Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-18 / 15. szám
•BELFÖLD - KÜLFÖLD« liü'.'vriCX iüSIű^yiJ.'isyiO sA SZOMBAT, 2003. JANUAR 18. lölöf lödúvná Második sárga lap a belügyminiszternek BUDAPEST (MTI) Áder János véleménye szerint a Legfelsőbb Bíróság cigány önkormányzati választásokkal kapcsolatos döntése után meneszteni kell az Országos Választási Iroda vezetőjét és a belügyminisztert. A Fidesz frakcióvezetője ezt annak kapcsán mondta, hogy az LB elrendelte az Országos Cigány Önkormányzat megválasztásának megismételtetését. Áder János leszögezte, hogy az OVI nem tett eleget a voksolással kapcsolatban törvényi kötelezettségeinek. A politikus Lamperth Mónika belügyminiszterrel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy a tárcavezető az LB döntésével „a második sárga lapját" kapta meg, mivel alig egy hónappal ezelőtt az Alkotmánybíróság marasztalta el a választási eljárási törvény megsértése miatt. A választáson történtekről szólva a frakcióvezető kiemelte, hogy több száz ember amiatt nem tudott a helyszínre utazni, mert az utazási csekken más időpont szerepelt, mint az esemény meghívóján. A rendezvényen olyanok is szavazhattak, akiknek nem volt elektori megbízatásuk. GLÓBUSZ HÁROM EVBORTON Az indonéz fellebbviteli bíróság pénteken megerősítette az Akbar Tandjung képviselőházi elnökre panamázásért még szeptemberben kiszabott hároméves börtönbüntetést. Állami pénzek hűtlen kezelésében találták vétkesnek. LENGYEL OLAJTERV A lengyel olajipar vezető vállalata, egyszersmind a legnagyobb lengyel cég, a plocki székhelyű PKN Orlen továbbra is arra törekszik, hogy először egységes hazai olajközpontot építsen ki a második számú lengyel olajcéggel, a gdanski finomítóval egyesülve, majd második lépésben létrehozzon egy erős közép-európai olajkonszernt. HÁROM PALYAZO A Mol Rt., az osztrák OMV és az orosz Rosznyeft nyújtott be pályázatot a horvát állami olajipari vállalat, az INA 25 százalékára. A PricewaterhouseCoopers és a Deutsche Bank, a két privatizációs tanácsadóadó az INA értékét 1,2-1,8 milliárd euró közé teszi. UKRÁN KANNIBÁL A donyecki fellebbviteli bíróság életfogytiglanra ítélt egy 42 éves férfit, aki tavaly különös kegyetlenséggel megölt egy 9 éves kislányt. Mikola Civasov 2002 áprilisában Bilozerszke városban (Donyeck megye) a saját lakásában meggyilkolt egy kilencéves kislányt és a holttestét feldarabolta. Egyes testrészeit megette. Vegyifegyver-robbanófejeket találtak Irakban Aggasztó és súlyos WASHINGTON (MTI) A Fehér Ház pénteken aggasztónak és súlyosnak nevezte, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei csütörtökön üres vegyifegyver-robbanófejeket találtak Irakban. Ari Fleischer szóvivő szerint ez is azt bizonyítja, hogy Szaddám Húszéin iraki elnök nem tesz eleget leszerelési kötelezettségének. A szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: aggasztó és súlyos tény, hogy Irak be nem vallott vegyifegyver-robbanófejeket birtokol, amelyek az ENSZ közlése szerint kitűnő állapotban vannak. AZ ENSZ BT határozata arra kötelezi Szaddám Huszeint, hogy számolja fel tömegpusztító fegyvereit. Egyre nyilvánvalóbb azonban, hogy ennek a kötelezettségnek nem tesz eleget. A baloldal jövőképe A kormány és a Magyar Nemzeti Bank visszaverte a támadást Hatékony forintvédelem A pénzügyminiszter szerint sikerült viszszaverni a forint elleni spekulációs támadást. Belvízkárokra és kisebb árhullámokra számíthatunk a közeljövőben. BUDAPEST (MTI) A kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös erővel verte vissza a forintot ért spekulációs támadást - hangsúlyozta László Csaba pénzügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón pénteken. A pénzügyminiszter elmondta, hogy az elmúlt napokban folyamatos volt az egyeztetés - telefonon és személyesen - a kormány és a jegybank képviselői között. László Csaba kijelentette, hogy az ilyen hektikus árfolyammozgások nem segítik a gazdaság fejlődését. Leszögezte: a kialakult kamatszint és a forint jelenlegi árfolyama megfelelő. A pénzügyminiszter kitért arra, hogy a beáramlott forrópénz még az országban van, de arra számítanak, hogy folyamatosan távozik, és a spekulánsok jelentős veszteségeket lesznek kénytelenek elkönyvelni. Kérdésre válaszolva elképzelhetőnek