Délmagyarország, 2002. december (92. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-24 / 299. szám
KEDD, 2002. DECEMBER 24. • SPORT" 15 Janics Natasa Pick: csodálatos 2002 A korábbi tapasztalatok alapján a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, Angyal Zoltán már az év elején jelezte: számít a Démász-Szegedi VE kitűnőségére, fanics Natasára. A hölgy előtt, miután megkapta a magyar állampolgárságot, megnyílt a lehetőség a rendkívül erős női elitcsapatba kerülésre. Már az is megér egy külön történetet, hogy miért választotta Szegedet és az új országot a jugoszlávként születő Janics. Otthon nem volt ellenfele, ám ő nem elégedett meg ennyivel. Inkább a sokkal több meló, a szenvedés és Magyarország mellett döntött, mert tudta: ha kivivja a válogatottságot, akkor bármelyik világeseményen legyen az Eb, vb, vagy akár az olimpia - éremeséllyel startolhat. 2001 -ben kimaradt az életéValamit nagyon megéreztek még 2001 elején a Démász-Szegedi Vízisport Egyesület vezetői. Ekkor kötött szerződést ugyanis a klub Haller Ákossal. A Sydneyben 2000-ben rendezett olimpián óriási meglepetésre a kétpárevezősök mezőnyében, a váci Pető Tiborral párban, az ötödik helyen végeztek. Ááá, ez csak egyszeri, véletlenül kijött eredmény! - legyinthettek a laikusok. Am a sportágban járatosak tudták, hogy az elvégzett munka első eredménye volt az ötkarikás játékokon elért pontszerző hely. Következett az a bizonyos aláírás, majd a csendes, szerény, ám annál keményebb meló. Aztán BUDAPESf (MTI) A Szerencsejáték Rt. közlése szerint az 51. heti nyeremények a következők. 13 plusz egy találatos szelvény kettő volt, nyereményük egyenként 13 millió 347 ezer 641 forint. 13 találatos szelvény négy volt, nyereményük egyenként 1 millió 684 ezer 602 forint. 12 találatos szelvény 156 volt, nyereményük egyenként 25 ezer 564 forint. A 11 találatos bői minden nemzetközi verseny, mert az esztendő elején elindult egy Világkupán. Ebben az évben azonban teljes jogú magyarként készülhetett az eseményekre. A tájékoztató és a válogató viadalok jól sikerültek, így a szegedi Európa-bajnokságon három számban ülhetett hajóba. Még jugoszlávként, 1998-ban a középdöntőig jutott a Maty-éri vb-n, s tapasztalta, milyen is több tízezer ember előtt versenyezni. A júliusi kontinensbajnokságra is rengetegen látogattak ki, így teljesülhetett az álma. Janics Natasa nem is okozott csalódást, mert a sprintszámok döntőiben egyesben és Dékánynyal párban negyedik, míg négyesben Paksyval, Bótával és Szabóval második lett. Janics újabb állomása Sevilla volt. A világbajnokságon megint tudott újat mutatni, hiszen az Eb ezüstérme után már aranymedált is akasztottak a nyakába. A húszesztendős kiválóság a kétszáz méteres távon, négyesben, ugyanazokkal a társakkal, mint az Eb-n, elsőként lapátolt át a célon. A jövőről szerényen nyilatkozott, amikor hazajött a spanyol városból csak annyit mondott: Az olimpiára még nem gondolok, előbb a 2003-as vb-n szeretnék ötszázon egyesben vagy párosban indulni. Ez csak egyet jelent: vállalja a sportág királynőjével, Kovács Katalinnal a csatát! Nagy kihívás, izgalmas feladat. az első Világkupa-futam, amelyen győztek Hallerék. A folytatást mindenki ismeri: nemcsak a VK-t, hanem később a világbajnokságot is megnyerték, ezzel pedig természetesen lapunknál szintén a legjobb lett a Démász