Délmagyarország, 2002. december (92. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-24 / 299. szám

14 • SPORT« KEDD, 2002. DECEMBER 24. Molnár Anett Az idei junior női vízilabda Euró­pa-bajnokságon, a portugáliai Lou­léban a magyar válogatott a máso­dik helyen végzett. A csapat egyik legjobbja, házi gólkirálya a Car­nex-Szentesi VK tizennyolc esz­tendős pólósa, Molnár Anett volt. A szentesi kiválóság kilenc esz­tendősen kötött örök barátságot a vízzel. Két év múlva jelenlegi csapattársánál, Szremkó Kriszti­nánál az előkészítő csoportban kezdte tanulni a sportág alapjait. Tehetség terén igen csak jól állt, mert alig múlt tizenkét eszten­dős, amikor Jr. Tóth Gyula már az első gárda keretéhez vette. Anett nem mindennapi képes­ségeire a korosztályos válogatot­taknál is gyorsan felfigyeltek. Mindössze 16 éves volt, amikor a plzeni junior Eb-n ezüstérmet akasztottak a nyakába. A júliusi portugáliai Európa-bajnokságon remekeltek a mieink, egészen a döntőig meneteltek, ahol a har­madik negyed után még 6-5-rc vezettek a görögök ellen. A záró hét perc sajnos nem az elképzelé­sek szerint alakult. Eltökélt célja, hogy ha a 2004-es athéni olimpián még nem is, a 2008-as pekingi ötkarikás játéko­kon már ő is ott legyen a magyar válogatottban. Addig még sok idő van hátra, ahogy ő fogalmazott: ­Az olasz bajnokságban sokat tud­nék fejlődni, a sportkarrierem ott kiteljesedhetne. Farkas József A Liss-HNKC női kézilabdacsa­patának a vezetőedzője, Farkas lózsef azon kevesek közé tarto­zik, aki duplázni tudott és kate­góriájában megőrizte tavalyi el­sőségét. Tulajdonképpen nem is volt vita a személyét illetően, a rovat egyhangúan voksolt a kivá­ló szakemberre. Hogy miért? Azoknak, akik figyelemmel kí­sérték a kék-sárgák idei szereplé­sét, nem kell megindokolni. De valószínűleg nem mindenki fújja kívülről, ezért nézzük a dicsőség­listát. Már az első osztályba is „Cin­ga" vezérletével került fel a vásár­helyi női együttes, s a lányok a legjobbak között is helytálltak. Újoncként bejutottak a legjobb hat közé, majd a Magyar Kupá­ban is folytatták sikersorozatu­kat: a Fradi népligeti csarnoká­ban a négyes döntőben léphettek pályára június közepén Az elő­döntőben, máig emlékezetes csa­tában, óriási küzdelemben ma­radtak alul a Győrrel szemben. A sikeres debütálás után a klubve­zetés, Pintér lózsef elnökkel az élen magasabbra rakta a lécet, célként a nemzetközi kupasze­replést jelentő 5. helyet kitűzve. S láss csodát a téli pihenő előtt a Liss az 5. helyezett. A jók között a legjobbak - 2002 büszkeségei A Délmagyarország és a Délvilág sportrovatának munkatársai - akárcsak minden évben - ismét összedugták a fejüket, voksoltak cs megválasztották 2002 legjeit, s döntésük alapján az alábbi­ak találtattak - teljesítményük megsüvegeléseképpen - az esztendő legjobb szegedi és Csongrád megyei sportolóinak. A végeredményről a díjkiosztó apropóján már értesülhettek olvasóink, az ünnepségről szóló beszámolót, a győztesek villámnyilatkozatait is böngészhették. Most azon­ban ismerkedjünk meg a legjobbakkal részletesebben, elevenítsük fel miért, milyen produkció­val érdemelték ki az elsőséget és az azért járó míves kupát. Mielőtt