Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-16 / 267. szám

KULTURÁLIS MELLÉKLET MINDEN SZOMBATON NAPI MELLEKLETEK Hétfő Kedd ÉP TESTBEN Szerda Csütörtök Péntek öí ; 10 vt SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS 2002. NOVEMBER 16. WWW.DELMAGYAR.HU SZIESZTA JUGÓBAN, AZ OLASZ PIACON FORINTÉRT MINDEN KAPHATÓ Szabadkán irigylik a magyarokat Dallasban Az egyesült államokbeli Dallasban háromszáz magyar család él. A kö­zösség fontosnak tartja a hagyomá­nyok ápolását, így például havonta egyszer magyar misét tartanak, va­lamint kiállításokat, filmvetítéseket rendeznek. Őszi hangulatú, októberi délután a texasi Dallasban. Ősz, pont olyan, mint otthon. A cisztercita iskolában magyarok gyülekeznek, ahogy min­den évben ilyenkor, immáron 15 éve. Október 23. A nap, amely sokuk éle­tét megváltoztatta annak idején. S most itt vannak, családjukkal, gyer­mekeikkel, unokáikkal. Emlékeznek a magyar zászló jelenlétében, az asz­talokon magyar ételek, Pick szalámi, körözött, madártej, túrós rétes... Egy kis Magyarország a hárommilliós Dallas kellős közepén. A rendezvény főszervezője CsiffaryÁgi, aki 1990 óta él az USA-ban, ő a Metroplex Magyar Kulturális Kör elnöke. - Négy éve vettem át ezt a pozíciót, azóta igyekszem összetartani a közel háromszáz dallasi magyar családot. Nem könnyű feladat, de sok segít­séget kapok mindazoktól, akik velem együtt fontosnak tartják a gyökerek ápolását. A magyar klub az irvingi cisztercita iskolában működik, melynek alapító­ja, igazgatója és számos tanára ma­gyar. Az iskola templomában havonta egyszer magyar misét tartanak, vala­mint magyarnyelv-oktatás is folyik a második, harmadik generációs ma­gyar fiatalok és gyerekek számára. Csiffary Ági elmondta, hogy a klub programjai között időről időre sze­repel egy-egy kiállítás, filmvetítés, valamint koncertek az itt tanuló ze­nei diákok támogatására. - Tervezzük egy magyar ház lét­rehozását a kaliforniai, ohiói, New York-i magyar közösségek mintájára, ahol majd gyakrabban összegyűlhe­tünk. Szeretném még megemlíteni, hogy lelkes tagjaink egy weboldalt is összeállítottak, melyet mindenkinek szíves figyelmébe ajánlok (www.ma­gyarszo.net). Az ünnepi rendezvény misével kez­dődött az 1956-ban meghaltak em­lékére. A misét a győri származású Leloczky Gyula atya celebrálta ma­gyar nyelven. Ezt követően az iskola étkezdéjébe vonult át a közel kétszáz résztvevő, ahol az asztalok roska­dásig teltek az otthonról hozott, fris­sen sütött pogácsával, túrós rétessel, palacsintával, az itt oly ritka kincsnek számító tokaji aszúval. Az est fénypontja az egyenesen Magyarországról érkező cigányzene­kar volt, ifj. Sánta Ferenc és öttagú együttese, valamint Nagy Ibolya ope­rett-énekesnő. A másfél órás, vér­pezsdítő koncert megríkatta, meg­nevettette, sőt, meg is énekeltette a texasi magyarokat. Mindannyian emlékeztek még a Csárdáskirálynőre, a magyar nótákra, a népszerű ope­rettdalokra, megborzongtak a virtu­óz cigány zenészek játékától. A cim­balom hangjától. A hegedűszótól... A rendezvény végén az együvé tarto­zás jó érzésével búcsúztak el a résztve­vők. A tudattal, hogy nem számít, mely részén élünk a világnak, amíg a szí­vünkben megmaradunk magyarnak, megőrizzük kultúránkat, a szülőföl­dünktől, szülőanyánktól kapott leg­drágább kincsünket: a magyar szót. HÉCZ ZSUZSANNA, DALLAS ennek darabja, mind - mo­solygott rám egy virgonc fia­talember, s mikor látta, nem én vagyok az, aki vagyonokat hagy nála, már ajánlotta is a 4500-as árat. MAGYAR HÚSKONZERV ÉS SZÁRAZKOLBÁSZ - Farmert akar? - csalogattak egy másik boltba. - Van ne­künk Levisünk, a legjobb faj­tából, 4600-ért meg is veheti ­kaptam a hihetetlennek tűnő árajánlatot. Két méterrel ar­rébb 1200 forintért egy kiló rizses csokit akartak a táskám­ba gyömöszölni, majd már azon gondolkodhattam, való­ban Szabadkán mászkálok én, vagy valamelyik magyar be­vásárlóközpontban? Ugyanis a csöppnyi standokon a ma­gyar darált húskonzervtől a szintén magyar hentesnél bőrbe töltött szárazkolbászig minden megkapható. De ma­gyar címke díszelgett a cso­kikrémen éppen úgy, mint mondjuk a füstölt pulykason­kán, vagy a dobozos gyü­mölcslén. SZATYROKKAL MEGRAKODVA - Magyar áru, nagyon finom - dicsérgette portékáit egy mamácska. - Ismerem, magyarból jöt­tünk mi is - válaszoltam. - Nem is tudja, milyen jó maguknak - rendezgette por­tékáit az asszony, s a másik pillanatban már nyelvet vál­tott - szerbül magyarázta a mögöttem állónak, milyen jól is jár, ha nála költi el a pén­zét. - Te, ide karácsony előtt föl­tétlen vissza kell jönni. Gon­doltad volna, hogy