kitűnősége. Az idei esztendő'a duplázások jegyében telt. Bár a sikerek már nehezebben jöttek - nem a lazábbra vett munkatempó, hanem az ellenfelek egyre fokozódó figyelme révén -, azért így is sikerült megszerezni a Világkupa elsőséget. Ehhez az előző sorozattal ellentétben, nem kellett mindhárom állomás első helyét begyűjteni. Elég volt kétszer diadalmaskodni, majd egy nyugodt, biztonsági evezéssel Münchenben, a csehek mögött a második helyen a célba lapátolni. És milyen .igaza lett! Sevillában esélyesként vették az akadályokat a döntőig, majd ott is renmekeltek. A duó a víz mellett a parton is ismételt, mert a hazai újságírók szavazatai alapján kiérdemelték az év csapat címet, valamint Haller a legjobb szegedi sportolónak járó elismerést. A sűrű program miatt igencsak elhalasztódott az az ünnep, amelyre Ákos talán még jobban készült, mint akármelyik futamra. Ez pedig a doktorrá avatása, ám, mint eddig elég sok minden az életben, azért a versenymentes időszakban összejött. szelvényekre egyenként 1757, a 10 találatos szelvényekre egyenként 386 forintot fizetnek. A helyes tipposzlop a következő: 2, 2, X; 1,X, X; 2, 1, 1; 1, 1, 1, X;2. A góltotóban 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 11 volt, nyereményük egyenként 12 ezer 210 forint. 4 találatos szelvény 175 volt, nyereményük egyenként 1151 forint. Nyolc évet kellett a Pick Szeged kézilabdacsapatának várni arra, hogy ismét ezüstérmes legyen a bajnokságban. A zsinórban megszerzett öt bronzérem után sikerült végre ez év májusában eggyel feljebb lépni a dobogón. Ugyanez a helyezés jutott a Magyar Kupában A szegedi sakkozó, Lékó Péter a csúcsra tör. Már nagyon fiatalon kijelentette, hogy világbajnok szeretne lenne. Ez valóssággá válhat, hiszen jövőre Kramnyik ellen mérkőzik vb-címért. A Tisza-parti sakkzseni emlékezetes idényt tudhat maga mögött. Szenzációs győzelmek, magas színvonalú partik jellemezték idei teljesítményét. A dortmundi, világbajnok-jelöltek versenyén nyújtotta a legemlékezetesebb produkcióját. A „halálcsoportból", amelyben Morozevics, Barajev és Adams szerepelt, egy fantasztikus hajrával továbbjutott. Következett Sirov, aki sakkleckét kapott Lékótól, három mérkőzésen győzte le spanyol riválisát. Már csak Topalovot kellett legyőznie. Jól indult a finálé: két győzelemmel indíDragan Djukics, a Pick Szeged kézilabdacsapatának edzője szinte napra pontosan két évvel ezelőtt ült le a kispadra. A szerb szakember jó igazolásnak bizonyult, hiszen abban a fél szezonban a Tisza-parti csapat megőrizte bronzérmes helyét, nagyobb szerencsével már akkor feljebb léphetett volna a dobogón. Azonban az elmúlt bajnokságban már ezüstérmes helyre trenírozta a gárdát. S ugyanez az érem jutott a Magyar Kupában is. - Nagyon elégedett vagyok az elért eredménnyel, hiszen a harmadik helyen végzett Dunaferrnél hét ponttal többet gyűjtöttünk. Pedig a bajnokság felétől hiányolni kényszerültünk a vállműtéten átesett Perger Zsolt kapust, a véghajrá legfontosabb Róla nem mi döntöttünk, helyettünk az újság olvasói, a szegedi sportbarátok mondták ki a végső szót. Szavazhattak arról, hogy ki legyen az a személy, aki 2002-ben közönségdíjban részesüljön. Választásuk a Tabán Trafik Szeged férfi vízilabdacsapatának remek képességű, mindöszsze húszesztendős kapusára, Barát Ferencre esett. Azt már mi tesszük hozzá: egyáltalán nem