tartotta, hogy jelentős nyereség keletkezik a Magyar Nemzeti Banknál, ami azonban a pénzügyi szabályozók miatt nem jelenhet meg költségvetési bevételként. A tervezett devizakötvény-kibocsátással kapcsolatban kijelentette: az 1 milliárd eurós, múlt héten bejelentett kibocsátásra sor kerül, a következő 1 milliárdról a második félévben döntenek, azt rövid távú árfolyamspekulációs pénzmozgások nem befolyásolhatják. Belvízkárokra és kisebb árhullámokra számít a közeljövőben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium - mondta Kóródi Mária, a tárca vezetője. Szerinte komoly veszélyt jelent, hogy a napokban megkezdődött felmelegedés hatására az olvadó hó képtelen az átfagyott talajba szivárogni. A miniszter a károkozás csökkentése érdekében felhívta az önkormányzatok figyelmét, hogy távolítsák el a vízfolyást gátló akadályokat, tartsák karban a vízelvezető rendszereket és szerezzenek be homokzsákokat is. Az előző kormány idején, 2001-ben megállt a foglalkoztatottak számának növekedése, az év végén már 80 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint 2000 végén - mondta Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. Hozzáfűzte: a Medgyessy-kormány intézkedései révén ez a tendencia megváltozott, és múlt év novemberében már 45 ezerrel volt több a foglalkoztatottak száma, mint 2001 novemberében. Zágrábi négyes csúcs Balról: Medgyessy Péter magyar, Silvio Berlusconi olasz, Ivica Racan horvát és Anton Rop szlovén kormányfő Zágrábban. Közös kézfogás a tanácskozás végén. MTI Telefotó: Soós Lajos Az euroatlanti térségi szerkezeten belüli közös szerepük növelésének érdekében együttműködésük szorosabbá tételét helyezte kilátásba Horvátország, Magyarország, Olaszország és Szlovénia a zágrábi négyoldalú találkozón. ZÁGRÁB (MTI) A megbeszélésről kiadott közös nyilatkozat szerint Ivica Racan horvát, Medgyessy Péter magyar, Silvio Berlusconi olasz és Anton Rop szlovén miniszterelnök külön kiemelte a szervezett bűnözés elleni közös programok indításának fontosságát, illetve a kisés középvállalatok fejlődésének támogatását az európai uniós integráció fényében. Üdvözölték a kormányfők az EU decemberi történelmi döntését, amelyben Magyarországot és Szlovéniát a 2004-es belépésre érettnek minősítették. Zárónyilatkozat elfogadásával és sajtótájékoztatóval pénteken kora délután véget ért a Quadrilaterale együttműködés keretében tartott horvát-magyar-olasz-szlovén miniszterelnöki eszmecsere. - A találkozó legfontosabb tanulsága, hogy ennek a térségnek a lakói és országai egymásra vannak utalva, szükség van egymás támogatására. Ahogyan megkapta Szlovénia a segítséget a NATO-tagsághoz Magyarországtól és Olaszországtól, úgy most Horvátországnak kell segítenünk abban, hogy az EU és a NATO tagja legyen mondta Medgyessy Péter miniszterelnök az MTI-nek a kormányfői csúcs után. Stipe Mesic horvát elnök munkaebéden látta vendégül a résztvevőket. A Szerbia és Montenegró nevű államalakulat veszi át a helyét Jugoszlávia - egy hajszálon RÖVIDEN MEGEMLEKEZES A budapesti gettó felszabadításának 58. évfordulója alkalmából emlékező istentiszteletet tartottak a fővárosban a Dohány utcai zsinagógában. A Budapesti Zsidó Hitközség szervezte eseményen Fröhlich Róbert főrabbi felidézte a II. világháború időszakát, amikor a zsinagóga, a zsidóélet jelképe a gettó sarokkövévé, s a városrész a szenvedések és magaláztatások színterévé vált. HIVATALI VISSZAÉLÉS? Hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt őrizetbe vettek egy bajai orvost, aki a rokkantsági jogosultságot elbíráló első fokú orvosi bizottság tagja volt. Azzal gyanúsítják, hogy vélhetően ellenszolgáltatás fejében közrejátszott 28 személy indokolatlan leszázalékolásában, illetve magasabb fokozatú rokkantságának megállapításában. TERROR HÁZA Kuncze Gábor SZDSZ-elnök szerint a Terror Házával kapcsolatos kérdéskörben nem elvi típusú vita volt a két koalíciós partner között. Pető Iván helyesnek nevezte, hogy a kormány elrendelte: szakemberek vizsgálják felül tartalmi értelemben a XX. század állami rangra emelt terrorját bemutató nemzeti emlékhely kialakításának feltételeit. KATOLIKUS VILÁGTANÁCS A Házas Hétvége Katolikus Lelkiségi Mozgalom Világtanácsa Magyarországon tartja ez évi első értekezletét, a kedden kezdődött ötnapos konferenciának Leányfalu ad otthont. A KÖZVETÍTŐ A belügyminiszter felkérte Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsmant, hogy közvetítsen a Demokratikus Roma Koalíció és Lungo Drom között az Országos Cigány Önkormányzat sikeres megválasztása érdekében. ZALAEGERSZEG, KESZTHELY (MTI) Nyár óta fogva tartott és prostitúcióra kényszerített egy fiatal nőt három férfi; a gyanúsítottak előzetes letartóztatásban vannak. