Délmagyarország, 2002. december (92. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-28 / 301. szám

NAPI MELLÉKLETEK SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS 2002. DECEMBER 28. Hétfő Kedd ÉP TESTBEN Szerda Csütörtök Péntek PO. MADÁR WWW.DELMAGYAR.HU IRÁN HELYETT SZÍRIÁT VÁLASZTOTTÁK, MERT ODA HÁROM NAP ALATT MEGADTÁK A SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOKAT Szíria börtöneiben Amikor az utazási álmok valóságos rémálommá válnak. Ilyen irigylésre méltatlan helyzetbe csöppent bele Király Tamás és Kolozsvári Zsolt. A két győri fiatalember banális okok miatt 16 napig élvezhette különböző börtönökben a szír hatóságok vendégszeretetét. - Tavaly áprilisban Koló barátommal Iránba készültünk, de elutasították a vízumkérelmünket, ami egy héttel az utazás előtt derült ki - kezdte a visszaemlékezést Király Tamás, aki egy országos cégnél kirendeltségvezetőként dolgozik. KIHALLGATÁS AZ ÖRSZOBAN - Gyorsan kellett döntenünk: Irán helyett Szíriát választottuk, mert oda 3 nap alatt megadták a szükséges dokumentumokat. Közép-Törökországtól stoppal mentünk tovább, mert onnantól szinte elfogynak a tömegközlekedési eszközök. A török határ után 2 kilométert gyalogoltunk a „senki földjén", majd a szír határőröknél cipőfertőtlenítéssel párhuzamosan becsekkoltunk az országba. Egy hétig a tengerparton barangoltunk, a keresztes lovagok várait nézegettük, majd elindultunk az ország belseje felé. A libanoni határ közelében Tell-Kalah városkába érkeztünk meg kisbusszal. Utca, boltok, tipikus helyi emberek. Húszméteres gyaloglás után egy bódészerű tákolmány mellett haladtunk el, valószínűleg ott lehetett a város vége, mert ránk kiabált egy civil. Nem vettük komolyan, mert ha minden arabnak megfordulsz, aki hozzád szól, nem jutsz el sehova: azt hittük, el akarnak minket csábítani a boltjukba, vegyünk tőlük valamit. Majd hirtelen katonák kerültek elő, igazoltatás után az útlevelünket már vissza se kaptuk. Végül nem is derült ki pontosan, mi volt a probléma. A gond az lehetett, hogy egy 20 évvel ezelőtti magyar útikönyvben az állt: bazársor található végig az út mellett, amit a turistának kár lenne kihagyni, erre az útra nem is kell libanoni vízum, mert ez Nagy bajban az ember nem szabadságra vágyik vagy napfényre, hanem arra, hogy ihasson, vécére elmehessen és lepihenhessen. nem igazi határátkelés, az út visszakanyarodik a szírekhez. De ottjártunkkor ez már nem így volt! Tíz perc után megérkezett a dzsip géppisztolyosokkal, azonnal az őrszobára vittek minket kihallgatni. Délutánra átkerültünk a börtönbe, a 16 napos fogva tartásunk alatt hét ilyen intézményben is éjszakáztunk. Mindegyik helyen angolul tudó rab segített a tolmácsolásban, mert a kihallgatóink csak arabul tudtak. A tisztek hitegették az embert, hogy majd holnap elmehetünk - a „holnap" arabul „búkra" -, de akkor sem történt semmi. Nem telefonálhatsz, egyszerűen eltűnsz a süllyesztőben. Nem szólnak a nagykövetnek, hiába kéred őket. KI NEVET A VÉGÉN? - A szíriai börtönöket hány csillaggal lehet osztályozni kényelem szempontjából? - Nem sok pénzükbe kerül egy fogvatartott. Rengeteg ember mellé betuszkolnak egy négyszer négyes, ágyak nélküli cellába. Délben kapsz egy marék rizst, vacsorára egy szem főtt krumplit és műanyag flakonban vizet. Vécére naponta háromszor mehettünk csoportosan, akire közben rájött, az műanyag palackban tárolhatta a „cuccost" a következő alkalomig. Persze a mellékhelyiségben nincs papír, fürdésre pedig ne nagyon számíts... - A cellatársaiktól nem tartottak, hiszen akár bűnözök is lehettek... - Többnyire menekültekkel voltunk, akik útlevél nélkül próbáltak eljutni Nyugatra. Irakiak, kurdok, arabok, egyiptomiak, szudániak. Többségük furcsa álmokat dédelgetett