érdemtelenül. A kilencvenes évek első felében Dmitrij Scsegyerkin védte a szegediek kapuját. Hihetetlen reflexszel rendelkezett, nem lehetett'olyan szituáció, amely zavarba hozta volna. Parádés bravúrjai nyugalmat árasztottak, káprázatos védései felhozták a is. Mivel a Fotex volt a bajnok és az MK-győztes, így a Pick Szeged végre kiléphetett az EHF-kupa bűvköréből is, s hosszú idő után ismét a KEK résztvevője lett. A klubvezetés gondolt egy merészet, s elhatározta, hogy nem nyugszik bele az elért sikerbe. tott a magyar játékos. Úgy tűnt, hogy simán hozza a harmadik partit is, azonban a végén bolgár ellenfele szépíteni tudott. Egész éjszaka nem tudott aludni a vereség miatt, bosszantotta a kuösszecsapásain pedig Buday Dánielt. A tréner már akkor sejtette, azon munkálkodik, hogy még ütőképesebb csapatot kovácsoljon össze. Kiállt a közép-európai csüggedő társakat, az ellenfeleknek pedig teljesen elvették az önbizalmát. A már akkor is a szegedi pólósokért szorítók mostanában hasonló kaliberű „portást" láthatEzért az ezüstérmes gárdából öt játékosnak nem hosszabbította meg a lejárt szerződését. Ugyanakkor más csapatban már bizonyított kézilabdásokat nyert meg a klub színeinek. Hogy helyes volt a döntés, azt az elért eredmények bizonyítják. A kitartó és szakszerű munkát olyán sikerek példázzák, amilyenekkel eddig nem dicsekedhetett a klub. Az új bajnokság megkezdése óta 28 mérkőzést játszott a csapat, s ebből huszonhét végén győztesen vonult le a pályáról. A hazai első osztályú bajnokságban veretlenül vezeti a tabellát. A második helyezett Fotexet három ponttal előzi meg. A közép-európai ligában, a MEHL-ben torony magasan az élen áll. A KEK eddigi négy mérkőzésén ugyancsak százszázalékosnak mondhatja magát Dragan Djukics edző együttese. Kívánjuk, hogy az év csapatának választott Pick szeged az új évben is folytassa rendkívülien eredményes menetelését. « darc. Ez eredményre vezetett, hiszen a vasárnapi zárónapon, nagy csatában döntetlenre hozta a mérkőzést, így megnyerte a 2002-es év legrangosabb viadalát. Arshak Petroszjan tanítványa első magyar sakkozóként jövőre világbajnoki döntőben ülhet asztalhoz. Az ősz is emlékezetes marad Lékó Péter számára. A magyar válogatott tagjaként a szlovéniai olimpián ezüstérmet szerzett. A mieink győzték le egyedül az aranyérmes orosz gárdát. Lékó első táblás játékosként jól zárta a versenyt, sokat tett a fiatal nemzeti együttes jó szerepléséért. Nem sokat pihenhet a szegedi sakkozó, hetek óta kemény edzőtáborral készül a jövő évi nagy feladatra: a Kramnyik elleni mérkőzésre. ligában való indulás mellett. Ugyanis észrevette a benne rejlő lehetőséget. Jó felkészülésnek tekintette a bajnokságra. S neki lett igaza, hiszen a Pick Szeged csúcsformában vágott neki a bajnokságnak. Olyan csapatokkal szemben edződött, amelyek hiányoznak a hazai küzdelmekből. Keze munkája alatt más lett a csapat stílusa. Támadásban gyorsabbá vált a Pick, biztosabbá váltak a kontrák, s ami a legfontosabb a mérkőzések túlnyomó többségén jól szórakozott a közönség. Köszönhető ez annak a szemléletváltásnak, amit Dragan Djukics edző beleplántált a játékosokba. Ezek után nem hiszem, hogy bárki is megkérdőjelezné döntésünket, hogy miért ítéltük neki az év edzője díjat. nak a kapu előtt. Barát felépítése kisértetiesen hasonlít a neves elődre, de ami ennél sokkal