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy részleteiről, a gyors nyomozás eredményeiről pénteken tájékoztatta a sajtót. Nemes Zoltán ezredes, a főkapitányság vezetője elmondta: a 20 éves bánokszentgyörgyi, munkanélküli nőt tavaly nyáron egy nagykanizsai férfi lakásába csalta és állandóan őriztetve, prostitúcióra kényszerítette. Novemberben egy „ügyfél" átszállította Keszthely egyik panziójába, ahol más nőkkel együtt kellett áruba bocsátania testét. Később futtatója 140 ezer forintért eladta a nőt, s Mosonmagyaróvárra vitték. Itt sikerült január elején őrzőjét kijátszania, telefonálnia szüleinek. A feljelentés alapján elrendelt nyomozás mindenben igazolta a fiatal nő beszámolóját - közölte az ezredes. A rendőrség rövidesen elfogta a gyanúsítottakat: két mosonmagyaróvári és egy keszthelyi férfit, előzetes letartóztatásba vételüket pénteken rendelte el a bíróság. A választási ígéretek immár rutinszerű semmibe vételének újabb példája, hogy a kancellária nem ír ki nyílt közbeszerzési eljárást a március 15-i állami ünnepségek megrendezésére - vélekedik a Fidesz-frakció elnöksége. Ercdctmítosz és jövőkép a magyar baloldalon címmel tanácskozást rendezett pénteken Budapesten a Reformkörök Alapítvány. Az előadó Gombár Csaba, Ágh Attila, Géczi József és Gazsó Ferenc volt. Felvételünkön: Géczi József szegedi országgyűlési képviselő, az egyik előadó. MTI Telefotó: Rózsahegyi Tibor BELGRAD (MTI) Jugoszlávia egy hajszálnyira van attól, hogy végleg megszűnjön létezni, illetve Szerbia és Montenegró nevű államalakulattá alakuljon át, miután az alkotmányozó bizottság megszövegezte a majdani közös állam alkotmányos alapokmányának végrehajtásáról rendelkező törvényt. A 27 tagú alkotmányozó testület fél évig tartó munka után, december 6-án fogadta a majdani közös állam alkotmányos alapokmányának szövegét és a hét végén a törvényhozások elé is terjesztette azt. Az alaptörvény végrehajtásáról rendelkező jogszabályt egy hónapos, kemény vita után, késő éjszakába nyúló csütörtöki ülésén fogadta el a bizottság. Az alaptörvényt és a végrehajtási jogszabályt el kell fogadnia a két köztársasági parlamentnek és a szövetségi törvényhozás két házának, amivel jogilag megszűnik létezni a jelenlegi szövetségi állam, s átveszi a helyét a Szerbia és Montenegró nevű államalakulat. A nőt 140 ezer forintért adták kézről kézre a bűnözők MDF: NEM A Magyar Demokrata Fórum arra kéri az oktatási minisztert, hogy gondolja végig a közoktatási törvény tervezett módosítását, vegye figyelembe a szülők, a pedagógusok és az érdekvédelmi szervezetek jó szándékú figyelmeztető jelzéseit és ezek összegezésével készítsen új javaslatot. Az MDF a korábbiakhoz képest nem reformnak, hanem visszalépésnek tartja a tervezetet. MÁRCIUS 15. Főszerkesztő. SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek, mb.l, MISKOLCZI RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SULI JÓZSEF (sport! • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚISZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.dcimagyar.hu »E-mail: szerkesztőség«' dclmagyar.szcged.hu» 6800 Hódmezővásárhely, Szegfő u. 1-3. Tfcl./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 13,/ATel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Széchenyi tér 10. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8 Tel : 63/401-024 TH./fax: 63/314-838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galériai Tel./fax: 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági tax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 80/821-821. Előfizetési dlj egy hónapra 1240 Ft (Délmagyarország), 1130 Ft (Délvilág! • Árus terjesztés: Délhir Rt. • ISSN 0133-02SX (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagia. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. \ J