Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-16 / 267. szám

Szombat, 2002. november 16. SZIESZTA "IV. LOMBOS FERENC HORGASZROVATA csalihalak Horgászaink körében a kárász a legnépszerűbb csalihal. Könnyen és szinte mindenütt begyűjthető. A víz oxigéntar­talmával szemben feltűnően igénytelen, egy nagyobb kan­nában akár ötven darab is tá­rolható. A szállítást kiválóan tűri, télen akár hónapokig is el­tartható. Ezek a halak horogra tűzve órákig elélnek. Elsősor­ban a csukák kedvelik, de más halfajok is szívesen fogyaszt­ják. Egyetlen, de komoly hátrá­nyuk van. Amennyiben elérhe­tő növényzet közelében tar­tózkodnak, akkor pillanatok alatt úgymond ráülnek, vergő­dő mozgásukkal nem hívják fel magukra a közelben keresgélő ragadozók figyelmét. A rablóhalakra pályázók má­sik kedvence a vörösszárnyú keszeg, amely a legszínesebb halaink egyike. Nagyobb hor­dókban hosszú ideig tárolha­tó. A kárászoknál magasabb az oxigénigénye, ezért túlságosan ne zsúfoljuk össze. A horgot jól tűri, sokáig virgonckodik rajta. Hasonlóan viselkednek a vö­rösszárnyű keszegekre külső­leg is hasonlító bodorkák. A víz felső rétegeiben tö­megesen előforduló szélhajtó küsz a ragadozó halak alap­vető tápláléka. Sajnos ez a hal­faj a szállítást nagyon rosszul tűri, oxigénigényes, ezért ne­hezebben tárolható. Mind­ezek ellenére ragyogó csalihal. Vigyázni kell, mert a hátúszó tövében vagy farok alatti úszó­nál megtűzve rövid idő után elpusztul. Hosszabb életben tartásának érdekében inkább az orrlyukán vagy az alsó áll­kapcsán át szokták horogra tűzni. A süllők a küszöket kü­lönösen kedvelik. A csalihalakat hűvös pince­helyiségben vagy garázsban célszerű tárolni. Egy hal szá­mára - szellőztetés nélkül ­kb. 2 liter vizet tanácsos bizto­sítani, a kárászok talán keve­sebbel is beérik. Szállításuk­hoz legjobbak a kereskede­lemben mindenütt megvásá­rolható műanyag haltartó edények. Előnyük, hogy hor­gászás közben kivehető betét­jükben a halakat a vízben tud­juk tartani. Ügyelni kell arra, hogy a kanna és a horgászvíz hőmérsékletének különbsége ne legyen több, mint 1-2 °C. Ellenkező esetben a csalihalak gutaütést kapnak, és perceken belül elpusztulnak! Novemberben a horgászok többsége ragadozó halakra pályázik. A csukák és a süllők horogra csábításának számtalan módja közül hazánkban az élő csalihalas módszer a legelterjedtebb. AJANLOM MAGAMAT! Keserédes Dr. Bálint György: A memoárom nem szakkönyv. írok benne a feleségeimről, a jelenlegiről is, aki nagyon megbízható, de ter­mészetesen a szakma alapját képezi a könyvnek, mert azokat az embereket, azon emberi jel­lemvonásokat próbáltam meg­fogalmazni, amelyek a növé­nyek, a természet szeretetével kapcsolatosak. Igazából a csa­ládom tagjai biztattak a meg­írására, mert már sokszor, sok helyen meséltem az életemről, de többször is abbahagytam az írást. Két éve kezdtem, és bizony volt, hogy ügy éreztem, nincs kedvem, nincs indíttatásom az íráshoz. Az eredménnyel viszont annál is inkább elégedett vagyok. Kiszámíthatatlan Több ezer ember pánikszerű­en menekült el otthonából, miután október végén az egyébként folyamatosan „pö­fékelő" Etna hamut és forró lávát lövellt ki magából. Eu­rópa legmagasabb tűzhányója ötszázezer éve működik, hol kisebb, hol nagyobb intenzi­tással. Az aktív vulkánokat műszerekkel és kamerákkal figyelik a szakemberek, hogy időben felkészülhessenek a kitörésekre. Az ezer Celsi­us-fok körüli hőmérsékleten izzó láva pusztítását azonban csak ritkán sikerül megaka­dályozni. Az utóbbi években nemcsak a kutatók, hanem egyre gyak­rabban a laikusok is felkeresik a Szicília keleti részén ma­gasodó Etnát, amely mostanra turistacélponttá