belemerülnénk, a szurkolók és az olvasók jókívánságait tolmácsolva mondjuk: tiszta szívből köszönjük az idei felejthetet­len pillanatokat, világraszóló eredményeket; s jövőre is hasonló sikereket kívánunk mindenki­nek. Egyszóval: legyen 2003 is a szegedi és a Csongrád megyei sportolók nagy ünnepe! A Délmagyarország díjazottjai: Az esztendő legjobb szegcdi csapata: Pick Szeged (férfi kézilabda), férfi sportolója: dr. Haller Ákos (Démász-Szegedi VE, evezés), női sportolója: Janics Natasa (Démász-Szegedi VE, kajak), edzője: Dragan Djukics (Pick Szeged, kézilabda), utánpótlás női sportolója: Lajtos Szandra (Szegedi Korcsolyázó Egyesület, gyorskorcsolya), utánpótlás férfi sportolója: Molnár Péter (Dc­mász-Szegedi VE, kajak). A Délvilág díjazottjai: Az esztendő legjobb csapata: Carnex-Szentesi VK (női vízilabda), férfi sportolója: Szathmáry Tibor (Hód TC, tenisz), női sportolója: Asztalos Judit (Liss-HNKC, kézilabda), edzője: Farkas lózsef (Liss-HNKC, kézilabda), utánpótlás sportolója: Molnár Anett (Carnex-Szentesi VK, vízi­labda). A Délmagyarország és a Délvilág különdíjasai: Szegedi életműdíjas: Lékó Péter (sakk), Csongrád megyei életműdíjas: Kiss Ottó (Szentesi VK, ví­zilabda), a Délmagyarország és a Délvilág közönségdíjasa: Barát Ferenc (Tabán Trafik Szeged, vízi­labda). Carnex-Szentesi VK Már hagyomány, hogy így, év vé­ge felé, amikor szavazunk az esz­tendő legjobbjairól, a szentesi női pólócsapat mindig eséllyel pályázik. Természetesen az idén sem volt ez másként. Nem való­színű, hogy titkot árulnánk el az­zal, ha leírjuk, több gárdának is sansza volt az „első helyre", vé­gül aztán - ki tudja már, hogy há­nyadszor - a választásunk a Car­nex-Szentesi VK (Szremkó Krisz­tina, Molnár Anett, Varga Zita, Rozgonyi Eszter, Waszlavszki Krisztina, Arató Judit, Döme Nó­ra, Hegedűs Renáta, Szabó Xé­nia, Huszka Zsuzsanna, Vér Ad­rienn, Makra Mehnda, Hevesi Anita, Fazekas Réka, Mészáros ludit; edző: Pengő László, techni­kai vezető: Sóti Lajos) csapatára esett. Hogy mivel érdemelték ki a Kurca-parti lányok a kitüntető elismerést? A két harmadik he­lyükkel. A bronzsorozat első ál­lomásaként a jelentősen megfia­talodott gárda - a két klasszis, Drávucz Rita és Sipos Edit eliga­zolt - a Magyar Kupában végzett a harmadik helyen, majd a baj­nokságban is kialakult a Duna­újvárosi Főiskola, BVSC-TBÉSZ, Szentes sorrend. Minden dicsé­retet megérdemelnek a lányok, akik kihozták magukból a maxi­mumot. A bronzéremnél többet, jobbat dőreség lett volna várni a társaságtól, hiszen a két legfőbb riválisnál csak úgy hemzsegtek a sztárok, az Európa-bajnokságot nyert magyar válogatott oszlopos tagjai. Egyrészt emiatt sem volt várható jobb helyezés az akkor még Tari László vezette együttes­től, másrészt az anyagiak terén sem lehetett kellőképpen ko­moly vetélytársa a két riválisnak. A kétszeres aranyérmes dunaúj­városiak például tízszer akkora költségvetéssel dolgoznak, mint a szentesiek. A 2002/2003-as OB I alapsza­kaszát a negyedik helyen zárta a szentesi csapat. A minimális célt teljesítették a lányok, a követke­ző az lesz, hogy a januárban kez­dődő rájátszásban - a Vasast megelőzve - újra felkapaszkodja­nak a bajnoki