetés és Tarantcllája, valamint Mozart C-dúr (Jupiter) szimfóniája szerepel. Átfagyott afgán menekültek Kabulból Tompáig HÍREK A SZENNYV1ZKEZELESROL Szennyvízmentes technológia címmel vetítéssel kísért előadást tart pénteken, délután 1 és 5 órai kezdettel a Biokultúra Egyesület. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. előadótermében (Szeged, Stefánia 6.) megtartott rendezvé­nyen nemcsak a szennyvíztisztí­tás természetes és környezetba­rát technológiáiról esik szó, de a környezet- és egészségvédelem tágabb kérdéseiről, valamint a környezetvédelemnek az Euró­pai Unióban betöltött szerepéről is. A rendezők célja, hogy megol­dási javaslatokat kínáljanak a szennyvíztisztítás mellett más, mindannyiunk közvetlen kör­nyezetét érintő feladatokra is. AZ IFJÚ ORDASOK SZEGEDEN Az autentikus néptánc kedvelőit várják a Bartók Béla Művelődési Központba pénteken este 6 óra­kor. A Magyarországon vendé­geskedő gyimesloki Ifjú Ordasok Táncegyüttes, valamint az ere­deti néptáncok kiváló ismerője, Zerkuia János és felesége lép fel, műsoruk után pedig táncház lesz. KÖZSZOLGÁLATRÓL AKÁVÉHÁZBAN Elkötelezve a közszolgálatnak címmel rendeznek kávéházi es­tet ma 18 órától a Royal Szálló­ban. A vendégek: Dubeczné Ká­rolyi Éva, a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezető fő­tanácsosa és Dubecz György, Al­győ Nagyközségi Önkormányzat jegyzője. A házigazda: Halász Miklós újságíró. NOSZTALGIADALOK Mezei Éva régi slágereket énekel pénteken délután 6 órától a Sze­gedi Ifjúsági Házban. A Szegedi Közéleti Kávéház rendezvényé­nek házigazdája Pleskonics And­rás, az Aranypódium tehetségku­tató program vezetője. EKE KÁROLY BÚCSÚZTATÁSA Csongrád város vezetői és a la­kói, rokonai, barátai, ismerősei, tisztelői január 24-én, pénteken délután 2 órakor, a szentesi Jézus Szíve-templomban (Jókai u. 114.) vesznek végső búcsút dr. Eke Károlytól. A Pro Urbe Csongrád díjjal kitüntetett egy­kori országgyűlési képviselő, a Magyar Rádió nyugalmazott fő­munkatársa a közelmúltban hunyt el váratlanul. ALGYŐI ÜLÉS Az algyői önkormányzat képvi­selő-testülete pénteken reggel ki­lenc órától tartja soron követke­ző ülését a községházán. Ezúttal többek között az idei év költség­vetéséről szóló vitaanyag, az in­tézmények gazdálkodásáról szó­ló beszámoló, s a Gyeviép Kht. üzleti terve szerepel napirenden. BÁTKI-FAZEKAS OKLEVELE A Szép vagy, Alföld! című nemzet­közi vers- és novellaíró pályázatról szóló írásunkból kimaradt, hogy a zsűri bronz oklevéllel jutalmazta Bátki-Fazekas Zoltán versét is. Kétgyermekes afgán menekült­családot fogtak cl a határőrök szerdán hajnalban Tompa kö­zelében - adta hírül az Objektív Hírügynökség. MUNKATÁRSUNKTÓL A négytagú családot a járőrök az 53-as út mentén, a tompái határ­átkelőhelytől néhány száz méter­re igazoltatták. Az afgánoknál nem voltak személyi okmányok, jogszerű magyarországi tartózko­dásukat nem tudták igazolni, ezért előállították őket. Kiderült, hogy a házaspár kislányukkal és kisfiúkkal másfél hónappal ez­előtt indult útnak Kabulból, ahol egy afgán embercsempész 18 ezer dollárért szervezte meg az útjukat. A család úti célja Németország lett volna, ahol