vált. A folya­matosan „pöfékelő" tűzhá­nyóra "buszok viszik fel az ér­deklődőket. S ha szerencséjük van, azt is megfigyelhetik, amint a lávafolyam lefelé kú­szik a hegy oldalán. A leg­látványosabb persze az, aho­gyan a vörösen izzó láva rob­banásszerűen feltör a vulkán belsejéből, majd aláhullik. A jelenség lélegzetelállító, ugyanakkor nem kevés ve­szélyt jelent a szemlélődő szá­mára. A kutatók kíváncsisága azonban még a félelmen is felülkerekedik. A CIPŐ TALPA IS LEÉGHET - A szakmai érdeklődés odá­ig fajul, hogy az ember képes begyalogolni a lávamező kö­zepébe, amikor pontosan tud­ja, hogy az élete veszélyben forog. Én is jártam már olyan helyen, ahol megszilárdult lá­vadarabokon lépkedtünk és a közel ezer Celsius-fokon izzó láva ott folydogált alattunk. Ezen a hőmérsékleten az em­ber cipőjének a talpa is leég ­idézi fel az Etnán töltött ta­nulmányútjainak talán legfor­A hamut és lávát kilövellő Etna pusztítását kevés sikerrel lehet megakadályozni. Fotó: MTI/AP/Fabrízio Villa róbb pillanatát dr. Pál Molnár Elemér geológus. A Szegedi Tudományegyetem Ásványta­ni, Geokémiai és Kőzettani Tanszékének adjunktusa 1991 óta tizenhárom alkalommal járt Európa legnagyobb, 3263 méter magas vulkánján, s eb­ből kétszer olyankor, amikor az a legintezívebben műkö­dött. Az egyetemen megala­kult Vulcano kutatócsoport tagjai igyekeznek minél több aktív tűzhányót közvetlen kö­zelről tanulmányozni. Európában az Etnán kívül még egy aktív - vagyis az em­beriség történetének ideje alatt egyszer vagy többször ki­tört - vulkán működik: a Stromboli a Szicíliától ötven kilométerre északra fekvő Li­pari-szigetcsoport egyik tag­ján emelkedik. Sok aktív tűz­hányó működik még Dél­Pusztító kitörések Az utóbbi kétszáz évben a Földünkön magasodó tűzhányók kitörései legalább 200 ezer ember halálát okozták. A 20. század legpusztítóbb vulkánkitörése 1903-ban történt, amikor a Mar­tinique szigetén működő vulkán egyszerre 27 ezer ember életét oltotta ki. Emlékezetes katasztrófát idézett elő 1883-ban az Indiai-óceánban lévő Krakatau vulkán robbanásakor keletkező szökőár, amely elsodorta az indonéz partvidéken álló házakat, 40 ezer emberáldozatot követelve. Amerikában, az Andok hegy­vonulata mentén, illetve a Csendes-óceán más partvidé­kein. VULKÁNOK AZ ÓCEÁNOK FENEKÉN A szakemberek pontosan meghatározható földrajzi he­lyekhez kötik a vulkánok ki­alakulását. Ezek a képződmé­nyek ott keletkeznek, ahol a bolygónk legfelső rétegét al­kotó kőzetlemezek vízszinte­sen vagy függőlegesen el­mozdulnak - közelednek vagy távolodnak - egymás­hoz képest. Ezeken a ponto­kon törésvonalak alakulnak ki, amelyeken keresztül felfe­lé utat talál magának a meg­olvadó kőzet anyagából kép­ződő magma. Az Etna, s vele együtt az Alpok és a Kárpátok hegyvonulatát az afrikai és az eurázsiai kőzetlemez össze­ütközésének 65 millió évvel ezelőtt felerősödött folyama­ta alakította ki. A két kőzetle­mez egyébként a mai napig közeledik egymáshoz, éppen ezért találkozásuk vonala mentén előfordulhatnak vul­káni tevékenységek. Magyarországon ellenben egyáltalán nem kell tartani vulkánkitöréstől, bár az Észa­ki-középhegységben régen működtek tűzhányók, s ezek nyomai máig fellelhetők. Utol­jára azonban 20 millió évvel ezelőtt léptek működésbe. A Salgótarján melletti vulkánok pedig 2,5 millió évvel ezelőtt hunytak ki. Vulkánok nemcsak a kon­tinensek felszínén, hanem az óceánok fenekén is keletkez­nek. Földünk legnagyobb ­körülbelül 80 ezer kilométer hosszú, 2-3 ezer méter magas - hegységrendszere az óceá­nok mélyén húzódik. Ennek vonala mentén a kőzetleme­zek egymástól való távolodása nyomán alakulnak ki vulká­nok. KAMERÁKKAL FIGYELIK A