dobogóra. Életműdíjas: Kiss Ottó Kiss Ottónak, vagy ahogy csak megyeszerte ismerik, „Ottó bá­csinak" negyvenöt esztendő alatt összeforrt a neve a szentesi vízi­labdával. Az uszoda világát nem szülővárosában, hanem az első munkahelyén, Egerben kedvelte meg. Huszonnyolc esztendősen hazakerült, majd rá egy évre már ő volt az intézője a Szentesi Víz­mű vízilabdacsapatának. A négy és fél évtized után ­amit a medence világában töltött -, idén tavasszal, 74 esztendősen vonult vissza a sportvezetéstől. Természetesen akadtak rosszabb pillanatok is, amire nem szíve­sen emlékezik, de szerencsére túlnyomórészt az ellenkezője volt igaz. Amire a legbüszkébb volt világ életében, az az, hogy Szentes kivívta magának a vízi­labdaváros titulust. A mai napig több dátumot em­leget előszeretettel. 1972-őt azért, mert akkor épült fel a ligeti uszo­da, illetve akkor Szentesen ren­dezték az IBV-t; 1974-et azért, mert a Szentesi Vízmű-Vasas Izzó (6-3) találkozót közvetítette a te­levízió; 1980-at azért, mert a Szeol AK csapatát legyőzve, a fináléban megnyerték az MNK-t; 1991-et pedig azért, mert a később mester­edzői rangra emelkedett dr. Tóth Gyula vezetésével a Vízmű ezüst­érmes lett az OB I-ben. Asztalos Judit A Liss-HNKC női kézilabdásai­nak egykori csapatkapitánya (a közelmúltban Prok Beatrix vál­totta ezen a poszton), Asztalos ludit sikeres évet zárt. A tava­szi idényben és a rájátszásba'n is alapembere volt a sérülések és betegségek miatt szinte for­dulóról fordulóra fogyatkozó Vásárhelynek, bár ő maga sem volt teljesen egészséges, kisebb sérülésekkel bajlódott. Erre fel­figyelt Mocsai Lajos szövetségi kapitány is, s a Neubranden­burgban rendezett Weise-ku­pán először ölthette magára a címeres mezt, az akkor 29 éves irányító-átlövő. Mindhárom meccsen pályára lépett, s gólt ugyan nem szerzett, de kiváló védőmunkájával - elsősorban a hátsó alakzat munkájában ka­pott feladatot - jó benyomást tett a kapitányra. Ennek eredményeként a Ma­gyar Olimpiai Bizottság és a Ma­gyar Kézilabda-szövetség szerző­dést kötött vele, melynek értel­mében tagja az athéni ötkarikás játékokra koncentráló bővebb keretnek. Az Európa-bajnokság­ra készülő edzőtáborba is megin­vitálta Mocsai, bár klubjában ­Kocsik Viktória érkezésével - mó­dosult a szerepköre, a kék-sárgák mestere, Farkas József is elsősor­ban védekezésben, illetve átlövő­ként számított, számít rá. A munkát elkezdte a válogatottal és a horvátok elleni edzőmeccse­ken is pályára léphetett - a fran­cia és az ukrán tornára és a dá­niai Eb-re viszont már nem tart­hatott a társakkal. De a már em­lített bő olimpiai csapatnak még tagja, vagyis még tervezheti az athéni utazást. Szathmáry Tibor Csongrád megyében a tenisz az elmúlt években hatalmasat fejlő­dött. Szegeden, a Gellért Szabad­időközpontban már több nagy versenyt is rendeztek, magyar sztárok csatáztak a sportkomple­xumban. Hódmezővásárhely három éve robbant be az élvonalba. A helyi Hód TC férfigárdája bombameg­lepetésre a dobogó harmadik fo­kára állhatott fel. Az ismeretlen­ségből törtek be a vásárhelyiek. Egy év múlva még nagyobb tettet hajtottak végre: hazai környezet­ben megnyerték az országos csa­patbajnokságot. A város első