munkát akartak vállalni. Útjuk során zárt teher­autókban szállították őket Pa­kisztánon, Iránon, Törökorszá­gon át Van városáig. Onnan öt­napos kocsikázás után kiszállí­tották őket azzal, hogy jön majd értük egy taxi. Több órás várakozás után azonban a 30 éves apa úgy dön­tött, hogy gyalog mennek to­vább, mert a gyermekei már fáztak és éhesek voltak. Az éj­szakai fények felé haladva Tompánál keveredtek át a zöld­határon, ott találtak rájuk a jár­őrök. Az átfagyott gyermekek és szü­leik meleg ételt kaptak. Nyilván­tartásba vételük után menekült­státusért folyamodtak. A határon túli magyarokat is meg kell nyugtatni Vízumkedvezmények és az MDF A határon túli és egyúttal a ho­ni magyar közvéleményt is meg kell nyugtatni a schengeni határokkal kapcsolatban mondta szabadkai látogatását követően Szegeden Dávid Ibo­lya, az MDF elnöke. MUNKATÁRSUNKTÓL A vajdasági magyarok képviselő­ivel folytatott tegnap megbeszé­léseket Szabadkán Dávid Ibolya. A megbeszélések témája elsősor­ban az volt, hogyan érinti a Ma­gyarország EU-csatlakozása után bevezetendő vízumkényszer a határon túli magyarokat. A Magyar Demokrata Fórum elnöke megerősítette: nagy kihí­vás a határon túli magyarok szá­mára az anyaország csatlakozása az EU-hoz. - A vajdasági magya­rok 29 százaléka megérti, hogy a schengeni határokon nehezeb­ben tudnak majd átkelni. Ugyan­akkor 43 százalékuk úgy véli, megegyezés születhet a vízum­kényszer könnyítéséről, és csak 14 százalékuk látja elkeserítőnek a helyzetet. Ugyanennyien gon­dolják úgy, hogy nem érintik őket a változások - ismertette egy közvélemény-kutatás ered­ményét tegnap este Szegeden Dávid Ibolya. Hozzátette: mindenképpen törekedni kell arra, hogy a hatá­ron túli magyarok kedvezmé­nyesen juthassanak vízumhoz. Ám azt is leszögezte: az Európai Unió nem engedi meg, hogy a polgárokat nemzeti alapon kü­lönböztessék meg, így a környe­ző országok nem magyar etni­kumú polgárai számára is bizto­sítani kell a kedvezményeket ­szögezte le. Színháziak nagy sikere Németországban Hazaérkezett a Szegedi Nem­zeti Színház Zenekara, amely Molnár László karmester veze­tésével újévi Strauss-turnén vett részt Németországban. MUNKATÁRSUNKTÓL Kilencedik alkalommal járt több hétig tartó újévi németországi koncertkörúton a Szegedi Nem­zeti Színház Zenekara. Az együt­test ezúttal is Molnár László kar­mester vezette, akit a monar­chiabeli operett legjobb specialis­tái között tartanak számon. Éne­kes szólistaként Vajda Júlia és a nemrégiben Szegedre szerződte­tett ifjú tenorista, Kóbor Tamás utazott a zenekarral, amely de­cember 26-a és január 19-e kö­zött összesen 25 gálahangver­senyt adott délnémet városok­ban. A 6-800 személyes színhá­zak és koncerttermek rendre megteltek a Strauss-dinasztia szerzeményeiből álló gálaműsor­ra. A zenekari számok, a nyitá­nyok, keringők, polkák, indulók mellett két operett, a Cigánybáró és az Egy éj Velencében legnép­szerűbb dalai és duettjei is fel­csendültek. A német közönség minden alkalommal elragadta­tással fogadta a szegedi művé­szek produkcióját, tanúsítják ezt azok a fotós cikkek, kritikák is, amelyek a közreműködők telje­sítményét méltatva