Nyugatról, vagy hihetetlen fixa ideákkal rendelkezett. Az Király Tamás a vallatószobában, az első kihallgatásra várva. egyik iraki Hollandián keresztül Bulgáriába akart eljutni, mert azt hallotta, az egy tuti hely! Mesélték, hogy egy francia párt azért kaszniztak be, mert a fiú megcsókolta barátnőjét az utcán... Társaink többsége 3-4 hónapja volt már becsukva, s nekik is ugyanazt mondták, mint nekünk: „búkra". Ijesztő volt. Ráadásul Damaszkuszban, ahol 10 napot töltöttünk az egyik börtön- " • ben, a szemközti helyiségben vallatták a rabokat. Bekötött szemmel, gumiabroncsba állítva ütötték őket. Ha nem hallottad az ütéseket, csak a vízcsobogást - amikor leöntötték őket az irgalmatlan üvöltésből tudtad, most vezetik rájuk az áramot. Bezárva, a megkínzottak üvöltését hallgatva az embernek nem igazán vannak pozitív gondolatai. így délelőtt „kuss" volt a cellában. Szeretted volna, hogy a te ügyed is haladjon, de ezért „Ha nem kerülsz elő fél évig, akkor se derül ki, hogy mi van veled." ilyen kihallgatásra sem szándékozol menni. A folyosón 20 méter hosszú lánchoz bilincselve haladtak a rabok, öszszekötve csoszogtak, mintha kalandfilmet néztünk volna élőben... Délutánra kicsit ellazult hangulatilag a társaság, s elkezdtünk játszani: „Ki nevet a végén?" táblát rajzoltunk a földre. Rájöttünk, ezt a játékot a világon mindenki ismeri! Dobókockánk volt, ™csikkek, olívabogyó magjai, papírgalacsinok helyettesítették a bábukat. Dobtál, s mindenki a saját anyanyelvén számolt. Családias légkör alakult ki, az egyik féllábú rab, még a pótlábát is lecsatolta, odaadta nekem párnának, hogy „kényelmesebben" tudjak aludni a földön. Úgy aludtunk, mint a heringek. Négyszer négyes szobában húszan feküdtünk, de következő este betettek még mellénk 15 irakit. Csak törökülésben fértünk el, de „Utolsó nap éltük át a legszörnyűbb szituációt egy konyha nagyságú helyiségben, két-három emberrel összebilincselve csak állni tudtunk szorosan. Egész nap nem ihattunk, nem mehettünk vécére. Leguggolni se volt lehetőségünk. A falakon - a szó szoros értelmében - patakokban folyt le a pára. Nem tudhatod, mennyi ideig maradsz így. Vécére sem kellett menned, mert kiizzadtad. Onnan átvittek bennünket egy másik cellába, ahol kaja, pokróc és ismerősök „vártak minket", kifejezetten otthonosan éreztük magunkat. Ez jól mutatja, a megváltozott körülmények között hogyan alakul át az ember igényszintje, szükséglete." olyan helyen is voltunk, ahol összeszámoltam: körülbelül hetvenen lehettünk, ott nem is aludtam semmit. Folyt egymásra az embertömeg, fél méter magasságban egybefüggő „embermassza". Felváltva álltunk fel kínunkban, amikor már teljesen elzsibbadtak a végtagjaink. A szíriaiaknál nem probléma, mennyi embert zsúfolnak be a börtönbe, bármennyi elfér. Ennyi. így leszűkül az ember igényszintje. Ilyen problémák mellett az embert szinte már nem a kiszabadulás érdekli, hanem az, hogy az elemi feltételekhez hozzájuthasson. ROSSZ HELYEN, ROSSZ IDŐBEN - De azért csak valósággá vált a kiszabadulás... - A végén egy hivatalszerű épületben mondták: tudják, nem vagyunk bűnözők, csak rossz helyen voltunk rossz időben, ha van pénzünk, vesznek nekünk fejenként 300 dollárért repülőjegyet, ha nincs, ott fogunk maradni. Gondoltuk, ha akarják, csel nélkül, erőszakosan is el tudják venni a pénzünket. Minden mindegy alapon odaadtuk nekik a 600 dollárt, s így maradt kettőnknél összesen 5 dollár. Majd mondta egy tiszt, hogy éjjel jön értünk. Nem hittük el, csak reménykedtünk benne. De megérkezett a katona, a kocsiban rajta kívül csak egy fegyveres tartózkodott. Heves szívdobogással néztük az út menti táblákat, s láttuk az Airport feliratot: Ebből szabadság lesz! Damaszkuszból közvetlen járat volt Budapestre. 0. JAKÓCS PÉTER