fontosabb, a védéseikben is rengeteg a hasonlóság. Több mérkőzésen is őrületbe kergette a vetélytársat, két találkozóról mégis érdemes külön megemlékezni. Márciusban - óriási meglepetésre - a Szeged hazai környezetben fantasztikusan izgalmas meccsen 5-4-re legyőzte a BVSC-t. A kapus képtelen volt hibázni, valósággal megbabonázta a vasutasokat. Néhány nappal ezelőtt az újpesti armada sem járt jobban (10-5); a lilák mindössze egyetlen akciógólt szereztek, azt is úgy, hogy a labda az egyik blokkolni akaró védő kezén irányt változtatott. Lajtos Szandra Lajtos Szandra, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület versenyzője beírta magát Csongrád megye sporttörténetébe. A fiatal gyorskorcsolyás volt az első megyei téli olimpikon, rajthoz állt Salt Laké Cityben. Sportágában évek óta az egyik legjobbnak számít, pedig még mindig csak junior korú. A szakemberek szép jövőt jósolnak a versenyzőnek, igaz, ahhoz, hogy igazán nagy sikereket érjen el, még sokat kell dolgoznia. A pihenésre most nem sok idő jut, hiszen 2003 januárjában Budapesten rendezik meg a junior világbajnokságot. A magyar válogatott tagjaként kőkemény edzőtáborban vesz részt, ahol a trénerek alaposan megizzasztják a korisokat. Lajtos Szandra hazai környezetben szeretne minél jobban szerepelni. A verseny után sem dőlhet hátra, hiszen utána következik a felnőtt Európa-bajnokság. Szandra szereplésére a szegedi egyesület vezetői, edzői és versenyző társai is nagyon büszkék, hiszen hazánkban sajnos még mindig csak téli sportágnak számít a gyorskorcsolya. A sportág helyi fejlődése szempontjából sokat jelentett, hogy indult az ötkarikás játékokon, hiszen a gyerekek közül többen is a gyorskorcsolyát választották. Molnár Péter Annál dühítöbb nincs, mint amikor egy tehetséges fiatalember éppen csak lemarad a felnőtt világeseményről. A Démász-Szegedi VE kajakosa, a 23 éves Molnár Péter az idei válogatókon egyaránt minimális különbséggel szorult a második helyre K2-ben a Vereckei, Veréb, illetve a Kökény, Beé egység mögött. Sztárok verték meg a Molnár, Siebel Lajos kettőst, amely az alaposan megcibálta az oroszlán bajszát, mégis elkeseredettek voltak. Annyira viszont nem vesztették el a hitü.ket és a kedvüket, hogy a saját korosztályukban, a juniorok között az Európa-bajnokságon ne esélyeshez méltóan versenyezzenek. Zágrábban ötszázon és ezren is a legjobbak lettek, egy kicsit talán feledtetve a felnőtteknél elszenvedett kudarcokat. Fizikailag és idegileg azonban megterhelő éve volt 2002 Molnárnak, hiszen a két generációban öszszesen ötször kellett a topon lennie a válogatók miatt. 2003 az olimpiai kvalifikáció éve, talán nem meglepő, hogy Molnár is álmodik Athénnal. - Az atmoszféra, az esemény különlegessége alapján szerintem érthető, ha a görög főváros gyakran az eszembe jut - nyilatkozta a szegedi kajakos. Iszonyatos erő, nagy munkabírás jellemzi, nem okozhat tehát senkinek sem váratlan fordulatot, ha majd felfedezzük Angyal Zoltán olimpiai válogatottkeretében Molnár Péter nevét. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST ÍRTA: IMRE PÉTER, MÁDI JÓZSEF, SÜLI JÓZSEF, SÜLI RÓBERT, SZÉLPÁL LÁSZLÓ FOTÓZTA: GYENES KÁLMÁN, KARNOK CSABA, MISKOLCZI RÓBERT, SCHMIDT ANDREA, VIDOVICS FERENC Dr. Haller Ákos Totónyeremények Közönségdíjas: Barát Ferenc Az év edzője: Dragan Djukics Életműdíjas: Lékó Péter