beszámoltak a koncertekről. A karmester és az énekesek mellett személyes sikert aratott Pap Katalin is hege­dűszólójával. Az együttest idén karácsony­kor várják vissza újabb Stra­uss-gálával Németországba. Városképvédő egyesület A Szegedi Közéleti Kávéház január 28-i estjén mutatkozik be a de­cemberben megalakult Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület. Szilágyi Árpád „városvédő polgár", az egyesület elnöke a rendezvényre szóló meghívó szövegében úgy foglalja össze a civil szervezet működésének célját, hogy az egyesület többek között a „szögedi népi hagyományok" megőrzéséért, Szeged és környéke hely­történeti ismereteinek terjesztéséért, a műemlékek és szobrok védel­méért dolgozik majd. Az MTESZ-székházban (Szeged, Kígyó u. 6.), kedden délután 6 óra­kor kezdődő bemutatkozó beszélgetés vendégei Széphegyi László, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szegedi regionális irodájának ve­zető felügyelője és ifj. Lele József muzeológus, néprajzkutató. Házi­gazda: Szilágyi Árpád. Filmpremier: a Szentiván napja két Ivánnal, Kamarással és Darvassal A haknikapitalista mókuskerék Egy olyan fiatal színészről szól Meskó Zsolt első nagyjáték­filmje, akit a színházi sikerei után a média is felkap. A Szen­tiván napját csütörtöktől vetí­tik a szegedi Belvárosi mozi­ban. Rendezőként először a tavalyi filmszemlén figyelt fel a szakma Meskó Zsoltra, amikor 15 per­ces kisjátékfilmje, a zenés-tán­cos Somlói galuska elnyerte a diákzsűri díját. A saját rendez­vényszervező céget működtető producer pályázatokkal össze­szedett pénzből a múlt nyáron forgatta első nagyjátékfilmjét, a Szentiván napját, amit mától vetítenek a szegedi Belvárosi moziban. - Az első filmek többnyire a rendező addigi életét próbálják feldolgozni. Nálam sincs más­ként, a főhősöm modellje tulaj­donképpen magam vagyok, csak nem voltam olyan bátor, hogy a rendezőséget vagy az életem má­sik részét jelentő rendezvény­Meskó Zsolt rendező a film plakátja előtt. Fotó: Gyenes Kálmán szervezői munkát állítsam a film középpontjába, ezért választot­tam inkább egy színészt. Az ő egy napján keresztül mutatom be azt az őrült rohanást - vagy ahogyan én szoktam nevezni: a haknikapitalista mókuskereket amely a mindannyiunkat kö­rülvevő felfordult világot jellemzi - mondja a film rendezője, Mes­kó Zsolt. - A pénzszerzésért foly­tatott küzdelem mindent és mindenkit bedarál. A többség rá van kényszerítve, hogy több lá­bon álljon, több dologgal foglal­kozzon. Alapkérdés, hogy ebben az őrült tempóban lehet-e még műalkotást létrehozni, vagy csak az értéktelen gagyi érvényesül­het. A felvetett kérdésekre min­den néző önmaga keresheti meg a választ. A film egyik nagy erénye, hogy Meskó Zsolt a legkisebb szere­pekre is kiváló színészeket tu­dott megnyerni. A főhőst, Szé­kely Ivánt Kamarás Iván, mene­dzserét Fullajtár Andrea alakítja, játszik a filmben Darvas Iván, Básti fuli, Bubik István, Jordán Tamás, Mácsai Pál és Nóvák Pé­ter is, valamint bemutatkozik egy tehetséges fiatal színésznő, az erdélyi színjátszás nagy egyé­niségének, Illyés Kingának a leá­nya, Török-Illyés Orsolya. HOLLÓSI ZSOLT

Next

/
Thumbnails
Contents