Jugóban minden ilyen marha olcsó ­lökött arrébb férjének ma­gyarázva a kocsikkal teli par­kolónál egy asszony. Hét szatyrot biztos szorongatott kezeiben, a gyerek szájából félméteres csokoládé lógott ki. A kölyök szép nagy fülein meg vidáman billegett a Ju­goszláviában forintért vett, echte amerikai, Tajvanban készült, Törökországból ho­zott baseballsapka. BÁTYI ZOLTÁN A vajdasági nagyváros, Szabadka valaha a szegediek kedvelt kiránduló célpontja volt. Tito Jugoszláviáját nem csak a márkás szappanok, spray-k és az olcsó itókák miatt irigyeltük. Húsz év alatt nagyot fordult a világ, magyar turisták nem kerülgetik egymást Szabadka főterén. De a valaha olasz piac néven elhíresült vásárközpontban ámuldoznak a határ túloldaláról érkezők az olcsó árakon. Szürke volt a színe? Netán zöl­des árnyalatú. Bevallom, már nem emlékszem. De azt pon­tosan tudom, hogy hatalmas kincsnek számított. Ezért az­tán akkora nagy arccal dicse­kedtünk vele a hetvenes évek vége felé balatoni KlSZ-tábo­rokban pestieknek, dunántú­liaknak, hogy alig fért be a fejünk a sátorba. Nyolc ablak van benne - magyaráztuk az irigykedőknek, s neve pedig nem más, mint kishatárátlépő útlevél. No, persze öregebb szegedieknek ezt aligha kell nagyon magyaráznom, hiszen ebben a városban, s persze a határ menti településeken még nagyon sokan emlékez­nek arra, hogyan pecsételtet­tünk ebbe a becses okmány­ba, s milyen sebességgel vág­tattunk végig Szabadkán, mert se a Fa szappanról, se az Adi­das cipőről, se a Caesar vin­jakról nem akartunk lemarad­ni, s a buszindulásig csak meg kellett látogatni az olasz piacot is, bizonyos farmerek ügyében. Az utóbbi években sokat szépült Szabadka főtere, a színház épülete azonban most is ütött-kopott. A szerző felvételei NAGYOT FORDULT A VILÁG Szabadka egy métert sem mozdult a helyéről, sőt ma már új határátkelő, a jugó ol­dalon autósztráda is segít ab­ban, hogy ne tartson sokáig egy szabadkai kirándulás. Ám szegedivel én bizony nagyon kevéssel találkoztam az el­múlt szombaton a vajdasági város utcáit járva. Ja, kérem, nagyot fordult húsz év alatt a világ ezen a vidéken. A sza­badkai butikokban ácsorgó ifjú eladók talán már el sem hiszik, hogy egykoron min­den boltban főhelyen díszel­gett Tito marsall arcképe. Át­éltek viszont gyerekként egy olyan évtizedet, amikor a Bal­kánon elszabadult a pokol, míg Magyarországon gomba mód nőttek ki a földből azok a szupermarketek, amiknek polcai napi huszonnégy órá­ban nyögnek a rengeteg áru súlya alatt. Hogy ettől még mehetnénk Szabadka szépsé­geit csodálni? Nos, a Vajdaság második legnagyobb városa őszi, maszatos esőben nem igazán vonzó látvány. A vala­ha díszes, még a Monarchia idején épült palotákra is rá­férne egy rekonstrukció. A városháza előtti tér ugyan so­kat szépült, díszkűttal is gaz­dagodott az elmúlt években, s a nyárról kint maradt tera­szok is jelzik, a szabadkaiak azért nem felejtettek el szóra­kozni. Csak hát ügy látszik, ennyi egy szegedinek még kevés ahhoz, hogy e városba tervezzen kirándulást. NANÁ, HOGY EREDETI - Nagy bajban vagyunk, gyá­raink leálltak, a nyugati tőke meg messze elkerüli a Vaj­daságot - panaszolta egy idő­sebb űr a sétálóutcán. Es mint aki úgy érezte, kár minden fölösleges szóért, a színház ütött-kopott épületére muta­tott. - Ez van... - emelte kalapját búcsúzóul. S látszott az arcán, őt bizony egy csöppet sem vigasztalja, hogy azért beko­pogtatott már Szabadkára a A piacon akár forinttal is fizethet a magyar turista. Nyugat - „mekdönci" nyílt a városháza földszintjén. Se nem olcsóbb, se nem drágább, mint a mi Kárász utcánkon, bár a híres-neves olasz piacra kikocsikázva már magam is megszédültem egy kicsit, ami­kor azt kutattam, mi is a drága, s mi számít megfizethetőnek a háború után eszmélő Jugo­szláviában. - Azt kérdi, mennyi nálunk a fizetés? Megmondom én ­semennyi. Éhezésre se elég. Ha valaki van olyan szeren­csés, hogy munkát kap egy vállalkozásnál, örülhet, ha féleurós órabért számolnak föl neki, aztán még a bele is kilóg a munkától - panaszol­ta egy hideg elől nagykabátba menekülő árus a piacon. Majd hozzátette: nála aztán kazettától a prémsapkáig, rá­gógumitól a rizses csokiig minden megvehető, s azt se bánja, ha euróval, dinárral, vagy éppenséggel forinttal fi­zetek. Nem kellett sokat for­golódnom a gigantikus mére­tű vásárközpontban, hogy rá­jöjjek: eme pénzügyi libera­lizmus a farmerárusnál ép­pen úgy természetes, mint mondjuk azoknál, akik origi­nál, „naná, hogy eredeti" sportruházatot kínálnak. - Melyik pulóver kéne? Adi­das, Nike, vagy Puma? Ötezer

Next

/
Thumbnails
Contents