csa­patsportágban elért aranyat kasszírozták be. Ez a siker hatal­mas lökést adott a sportágnak, egyre többen választották a gye­rekek közül mozgásnak a te­niszt. A fiatalok is szállították a jobbnál jobb eredményeket, kö­zülük többen az utánpótlás-válo­gatottba is meghívást kaptak. Idén is a döntőbe verekedte magát a Hód TC, azonban óriási küzdelemben vereséget szenved­tek Zsiga László tanítványai. Igaz, a vezetők tréfásan megje­gyezték a csb után, hogy ezüstér­me még nem volt az együttes­nek. Három év, három érem. Egy arany, egy ezüst és egy bronz. Fi­gyelemre méltó sikerek, igazi fel­legvár lett a Csongrád megyei te­lepülés. Mi a titok? Az az össze­fogás, ami kevés egyesületet jel­lemez. Mindenki a minél jobb eredményekért dolgozik A sikert sikerre halmozó gárdá­nak immár négy éve meghatározó teniszezője Szathmáry Tibor. A válogatott kerettag győzelmeivel sokat tett azért, hogy ilyen sikeres egyesületté váljon a vásárhelyi klub. Küzdeni tudásról már rég­óta ismert, vert helyzetből képes felállni. A helyi gyerekek sokat leshetnek el a játékostól, hiszen sok-sok időt tölt el a fiatalok kö­zött. Ha minden úgy alakul, ak­kor jövőre már nemzetközi verse­nyeken is megmutathatja tudá­sát, elkezdheti gyarapítani a világ­ranglistás pontjainak a számát. Kovács Kati, Lékó, Haller a sportcsarnokban Csillagok Szegeden December 28-án (szombaton) délután egy órakor világhírű sportolókat láthatnak a sport­barátok Szegeden. A Szuperbaj­nokok gáláján olimpiai és vi­lágbajnok versenyzőket láthat­nak a nézők. Nyolc nő és ugyanennyi férfi csa­tázik majd december 28-án (szombaton) délután egy órától az újszegedi sportcsarnokban, a Szu­perbajnokok gáláján. Első vidéki helyszín lesz a Csongrád megyei székhely, hiszen eddig csak a fő­városban zajlott ez az esemény. Az esemény egyik szervezője Gém Zoltán az érdeklődésünkre elmondta, hogy kialakult a részt­vevők névsora. A hölgyeknél a kézilabdás Farkas Ágnes, a világ­bajnok kajakos és szegedi Euró­pa-bajnokságon a közönség ked­vencének számító Kovács Kata­lin, a sportlövő Igaly Diána, a bokszoló Kovács Mária, a vízilab­dázó Primász Ágnes az öttusázó Simóka Bea, a Big Brother győz­tes Évi és nem utolsó sorban, a Szeviép-Szeged válogatott kosár­labdázója, a hetek óta bombafor­mában játszó Kajdacsi Judit csa­tázik majd egymással. A férfiaknál az olimpia bajnok, s a közelmúltban Debrecenben vi­lágbajnoki címet szerző Csollány Szilveszter, a Démász-Szeged Ví­zisport Egyesület kétszeres evezős világbajnoka, Haller Ákos, a szin­tén szegedi sakkzseni, Lékó Péter, az olimpiai bajnok vízilabdás ka­pus Szécsi Zoltán, a világhírű úszó Güttler Károly, amatőrként olim­pai és világbajnoki címet is be­gyűjtő, majd a profik között is leg­jobbnak számító Kovács Kokó Ist­ván, a Ferencváros labdarúgócsa­patának válogatott védője, Gyepes Gábor és a Big Brother szegedi résztvevője, Popey küzd majd egy­mással. A december 28-án, 13 órakor az újszegedi sportcsarnokban kezdő­dő vidám műsorra már lehet Sze­geden elővételben jegyet kapni, mégpedig a FILA-boltokban, a Ká­rász utcai adidas márkaüzletben, valamint a sportcsarnokban, 1200 forintos egységáron. SÜLI RÓBERT

Next

/
Thumbnails
Contents