TŰZHÁNYÓKAT A tűzhányók többnyire ki­számíthatatlanok, nem lehet pontosan meghatározni, csu­pán ötvenszázalékos valószí­nűséggel megjósolni, mikor törnek ki újra. Az aktív vulká­nokra mindenféle műszere­ket „szerelnek fel", amelyek egyebek mellett a földrengé­seket, a kiáramló gázok hő­mérsékletét és összetételét mérik. A módszerek az idők folyamán sokat finomodtak, de még ma sem százszázalé­kosak. Régen a kínaiak köz­vetve az állatok viselkedésé­ből - például ha a kígyók me­nekülni kezdtek - következ­tettek a várható vulkánkitö­résre. Az új technikai lehető­ségeket kihasználva az aktív vulkánok közelébe 24 órán át közvetítő webkamerákat tele­pítettek, amelyeknek félper­cenként frissülő képeit az in­terneten bárki elérheti. Az előrejelzés egyik, egyáltalán nem veszélytelen módja az, hogy a vulkanológusok le­ereszkednek a tűzhányó oly­kor több száz méter mély kráterébe, s megmérik a ki­ömlő gázok összetételét, hő­mérsékletét. HARCI GÉPEK BOMBÁZZÁK A LÁVÁT Bármennyire is pontatlan a prognózis, mégis szükség van rá, hiszen ha kitör a vulkán, óriási pusztítást okozhat. ­Láttam olyan lávafolyamot, amely több százméteres nagy kőtömböket fél óra alatt maga alá gyűrt. Próbálják hűteni, harci repülőgépekkel bom­bázni, hogy olyan irányba te­reljék, amely elkerüli a lakott településeket, de csak ritkán sikerül akadályt állítani az iszonyatos erővel lezúduló iz­zó láva útjába - magyarázza Pál Molnár Elemér. HEGEDŰS SZABOLCS Feg-Unical • Beretta • Western • S. Duval • Vaillant • Junkers • Vesta • Fég • Lampart • Colibri À FIGYELEM! Ha november 30-ig nem rendeli meg asisfAiMrn* beton tetőcserepét, akkor nem kapja meg a 12%-os árengedményt. Erre még van 15 napja. SZOLGÁLTATÁSAINK: anyagkigyűjtés, szaktanácsadás PÉNZTARCAJANAK ES IGENYÉNEK MEGFELELŐEN KOMBI KAZÁNOK, VÍZMELEGÍTŐK, TŰZHELYEK, KONVEKTOROK, RADIÁTOROK AKCIÓS ÁRAKON s . Egyes termékek akár 25% engedménnyel. FÉG turbós kombi kazán csak a készlet erejéig I 126 500 FH szett Szegeti, József A. sgl. 27. • Tel.: 62/552-046 • fax: 62/425-520 HMmezővásártiety, Szántó Kovács János u. 121. • Tel./fax: 62/242-611 VÍK ( Fég-Unical • Beretta sta * Fég • Lampart • Colibri Értesítjük Önöket, hogy AZ ALÁBBI BÉLYEGZŐK ELVESZTEK. Az ezekkel történő vásárlás 2002. november 6-tól érvénytelen. Citrin Szeged Kft. 6721 Szeged, Osztrovszky u. 21-23. 1/1. Adó: 11596154-2-06 Shamrock 24. Kft. 6721 Szeged, Vadász u. 8. Adó: 11873288-2-06 Norikó Kft. 6721 Szeged, Osztrovszky u. Adó: 10522271-2-06 21. 3? IIYSjy M vc SZEG£íJ előszobák, hálók, gyerekbú­torok, konyhák, komplett szek­rénysorok, ülőgarnitúrák, gardróbok verhetetlen áron, azonnal raktárkészletről elvi­hetők! Előleg nélküli hitel havi 1% kamat+ 0,5% kezelési költség Ezeken felül: 90x200-as Bonell-rugós heverők 3-féle szövettel 19 900 Ft, 10-féle plüssel 23 900 Ft Rottex ortopédzónás matra­cok bármilyen méretben. Franciaágyak: 39 900 Ft-tól. Dohányzóasztalok9900 Ft-tól. Válassza a minőséget a leg­jobb áron, közvetlenül az Im­portőrtől, 800 nmen. Szeged legszebb bemutatótermében! Diószínben WíKTORiA m- NOWA^ Black Redl /mn Rókusi krl. Szeged, Szatymazi út 2/B. Nyitva: H-P: 9-18, Szo.: 9-14 óráig Tel: 62/550-937 Fax: 62/550-938,06-30/978-06-66 www.segitek.liu/lakberendezes/blackredwliite Troli garázs IF" Glabella OBI Egerszínben OPAL előszoba 49 900 Ft Éger-bükk színben ROMEO szekrénysor 119 900 Ft SZAFA4D gardrób­szekrény 99 900 Ft OLA 2.60 MDF KONYHA 114 900 Ft Egerszínben TOPÁZ előszoba 64 900 Ft Kék és zöld színben JUNIOR SOFT ifjúsági bútor 84 900 Ft Választható szövettel MALMÖ 3+2+1 Bonell-rugós ülőgarni­túra 187 900 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents